Fiorella
Fiorella
perui romantikus filmsorozat
3.7 - 3 szavazat
A szegény sorból származó Fiorellát egy jómódú üzletember fogadja kegyeibe. A férfi halála után a fia továbbra is gondoskodik Fiorelláról. Ám a fiú, Andrés egy barátja mindent megtesz, hogy elválassza őket. Sorsukat Rebeca is megnehezíti, aki halálosan szerelmes Andrésba, Fiorellában pedig riválist lát. A fiatalok sorsa vajon összefonódik az ármánykodások ellenére is? 
Évad nélkül (2000)
Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Fiorella 100.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Santino meglátogatja Julietát, és Sergio újabb féltékenységi jelenetet rendez. Gianluca elmegy a birtokra, hogy rávegye Fiorellát, ne menjen hozzá Vittorióhoz, de Pedro félreérti a helyzetet. Romero beszámol Anibalnak, hogy mire jutott Diana megfigyelésével...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 101.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Benito beszél Eloisával, és visszakönyörgi magát a birtokra, de nem sofőrnek, hanem istállótakarítónak veszik vissza. Roxana és Gael azt hazudják, hogy együtt járnak, így védve meg igazi szerelmeiket, Benitót és Giannát. Pedro el akarja mondani Vittoriónak, ami a tudomására jutott, de a Dolce Vitában Gianlucával találkozik...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 102.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Santino szörnyű hírt közöl Julietával. Gianluca megkeresi Pedrót, de a férfi nem hajlandó őt meghallgatni, és Fiorellát is tovább bántja. Diana kijátssza utolsó kártyáját, hogy meggátolja Vittorio és Fiorella esküvőjét. Egy Alinával való beszélgetésén Gael később döbbenetes dologgal szembesül...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 103.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gael megpróbál beszélni Osvaldóval az anyjukat érintő kétségeiről, de a bátyja nem hajladó meghallgatni őt, és mivel Sergio sem tud segíteni, a javaslatára a nagyanyjához fordul kérdésével. Anibal megzsarolja Dianát, hogy szerezze meg az óvadékot. Gianluca kihallgatja Vittorio beszélgetését az orvossal, és rájön a titokra. Benigno és Aitana elhatározzák, hogy Fiorellát elüldözik a birtokról...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 104.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sergio egy római barátja segítségével megpróbálja kideríteni, mi történhetett Julieta lányával. Federica végleges megoldást keres, hogy megszabaduljon Eloisától. Pedro bocsánatot kér Fiorellától, amiért a félreértés miatt annyit bántotta. Gianluca pedig még Vittorio érkezése előtt el akarja mondani a lánynak, amit tud...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 105.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Aitana terve a szétvágott ruhával nem sikerül, mert Gianna közbelép. Gael csak Roxanával tudja megbeszélni, ami a szívét nyomja, de Benito nem örül

