A visszatérők
sci-fi sorozat
97 évvel ezelőtt nukleáris csapás tizedelte meg az emberiséget. Mindössze az éppen a föld körül keringő űrállomások négyszáz lakója maradt életben.Három generáció született az űrben, de az űrbéli "Bárka" erőforrásai kimerülőben vannak. Közel egy évszázad elteltével az emberiség kénytelen hát visszatérni a Földre.A népesség megmentése érdekében a túlélők száz fiatalkorú bűnözőt küldenek le a felszínre, hogy megtudják, lakható-e az emberiség egykori otthona.A száz számkivetett között van Clarke, a Bárka vezető orvosának tizenéves lánya, Wells, a Bárka kancellárjának fia, Finn, a fenegyerek, és egy testvérpár, Bellamy és Octavia, akik a szigorú törvények miatt mindig szabálykerülőkké válnak, hogy Olivia születésének körülményeit titokban tartsák. A Bárka vezetői - Clarke özvegy anyja, Abby, Jaha, a kancellár és titokzatos helyettese, Kane - nem is sejtik, mi történik odalent a bolygón, mégis nehéz döntéseket kell meghozniuk életről, halálról, és az emberi faj fennmaradásáról.A Földön lévő száz fiatal számára az idegen bolygó titokzatos birodalom, ami az egyik pillanatban varázslatos, a következőben pedig halálos. A száz visszatérőn múlik az emberiség fennmaradása, így hát kénytelenek áthidalni a nézeteltéréseiket, összefogni, és új világot létrehozni a teljesen átalakult Föld ősi, vad, ismeretlen világában.
A visszatérők III./10.
(THE 100)
A bukás
Jaha egy rémisztő módszerhez folyamodik Abby meggyőzése érdekében. Míg Kane küldetésen van, Bellamynak szembesülnie kell a szomorú igazsággal. Monty bizonytalan helyzetbe kerül, Jasper pedig saját embere megmentésére siet.
A visszatérők III./11.
(THE 100)
Soha többé
Alie előcsalogatja Raven sötét oldalát, Jasper pedig egyre dühösebbé válik. Eközben Octavia a helyét keresi a világban. Monty arra kényszerül, hogy gyors döntést hozzon.
A visszatérők III./12.
(THE 100)
Démonok
Jaha visszatér a Polisba, Murphy pedig belebotlik egy titokzatos ismeretlenbe. Eközben Octavia fényt derít valamire, ami alapjaiban változtathatja meg az erőviszonyokat.
A visszatérők III./13.
(THE 100)
Csatlakozz, vagy meghalsz
Clarke küldetésen van, amely mindent megváltoztathat. Eközben Murphy olyan információkra tesz szert, melyek hasznosnak bizonyulhatnak a túlélés szempontjából. Kane pedig végpontra kerül.
A visszatérők III./14.
(THE 100)
Hajnalpír
Clarke, Bellamy, Octavia és Jasper sorsa tragikus fordulatot vesz. Raven és Monty fontos felfedezést tesz.
A visszatérők III./15.
(THE 100)
Perverz megvalósítás: Első rész
Az évadzáró epizód első része. Clarke meglepő helyen lel reményre. Alie terve lassan összeáll.
A visszatérők III./16.
(THE 100)
Perverz megvalósítás: Második rész
Az évadzáró epizód második része. Mindenki készen áll a végső leszámolásra. A főhősök tragikus helyzete megdöbbentő és katartikus lezárásban csúcsosodik ki.
A visszatérők III./7.
(THE 100)
Tizenhárom
Míg Lexa megpróbálja fenntartani a békét a klánok között, addig Clarke furcsa titokra derít fényt, ami mindent megváltoztathat. Emellett az emberiség sötét múltjába is visszatekintünk.
A visszatérők III./8.
(THE 100)
Feltételek
Kane ugyan próbálja békésen kezelni a problémákat, de kezd ráébredni, hogy talán drasztikus megoldáshoz kell folyamodnia. Eközben Pike gyanakodni kezd, hogy tégla van Arkadia falai közt, Raven pedig egy tervvel áll elő, melyben Jasper segítségét kéri.
A visszatérők III./9.
(THE 100)
A tűz ellopása
Clarke egy sokkoló információra tesz szert, Octavia pedig olyan döntés előtt áll, amely mindent megváltoztathat. Eközben Kane és Abby kettesben maradnak.
A visszatérők IV./1.
(THE 100)
Visszhangok
A negyedik évad ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Clarke rájött, hogy az emberiség arra van kárhoztatva, hogy egy legyőzhetetlen ellenséggel nézzen szembe. Alie mindvégig az igazat mondta. A Földön megmaradt atomreaktorok pusztulásnak indultak, ez pedig lángra lobbanthatja az atmoszférát. Vajon miben reménykedhetnek a visszatérők úgy, hogy tudják: a vég elkerülhetetlen?
A visszatérők IV./10.
(THE 100)
Die All, Die Merrily
A negyedik évad ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Clarke rájött, hogy az emberiség arra van kárhoztatva, hogy egy legyőzhetetlen ellenséggel nézzen szembe. Alie mindvégig az igazat mondta. A Földön megmaradt atomreaktorok pusztulásnak indultak, ez pedig lángra lobbanthatja az atmoszférát. Vajon miben reménykedhetnek a visszatérők úgy, hogy tudják: a vég elkerülhetetlen?
A visszatérők IV./11.
(THE 100)
A túloldal

