véget ért műsorok mutatása
véget ért műsorok elrejtése
MA 00:55
amerikai krimisorozat,2017
Új utakonEgy öregember holtteste Brennanékat ezúttal egy idősek otthonába vezeti. Vajon mi vagy ki vehette rá a csontritkulásban szenvedő lakót, hogy ne szedje a gyógyszereit, kockáztatva ezzel a halált? Eközb
MA 01:55
holland filmsorozat,2016
Mindenki a maga pecsenyéjét sütögetiKat kijöhet a börtönből, amíg a tárgyalását várja, ám ügyvédje attól tart, muszáj lesz pár évet börtönben töltenie. Nick rábeszéli Mariekét, hogy adják el a Vonk ház
MA 02:55
amerikai krimisorozat,2017
Új utakonEgy öregember holtteste Brennanékat ezúttal egy idősek otthonába vezeti. Vajon mi vagy ki vehette rá a csontritkulásban szenvedő lakót, hogy ne szedje a gyógyszereit, kockáztatva ezzel a halált? Eközb
MA 03:55
német akciófilm-sorozat,2018
Osztálykirándulás Az egykori NDK visszaállítására tett puccskísérlet után Erich Honecker törvénytelen fiának ügye bíróság elé kerül, aki szabadlábra helyezi, és a bíró Semirt teszi meg kezesén
MA 05:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
Maszkot viselő férfi holtteste fekszik egy felhőkarcoló tövében. Kiderül, hogy az épületnél már több rejtélyes haláleset is történt korábban. Taylorék az ügy nyomába erednek. Jót közben egy idegen férfi követi.Főszereplők:
MA 06:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
Elrabolnak egy pizzaszállító autót, a sofőrt pedig megölik. A csapatnak kell kideríteni, hogy valójában mit kereshettek a pizzák között a gyilkosok.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, An
MA 06:55
amerikai filmsorozat,2021
Öröm a köbönMax és Helen végre összejönnek. Iggy a kórházban történt robbanás után a helyzet megoldása érdekében egy régi ismerőséhez fordul segítségül, aki meglepő helyen tartózkodik. Bloom eligazítást tart a sürgőssé
MA 07:55
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Éjszaka a CukkiniföldönLiz, Luke nővére visszatérve Stars Hollow-ba bejelenti az esküvőjét TJ-vel. Lorelai és Rory feszült hangulatban vannak a szálló megnyitási előkészületei miatt.Rendező: Matthew DiamondFő
MA 08:50
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Szűk nadrágok és óriás pulykacombokLiz és T.J. reneszánsz hangulatú esküvőt tartanak Stars Hollow főterén. Az esküvőn Lorelai Luke társaságában jelenik meg. Úgy tűnik, Jess és Rory újra összejönnek
MA 09:50
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk új pszichiátert kapAmikor Dr. Kroger bejárónőjét meggyilkolják, az orvost annyira megviseli az eset, hogy úgy dönt, visszavonul a praxisából. Adrian Monkot viszont már csak az a tudat is teljesen kikészíti, hogy kénytelen ú
MA 10:50
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk rockkoncertre megyMonk koncertre megy, hogy megtalálja Stottlemeyer fiát. Ám a zene az utolsó dolog, amire gondol, mert hamarosan gyilkossági ügyben nyomoz.Főszereplők: Tony Shalhoub, Bitty Schram, Traylor Howard, Ted Levine, Jas
MA 11:45
amerikai filmsorozat,2021
Nekünk kell megoldanunkRengeteg a beteg, de nincs elég orvos. Mindenkinek be kell segítenie a létszámhiányos intenzív osztályon. Iggy túlságosan kritikus a gyakorlaton és a visszajelzései elidegenítik a reziden
MA 12:45
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
HamvakA helyszínelők egy nagy hatalmú, megözvegyült ügyvéd borzalmas halálát vizsgálják, miközben Ray szembenéz azzal, hogy ideje búcsút mondania régi életének.Főszereplők: Laurence Fishburne, Marg Helgenberger, Pau
MA 13:50
amerikai-kanadai krimisorozat,2004
Korai bevezetésRitkán fordul elő, de ezúttal az egész csapat egyetlen ügyön dolgozik. A hidegvérű kettős gyilkosság során szabályosan kivégeztek egy férfit és pornósztár feleségét, méghozzá nyilvános hely
MA 14:50
amerikai krimisorozat,2022
A jégbálványA híres Michelin-csillagos séfet, Dario Donnelly-t holtan találják az étterem fagyasztókamrájában; halála előtt azonban különös üzenetet hagy az ablaküvegen. Mivel a kórboncnok Sonya kijelenti, hogy amíg fel
MA 15:50
német akciófilm-sorozat,2018-2019
Apák bűneiSemir és Paul épp a rendőriskolában tart előadást. Az egyik tanulót az iskola mellett meggyilkolják. A nyomozók azonnal a tettesek nyomába erednek. Minden valószínűséggel egy arab kl
MA 16:55