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 106.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Fiorella elmondja Pedrónak a gyanúját Benignóval kapcsolatban, és ez a férfit nem hagyja nyugodni. Vittorio közben megoldást talál arra, hogy Gianlucától megszabaduljon az esküvője napjára. Osvaldo és Sonia felidézik a saját házasságkötésüket. Eloisa előveszi Giannát, de a beszélgetésük végkicsengése nem teszi őt boldoggá...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 107.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Simona megismerkedik Domingóval, és megtetszenek egymásnak. Pedro kiszabadítja Gianlucát, bár először nem hisz neki. A templom előtt egy férfi megszólítja Gaelt, és bemutatkozik, mint a család egy régi barátja...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 108.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Eloisa meg van győződve róla, hogy Pedrónak valami baja esett. Dante megtudja a cselédektől, hogy Fiorella megszökött az esküvőjéről Gianlucával. Fiorella nagyon aggódik Gianna miatt. Osvaldónak szörnyű sejtelme támad. Anibal zsarolása kétségbeesett lépésre kényszeríti Dianát.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 109.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio Dianával vigasztalódik, míg Aitana bosszúra szomjazva megfenyegeti Giannát. Osvaldo megpróbálja rávenni Eloisát, hogy bízza rá a vállalatot, de a nagyanyja közli vele, hogy Soniával az oldalán ezt nem fogja elérni. Pedro az édesanyjáról mesél Fiorellának...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 110.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio a rendőrséggel körözteti Gianlucát és Fiorellát, szökésért és rablásért. Benigno arra akarja rábeszélni Aitanát, hogyha Pedro előkerül, menjen hozzá feleségül és felejtse el a bosszúvágyát. Fiorella és Pedro közben elhatározzák, hogy együtt szembeszállnak az egész világgal, ha kell...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 111.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Elizade doktor figyelmezteti Eloisát, hogy vigyázzon jobban magára. Julieta nagyon örül a jó hírnek, de ugyanakkor fél, nehogy ne legyen igaz a dolog. Benito visszakapja sofőri állását. Soniának viszont nem tetszik, hogy Osvaldo túl sokat foglalkozik Aitanával...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 112.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Diana nagyon megijed attól, hogy Anibal hozzá akar költözni. Osvaldo rájön, hova bújt el Pedro, és Aitanával elmennek a nyaralóba, de nem találnak senkit, ráadásul a gondnok eloszlatja a gyanújukat. Eloisa furcsának találja Simona ájulását, de Elizade doktor megnyugtatja. Sergio nem örül annak, hogy Julieta elmegy Olaszországba Santinóval...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 113.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gael furcsa üzeneteket kap egy ismeretlentől, aki őrangyalának nevezi magát. Eloisa állapota egyre rosszabbodik, már a fiát sem ismeri fel, ezért Fidel értesíti Pedrót. Vittorio elmondja Aitanának, hogy megtudta a rendőrségtől, miszerint Gianluca egyedül hagyta el az országot. Fiorella aggódik, hogy Pedro nélküle megy el a birtokra és egyedül kell maradnia. Federica arra akarja használni Eloisa állapotát, hogy kedvező végrendeletet írasson alá vele...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 114.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro visszatér, és miután beszélt a nagyanyjával, újabb kivizsgálásra akarja felkérni doktor Elizadét. A családban óriasi perpatvar tör ki, mindegyik a másikat vádolja azzal, hogy csak a pénz érdekli, nem pedig Eloisa egészsége. Fidel figyelmezteti Pedrót, hogy ne beszéljen Benignóról a nagyanyjának, nehogy elárulja. Soniának közben gyanús az Osvaldo és Aitana közti nagy egyetértés...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 115.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sonia bizonyítékot szerez Osvaldo és Aitana hűtlenségére, és beszélni akar Benignóval, de a férje megakadályozza. Fiorella és Pedro majdnem lebuknak, amikor Vittorio meglátogatja Reynaldóékat. Anibal arra akarja rávenni Dianát, hogy lopja meg Vittoriót, és a pénzből közösen kezdjenek új életet. Roxana meg akarja tudni, ki Gael őrangyala, de nagyon meglepődik, amikor találkozik az ismeretlennel...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 116.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Elizade doktor diagnózisa nagyon elkeseríti Pedrót. Mivel Reynaldónak nem sikerült lebeszélnie Vittoriót arról, hogy ne menjen a rendőrségre, Fiorella döntő lépésre szánja el magát. A házaspár próbálja lebeszélni, de nem sikerül őt meggyőzniük. Benito elhatározza, hogy megkéri Roxana kezét. Fidel azt tanácsolja Pedrónak, hogy Osvaldóval beszélje meg Aitana árulását...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 117.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Joaquina megpróbálja lebeszélni Benitót arról, hogy megkérje Roxana kezét. Pedro fél, hogy Vittorio bosszúból ártani fog Fiorellának, ezért azt javasolja, hogy menjen vissza dolgozni a birtokra. Diana nem akar Anibal cinkosa lenni Vittorio kirablásában, ezért a férfi megzsarolja. Gael pedig csodálatos meglepetéseket talál ki Giannának...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 118.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Eloisa beleegyezik, hogy Benito feleségül vegye Roxanát, ha a lány hajlandó hozzámenni. Újabb hisztériás jelenete után Pedro elzavarja Aitanát a birtokról. Gael és Gianna gyönyörű órákat töltenek együtt és tervezgetik a jövőt. A nagymama megengedi Fiorellának, hogy visszatérjen dolgozni a birtokra. Pedro pedig ultimátumot ad Fabiónak...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 119.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Osvaldónak nem tetszik, hogy Pedro összehívta estére az igazgatótanácsot, és figyelmezteti Benignót és Aitanát. Roxana az Ángeles-birtokra szervezi az egyetemi bulit, ahol Benito feleségül kéri. Eloisa bemegy Fiorella szobájába, és arról érdeklődik, mi történt Gianlucával, miután megszöktek az esküvőről...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 120.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Benito és Gianna bevallják egymásnak, hogy rossz szerelmeket választottak. Sonia nem szeretné, hogy megöljék Pedrót, de Aitana mindenképpen azt akarja, hogy a férfi meghaljon, amiért megalázta őt. Pedro váratlanul hazaér, és véget vet Roxana bulijának. Vittorio rájön, hogy kirabolták, és semmije sem maradt. Julieta jó hírekkel tér haza Olaszországból, és Sergióval is tisztázzák a félreértést...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 121.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A buli miatt Eloisa elzavarja Roxanát a birtokról, és Benito felajánlja, hogy költözzön a szüleihez. Fiorella nagyon boldog, amikor olaszországi barátnőjétől levelet kap régi fényképekkel együtt, de a rajtuk lévő dátumok kérdéseket ébresztenek benne. Eloisa megosztja a gyanúját doktor Elizadéval. Osvaldo megbeszéli Benignóval és Aitanával, hogyan szabadulnak meg véglegesen Pedrótól...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 122.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Alina hiába próbálja lebeszélni Aitanát a bosszújáról. Pedro egy mondvacsinált indokkal elmegy Benignóhoz, hátha talál valami bizonyítékot, de nem jár sikerrel. Osvaldo lelkiismeretfurdalás nélkül készíti elő a tervet ahhoz, hogy Pedrótól megszabaduljanak, de Soniát ez nem teszi boldoggá...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 123.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro balesete teljesen kiborítja Fiorellát, míg Fidel próbálja tartani benne a lelket. Adela elhatározza, hogy megneveli Roxanát, ahogy Benitóval tette ezt. Gianna azt hiszi, hogy Fiorella eltitkolja előle, hogy örökbefogadták. Eloisa eldönti, hogy Pedrót az udvarházban ápolják majd...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 124.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Szerencsére Pedro visszanyeri a tudatát, de kiderül, hogy elvesztette a látását. Roxanát nagyon elkeseríti a helyzete. Aitana ismét nekitámad Fiorellának, de kettejük csatájából nem ő kerül ki győztesen. Pedro nagyon fél attól, hogy örök életére megvakult, de Fiorella biztatja és próbálja tartani benne a lelket...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 125.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gianna megpróbálja kideríteni, mit titkol előle a nővére. Fidel segítségével Fiorella és Pedro együtt tudják tölteni az éjszakát. Sergio rájön, hogy eljött a pillanat, amikor megmutathatja a fiának, hogy mennyire szereti. Federica pedig felajánlja támogatását Osvaldónak...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 126.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio meglátogatja a Segura házaspárt, és furcsa dolgokat tud meg Dianáról. Federica figyelmezteti Benignót, hogy ne legyen annyira biztos a dolgában. Osvaldo el akarja távolítani Pedrót, ezért javasolja, hogy utazzon Párizsba egy specialistához. Eloisa és Sergio is győzködik, hogy vállalja a kezelést. Joaquina közben kétségbeesett lépésre szánja el magát Roxana érdekében...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 127.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana elmondja Giannának, mennyire megérti őt. Miközben Julietával beszélget, Santinóban felrémlik, hogy a lányuk esetleg közelebb van hozzájuk, mint gondolnák. Mikor Eloisa megtudja ki volt Roxana apja, Joaquinát is elküldi a birtokról. Sonia a reggelinél elárulja, hogy Osvaldo és Benigno el akarják venni Pedrótól a cég vezetését.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 128.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gianna véletlenül meghallja, amikor Aitana elmondja Alinának, hogyan akarnak az apjával megszabadulni Pedrótól. Roxana nem hisz Joaquinának. Federica furcsa utalást fedez fel a cég könyvelésében. Gael kérésére a pszichológusa összehoz a rendelőjében egy találkozót az idegen férfival, aki zaklatta őt...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 129.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro és Sergio a Segura házaspárnál rejtőznek el. Az esti vacsoránál Sergio meghatódik, amikor megtudja a fia és Fiorella nagy titkát. A jegyző magával viszi Joaquinát az Ángeles-birtokra, és felolvassa Eloisának Máximo akaratát. Az elnökválasztáson nagy meglepetés éri az igazgatótanács tagjait...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 130.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana még mindig nem hiszi el, hogy a titokzatos férfi tényleg Gael őrangyala. Eloisa elmondja Pedrónak, hogy Máximo megcsalta, és nem akarja visszafogadni Roxanát. Gianna azt javasolja a nővérének, hogy Vittoriótól próbálja megtudni az igazságot. Eloisa kiönti a szívét Fiorellának...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 131.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Aitana anyja rajtakapja a lányát Osvaldóval. Sonia elmondja Fabiónak, hogy Osvaldo, Benigno és Aitana Pedro életére törnek, és arra kéri, hogy segítsen bizonyítékot szerezni ellenük. Pedro elmegy Roxanáért, de a kétségbeesett lány nehezen fogadja el az igazságot. Mivel Anibal még várni akar, Ramiro elhatározza, hogy egyedül áll bosszút az Ángeles-családon...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 132.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Julieta belegondol, hogy mit érezhet Roxana, és attól fél, hogy a lánya meg fogja őt gyűlölni. Gianna elmegy Vittorióhoz, de a férfi letagadja, hogy bármit tudna Fiorella esetleges örökbefogadásáról. Roxana nehezen fogadja el az új helyzetét. Fiorella próbálja megtanítani Pedrót, hogyan használja a többi érzékszervét. Alina összehoz egy újabb találkozót Gael és Agustin között...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 133.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A végrendelet felolvasása után Eloisa elmondja Pedrónak az igazságot. Romero betör az Ángeles-birtokra, de Dante megakadályozza a túszejtő tervét. Osvaldo majdnem rajtakapja Fiorellát Pedróval. Gael és Roxana egymást biztatják és közösen próbálják feldolgozni az őket ért sokkhatásokat...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 134.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio szembesíti Dianát a hazugságaival. Gael és Gianna együtt mennek el Agustinhoz, hogy mindent tisztázzanak. Federica meg akar szabadulni Fiorellától, de Julieta megmenti a lányt. Adela közben újra bogarat ültet Vittorio fülébe...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 135.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Fiorella nem tudja megakadályozni, hogy Federica magával vigye Eloisát. Gael egyre jobban összemelegedik Agustinnal, és próbálja rávenni Roxanát, hogy ő is adjon egy esélyt Joaquinának. Diana le akarja buktatni Anibalt, de a férfi rájön, mit is tervez. Fiorella megpróbálja vigasztalni az elkeseredett Julietát, és elmondja neki, ami a szívét nyomja...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 136.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sergio elindul megkeresni Eloisát, aki az utcán éli a hajléktalanok életét, és olyan jeleneteknek lesz tanúja, amelyek megdöbbentik. Dante megpróbálja figyelmeztetni Federicát, de a nő nem hallgat rá. Joaquina és Roxana próbálnak közeledni egymáshoz. Diana mindent bevall Vittoriónak és fel akarja jelenteni Anibalt...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 137.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica elmegy a könyvelőtől kapott címre, és ott döbbenetes meglepetés éri. Eloisa elhatározza, hogy adakozni fog a hajléktalanok javára, és megengedi, hogy az alkalmazottak ne viseljenek uniformist, sőt Roxana segítségével tanítja is őket. Federica pedig elviszi a birtokra Pilart...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 138.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio hajlandó kifizetni a váltságdíjat Anibalnak. Gael elmondja Giannának a nagy elhatározását, de a lány azt kéri tőle, hogy várjanak még. Eloisának lezárt borítékot hoz egy futár, benne a bizonyítékokkal, hogy Benigno és Aitana csalással jutottak hozzá az Acorp részvényeihez. Federica hajlandó találkozni Dantéval, de beismeri, hogy csalódott és már nem bízik benne...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 139.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Amikor Federica elmegy vásárolni, Dante megfenyegeti Pilart. Pedro sarokba szorítja Benignót és Aitanát, akik kénytelenek elfogadni a feltételeit. Gianna rosszulléte után Elizade doktor elmondja, hogy csak a szívátültetés segíthet rajta. Benito ráveszi Roxanát, hogy keressen munkát, és próbáljon önfenntartóvá válni...