véget ért műsorok mutatása
véget ért műsorok elrejtése
MA 00:10
MA 00:45
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a végte
MA 01:45
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
MA 02:05

MA 02:25
brit autós sorozat,2021
SUV-kSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és legerősebb csodaa
MA 03:10
kanadai ismeretterjesztő sorozat,2016
Óriás hullámvasútEz a sorozat megváltoztatja a bennünket körülvevő gépekről alkotott véleményünket, bevezetve minket az úttörő mérnöki munka világába, hogy megérthessük, ezek a különleges hajók, teherautók
MA 03:55
speciális
Son_Park_7:57Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
MA 04:10
magyar sportsorozat,2024
Sportműsor-magazin Volosinovszki György vezetésével.
MA 04:35
magyar sportsorozat,2024
A Csisztu Sport Cast 2020 év elején indult, dr. Csisztu Zsuzsa olimpikon tornász, sportújságíró, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség egyedüli magyar női sportdiplomatája sport temati
MA 05:00
amerikai reality sorozat,2023
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 160
MA 06:00
amerikai reality sorozat,2017
KutatókAz Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.Rendező: Robin Berg
MA 06:30
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
MA 07:00
brit autós sorozat,2021
SUV-kSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és legerősebb csodaa
MA 08:00
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a végte
MA 09:00
kanadai reality sorozat,2017
A mélybe hajítvaEbben a kanadai reality sorozatban bemutatják nekünk, hogy a teherautók és a nehéz járművek szállítmányait milyen körültekintően és többszörösen biztosítják a különböző hatóságok által, vag
MA 10:00
amerikai reality sorozat,2017
KutatókAz Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.Rendező: Robin Berg
MA 10:30
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
MA 11:00
amerikai reality sorozat,2020
Ússz vagy meghalszVannak amerikaiak, akik még mindig a természetből élnek; vadászattal, csapdaállítással tartják el családjukat. Ők a Hegyi emberek. Túlélésük titka a több száz év alatt tökéletesített tudásuk.A sorozat
MA 12:00
brit autós sorozat,2021
BAC Mono RSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és legerős
MA 13:00
kanadai ismeretterjesztő sorozat,2016
Nagy sebességű szuper hajóEz a sorozat megváltoztatja a bennünket körülvevő gépekről alkotott véleményünket, bevezetve minket az úttörő mérnöki munka világába, hogy megérthessük, ezek a különleges hajó
MA 14:00
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a v
MA 15:00
kanadai reality sorozat,2021
Nagy, kemény és nehézEbben a kanadai reality sorozatban bemutatják nekünk, hogy a teherautók és a nehéz járművek szállítmányait milyen körültekintően és többszörösen biztosítják a különböző hatóságok által, va
MA 16:00
PREMIER
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
MA 16:30

MA 17:00
amerikai reality sorozat,2020
Véres ökölVannak amerikaiak, akik még mindig a természetből élnek; vadászattal, csapdaállítással tartják el családjukat. Ők a Hegyi emberek. Túlélésük titka a több száz év alatt tökéletesített tudásuk.A sorozat az Ap
MA 17:55
PREMIER
amerikai reality sorozat,2023
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 16
MA 18:55
PREMIER
amerikai reality sorozat,2017
Az Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.
MA 19:25

MA 19:55
ÉLŐ
MA 22:10
magazin
w20A Premier League legfontosabb eseményeit elemzik a Spíler TV szakértői a stúdióban.
MA 23:10
speciális
w20A Spíler TV új szórakoztató sport talk-showja, a Spíler Stadion Gelencsér Tímea és Bognár Domokos műsorvezetésével. A sporthétvégét követően, frissen az eseményekre reagálva minden hétfő esténként!
HOLNAP 00:10
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a v
HOLNAP 01:10
kanadai reality sorozat,2021
Nagy, kemény és nehézEbben a kanadai reality sorozatban bemutatják nekünk, hogy a teherautók és a nehéz járművek szállítmányait milyen körültekintően és többszörösen biztosítják a különböző hatóságok által, va
HOLNAP 02:00
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
HOLNAP 02:20