német akciófilm-sorozat,2018-2019
Irány a showbiznisz!Paul egyik korábbi rendőr barátja beszélni akar vele, ezért Semirrel elmegy egy klubba, ahol Marc egy Chippendale banda tagjaként lép fel. Marcot elrabolják, Semir és
MA 18:00
magyar vígjátéksorozat,2021
A listaA hivatalban a két Répa fivér bukkan fel, és különféle követeléseik vannak. A helyzetet bonyolítja, hogy senki sem tudja róluk, kik is ők pontosan. Gyuri megtudja, mi is a bakancslista, úgy érzi, neki is szüksége van egyre. B
MA 19:00
magyar vígjátéksorozat,2021
FalunapEgy mobil WC-ket szállító teherautó bukkan fel a faluban, ez pedig többeket is őrületbe kerget... Gyurit kellemetlen meglepetés éri a jogosítványával kapcsolatban, Zsoltot pedig meglátogatja fővárosi barátja, a híres Séf.
MA 20:00
amerikai akciófilm-sorozat,2021
Hondo beszáll Leroy és Darryl üzlettársaként az autószerelő-műhelybe, és azonnal akcióba lép, amikor megtudja, hogy a környéken, ahol az épületet bérelték, egy banda védelmi pénzt követel. Közben az osztag újra szembekerül azza
MA 21:00
amerikai krimisorozat,2022
KiégésEgy házban két elszenesedett holttestet találnak. A nyomozás kideríti, hogy egy népszerű, ám híresen olcsó anyagokkal dolgozó építész és a fia veszett ott a tűzben. A ház biztonsági felvételein azonban csak egy Nagyláb-j
MA 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
Utolsó beköltőzőA Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A j
MA 23:00
holland filmsorozat,2016
Merre tovább?Marieke számára egyre világosabb, hogy Nick nem akarja megkötni a házassági szerződést. Jolanda próbál Jisanne anyja helyébe lépni, ám Samuel visszaszorítja ezeket a törekvéseket. Henk elküld
MA 23:55
amerikai krimisorozat,2005
A csapat Jack barátja, Max Cassidy FBI-ügynök után nyomoz, aki azután tűnt el, amikor lehallgatta rögzítőjéről társa, Jimmy Haggerty halálhírét.Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murcia
HOLNAP 00:55
amerikai krimisorozat,2017
A múlt áraSzörnyű kínhalát halt pap holttesére bukkannak, akiről kiderül, hogy a Booth egységében szolgált káplán, Aldo Clemens teste. Booth személyes ügynek tekinti az esetet, nemcsak mert a pap jó barátja volt, hanem
HOLNAP 01:55
holland filmsorozat,2016
Merre tovább?Marieke számára egyre világosabb, hogy Nick nem akarja megkötni a házassági szerződést. Jolanda próbál Jisanne anyja helyébe lépni, ám Samuel visszaszorítja ezeket a törekvéseket. Henk elküld
HOLNAP 02:55
amerikai krimisorozat,2017
A múlt áraSzörnyű kínhalát halt pap holttesére bukkannak, akiről kiderül, hogy a Booth egységében szolgált káplán, Aldo Clemens teste. Booth személyes ügynek tekinti az esetet, nemcsak mert a pap jó barátja volt, hanem
HOLNAP 03:55
német akciófilm-sorozat,2018-2019
Apák bűneiSemir és Paul épp a rendőriskolában tart előadást. Az egyik tanulót az iskola mellett meggyilkolják. A nyomozók azonnal a tettesek nyomába erednek. Minden valószínűséggel egy arab kl
HOLNAP 05:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
Elrabolnak egy pizzaszállító autót, a sofőrt pedig megölik. A csapatnak kell kideríteni, hogy valójában mit kereshettek a pizzák között a gyilkosok.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, An
HOLNAP 06:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
A Las Vegas-i barátja, D.B. Russell segítségével Macnek sikerül azonosítania a tettest, aki elrabolta Christine-t. Kérdés, hogy időben megtalálja-e őt?Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill,
HOLNAP 06:55
amerikai filmsorozat,2021
Nekünk kell megoldanunkRengeteg a beteg, de nincs elég orvos. Mindenkinek be kell segítenie a létszámhiányos intenzív osztályon. Iggy túlságosan kritikus a gyakorlaton és a visszajelzései elidegenítik a reziden
HOLNAP 07:55
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Szűk nadrágok és óriás pulykacombokLiz és T.J. reneszánsz hangulatú esküvőt tartanak Stars Hollow főterén. Az esküvőn Lorelai Luke társaságában jelenik meg. Úgy tűnik, Jess és Rory újra összejönnek
HOLNAP 08:50
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Szerelmesek bungalójaA szálloda megnyitása után egy hétvégére hívja szüleit és barátait Lorelai. Ekkor többek közt fény derül Emily és Richard, illetve Lorelai, Luke és Jason kapcsolatára is.