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 140.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sonia terve beválik, és Osvaldo belátja, mennyire igazságtalan volt a feleségéhez, de megdöbben, amikor a nő elmondja, mire készül. Pedro meglepetés-bulit szervez szerelme születésnapjára, ahol Eloisa is megjelenik. Diana összeomlik, amikor megtudja, hogy édesanyja meghalt, de Vittorio mindenben támogatja...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 141.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Mivel Gael apja író, nagyon érdekli, hogy fia és Gianna hogyan szerettek egymásba. Anibal és Ramiro együtt tervelik ki, hogyan álljanak bosszút. Eloisa és Pedro nagyon összevesznek, mert a nagymama nem hajlandó elfogadni, hogy az unokája szereti Fiorellát és elvette őt feleségül. Mivel Pilar egyfolytában azt mondja Federicának, hogy az igazság Albanóban van, a két nő ismét elmegy a birtokra...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 142.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pilar bemegy Pedróhoz, aki azt hiszi, hogy álmodik. Federica rájön, hogy az asszony plüss lovacskáját hívják Albanónak, és megbízza Dantét, hogy szerezze azt meg. Gianna azt javasolja Fiorellának, hogy utazzon Marateába és ott, helyben próbálja kideríteni, kik is voltak a szülei valójában. Sergiót borzasztó lelkiismeretfurdalás gyötri Pilar miatt. Aitana megpróbálja visszaszerezni Osvaldót, de a férfi elutasítja...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 143.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica közjegyző kíséretében jelenik meg az Ángeles-birtokon, majd követelőzik és perrel fenyegeti meg Eloisát. Diana meg akarja ölni Anibalt, amiért elrabolta a gyermekét, de megsebesíti Vittoriót. Agustin összeismerteti Gaelt a nevelt lányával, Katiával. Domingo felkeresi Benitót, hogy állást keressen magának...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 144.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A fiatalok megismerik Gael húgát, de Katia és a fiúk viselkedése Giannában és Roxanában is féltékenységet ébreszt. Joaquina és Fiorella elhatározzák, hogy összeköltöztetik a két lányt. Anibalt és Romerót is elkapja a rendőrség, és Diana visszakapja a fiát. Simona megtalál egy eldobott pozitív terhességi tesztet, és ezzel komoly galibákat okoz. Federica viselkedése pedig egyre elviselhetetlenebb a család tagjai számára...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 145.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Bár Gael visszautasítja, amikor Katia kikezd vele, a lány nem adja fel, és még a birtokon is megjelenik. Federica nem hajlandó elfogadni Eloisa és Pedro ajánlatát, hanem meg akarja szerezni a teljes Ángeles-vagyont, és ehhez Osvaldót is fel akarja használni. Julietát nagyon zavarja, hogy Pilarral egy házban lakjon, és elhatározza, hogy szállodába költözik annak ellenére, hogy Sergio ezzel nem ért egyet...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 146.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Agustin megpróbálja rávenni Katiát, hogy hagyja békén Gaelt. Sonia azon gondolkodik, hogy elhagyja Osvaldót és folytatja az énekesnői karrierjét, de születendő gyermekét nem akarja szegénységre kárhoztatni, ezért a maradás mellett dönt. Sergio és Santino újra egymásnak ugranak Julieta miatt. Eloisa áldását adja Gael és Gianna kapcsolatára, és elhatározza, hogy Fiorellából is nagyvilági dámát farag...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 147.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Julieta és Santino találkoznak Alvaróval, akitől nagyon fontos dolgokat tudnak meg. Federica ördögi tervéhez Dantét is felhasználja, hogy két kellemetlen embertől szabaduljon meg egyszerre. Osvaldo megmondja Soniának, hogy elkíséri a fellépésére. Aitana pedig otthagyja a szüleit...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 148.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica megjelenése a japánokkal folytatott tárgyaláson általános megdöbbenést kelt. Joaquina elmeséli Roxanának, hogyan lett szerelmes Maximóba. Osvaldo képetelen megtenni, amit Federica követel tőle. Diana azt ajánlja Vittoriónak, hogy kezdjenek új életet együtt...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 149.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gianna az izgalomtól nagyon rosszul lesz, és Gael aggódik miatta. Fiorella elmondja Osvaldónak, hogy Sonia gyermeket vár, és a lelkére beszél a férfinak, aki bevallja neki, hogyan jutott el odáig, hogy mindenkit gyűlöljön. Vittorio megkéri a Segura házaspárt, hogy vigyázzanak Bétóra. Egy reménysugár újra összehozza Julietát és Santinót...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 150.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Osvaldo megfenyegeti Federicát és Dantét, és a vacsoránál bejelenti, hogy Sonia várandós. Eloisa bevallja Pedrónak, hogy nagyon megviselik a dolgok, amik Maximóról kiderültek, de felvállalja a harcot Federicával szemben. Fiorellát rémálmok gyötrik, és Pedro próbálja megnyugtatni, pedig maga is aggódik a család jövője miatt...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 151.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Az igazgatótanács le akarja mondatni Pedrót a cég elnöki tisztjéről, de Eloisa közbelép. Fiorella kétségbeesik, amikor megtudja Elizade doktortól, hogy Giannának szívátültetésre van szüksége, Gael viszont jelentkezik donornak. Julieta nem hajlandó megbocsátani Sergiónak. Diana öngyilkosságot kísérel meg a börtönben...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 152.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana a maga keresetlen modorában próbálja vigasztalni Giannát, és ráveszi, hogy menjen el a Katia által szervezett vacsorára, ahol mindnyájan meglepődnek. Eloisa, Osvaldo és Pedro megbeszélik a családi vállalat jövőjét. Sonia nagyon boldog, hogy a férje megváltozott, és örömmel várja gyermekük érkezését. Federica közben csodálatos estét ígér Danténak...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 153.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Eloisa megkéri Alinát, hogy senkinek se beszéljen arról, amit Pilartól hallott. Bár Katia azért találja ki a közös vacsorát, hogy megalázza az olasz kislányt, mégis számára válik kellemetlenné az együttlét. Gianna vállalja, hogy ő is felveszi az alkalmazotti egyenruhát, hogy Roxana ne egyedül bűnhődjön. Pedro és Osvaldo együtt találják ki, hogyan menthetnék meg az ACORP-ot...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 154.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Katia elmegy az Ángeles-birtokra és bocsánatot kér. Mikor Sergio elmondja az anyjának, mivel haragította magára Julietát, Eloisának eszébe jut valami. Julieta és Santino elhatározzák, hogy beszélnek Fiorellával, de a lány hírei elkeserítik őket. Dante halála mindenkit sokkol a birtokon, és Eloisa egyetért a rendőrségi nyomozással.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 155.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gianna nagyon fél a haláltól, és Fiorella nehezen tudja megvigasztalni. Adela és Reynaldo ismét rajtakapják Roxanát és Benitót. Pedro javaslatára a család Fidelt bízza meg a birtok biztonsági felügyeletével. Fiorella elárulja Eloisának, hogy látta Federicát csókolózni Dantéval.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 156.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gianna rosszul lesz az egyetemen, és mentővel kell hazavinni. Federica szövetkezik Aitanával, hogy megszabaduljon Pedrótól és Fiorellától. Eloisa megpróbálja kiszedni Pilarból, hogy mit beszélt Federicával, de nem jár sikerrel. Alvaro egy fényképet ad Julietának és Santinónak a lányukról...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 157.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gianna rosszul lesz az egyetemen, és mentővel kell hazavinni. Federica szövetkezik Aitanával, hogy megszabaduljon Pedrótól és Fiorellától. Eloisa megpróbálja kiszedni Pilarból, hogy mit beszélt Federicával, de nem jár sikerrel. Alvaro egy fényképet ad Julietának és Santinónak a lányukról. Osvaldo pedig kihallgatja Gael beszélgetését Giannával...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 158.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Fidel megtalálja Osvaldo szobájában a bűnjeleket, de az is felmerül benne, hogy valaki rá akarja terelni a gyanút. Gael engedélyt kér Eloisától, hogy szerenádot adhasson Giannának, mert így akarja felvidítani. Vittorio elhatározza, hogy átadja Mario utolsó levelét Fiorellának. Julieta és Santino elmennek Fiorellához, hogy beszéljenek vele...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 159.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Fiorella nem akarja elhinni, hogy a Vittorio által átadott levél az igazságot tartalmazza. Benito nagyon el van keseredve, mert Roxana nem hajlandó neki megbocsátani. Santino teljesen kiborul a gondolattól, hogy Julieta gyermekének esetleg nem ő az apja...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 160.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro próbálja megnyugtatni Fiorellát, aki nem tudja elviselni, hogy vér szerinti szülei lemondtak róla. Azt javasolja neki, hogy együtt látogassák meg Julietát és Santinót. Sergio őszintesége kiborítja Pedrót. Gael megmondja Agustinnak, hogy DNS-vizsgálatot szeretne. Eloisa közben őszintén beszél Roxanával...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 161.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro találkozik Julietával és Santinóval. Osvaldo elmegy Gaellel Agustinhoz, és bár először nem akar hinni neki, a férfi meggyőzi. Az Ángeles-birtokon váratlanul megjelenik a közjegyző és lejátszik egy videofelvételt - Dante végakarata szerint...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 162.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica majdnem lebukik, amikor Pilar fiókjába teszi a mérget, amivel Dantét meggyilkolta. Alvaro nehezen fogadja el, hogy egyelőre nem ismerkedhet meg féltestvére lányával. Pedro megmondja Sergiónak, hogy többet hallani sem akar róla. Osvaldo megosztja Pedróval a kétségeit Gael titkát illetően...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 163.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A nyomozók Pilar szobájában találnak egy fiolát. Fiorella nagyon elutasítóan viselkedik Julietával és Santinóval, és elzárkózik a DNS-teszttől. Gianna szívátültetését elhalasztják. Osvaldo rá akarja beszélni Agustint, hogy tűnjön el Gael életéből...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 164.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Alina biztosítja Sergiót, hogy Pilar nem lehetett a tettes. Santino összehozza Alvarót Vittorióval, hogy Marióról beszélgessenek. Osvaldo megígéri Soniának, hogy a gyermekük jövőjéért küzdeni fog. Pedro megpróbálja rábeszélni Fiorellát, hogy végeztesse el a DNS-tesztet...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 165.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A rendőrség kihallgatja Federicát és Domingót is, de Pilar kikérdezését Pedro csak házon belül engedi. Fiorella mindent elmond Giannának, aki ráébreszti, hogy nem szabad elutasítania vér szerinti szüleit, és adnia kell egy esélyt Julietának és Santinónak. Roxana elfogadja Eloisa meghívását egy teára és egy beszélgetésre...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 166.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Santino és Sergio nem tudják eldönteni, hogy vajon Fiorella meghallotta-e a vitájukat. Domingo elmondja Simonának, hogy látta Federicát, amikor betette az üvegcsét Pilar fiókjába. Gianna azt javasolja a nővérének, hogy legyen őszinte Pedróhoz. Roxana kórházi munkája a gyermekek között kalandosan indul. Diana elpanaszolja Vittoriónak, hogy már nagyon nehezen bírja a börtönben...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 167.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A végrendelet felolvasását megzavarja a rendőrség megjelenése. Domingo és Fidel megvilágítják a dolog hátterét. Gianna állapota egyre romlik, miközben nagyon szenved és fél a haláltól. Gael az egész család előtt bevallja Eloisának származásának titkát, és lemond az örökségéről...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 168.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gael megmondja Agustínnak, hogy felveszi a nevét. Sergio bevallja Eloisának, hogy kapcsolata volt Julietával, de az anyja is borzasztó titkot tár fel előtte. Federicát előzetes letartóztatásba helyezik. A DNS-vizsgálat eredménye megkönnyebülést hoz minden érintett számára. Giannának közben be kell mennie a kórházba...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 169.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedrót nem hagyja nyugodni a tény, hogy amennyiben nem sikerül hamar megfelelő donort találni Giannának, akkor a lány meghalhat. Az egész család jelentkezik, hogy vért adjon neki. Vittorio is bemegy a kórházba, majd elnézést kér Fiorellától és kibékülnek. Dianát is sikerül kihozni a börtönből. Osvaldo elfogadja, hogy ő legyen az ACORP elnöke, és Sergio is vállalja, hogy segít neki...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 170.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gael megkéri Gianna kezét és másnap a kórházi kápolnában megtartják az esküvőt. Osvaldo hivatalosan is bejelenti az ACORP csődjét. Fidel megpróbál Roxana lelkére beszélni. Pilar aggódik Pedróért, mert úgy érzi, mintha a fia készülne valamire, ezért telefonál Fiorellának. Eloisa elkíséri Soniát a fellépésére...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 171.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro megígéri Fiorellának, hogy soha nem hagyja őt magára. Gianna állapota sürgős beavatkozást igényel, és már a műtőben van, amikor kiderül, hogy kaphat egy új szívet. A Segura-család a születendő gyermek nevén vitatkozik. Soniának nagy sikere van, és nem érti, hogy Osvaldo miért nem ért oda az előadására. Alvaro segítségével Vittorio újra megnyitja a Dolce Vitát...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 172.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica megszökik és elmegy a birtokra, hogy bosszút álljon. Fiorella különleges nászajándékot kap Pedrótól. Julieta elérzékenyül, amikor Fiorella először nevezi őt az édesanyjának. Eloisa vállalja a nagy utat, hogy az unokájával lehessen élete nagy eseményén. Gianna és Gael pedig elhatározzák, hogy Olaszországban fognak szakvizsgázni...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 173.
(POBRE DIABLA)