HOLNAP 02:40
brit autós sorozat,2021
BAC Mono RSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és legerős
HOLNAP 03:25
kanadai ismeretterjesztő sorozat,2016
Nagy sebességű szuper hajóEz a sorozat megváltoztatja a bennünket körülvevő gépekről alkotott véleményünket, bevezetve minket az úttörő mérnöki munka világába, hogy megérthessük, ezek a különleges hajó
HOLNAP 04:10
magyar sportsorozat,2024
Sportműsor-magazin Volosinovszki György vezetésével.
HOLNAP 04:35
magyar sportsorozat,2024
A Csisztu Sport Cast 2020 év elején indult, dr. Csisztu Zsuzsa olimpikon tornász, sportújságíró, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség egyedüli magyar női sportdiplomatája sport temati
HOLNAP 05:00
amerikai sportsorozat,2019
New OrleansA MonsterJam egy nagyszabású amerikai motorsport esemény, amely időről-időre hatalmas látogatói közönséget vonz országszerte. Az adrenalinfüggők kiélvezhetik a méretes járgányok látványos versenyét, miközben min
HOLNAP 05:30
amerikai sportsorozat,2019
SyracruseA MonsterJam egy nagyszabású amerikai motorsport esemény, amely időről-időre hatalmas látogatói közönséget vonz országszerte. Az adrenalinfüggők kiélvezhetik a méretes járgányok látványos versenyét, miközben mindez
HOLNAP 06:00
PREMIER
angol reality sorozat,2020
The Grand Tour - A Nagy Túra egy 2016-ban indult angol autós televíziós sorozat, alkotói a népszerű Top Gear korábbi műsorvezetői, Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May. A szórakoztat
HOLNAP 07:50
PREMIER
angol reality sorozat,2021
The Grand Tour - A Nagy Túra egy 2016-ban indult angol autós televíziós sorozat, alkotói a népszerű Top Gear korábbi műsorvezetői, Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May. A szórakoztató besz
HOLNAP 09:40
speciális
Kuyt 13:19Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
HOLNAP 10:00
HOLNAP 10:35
magyar sportsorozat
A Csisztu Sport Cast 2020 év elején indult, dr. Csisztu Zsuzsa olimpikon tornász, sportújságíró, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség egyedüli magyar női sportdiplomatája sport temati
HOLNAP 11:10
magyar autós sorozat,2024
Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a köz
HOLNAP 11:45
magazin
w20A Premier League legfontosabb eseményeit elemzik a Spíler TV szakértői a stúdióban.
HOLNAP 12:45
speciális
Alvarez mci 16:10Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
HOLNAP 13:10
HOLNAP 15:25
HOLNAP 17:40
HOLNAP 19:55
ÉLŐ
HOLNAP 22:10
HOLNAPUTÁN 00:20
magyar sportsorozat,2024
Sportműsor-magazin Volosinovszki György vezetésével.
HOLNAPUTÁN 00:55
speciális
Szoboszlai filler 2:36Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
HOLNAPUTÁN 01:00
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
HOLNAPUTÁN 01:30

HOLNAPUTÁN 02:00

HOLNAPUTÁN 02:20

HOLNAPUTÁN 02:40

HOLNAPUTÁN 03:00

HOLNAPUTÁN 03:20
amerikai reality sorozat,2023
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 16
HOLNAPUTÁN 04:05
speciális
Legjobb gólok 9:11Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
HOLNAPUTÁN 04:15
magyar sportsorozat,2024
Sportműsor-magazin Volosinovszki György vezetésével.
HOLNAPUTÁN 05:00
amerikai sportsorozat,2019
DenverA MonsterJam egy nagyszabású amerikai motorsport esemény, amely időről-időre hatalmas látogatói közönséget vonz országszerte. Az adrenalinfüggők kiélvezhetik a méretes járgányok látványos versenyét, miközben mindez az eg
HOLNAPUTÁN 05:30
amerikai sportsorozat,2020
Anaheim 1A MonsterJam egy nagyszabású amerikai motorsport esemény, amely időről-időre hatalmas látogatói közönséget vonz országszerte. Az adrenalinfüggők kiélvezhetik a méretes járgányok látványos versenyét, miközben mindez
HOLNAPUTÁN 06:00
PREMIER
angol reality sorozat,2021
The Grand Tour - A Nagy Túra egy 2016-ban indult angol autós televíziós sorozat, alkotói a népszerű Top Gear korábbi műsorvezetői, Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May. A szórakozta
HOLNAPUTÁN 07:30
brit autós sorozat,2021
BMW X5Sebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és legerősebb csod
HOLNAPUTÁN 08:30
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
HOLNAPUTÁN 09:00
speciális
Egy_MeccsAz angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
HOLNAPUTÁN 09:25
magyar sportsorozat,2024
Szlogenünk: Erő, sebesség, biztonság...nem csak két keréken. Alkotógárdánk célja a motorozás szépségeit bemutatni szórakoztató, közérthető formában. A műsort amatőr és profi műsorvezetők, tesztelők, szakemberek közreműköd
HOLNAPUTÁN 10:00
magyar sportsorozat,2024
2020-ban indult útjára Magyarország új erősport szervezete a CESA® - Közép-Európai Erősember Szövetség. Ami nem változott a korábbi évekhez képest az a versenyek lebonyolítása: Prémium Liga kupasorozat, Téli liga, Kamionhúzó-kup
HOLNAPUTÁN 11:00