HOLNAP 09:50
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk találkozik az apjávalMr. Monkot a karácsonyi készülődés közben a rendőrkapitányságról hívják, miszerint az egyik őrizetes ragaszkodik ahhoz, hogy meglátogassa őt. Ez az őrizetes pedig nem más, mint Jack Monk, vagyis Adri
HOLNAP 10:50
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk és a leprásAdrian Monk egyik legrémesebb rémálma válik valóra, amikor kiderül a legújabb megbízójáról, hogy leprás. A magánnyomozó csak is Natalie unszolására vállalja el a megbízatást, ami nem is nyomozást kíván me
HOLNAP 11:45
amerikai filmsorozat,2021
Mindig ugyanúgyEgy titokzatos idegen jelenik meg a kórházban, bejárja az osztályokat és kérdezősködik. Bloom úgy érzi, mintha Leyla visszafogná magát, hogy a többi rezidens jobban érvényesüljön. Max a kerületi tud
HOLNAP 12:45
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
TetszhalottakA helyszínelők két, látszólag halott ügyében nyomoznak, akikről kiderül, hogy egy rejtélyes ügy kapcsán, hogy tetszhalottak.Főszereplők: Laurence Fishburne, Marg Helgenberger, Paul Guilfoyle, George Ead
HOLNAP 13:45
amerikai-kanadai krimisorozat,2004
XXAntoinette Stella, a gyönyörű elítélt, akinek már csak két hónapja volt a szabadulásig, egy busz aljához kötözve halt meg. A lányról kiderül, hogy a börtönben teherbe esett, ami lehetetlen, kivéve, ha csak nem val
HOLNAP 14:45
amerikai krimisorozat,2022
KiégésEgy házban két elszenesedett holttestet találnak. A nyomozás kideríti, hogy egy népszerű, ám híresen olcsó anyagokkal dolgozó építész és a fia veszett ott a tűzben. A ház biztonsági felvételein azonban csak egy Nagyláb-j
HOLNAP 15:50
német akciófilm-sorozat,2018-2019
FöldrengésSemir már régóta küzd egy repedéssel a házuk falán, de nagyon nehezen talál mesterembert a környéken. Andrea úgy véli, hogy be kéne lépnie a helyi vadásztársaságba, hogy végre befogadják
HOLNAP 16:55
német akciófilm-sorozat,2018-2019
HajszaSemir és Paul egy csempészbandát figyel, ám amikor lecsapnának rájuk, dilettáns módon megjelennek a vámügy nyomozói, és a bűnözők kereket oldanak. Winter, a vámosok főnöke, Semirék
HOLNAP 18:00
magyar vígjátéksorozat,2021
FalunapEgy mobil WC-ket szállító teherautó bukkan fel a faluban, ez pedig többeket is őrületbe kerget... Gyurit kellemetlen meglepetés éri a jogosítványával kapcsolatban, Zsoltot pedig meglátogatja fővárosi barátja, a híres Séf.