Diego előre iszik a medve bőrére, és a Barrios elleni bosszút tervezgeti, amikor Andrés és Fiorella bejelentéssel állnak elé, egy egyszerű helyesírási hiba miatt veszélybe kerülnek Diego tervei. Fiorella Andrés szemére veti, hogy csak a pénzéért szereti, ám Rebeca alaposan túljár az eszén. Paula és a baba élete veszélybe kerül...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella 174.
(POBRE DIABLA)

Paula kórházba kerül, és meg is kell operálni. A veszélyes műtét a gyermek életébe is kerülhet. Marco, Andrés és Christian alaposan megleckéztetik Joaquint. Andrés bizonyos jelekből arra a következtetésre jut, hogy Diego eladja doňa Roberta birtokait.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella 175.
(POBRE DIABLA)

Roberta és Andrés feljelentést tesznek Diego ellen, így meghiúsul az üzlet. Fiorella véletlenül tanúja lesz, amint Rebeca pénzzel akarja rávenni orvosát, hogy igazolja a terhességét. Kiderül Diego csalása és a helyzetét súlyosbítja, hogy gyermekei és a rendőrség ellen fordul...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella 176.
(POBRE DIABLA)

Rebeca összekülönbözik Fiorellaval, és úgy tesz, mintha elveszítené magzatát. Andrés látni sem akarja többé Fiorellát. Norma és Christian belátja: semmi értelme annak, hogy továbbra is haraggal gondoljanak egymásra. A várva-várt esküvő napja pedig végre elérkezik. A rokonság apraja-nagyja, és a barátok mind egybegyűlnek a házban. Barbara keresve sem találna kedvezőbb alkalmat arra, hogy nekilásson régóta dédelgetett terve megvalósításának.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella 177.
(POBRE DIABLA)

Barbara elrabolja Aliciat és Andrecitot. Az időzítés mesteri: a hír éppen az esküvői ceremónia kellős közepén derül ki. Andrés és Luis Alberto vállvetve segítik Fiorellát, Rebecca viszont mélységesen fel van háborodva, amiért meghiúsult a házasság. Diego feltett szándéka, hogy váltságdíjat kér a gyermekért, de Barbara erről hallani sem akar, hiszen meg van győződve arról, hogy a baba az ő gyermeke. Barbara végül felhívja Fiorellat és tudatja vele, hogy nála van a kisfiú, de esze agában sincsen visszaadni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella 178.
(POBRE DIABLA)

Márquez végre rájön a megoldásra, hogy Diego összejátszik Barbarával, tehát előkeríti a korrupt orvost, aki lehetővé tette, hogy Barbara megszökjön az elmegyógyintézet zártosztályáról. Andrés tisztázza magában érzelmeit, és felismeri, hogy szerelmes Fiorellaba. Luis ezzel egyidejűleg ébred rá, hogy ő viszont Karinat szereti. Fiorella hosszú, embert próbáló tusakodás után mégis úgy dönt, hogy elárulja Rebecanak: a gyermek Andrés és az ő fia. Amíg Barbara és Diego mit sem sejtve alszanak, Alicia kihasználja az alkalmat, és feltárcsázza Andrést a mobiltelefonon...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella 179.
(POBRE DIABLA)

Alicianak végre sikerül telefonon beszélnie Andrésszel. Részletesen beszámol neki arról, hogy milyen útvonalon hurcolták el őt és Andrecitot. A rendőrség szakértők bevonásával beazonosítja Garabán házát és sikerül kimenekíteniük Aliciát és a picit. Diegot letartóztatják, börtönbe kerül. Luis úgy dönt, nem veszi el feleségül Fiorellát, mert Karinát szereti. Azt tanácsolja Andrés-nak, ő is minél előbb cselekedjen és próbálja meg visszaszerezni Fiorellát, amikor is Fiorella elárulja Andrés-nak milyen kapocs van közte és a kis Andrecito között.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella 180.
(POBRE DIABLA)