A visszatérők IV./12.
(THE 100)
A kiválasztottak

A visszatérők IV./13.
(THE 100)
Praimfaya

A visszatérők IV./2.
(THE 100)
Koronás fő

A visszatérők IV./3.
(THE 100)
A négy lovas

A visszatérők IV./4.
(THE 100)
Megfontolt hazugság
A negyedik évad ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Clarke rájött, hogy az emberiség arra van kárhoztatva, hogy egy legyőzhetetlen ellenséggel nézzen szembe. Alie mindvégig az igazat mondta. A Földön megmaradt atomreaktorok pusztulásnak indultak, ez pedig lángra lobbanthatja az atmoszférát. Vajon miben reménykedhetnek a visszatérők úgy, hogy tudják: a vég elkerülhetetlen?
A visszatérők IV./5.
(THE 100)
The Tinder Box

A visszatérők IV./6.
(THE 100)
We Will Rise

A visszatérők IV./7.
(THE 100)
Gimme Shelter

A visszatérők IV./8.
(THE 100)
God Complex

A visszatérők IV./9.
(THE 100)
DNR

A visszatérők V./1.
(THE 100)
5. évad 1. rész
Az elmúlt időszakban a Visszatérők borzalmas erőkkel küzdöttek a túlélésért, csak azért, hogy végül végig kelljen nézniük, ahogy a világvége másodszor is elérkezik. Az ötödik évad hat évvel később veszi fel a fonalat, a túlélők pedig továbbra is külön utakon járnak: Bellamy csapata az űrben, Clarke-é a Földön van, miközben több százan estek csapdába a földalatti bunkerben. Ám amikor egy börtönhajó a Föld utolsó élhető területe felé közelít, a Visszatérőknek nincs más választásuk, mint egyesíteni erőiket és megvédeni otthonukat.
A visszatérők V./10.
(THE 100)
5. évad 10. rész
Monty alternatívát próbál ajánlani a Wonkruknak a háború helyett. Eközben Abby egészsége folyamatosan romlik.
A visszatérők V./11.
(THE 100)
5. évad 11. rész
Miközben Clarke próbálja megmenteni Abby-t, tudomást szerez a Wonkru nehézségeiről a bunkerben és a döntésről, amelyet a sötét években kellett hozniuk.
A visszatérők V./12.
(THE 100)
5. évad 12. rész
Az évadzáró első részében Octavia háborúba vezeti népét. Az ellenség vonalai mögött lévő hősöknek pedig túl kell lépniük nézeteltéréseiken, hogy megmenthessék a Wonkrut a kihalástól.
A visszatérők V./13.
(THE 100)
5. évad 13. rész
Az évadzáró második részében Clarke és barátai mindent kockára tesznek és megvívják utolsó csatájukat a túlélésért, hogy aztán megpillanthassák a Föld utolsó életben maradt völgyére leselkedő még sötétebb veszélyt.
A visszatérők V./2.
(THE 100)
5. évad 2. rész
Az elmúlt időszakban a Visszatérők borzalmas erőkkel küzdöttek a túlélésért, csak azért, hogy végül végig kelljen nézniük, ahogy a világvége másodszor is elérkezik. Az ötödik évad hat évvel később veszi fel a fonalat, a túlélők pedig továbbra is külön utakon járnak: Bellamy csapata az űrben, Clarke-é a Földön van, miközben több százan estek csapdába a földalatti bunkerben. Ám amikor egy börtönhajó a Föld utolsó élhető területe felé közelít, a Visszatérőknek nincs más választásuk, mint egyesíteni erőiket és megvédeni otthonukat.
A visszatérők V./3.
(THE 100)
Alvó oroszlánok
Amíg Bellamy a hazautazást szervezi, addig Clarke és Madi az otthonukat fenyegető veszéllyel próbálnak megbirkózni.
A visszatérők V./4.
(THE 100)
Pandóra szelencéje
A hősöknek a Shallow Valley veszélyes, új lakóiban kell megbízniuk, hogy meg tudják menteni sajátjaikat.
A visszatérők V./5.
(THE 100)
Futóhomok
Octavia a Shallow Valley felé vezeti embereit Clarke és Bellamy tanácsai ellenére. Eközben Kane és Abby új kihívásokkal szemben találják magukat.
A visszatérők V./6.
(THE 100)
Kimeneti seb
Madi egy nem várt fenyegetéssel szembesül a Wonkru klánon belül, amely Clarke-ot egy nem várt szövetséges mellé sodorja.
A visszatérők V./7.
(THE 100)
Járulékos veszteségek
Clarke és Bellamy ijesztő felfedezést tesznek a Wonkru klán csatatervével kapcsolatban, amikor Echo kockáztatja barátságát Raven-nel, hogy teljesítje küldetését.
A visszatérők V./8.
(THE 100)
Út a békéhez
Clarke mindenáron védelmezné Madit, ez pedig Bellamy-t lehetetlen helyzetbe sodorja.
A visszatérők V./9.
(THE 100)
5. évad 9. rész
A Wonkru belharcok felrobbani látszanak, miközben a Shadow? Valley-ban Murphy tüzet nyit.