HOLNAP 19:00
magyar vígjátéksorozat,2021
A parafenoménBaki különleges képességeket vél felfedezni magában, melyre vonatkozóan egyre több visszaigazolást is kap. Az átutazó idegen felbolygatja a falusiak életét és a Pap érzelmeit is. Laci szerelmi élete is fellángolni lá
HOLNAP 20:00
amerikai akciófilm-sorozat,2021
Deacon elmondja Hondónak, hogy Durham annak a rasszista csoportnak a tagja, amelyik rettegésben tartja a város kisebbségi lakosságát. Hicks azt tanácsolja, hogy mielőtt bárki feljelentést tenne Durham és másik két rendőr ellen,
HOLNAP 21:00
amerikai krimisorozat,2022
A Grace-csavarCatherine Minszkbe utazik és felkeresi Mikel Kozlovot, aki gyanúja szerint tudja, ki ölte meg Grace-t. Azonban Vegasba történő visszatérésük után Kozlov megszökik az ügyésszel kötött alku elől és egy átalakított
HOLNAP 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
KiesésA Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ez
HOLNAP 23:00
holland filmsorozat,2016
Míg a halál el nem választ...Kat és Ben megérkeznek a panzióba, ahonnan majd tovább indulhatnak. Marieke elmondja családjának, hogy nincs házassági szerződés, Nick csak kihasználta
HOLNAP 23:50
amerikai krimisorozat,2005
Jack és Sam egy különös amnéziás-esetben nyomoznak, amelyben Jack személyesen is érintett.Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastranton
HOLNAPUTÁN 00:50
amerikai krimisorozat,2017
Rossz tanárA város egy rossz hírnevű részén a felismerhetetlenségig szétlőtt fiatal tanár holttestét találják. Kiderül, hogy Austin, akit imádtak a diákjai, nem éppen tisztességes módszerekkel tett szert extra jövede
HOLNAPUTÁN 01:55
holland filmsorozat,2016
Míg a halál el nem választ...Kat és Ben megérkeznek a panzióba, ahonnan majd tovább indulhatnak. Marieke elmondja családjának, hogy nincs házassági szerződés, Nick csak kihasználta
HOLNAPUTÁN 02:55
amerikai krimisorozat,2017
Rossz tanárA város egy rossz hírnevű részén a felismerhetetlenségig szétlőtt fiatal tanár holttestét találják. Kiderül, hogy Austin, akit imádtak a diákjai, nem éppen tisztességes módszerekkel tett szert extra jövede
HOLNAPUTÁN 03:55
német akciófilm-sorozat,2018-2019
FöldrengésSemir már régóta küzd egy repedéssel a házuk falán, de nagyon nehezen talál mesterembert a környéken. Andrea úgy véli, hogy be kéne lépnie a helyi vadásztársaságba, hogy végre befogadják
HOLNAPUTÁN 05:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
A Las Vegas-i barátja, D.B. Russell segítségével Macnek sikerül azonosítania a tettest, aki elrabolta Christine-t. Kérdés, hogy időben megtalálja-e őt?Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill,
HOLNAPUTÁN 06:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
Valentin napján Taylor és csapata tragikus szerelmi ügyekben nyomoz.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, Anna Belknap, Vanessa Ferlito, A.J. Buckley, Robert Joy
HOLNAPUTÁN 07:00
amerikai filmsorozat,2021
Mindig ugyanúgyEgy titokzatos idegen jelenik meg a kórházban, bejárja az osztályokat és kérdezősködik. Bloom úgy érzi, mintha Leyla visszafogná magát, hogy a többi rezidens jobban érvényesüljön. Max a kerületi tud
HOLNAPUTÁN 07:55
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Szerelmesek bungalójaA szálloda megnyitása után egy hétvégére hívja szüleit és barátait Lorelai. Ekkor többek közt fény derül Emily és Richard, illetve Lorelai, Luke és Jason kapcsolatára is.