Fiorella úgy érzi, jóvátehetetlen bűnt követett el, és valósággal vígasztalhatatlan, amiért Andrés nem bocsát meg neki. Azonban Caridad végre színt vall: kiderül, hogy Fiorella annak idején mégiscsak igazat mondott róla. Silvina abbahagyja a hezitálást, és rászánja magát a végső cselekvésre, ezzel Rebeca börtönbe kerül. Fiorella és Andrés kibékülnek, így már csak egy lépés választja el őket az esküvői harangszótól.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella 36.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Julieta allergiás rohamát Eloisa saját szemcseppjeivel akarja enyhíteni, de mikor Fiorella elhozza a szobájából és becseppenti Julieta szemébe, a nőnek elviselhetetlen fájdalmat okoz. Sonia nem hagyja békén Pedrót, és zsarolni próbálja. Dante ugyan sajnálja Fiorellát, de nem tud ellenállni Federicának, és vállalja, hogy fedezi. Anyja figyelmeztetése ellenére Diana nem akarja feladni, hogy megszerezze magának Vittoriót, és felajánlja neki, hogy szeretője lesz.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 37.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Aníbal és Julieta feljelentést tesznek a rendőrségen, mert a nő meg van győződve róla, hogy Fiorella meg akarta vakítani. Benito azt javasolja Pedrónak, hogy a szüleinél bújtassák el Fiorellát, amíg kiderül az ártatlansága. Gianna kérésére Gael megpróbálja kideríteni, mi történt valójában, és próbálja vigasztalni a lányt, aki nem érti, hogy hagyhatta őt el a nővére. Sergio a kórházban marad Julieta mellett, próbálja tartani benne a lelket, és biztosítja szerelméről.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 38.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio megérzésére hallgatva elmegy Reynaldoékhoz, és nagyon megörül, amikor találkozik Fiorellával. Mikor visszatér a vendéglőbe, Dianának gyanús lesz a jókedve. Ramiro részegen betör a családi vacsorára, és nekitámad Eloisának. Pedro nem hajlandó szóbaállni Aitanával, ezért elmegy Roxanáva a diszkóba. A férfi újra megnézi a kamerák felvételeit, és bizonyítékot talál Fiorella ártatlanságára.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 39.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A szomorú Giannát kicsit felvidítja a jó hír, hogy felvették az orvosi egyetemre. Pedro ráveszi Julietát, hogy vonja vissza a feljelentést, és az is eszébe jut, hogy talán Eloisának volt szánva a savas szemcsepp. A nagymamának is szöget üt a fejébe, hogy Dante miért nem látta a felvételeken Fiorellát, amikor bement a szobájába. Diana annyira gonosz megjegyzést tesz Fiorellára, hogy Vittorio megharagszik rá.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 40.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica és Dante Ramiróra terelik a gyanút, pedig a férfinak nem tetszik, hogy egy ártatlan bűnhődjön valamiért, amit nem követett el, és attól is fél, hogy kiderül az igazság. Roxana összetépi Gianna egyetemi papírjait, és nagyon megbántja a segítségére siető Gaelt is. Sőt, az esti vacsorán mindenki előtt felhozza a témát, kiborítva a fiút. Aitana Eloisával beszéli meg, mit tegyen azért, hogy közelebb kerülhessen Pedróhoz és a férfi újra megszeresse.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 41.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio új ruhát vesz Fiorellának, olyat, mitől a lány sokkal idősebbnek néz ki, és azt is bevallja neki, hogy át akarja formálni, igazi úrinőt akar belőle faragni. Federica találkozik apja régi ügyvédjével, aki elismeri, hogy Gabriel Angeles aláírása a Maximóval kötött szerződésen hamis, de azt is megmondja, hogy további bizonyítékok nélkül semmire nem mennek. Amíg Aitana klinikai pszichológus barátnője megpróbál segíteni Gaelnek leszokni a gyógyszerekről, a lány meglepi Pedrót kedvenc sütijével, amit gyerekkorában édesanyja sütött neki, de a férfi egész másképp reagál, mint várja.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 42.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro elmondja szerelmének, hogyan halt meg az édesanyja. Joachina véletlenül meghallja, amikor Fiorella Giannának mesél a szerelméről, és saját rossz tapasztalatát elmesélve neki, figyelmezteti, hogy nagyon vigyázzon magára. Dante megpróbálja jobb belátásra bírni Federicát, de a nő nem hajlandó leállni. Eloisa azt találja ki, hogy Aitana és Pedro együtt főzzenek Julieta hazatérésének örömére.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 43.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana kifigyeli Giannát és Gaelt, utánuk megy Benitóval, és maga is beiratkozik az egyetemre. Sonia meglátja Fiorellát csókolózni Pedróval, és amit mond, szétrombolja a lány bizalmát szerelme iránt. Anibal betör az Ángeles-birtokra, és megfenyegeti Julietát, mire Sergio megígéri, hogy megvédi a nőt.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 44.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio elmondja Reynaldónak a kétségeit Fiorellával és Dianával kapcsolatban, és barátja azt javasolja neki, hogy addig ne nősüljön meg, amíg nincs tisztában azzal, melyiküket szereti. Sonia és Osvaldo elmennek vacsorázni, és a nő reméli, hogy újra tudják építeni a kapcsolatukat.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 45.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio még mindig bizonytalankodik, hogy vajon szabad-e feleségül vennie Fiorellát. Fidel ellenőrzi a biztonsági felvételeket, és megbizonyosodik róla, hogy Sonia bement Pedróhoz és csak másnap reggel jött ki onnan. Mikor Dante felelősségre vonja, elmondja neki, hogy látott mást is. Fiorella elmegy Vittorióval, hogy felpróbálja a mennyasszonyi ruháját, de közben Pedro megkéri Benitót, hogy hozzon össze egy találkozót közte és Fiorella között.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 46.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana meglátja csókolózni Fiorellát és Pedrót, és azonnal elmondja Aitanának, aki elhatározza, hogy harcolni fog. Eloisának a fejében ördögi terv fogalmazódik meg. Pedro be akarja jelenteni a családnak, hogy együtt vannak Fiorellával, de maga is meglepődik attól, ami történik. Gael megkéri Giannát legyen a barátnője.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 47.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Osvaldo DNS-tesztet akar csináltatni, mert azt hiszi, hogy Fabiótól van gyereke Soniának. Diana anyja behozza az étterembe lánya kisfiát, de azt hazudják, hogy az unokaöccse. A nő döbbenten tapasztalja, hogy Vittorio milyen szeretettel és türelemmel viseltetik kisfiú iránt. Pedro és Eloisa nagyon összevesznek, mert az asszony megfenyegeti, hogy elűzi Fiorellát a birtokról, de a férfi megmondja, hogy harcolni fog a szerelméért.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 48.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sonia arra kéri Pedrót, hogy a gyermekük érdekében szökjenek el az Ángeles-házból. Gianna és Benito kitalálják, hogy Fiorellának az lenne a legjobb, ha beleszeretne a fiúba, és elfelejtené Pedrót és Vittoriót. Sergio szerez egy ügyvédet Julietának, és Alfredo azt javasolja, hogy a könnyebb válás érdekében szerezzenek bizonyítékot Anibal hűtlenségéről.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 49.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro meglátja Fiorellát Benitóval és felelősségre vonja a lányt. Anibal elhatározza, hogy tönkreteszi Julietát, és bizonyítékot akar szerezni a hűtlenségére. Eloisa meghívja vacsorára Aitana szüleit, és Fiorellának végig kell hallgatni, ahogy a két család szerelem általi egyesülésének előnyeiről beszélgetnek. Fernanda el akarja tenni láb alól Fidelt, és Dantét bízza meg terve végrehajtásával.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 50.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Az egyetemen Roxana már az első napon kellemetlenkedik Giannával. Sergio rájön, hogy a fényképész Anibal megbízásából készítette róla és Julietáról a kompromittáló fényképeket. Benito állapota válságos. Fiorella nem hiszi el Pedrónak, hogy elromlott az autó fékje, hanem azzal vádolja, hogy féltékenységből el akarta ütni őket. Osvaldo rosszul lesz, és Federicát bízza meg egy fontos munkával.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 51.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana és Gianna együtt imádkoznak a kórház kápolnájában Benito gyógyulásáért. Fabio arra akarja kényszeríteni Soniát, hogy elvetesse gyermekét, de az asszony elutasítja. Fidelt nem hagyja nyugodni, hogy mi történhetett az autóval, mert ő mindig karbantartotta és ellenőrizte a kocsit, és Pedrónak el is mondja félelmét.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 52.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica rá akarja beszélni Fiorellát, hogy vegye igénybe az ő pszichológus barátja segítségét, de a lány elmondja neki, hogy ő csak Szent Balázsban bízik. Amikor Gael féltékenységi jelenetet rendez Benito miatt, Gianna megharagszik rá. Mikor a magánnyomozó elutasítja, hogy megverje Sergiót, Anibal elhatározza, hogy talál másvalakit arra, hogy bosszút álljon a férfin. Fidel megpróbálja meggyőzni Fiorellát arról, hogy Pedro nem akarta őt megölni, hanem baleset történt.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 53.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Osvaldo elmegy Alinához, és amikor a pszichológusnő visszautasítja, hogy találkára menjen vele, a férfi elhatározza, hogy nem adja fel ilyan könnyen. Dante rájön, hogy nagy hibát követett el. Benito Fiorellával való közös jövőjükről ábrándozik, ezzel megijeszti apját, aki azt hiszi, hogy fia félrebeszél a láztól. Julieta biztos benne, hogy Anibal verette meg Sergiót, és elhatározza, hogy intézkedni fog.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 54.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Eloisa véletlenül meghallja Pedro vallomását, de unokájának sikerül kimagyarázkodnia. Aitana is nagyon megértőnek mutatkozik, és szerelméről biztosítja Pedrót. Gianna rájön, hogy Gael szégyelli őt, és ez nagyon rosszul esik neki. Fiorella meglátogatja Benitót, hogy elmondja neki, mindenben igaza volt és elhalasztja az esküvőt.Osvaldo kitartó ostroma meghozza gyümölcsét.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 55.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Julieta és Sergio arra kérik Fiorellát, hogy segítsen bizonyítékot szerezni Anibal hűtlenségére. A lány először tiltakozik ellene, de végül elvállalja. Benito megzsarolja Pedrót, hogy elárulja Taniával kapcsolatos titkát, ha nem hagyja békén Fiorellát. Sonia mindent megpróbál, hogy visszahódítsa Osvaldót, de nem sok sikerrel.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 56.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio követi Fiorellát és meglátja, amikor Aniballal beszél. Mikor felelősségre vonja a lányt, az lemondja az esküvőt. Sonia bevallja az anyjának, hogy bizonytalanságban él, kétségek gyötrik és fél Osvaldótól. Pedro majdnem rájön, hogy Aitana miért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy összeházasodjanak.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 57.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro azt kéri Fiorellától, hogy adjon neki még egy esélyt. Még azt is elhatározza, hogy szerenádot ad neki, de Vittorio megelőzi. Gianna elutasítja Gaelt, mire a fiú újra a droghoz nyúl. Miután mindenhol keresik, a lány önkivületben talál rá az istállóban. Osvaldo kényszeríti Soniát, hogy elvégeztesse a DNS-tesztet.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 58.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Benito újra felajánlja Fiorellának, hogy addig vár rá, amíg csak kell, de a lány őszintén megmondja neki, hogy nem érez iránta mást, mint barátságot. Federica tovább nyomoz a vállalat központi archívumában, és megtudja, hogy az őt érdeklő évek anyagait Maximo parancsára elszállították egy bank széfjébe. Anibal egyik bérencét elfogja a rendőrség, de a férfi Sergio ellen vall.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 59.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica lefizeti a vállalati archívum munkatársát, hogy derítsen ki mindent az elődjéről és a hiányzó iratokról. Aitana elsírja bánatát Eloisának, aki elhatározza, hogy egyszer és mindenkorra megoldja a problémát. Gianna állapota rosszabbodik, és Benito elviszi az orvoshoz. Sonia anyja szerez a lányának egy hamis DNS-eredményt.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 60.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio odaadja Fiorellának a meghívókat, hogy ossza szét az Ángeles-birtokon. A lány Pedrónak adja át az első meghívót. Eloisa kényszeríteni akarja az unokáját, hogy elutazzon Aitanával, de a férfi megmondja neki, hogy Fiorellát szereti, és nem hajlandó teljesíteni nagyanyja parancsát. Julieta nem tudja elhinni, hogy Sergio gyújtotta fel a házát, annak ellenére, hogy minden ellene szól.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 61.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Alina ismét eljön Gaelhez, hogy segítsen neki kilábalni a hullámvölgyből, de úgy tűnik inkább a lánynak van szüksége segítségre. Bár Pedro időt kér, Aitana nem hagyja békén, és ismét Eloisával szövetkezik. Julieta teljesen összezavarodik mikor Anibal felhívja, és figyelmezteti, hogy vigyázzon Sergióval. Gianna nem akarja bevallani Benitónak, mit mondott neki az orvos.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 62.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sergio bosszút akar állni Anibalon, de a férfi ismét csapdába csalja, és letartóztatják. Vittorio elviszi Fiorellát vacsorázni, és utána a házát is megmutatja neki, de a lány elmenekül a hálószobájából. Benitónak elege lesz Roxana felfuvalkodott viselkedéséből, és otthagyja a diszkóban. Osvaldo majdnem lebukik, amikor elmegy Alinához.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 63.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A DNS-teszt eredményét megtudva Osvaldo és Sonia is megkönnyebbülnek. Eloisa teljesen felháborodik, mikor a tévéből tudja meg, hogy a fia börtönben van. Mérgében még Fiorellát is el akarja bocsátani. Gael megtalálja az eszméletlen Giannát és orvoshoz viszi, de Benito is velük megy.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 64.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Anyja arról győzködi Soniát, hogy ne elégedjen meg Osvaldóval, hanem a hamis DNS-eredménnyel tartsa sakkban Pedrót. Diana elmondja Vittoriónak, hogy Fiorella otthon, Olaszországban adósságot hagyott hátra. Benito és Gael együtt akarnak vigyázni Giannára, aki mindkettőjüket elküldi. Federica kérdéseivel sarokba szorítja Dantét.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 65.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sonia megmutatja a hamis DNS-eredményt Pedrónak, aki azonnal beszélni akar Osvaldóval, de akkor jön a hír a Sergio elleni merényletről. Fiorella megszökik a birtokról és bemegy a kórházba, hogy Pedro érezze a támogatását és azt, hogy mellette van bánatában. Benito arra kéri Roxanát, hogy hagyja békén Giannát, mert a lánynak már csak hónapjai vannak hátra.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 66.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Diana mesterkedései fordítva sülnek el, ugyanis Fiorella megmutatja Vittoriónak, hogyan takarékoskodik azért, hogy megadhassa olaszországi adósságait, és ezzel nagyon meghatja a férfit. Sonia el akarja küldeni az anyját a házból, de Belinda megzsarolja. Eloisa kiadja a parancsot Danténak, hogy szabaduljon meg a kómában fekvő volt alkalmazottól. Pedrót nem hagyja nyugodni a lelkiismerete, és Soniának tett ígérete ellenére el akarja mondani Osvaldónak, hogy ő a gyermek igazi apja.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 67.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Benito és Gael megegyeznek, hogy nem keresztezik egymás útjait. Mindketten külön programot szerveznek: Gael árvaházi önkéntes munkáját mutatja meg Giannának, Benito pedig elviszi Roxanát a szüleihez. Aitana meghallja, hogy Osvaldo nem akarja, hogy a felesége a terhesség alatt a cégnél dolgozzon, és felajánlja, hogy helyettesíti. Sonia bosszút forral Fiorella ellen, aki majdnem keresztül húzta a számításait.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 68.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sonia bezárja Fiorellát a szaunába, mert nem tudja, hogy Pedro is vele van. Aitana talál rájuk, és az olasz lány megijed, hogyha Eloisa megtudja, hogy együtt voltak, elküldi a háztól. Diana gyerekorvosa megjelenik a vendéglőben, és majdnem lebuktatja. Eloisa elfogadja Aitana ajánlatát, hogy ő legyen az, aki megfigyeli Federicát a vállalatnál. Pedro szakítani akar Aitanával, de a nő nem hajlandó lemondani róla.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 69.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Fiorella hiába könyörög Eloisának, az idős nő hajthatatlan. Pedro felelősségre vonja Aitanát, aki tagadja, hogy ő mondta volna el a történteket nagyanyjának. Federica gyanút fog, amikor megtudja, hogy Aitana be akar állni dolgozni a céghez, és szinte biztos benne, hogy valami hátsó szándéka van. Vittorio elmegy Dianához és meghívja vacsorázni a testvérével együtt. Mikor Sergio hazakerül, elhatározza hogy megváltozik, és Julieta segíteni akar neki.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 70.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Pedro rá akarja venni Fiorellát, hogy szökjenek meg együtt, de megérkezik Vittorio, hogy a saját házába vigye őket. Fiorella és Gianna számára nagyon fájó a búcsúzás, és az Angeles-ház alkalmazottainak is nagyon hiányoznak. Mikor Osvaldo bemutatja Aitanát, mint a cég új munkatársát, Pedro teljesen kiborul. Diana minden alkalmat megragad, hogy Fiorellát befeketítse Vittorio előtt.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 71.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Sonia és Aitana már a lány első munkanapján összevesznek, és Federicával meg is fenyegetik. Belinda kikezd Sergióval, és Julieta tanúja lesz a jelenetnek. Benito azon gondolkodik, hogy felmond az Angeles-házban. Fiorella Adela asszonynak elmondja a kételyeit, mire a nő próbálja megnyugtatni és biztatja, hogy adjon egy esélyt Vittoriónak.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 72.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Belinda és Sergio rájönnek, hogy mindkettőjüket érdekli az online szerencsejáték. Egy moziból kijőve Fiorella és Vittorio összetalálkoznak Aitanával és Pedróval, de ez nagyon kényelmetlen a szerelmeseknek. Osvaldo ráveszi Eloisát, hogy tiltsa meg Soniának, hogy a vállalatnál dolgozzon. Federicának meginog a bizalma Dantéban.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 73.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A Diana családja tiszteletére adott vacsorán Fiorella tanúja lesz egy csóknak. Belinda megmondja Julietának, hogy meg fogja hódítani Sergiót, de a férfi elutasítja. Vittorio tisztázza Pedróval, hogy ő akarja fizetni Gianna orvosi költségeit, hogy jegyesének a húga ne függjön anyagilag mástól. Sonia követi Osvaldót, amikor elmegy Alinához.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 74.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio elviszi Fiorellát abba templomba, ahova az esküvőt tervezi, és a lány kihasználja az alkalmat, hogy meggyónjon. Roxana majdnem összejön Benitóval, de eszébe jut, hogy barátnői kicsúfolnák rangján aluli kapcsolata miatt és elutasítja a fiút. Sonia rosszul lesz, Pedro beviszi a kórházba, és mikor Osvaldo megjelenik, véletlenül elszólja magát.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 75.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Osvaldo és Pedro egymásnak esnek a kórházban, de Belinda javaslatára Sonia azt mondja, hogy az anyja zsarolásának engedve hazudott. Gaelt a csoporttársa meghívja egy jótékonysági estre, és ettől Giannában felébred a féltékenység. Roxana megmondja Benitónak, hogy szerinte a kapcsolatuknak nincs jövője, és felejtsék el egymást.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 76.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A baba elvesztése után Osvaldo azzal fenyegeti meg Soniát, hogy elválik tőle. Fiorella először megörül, mikor Pedro elmondja neki, hogy Sonia nem az ő gyermekét hordta, de megsajnálja, mikor kiderül, hogy elvesztette a babát. Dante találkozik Vinicio volt szeretőjével, és Federica meglesi. A kétségbeesett Eloisa beküldi Joaquinát a kórházba, mikor meglátja, hogy Osvaldo nem maradt felesége mellett.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 77.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