HOLNAPUTÁN 12:00
amerikai reality sorozat,2023
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 16
HOLNAPUTÁN 13:00

HOLNAPUTÁN 14:00

HOLNAPUTÁN 15:00
speciális
Alvarez mci 16:10Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
HOLNAPUTÁN 15:25
magazin
w20Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2023/2024. kísérőműsora.
HOLNAPUTÁN 16:00
HOLNAPUTÁN 16:55
ÉLŐ
HOLNAPUTÁN 19:05
HOLNAPUTÁN 19:45
HOLNAPUTÁN 21:10
HOLNAPUTÁN 23:20
speciális
Legjobb cselek 2:49Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
HOLNAPUTÁN 23:30
angol reality sorozat,2021
The Grand Tour - A Nagy Túra egy 2016-ban indult angol autós televíziós sorozat, alkotói a népszerű Top Gear korábbi műsorvezetői, Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May. A szórakozta
05.20 01:00
brit autós sorozat,2021
Ferrari Roma/Jaguar E-TypeSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatju
05.20 02:00
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
05.20 02:20

05.20 02:40

05.20 03:00

05.20 03:20
amerikai reality sorozat,2023
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 16
05.20 04:05
speciális
Legjobb gólok 9:11Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
05.20 04:15
magyar sportsorozat,2024
Sportműsor-magazin Volosinovszki György vezetésével.
05.20 05:00
reality sorozat
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 16
05.20 06:00
amerikai reality sorozat,2017
Az Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.
05.20 06:30

05.20 07:00
brit autós sorozat,2021
BAC Mono RSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és legerős
05.20 08:00
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a v
05.20 09:00
kanadai reality sorozat,2021
Nagy, kemény és nehézEbben a kanadai reality sorozatban bemutatják nekünk, hogy a teherautók és a nehéz járművek szállítmányait milyen körültekintően és többszörösen biztosítják a különböző hatóságok által, va
05.20 10:00
amerikai reality sorozat,2017
Az Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.
05.20 10:30

05.20 11:00
amerikai reality sorozat,2020
Véres ökölVannak amerikaiak, akik még mindig a természetből élnek; vadászattal, csapdaállítással tartják el családjukat. Ők a Hegyi emberek. Túlélésük titka a több száz év alatt tökéletesített tudásuk.A sorozat az Ap
05.20 12:00
brit autós sorozat,2021
Tesla Model SSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és l
05.20 13:00
kanadai ismeretterjesztő sorozat,2016
Mega vonatEz a sorozat megváltoztatja a bennünket körülvevő gépekről alkotott véleményünket, bevezetve minket az úttörő mérnöki munka világába, hogy megérthessük, ezek a különleges hajók, teherautók, vonatok és r
05.20 14:00
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a végtel
05.20 15:00
kanadai reality sorozat,2021
A legrosszabb helyEbben a kanadai reality sorozatban bemutatják nekünk, hogy a teherautók és a nehéz járművek szállítmányait milyen körültekintően és többszörösen biztosítják a különböző hatóságok által, vagy éppe
05.20 16:00
PREMIER
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
05.20 16:30

05.20 17:00
amerikai reality sorozat,2020
Tom nagy napjaVannak amerikaiak, akik még mindig a természetből élnek; vadászattal, csapdaállítással tartják el családjukat. Ők a Hegyi emberek. Túlélésük titka a több száz év alatt tökéletesített tudásuk.A sorozat az
05.20 18:00
PREMIER
amerikai reality sorozat
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 16
05.20 19:00
PREMIER
amerikai reality sorozat,2017
Az Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.
05.20 19:30

05.20 20:00
magazin
w21Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek összefoglalója.
05.20 21:45
speciális
w21A Spíler TV új szórakoztató sport talk-showja, a Spíler Stadion Gelencsér Tímea és Bognár Domokos műsorvezetésével. A sporthétvégét követően, frissen az eseményekre reagálva minden hétfő esténként!
05.20 22:45
Arsenal - Everton
A Premier League legjobb mérkőzéseinek elemzése.
05.20 23:20
Manchester City - West Ham United
A Premier League legjobb mérkőzéseinek elemzése.
05.20 23:55
speciális
Legjobb cselek 2:49Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
05.21 00:00
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a végtel
05.21 01:00
kanadai reality sorozat,2021
A legrosszabb helyEbben a kanadai reality sorozatban bemutatják nekünk, hogy a teherautók és a nehéz járművek szállítmányait milyen körültekintően és többszörösen biztosítják a különböző hatóságok által, vagy éppe
05.21 02:00
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
05.21 02:30