HOLNAPUTÁN 08:50
amerikai vígjátéksorozat,2004
Váratlan utazásRory és Lorelai kapcsolata feszült. Emily megdöbbentő bejelentést tesz. Rory úgy dönt Emily társaságában Európába utazik.Rendező: Amy Sherman-PalladinoFőszereplők: Lauren Graham, Alexis B
HOLNAPUTÁN 09:50
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk barátra tesz szertAdrian Monk civil konzultásként segíti a rendőrség munkáját. A rendőrök élő legendaként néznek rá, bár Monk mostanában elég furán viselkedik, elviselhetetlenül bogaras.Főszereplők: Tony Shalh
HOLNAPUTÁN 10:45
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk, szolgálatáraMikor Natalie gyanús dolgokat sejt szülei gazdag szomszédainak halála ügyében, Monk inasnak adja ki magát, hogy nyomozhasson a helyszínen.Főszereplők: Tony Shalhoub, Bitty Schram, Traylor Howard, Ted Levine, Jaso
HOLNAPUTÁN 11:45
amerikai filmsorozat,2021
KezdőtőkeMax mindent megpróbál, hogy Brantley-vel és a bizottsággal visszavonassa Veronica Fuentes kinevezését, de úgy tűnik, hogy nem sok sikerrel. Max és Helen bő egy hónap múlva elhagyják a kórházat, és miközben Helen a
HOLNAPUTÁN 12:45
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
Egy teljes körA helyszínelők fogadásokat kötnek, amikor úgy tűnik, hogy egy teljes kör vár rájuk. Egy emberölés, egy gyilkosság, egy véletlen balesetből fakadó halál és egy természetes halál egyetlen műszak alatt.Fő
HOLNAPUTÁN 13:50
amerikai-kanadai krimisorozat,2004
Rossz szavakGyújtogatáshoz hívják a helyszínelőket, miután a tűzben meghal egy fiatal lány. A nyomok alapján úgy tűnik, véletlenül alakult ki tűz a házban. Catherine azonban a lakás kiüresítésekor jön rá arra
HOLNAPUTÁN 14:50
amerikai krimisorozat,2022
A Grace-csavarCatherine Minszkbe utazik és felkeresi Mikel Kozlovot, aki gyanúja szerint tudja, ki ölte meg Grace-t. Azonban Vegasba történő visszatérésük után Kozlov megszökik az ügyésszel kötött alku elől és egy átalakított
HOLNAPUTÁN 15:50
német akciófilm-sorozat,2018-2019
Versenyfutás az idővelSemirt elrabolják, elrablója közli vele, hogy három csomagot kézbesít aznap a futárszolgálat, mindegyikben bomba van. Feladványokat közöl, amik alapján Paulnal meg kell
HOLNAPUTÁN 16:55
német akciófilm-sorozat,2018-2019
PárterápiaSemir és Paul egy lövöldözés helyszínén haldokló utolsó szavai alapján kezd nyomozni, a haldokló egy kolostort emleget. Susanne egyetlen magánkézben lévő kolostort talál a környéke
HOLNAPUTÁN 18:00
magyar vígjátéksorozat,2021
A parafenoménBaki különleges képességeket vél felfedezni magában, melyre vonatkozóan egyre több visszaigazolást is kap. Az átutazó idegen felbolygatja a falusiak életét és a Pap érzelmeit is. Laci szerelmi élete is fellángolni lá
HOLNAPUTÁN 19:00
magyar vígjátéksorozat,2021
A randevúA Polgármester titokzatosan viselkedik, senkinek sem akarja elmondani, hogy miért csipog állandóan a telefonja. Bazsó egy ismeretlen nővel járja körbe a falut. Erika hazatér a kórházból, és egyből a névválasztáson töri a
HOLNAPUTÁN 20:00
amerikai akciófilm-sorozat,2021
A Los Angeles-i rendőrőrs ellen robbantásos merényletet követnek el. A városban hamarosan eluralkodik a káosz, és kitör a háború a rendőrség és a merényletet elkövető szélsőséges csoport között. Hondo minden
HOLNAPUTÁN 21:00
amerikai krimisorozat,2022
A fehér szobábanEgy hagyományőrző rendezvényen megölnek egy fiatal párt, de a gyilkos fegyver nem egyértelmű, így a helyszínelői csapat nyomozni kezd. Hamarosan világossá válik, hogy a sebek környékén található különös
HOLNAPUTÁN 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
ÖsszefoglalóA Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játéko
HOLNAPUTÁN 23:00