A rendőrség segítségével Pedro megtalálja Julietát, és elfogatja Anibalt. Gianna rosszulléte után elmennek Vittorio kardiológus ismerőséhez, aki teljesen megváltoztatja a kezelését. A de la Riva család Aitana hathatós közreműködésével akarja tönkretenni az Angeles családot. Pedro megkéri nagyanyját, hogy vegye vissza Fiorellát a birtokra, de Eloisa kemény feltételt szab.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 78.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Miután Dante kihozza Federicát a rendőrségi fogdából, elmondja neki, hogy kivel találkozott. Vittorio újra megtiltja Fiorellának, hogy akár telefonon is tartsa a kapcsolatot bárkivel rajta kívül. Soniát hazaengedik a kórházból és Julieta elmondja neki, miért érti meg mélységesen a bánatát. Osvaldo megfenyegeti a feleségét, hogy elválik tőle és az utcára teszi. Pedro és Gael tanúja lesz, amint a vendéglőben Vittorio csúnyán összeszidja Fiorellát és Giannát.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 79.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio és Pedro között elég kellemetlen beszélgetésre kerül sor, amit Diana megpróbál a saját hasznára fordítani. Amikor Fiorella elmondja Giannának, hogy haza akar utazni Marateába, a húga megpróbálja lebeszélni, majd az is kiderül, hogy nincs elég pénzük a repülőjegyre. Pedro felajánlja, hogy kifizeti a repülőjegyeiket, és állást is szerez Fiorellának a vállalat olasz partnereinél. Ugyanakkor Vittorio bocsánatot kér a lánytól, és megengedi, hogy újra a birtokon dolgozzon...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 80.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Vittorio nagyon sértődött, hogy Fiorella folyamatosan elutasítja, ezért megkérdi Dianát, hogy áll-e még az ajánlata. Dante figyelmezteti Federicát, hogy legyenek óvatosak, nehogy az Ángeles-család észrevegye, mire is készülnek. A birtokon az alkalmazottak mindnyájan nagyon örülnek Fiorellának. Sergio pedig szeretné tudni, hogy Julietát miért keresi a régi olaszországi szerelme...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 81.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Eloisa közli, hogy Pedro szabadsága idejére Osvaldo lesz a helyettese a vállalat élén. A nagymama elmondja Fiorellának, hogy nagyon szereti őt, de nem tűri, hogy Pedróval viszonya legyen, és azt is elárulja neki, hogy az unokája a hétvégén megkéri Aitana kezét. Vittorio elmagyarázza Dianának, hogy ő csak szerető, és nem követelhet többet, mint amit kap. Federica elhatározza, hogy meghiúsítja Aitana és Pedro házasságát, hogy ezzel bosszantsa Eloisát...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 82.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Fiorella elfogadja Vittorio ajánlatát, és Adela asszonyt kéri meg, hogy ezalatt vigyázzon Giannára, amíg ők kettesben elutaznak. Alina megfenyegeti Osvaldót, hogy feljelenti, ha továbbra is zaklatja. Julieta eközben fantasztikus hírt kap Olaszországból. Benito pedig nagyon élvezi, hogy Fidel betegsége miatt ő vihette el Aitanát és Pedrót a nyaralásra...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 83.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Benito nagy kavarodást okoz a szállodában, miközben Fiorella masszírozni tanul és megtisztulási szertartáson vesz részt. Gianna meghívja Gaelt Vittorio házába, de rosszul lesz, és a fiú elviszi orvoshoz. Sergio találkozik Belindával, hogy rávegye, foglalkozzon a lányával. Roxana közben ráhajt Enriquez professzorra, de a tanára elutasítja...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 84.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Osvaldo változtatásokat rendel el, amelyek ellen Fabio hiába is tiltakozik. Fidel a betegsége alatt összemelegedik Joaquinával, és elhívja vacsorázni. Gianna elmegy Gaellel a diszkóba, de ismét rosszul lesz, és Fiorella a távolból is megérzi, hogy baj van a húgával. Sonia azt ajánlja Osvaldónak, hogy közösen tegyék tönkre Pedrót...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 85.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Mivel Vittorio kocsija elromlik, ezért Pedro autójával utaznak haza, hogy Fiorella minél hamarabb bejusson a kórházba Giannához. Eloisa majdnem rajtakapja Federicát és Dantét, hogy kutatnak az irodában, és figyelmezteti a férfit, hogy bajba kerülhet. Aitana és az apja elhatározzák, hogy megszabadulnak Fiorellától. Roxana dührohamában elárulja Eloisának, hgy Gael és Gianna együtt járnak. Osvaldo és Sonia megzsarolják Fabiót...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 86.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Julieta elmondja Sergiónak, hogy született egy lánya Olaszországban, akinek Santino Orsini az apja. Gianna bevallja Fiorellának, hogy nagyon szereti Gaelt, és szeretne az övé lenni. Pedro felszerel a birtokon egy szobát a szükséges orvosi eszközökkel, hogy Gianna gyógyulását elősegítse. Vittorio nem akar beleegyezni, hogy Fiorella is a birtokra költözzön, de kénytelen elfogadni a lány érveit...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 87.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federica kihallgatja, amikor Fiorella elmondja Simonának, hogy fel akarja bontani az eljegyzését Vittorióval. Ördögi tervet eszel ki, és meglátogatja a férfit. Eloisa felháborodottan tiltakozik Pedro terve ellen, hogy odahozza a birtokra az olasz lányokat, de az unokája megzsarolja. Roxana nem tud ellenállni Benito kedvességének, de a szerelmesek majdnem lebuknak. Sergio pedig nagyon féltékeny, amiért Julieta Olaszországba akar utazni Orsinihez...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 88.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Eloisa kiborul, amikor meghallja, hogy az A Corp részvénypakettjét egyetlen vásárló szerezte meg. Aitana apja elmegy hozzá, és megígéri, hogy segíteni fog. Pedro rádöbben, hogy valaki tönkre akarja tenni a céget. Gael összeomlik, és elmondja Alinának, hogy szakítani fog Giannával...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 89.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Federicát balsejtelmek gyötrik, és minden irányból fenyegetést érez. Diana anyja ultimátumot ad a lányának: vagy felhagy a Vittorióval kapcsolatos terveivel, vagy elveszi tőle a fiát. Dante kompromittáló felvételt készít Pedro és Fiorella találkozásáról, amit Federica megmutat Vittoriónak. Gael szakít Giannával, de nem mondja meg neki, hogy Osvaldo fenyegetése miatt teszi mindezt. Fiorella és Pedro is arra készülnek, hogy felbontják a jegyességüket...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 90.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Amikor Fiorella megtudja, hogy Vittorio beteg, megígéri neki, hogy nem hagyja magára és hozzámegy feleségül. Joaquina mégsem árulja be Roxanát és Benitót Eloisának, aki azzal bízza meg a lányt, hogy figyelje Gaelt és Giannát. Osvaldo és Sonia Federicát vádolják azzal, hogy kiadta az információt a részvényeladásról. Gael nem tudja feldolgozni a szakítást, ezért újra a droghoz nyúl...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 91.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Eloisa Sergiót is felhasználja, hogy Pedro és Aitana esküvőjének előkészületeit felgyorsítsák. Roxanát megdícséri a tanára az egész csoport előtt, amiért megmentette Gianna életét. Fabio segítségével Osvaldo és Sonia rájönnek, hogy Benigno állt a részvényvásárlások mögött, és Aitana volt a segítségére. Fidel közben megpróbálja rábeszélni Pedrót, hogy válassza inkább Aitanát...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 92.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gianna azt javasolja Gaelnek, hogy titokban találkozzanak, de a nagyanyja megfenyegeti a fiút, ezért nem vállalja a dolgot. Roxana arra kéri Benitót, hogy beszéljen Joaquinával, nehogy az asszony beárulja őket Eloisának. Fabio azt javasolja, hogy számoljanak be Pedrónak Beningno üzelmeiről, de Osvaldónak más terve van...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 93.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Osvaldo azzal zsarolja Alinát, hogy elveszítheti az engedélyét, ha nem bírja rá Gaelt, hogy szakítson Giannával. Benigno ráveszi Eloisát, hogy Osvaldo legyen az, aki a vállalatok fúzióját intézi. Diana meglátogatja a börtönben Anibalt, aki a segítségét kéri. Fidel eközben megtudja Joaquina titkát...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 94.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana megbíz egy etikett oktatót, hogy Benitóból faragjon úriembert, de a fiú megmondja neki, hogy nem akar megváltozni. Fiorella találkozni akar Vittorio orvosával, de a férfi hallani sem akar róla. Pedro nem akar beleegyezni, hogy Osvaldo intézze a két vállalat fúzióját. Eloisa elhárítja Pedro kérdezősködését, amikor unokája az édesanyjáról akar többet tudni.