05.21 02:50
brit autós sorozat,2021
Tesla Model SSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és l
05.21 03:35
kanadai ismeretterjesztő sorozat,2016
Mega vonatEz a sorozat megváltoztatja a bennünket körülvevő gépekről alkotott véleményünket, bevezetve minket az úttörő mérnöki munka világába, hogy megérthessük, ezek a különleges hajók, teherautók, vonatok és r
05.21 04:20
speciális
Kuyt 13:19Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság legjobb pillanatai.
05.21 04:35
magyar sportsorozat,2024
A Csisztu Sport Cast 2020 év elején indult, dr. Csisztu Zsuzsa olimpikon tornász, sportújságíró, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség egyedüli magyar női sportdiplomatája sport temati
05.21 05:00
amerikai reality sorozat
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 16
05.21 06:00
amerikai reality sorozat,2017
Az Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.
05.21 06:30

05.21 07:00
brit autós sorozat,2021
Tesla Model SSebesség, teljesítmény, látvány és luxus! A szuperautók a világ leghíresebb márkáinak többmilliós remekművei. A sorozat bepillantást nyújt a színfalak mögé, és megtudhatjuk a világ leggyorsabb és l
05.21 08:00
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a végtel
05.21 09:00
kanadai reality sorozat,2021
A legrosszabb helyEbben a kanadai reality sorozatban bemutatják nekünk, hogy a teherautók és a nehéz járművek szállítmányait milyen körültekintően és többszörösen biztosítják a különböző hatóságok által, vagy éppe
05.21 10:00
amerikai reality sorozat,2017
Az Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.
05.21 10:30
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
05.21 11:00
amerikai reality sorozat,2020
Tom nagy napjaVannak amerikaiak, akik még mindig a természetből élnek; vadászattal, csapdaállítással tartják el családjukat. Ők a Hegyi emberek. Túlélésük titka a több száz év alatt tökéletesített tudásuk.A sorozat az
05.21 12:00
05.21 12:30
05.21 13:00
kanadai ismeretterjesztő sorozat,2016
Mega luxus hajóEz a sorozat megváltoztatja a bennünket körülvevő gépekről alkotott véleményünket, bevezetve minket az úttörő mérnöki munka világába, hogy megérthessük, ezek a különleges hajók, teherautók, v
05.21 14:00
amerikai, kanadai reality sorozat,2013
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a világ egyik legveszélyesebb foglalkozását űző emberek mindennapjaiba. A messzi északon, Kanadában, óriás kamionok és vakmerő sofőrjeik róják a kilométereket, dacolva a v
05.21 15:00
kanadai reality sorozat,2021
Ami elromolhat...Ebben a kanadai reality sorozatban bemutatják nekünk, hogy a teherautók és a nehéz járművek szállítmányait milyen körültekintően és többszörösen biztosítják a különböző hatóságok álta
05.21 16:00
PREMIER
amerikai reality sorozat,2023
A Zsaruk egy amerikai reality sorozat, amelyben a televíziós stábok egyenruhás és civilruhás rendőröket kísérnek el szolgálatuk közben.
05.21 16:30

05.21 17:00
amerikai reality sorozat,2020
A nagy fogásVannak amerikaiak, akik még mindig a természetből élnek; vadászattal, csapdaállítással tartják el családjukat. Ők a Hegyi emberek. Túlélésük titka a több száz év alatt tökéletesített tudásuk.A sorozat az A
05.21 18:00
PREMIER
amerikai reality sorozat
Az alaszkai Anchorage-ben található Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér egyedülálló a maga nemében: az egyetlen nagy forgalmú légikikötő a világon, mely mínusz 40 fokban is zavartalanul üzemel, és amelynek légterében nem ritkák a 16
05.21 19:00
amerikai reality sorozat,2017
Az Aranyláz című reality sorozat házigazdája Tom Massie, akinek segítségével bejárhatjuk a föld egészét, hogy felkutassuk a legjobb aranylelő-helyeket.
05.21 19:30

05.21 20:00
PREMIER
05.21 21:00
PREMIER
05.21 22:00
Liverpool - Wolverhampton Wanderers
A Spíler TV-re érkezik a legértékesebb magyar focista, Szoboszlai Dominik csapatának mindennapjaiba bepillantást nyújtó exkluzív tartalom, a Liverpool TV. Így a vörösök mérkőzésein túl a jövőben mindenről értesülnek a szurkol