német filmsorozat,2021
Gerd Heidemannnak igazi fogásra van szüksége. A Stern sztárriporterének egy ideje nem volt nagy sztorija, és nyomás alatt áll, hogy szerezzen egyet. Eközben Konrad Kujaunak pénzre van szüksége. Abból él, hogy Dr. Konrad Fischer álnéve
HOLNAPUTÁN 23:55
amerikai krimisorozat,2006
Egy mentőorvos eltűnik az éjszakai ügyelet vége előtt, nem sokkal azután, hogy beszállított két súlyos sérültet, akik egymásra lövöldöztek egy bandaháború során. A pedáns életet élő férfi rendszeresen járt templomba, adakoz
05.18 00:55
amerikai krimisorozat,2017
FűrészBootht és Brennant ezúttal egy favágó versenyre szólítja a kötelesség, hogy kiderítsék, ki darabolta fel az egyik női résztvevőt. Közben Hodgins áttörő bizonyítékot talál a lobbista-ügyben, Cam és Angela viszont mi
05.18 01:55
német filmsorozat,2021
Gerd Heidemannnak igazi fogásra van szüksége. A Stern sztárriporterének egy ideje nem volt nagy sztorija, és nyomás alatt áll, hogy szerezzen egyet. Eközben Konrad Kujaunak pénzre van szüksége. Abból él, hogy Dr. Konrad Fischer álnéve
05.18 02:55
amerikai krimisorozat,2017
FűrészBootht és Brennant ezúttal egy favágó versenyre szólítja a kötelesség, hogy kiderítsék, ki darabolta fel az egyik női résztvevőt. Közben Hodgins áttörő bizonyítékot talál a lobbista-ügyben, Cam és Angela viszont mi
05.18 03:55
német akciófilm-sorozat,2018-2019
Versenyfutás az idővelSemirt elrabolják, elrablója közli vele, hogy három csomagot kézbesít aznap a futárszolgálat, mindegyikben bomba van. Feladványokat közöl, amik alapján Paulnal meg kell
05.18 05:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2008
Ölj meg, ha tudsz!Egyetlen éjszaka alatt három gyilkossági esethez riasztják a helyszínelőket. A helyszínek alapján az esetek nem kapcsolódnak egymáshoz, ám mégsem zárható ki, hogy egyetlen elkövető áll a háttérben. Az
05.18 06:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2009
A sors kezeA csapat Nick szülinapját készül megünnepelni, amikor kihívják őket egy gyilkosság helyszínére. Nick megdöbbenve ismeri fel a kiskorú áldozatot, akit egy évvel korábban egy másik ügy vizsgálata közben ismert
05.18 06:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2009
Nincs kiútTöbb holttestet találnak. Utcai lövöldözésben meghal egy önkéntes rendőr és egy 7 éves gyerek. A jelek egyértelműen bandaháborúra utalnak, amit megerősít, hogy újabb és újabb áldozatok kerülnek elő. Az elméle
05.18 07:50
amerikai vígjátéksorozat,2004
Váratlan utazásRory és Lorelai kapcsolata feszült. Emily megdöbbentő bejelentést tesz. Rory úgy dönt Emily társaságában Európába utazik.Rendező: Amy Sherman-PalladinoFőszereplők: Lauren Graham, Alexis B
05.18 08:45
amerikai vígjátéksorozat,2004
Csak a küldöncLorelai mindennapjai feszültségben telnek, úgy érzi, nem találja a helyét, boldogtalan. Sookie szerint nagy szüksége van pihenésre. Lane úgy érzi, egyre inkább vonzódik Zackhez.Rendező: Danie
05.18 09:40
magyar vígjátéksorozat,2018
A titokra fény derülHamarosan kiderül, hogyan végződött Erika és Gyuri esküvője, mert bizony a szertartás nem éppen úgy alakult, ahogy azt Erika szerette volna. A harmadik évad első epizódjában fény derül arra, mi lett a balul sik
05.18 10:40
magyar vígjátéksorozat,2018
A disznóvágásPajkaszeg a kampányfőnök érkezésére készül. Károly szeretne kitenni magáért, ezért kitalálja, hogy vágjanak disznót. Mivel azonban költeni nem akar, a három közmunkást bízza meg a disznó beszerzésével. Szifon
05.18 11:40
magyar vígjátéksorozat,2018
A lőgyakorlatKati felhívja a Polgármester figyelmét, hogy ha képviselő lesz, akkor a polgármesteri posztról le kell mondania. A Polgármester vívódik, hogy megéri-e, miközben Erika máris arról kezd ábrándozni, hogy végre beleülhet