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 95.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Santino Orsini váratlanul épp az eljegyzési fogadásra érkezik meg, és nem jó híreket hoz Julietának. Diana megtud egy nagy titkot Fiorelláról, és a saját érdekében akarja felhasználni. Osvaldo ismét megzsarolja Benignót, de majdnem lebuknak Pedro előtt...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 96.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana azt mondja a nagyanyjának, hogy Fidel erőszakoskodott vele, de Benito nem engedi, hogy mást büntessenek helyette. Sergio berúg, és féltékenységében nekiesik Santinonak, majd mámorában Pilart emlegeti. Vittorio meghívja az olaszországi rokonait az esküvőjére...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 97.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Osvaldo ismét megzsarolja Gaelt és Alinát, sőt ezúttal Giannát is megfenyegeti. Santino megmondja Julietának, hogy szeretné, ha újra összejönnének. Roxana könyörög a nagyanyjának, hogy ne küldje el Benitót. Pedro az anyja felől faggatja Sergiót, de kiderül, hogy az apja nem tudja pontosan, hogy halt meg a felesége...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 98.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Gianluca meg akarja akadályozni, hogy Fiorella hozzámenjen a bácsikájához, és ezért Giannával szövetkezik. Roxana elsírja a bánatát Aitanának, de a barátnője meg akarja győzni, hogy felejtse el a fiút. Közben Benito megzsarolja Pedrót. Benigno ismét beszél Eloisával, hogy Osvaldo legyen a fúzió végrehajtója, de az öregasszonynak gyanússá válik erőszakoskodása...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella 99.
(MUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE)