05.18 12:40
magyar vígjátéksorozat,2018
Bolondok napjaÁprilis elsején Pajkaszegen mindenki próbálja megtréfálni a másikat, ami miatt egyre nehezebb meghúzni a valóság és az ugratások közti határt. Teca április elsejei viccnek gondolja Laci vallomását, a barkácsboltba ig
05.18 13:40
magyar vígjátéksorozat,2018
A versenyÚgy tűnik, Pajkaszegre végre rámosolygott a szerencse: Szifon váratlanul kőolajra bukkan. A falu nyomban felpezsdül, máris látják maguk előtt az azonnali meggazdagodás lehetőségét. Sajnos azonban korai az öröm. Kiderül ug
05.18 14:45
magyar vígjátéksorozat,2018
A húsvéti tojásA polgármester egy korábbi átgondolatlan, főleg üzleti szempontokon alapuló megnyilvánulása miatt Pajkaszeg kénytelen húsvéti körmenetet rögtönözni, méghozzá a hagyományokkal ellentétben nem nagyszombaton, hanem
05.18 15:50
magyar vígjátéksorozat,2018
A tablettaPajkaszegre adóellenőr érkezik, ami komoly fejtörést okoz a Polgármesternek, hiszen a könyvelést meglehetősen sajátosan értelmezték az elmúlt években. Mivel sehogy sem sikerül betömködni a költségvetésben tátongó lyu
05.18 16:50
amerikai-kanadai romantikus vígjáték,2008
A suli az egykori tanulója, az azóta ünnepelt tinisztárrá lett Joey Parker látogatását ünnepli. Ennek kapcsán táncos tehetségkutató versenyt szerveznek, melynek nyertese szerepelhet Joey legújabb videoklipjében. A reménykedők kö
05.18 18:40
amerikai kalandfilm,2002
A világhírű könyvsorozat második része filmen, melynek rendezője, Chris Columbus csodálatos kép- és hanghatásokkal kelti életre Harry Potter varázslatos világát.Harry Potter nyári vakációja szokásosan telt. Nem
05.18 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
ÖsszefoglalóA Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játéko
05.18 23:00
amerikai filmsorozat,2022
Mutasd meg, ki vagy!Nicky megtudja, hogy Clive titkos viszonyt folytat, ami arra készteti, hogy összeszedje minden bátorságát, és szembeforduljon vele. Luke megtudja a lesújtó igazságot, legalábbis annak egy rés
05.18 23:50
amerikai filmsorozat,2022
A rodeóA családon belül komoly dilemmát okoz, hogy Dottie halála után melyik legyen az a dal, amely megnyitja a család által alapított híres Roman Family Rodeót. Nicky merész döntést hoz, amikor új dalt választ. Luke re
05.19 00:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2011-2012
Egy szórakoztató játék túlságosan is valóssá válik, amikor az egyik játékost meggyilkolják, egy másikat pedig elrabolnak.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, Anna Belknap, Vanessa Ferlit
05.19 01:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2011-2012
Egy bicikli nélküli biciklis futárt találnak holtan a 187. utca lépcsőjén, majd egy kocogó fához nyilazott holttestére bukkannak. A két esetet talán összeköti a helyszíneken talált különleges rágógumi.Főszereplők: Gary Sinise,
05.19 02:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2011-2012
A helyszínelők ezúttal saját laborjuk múltjában kutatnak, miután egy esetben kapcsolatot találtak egy 1950-es évekbeli üggyel, amely segíthet kideríteni, miért öltek meg egy labortechnikust.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmi
05.19 03:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2011-2012
Mac csapatának a nagyban játszó videójátékosok világában kell megtalálnia egy lehetséges gyilkost.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, Anna Belknap, Vanessa Ferlito, A.J. Buckley, Robert Jo
05.19 05:00
kanadai kandikamerás sorozat,
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! - Te pedig Nevess csak!
05.19 05:30
amerikai-kanadai krimisorozat,2009
Különös űrtörténetMegölik az Asztrokaland című fantasztikus sorozat retro fesztiválján a producert, aki arra készült, hogy realista stílusban felújítja az egykori sikeres produkciót. A modernizálás azonban nem nyeri el
05.19 06:30
amerikai-kanadai krimisorozat,2009
Ha lenne egy kalapácsom...Egy elítélt 18 év börtön után újratárgyaltatja az ügyét. A férfi ártatlanul került rács mögé olyan gyilkosságért, amit állítása szerint nem ő követett el, és a rabság ideje alatt mindent megta
05.19 07:30
amerikai vígjátéksorozat,2004
Csak a küldöncLorelai mindennapjai feszültségben telnek, úgy érzi, nem találja a helyét, boldogtalan. Sookie szerint nagy szüksége van pihenésre. Lane úgy érzi, egyre inkább vonzódik Zackhez.Rendező: Danie
05.19 08:25
amerikai vígjátéksorozat,2004
Megírva a csillagokbanBármennyire us szeretnék titkolni, Lorelai és Luke kapcsolatára fény derül. Paris bejelenti, meghalt a barátja. Rory-nak új kapcsolata lesz, Emily pedig egyre nehezebben viseli a különélésük
05.19 09:20
magyar vígjátéksorozat,2018
A katalógusTeca besokall és el akarja adni a kocsmát, mert a városba költözne. A hírre mindenki másképp reagál: Laci kiborul, mert nem akarja, hogy Teca elmenjen, Szifonék ragaszkodnak ahhoz, hogy a kocsma kocsma maradjon, Erika ped
05.19 10:20
magyar vígjátéksorozat,2018
A kirándulásAz asszonyok boldogan készülődnek: úgy tűnik, a Polgármesternek hála végre bepótolják a korábban elmaradt esztergomi kirándulást. Feltéve persze, hogy a bérelt buszhoz sofőrt is találnak, amire szeretett Károlyuk nem
05.19 11:20
magyar vígjátéksorozat,2018
Az újoncStoki megsérül, és emiatt szinte teljesen elveszíti a hallását, pont akkor amikor be kellene tanítania a hozzá érkező újoncot, Kolbászt. Erikáék életét a váratlanul megjelenő Ildikó borítja fel, aki a pasijával törté
05.19 12:20
magyar vígjátéksorozat,2018
A védőszentÉrtékes relikvia érkezik Pajkaszegre. Ha sikerül méltó helyet biztosítani számára, az jó pont lehet az a "húsvéti körmenet" miatt neheztelő püspöknél, és talán némi anyagi támogatást is jelent. Ezért amikor kicso
05.19 13:30
magyar vígjátéksorozat,2018
A kérdőívIgen dekoratív közvélemény-kutató érkezik Pajkaszegre, hogy kérdőívet töltessen ki a falusiakkal a szexuális szokásaikról. Már ez is felborzolja a kedélyeket, de korántsem annyira, mint amikor kiderül, hogy a közvélem
05.19 14:35
amerikai-kanadai romantikus vígjáték,2008
A suli az egykori tanulója, az azóta ünnepelt tinisztárrá lett Joey Parker látogatását ünnepli. Ennek kapcsán táncos tehetségkutató versenyt szerveznek, melynek nyertese szerepelhet Joey legújabb videoklipjében. A reménykedők kö
05.19 16:30
amerikai kalandfilm,2002
A világhírű könyvsorozat második része filmen, melynek rendezője, Chris Columbus csodálatos kép- és hanghatásokkal kelti életre Harry Potter varázslatos világát.Harry Potter nyári vakációja szokásosan telt. Nem
05.19 19:50
amerikai vígjáték,2002
George Wade New York egyik vezető ingatlanfejlesztési vállalatának felelős pozícióját tölti be. Bátyja, Howard a cég üzleti sikereinek motorja, és egyáltalán nem nézi jó szemmel testvére hóbortját. George ugyanis minden jogászn
05.19 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
KiválasztásA Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékos
05.19 23:55
PREMIER
amerikai vígjáték,2012
A menő manhattani házaspár, George és Linda Gergenblatt hirtelen munka nélkül maradnak, és újra kell gondolniuk az életüket. Miután kénytelenek a lakásuktól is megválni, Atlantába indulnak. A boldog jövő azonban félúton várja ők
MŰSORAJÁNLÓ
Ismét megnyílik a ValóVilág Villa kapuja, amelyet mindenre elszánt játékosok lépnek át. Mindennapjaikat a nézők 24 órában követhetik nyomon az RTL+ streaming platformon, ahol a felhasználók teljes mértékben részesei lehetnek az eseményeknek.