Roxana ráveszi Joaquinát, hogy kísérje el őt Benitóhoz. Federica esti kártyavető-szeánsza mindenkit felkavar. Pedro megmondja a nagyanyjának, hogy nagy hibát követ el, ha megbízik Osvaldóban...

Főszereplők: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, José Ron, Fernando Allende, Isela Vega, Eleazar Gómez

Fiorella I./1.
(POBRE DIABLA)

Andrés Mejía-Guzmán gazdag laptulajdonos lovas balesetet szenved. Egy jó barátja, Tapia doktor megvizsgálja, a leletek láttán azonban súyosabb betegségre kezd gyanakodni. Eközben Rebeca-val születésnapi partit rendeznek Andrés számára, ahol a férfi váratanul rosszul lesz.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./10.
(POBRE DIABLA)

A Mejía-Guzmán házban megkezdődik az örökösödési tárgyalás, ahová Fiorella is megérkezik a család nagy meglepetésére. A házban egyedül találja magát, miután a többiek kiköltöznek. Az ifjabbik Andrés dühösen kutatja a családtagjait, miután meghallja, hogy apja felesége is jelen van.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./100.
(POBRE DIABLA)

Fiorella úgy dönt, meg kell tudnia Andrés-nek az igazságot az anyjáról. Miller a lakásában vigyáz Barbarára, nehogy a gyilkos újra megtámadhassa. Elérkezik Paula és Mario esküvőjének napja. Paula szomorú és elgyötört, Mario viszont boldog, és örömmel fogadja a templomba érkező vendégeket.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./101.
(POBRE DIABLA)

Paula és Joaquin boldogan élvezik a szabadságot, Roberta viszont nagyon dühös a botrány miatt. Mario szomorúan barangol egyedül az utcákon. Caridad elmondja a fiának, hogy Fiorella bevallotta neki, hogy titokban összeházasodtak. Andrés nagyon megharagszik a lányra. Luciano elmondja Andrés-nek, hogy Fiorella terhes, de valószínűleg Christian a gyerek apja.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./102.
(POBRE DIABLA)

Fiorellát nagyon megbántja Andrés a kérdéssel, hogy ki a gyerek apja. Caridad kérdőre vonja Fiorellát, hogy min vitáztak Andrés-szel, Miller segíti ki az összezavarodott lányt a bajból. Fiorella hálásan megöleli Millert, amit Andrés is lát, és dühösen támad rá a lányra. Diego még egy lehetőséget akar adni Patriciának. Fiorella úgy dönt, elköltözik a házból.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./103.
(POBRE DIABLA)

Meche azt tanácsolja Fiorellának, hogy térjen vissza a házba, de a lány erre nem hajlandó. Andrés hiába kérdezgeti Lucianót és Chabucát, hogy hol találja meg Fiorellát, nem kap választ. Végső kétségbeesésében arra a következtetésre jut, hogy csak Cristiannal lehet.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./104.
(POBRE DIABLA)

Christian Andrés-t hibáztatja minden bajért. Paula lelkiismeret-furdalást érez Mario miatt, de Joaquin szenvedélyes szerelmével hamar elfeledteti vele a bánatát. Diego elmondja Robertának, hogy Fiorella terhes. Fiorella Miller-hez fordul segítségért.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./105.
(POBRE DIABLA)

Fiorella hazatelefonál, hogy a szüleivel beszéljen, de Andrés veszi fel a telefont. Mario teljesen összeomlik, senkit sem enged be magához. Patricia beszél a gyermekeivel telefonon, akik azt kérik, menjen haza, mert az apjuknak szeretője van. Diego épp ekkor lép be a szobába...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./106.
(POBRE DIABLA)

Andrés felháborodottan tagadja, hogy Fiorellának köze lenne a bűntényekhez, de Rebeca több példával is elmagyarázza, hogy a lány a teljes örökséget akarja megszerezni magának. Caridad is ugyanezen a véleményen van, de Rufina elmondja neki, hogy Fiorella biztos nem akarná megölni Andrés-t, mivel szeretik egymást. Caridad megdöbben a hír hallatán.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./107.
(POBRE DIABLA)

Meche megint beszél Pichónnal, aki újra csak azt mondja neki, hogy Sandrába szerelmes. Andrés megbízza Márquez-t, hogy kémkedjen Fiorellla után, hogy eloszolhassanak a kétségei a lánnyal szemben. Fiorela rosszul érzi magát, Amparito megkéri Millert, hogy hívják ki az orvost, nehogy a kisbabával legyen valami gond. Meche kérésére Fiorella végül felhívja Christiant.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./108.
(POBRE DIABLA)

Christian Andrés bosszantására csupa kompromittáló dolgot mond Fiorellának, mire Andrés a féltékenységtől dühödten elrohan. A fiú bosszúból Rebecával találkozik. Bárbara beszél Garabán-ról Diegónak, aki figyelmezteti Barbarát, hogy a férfi egész bizonyosan képes újra megpróbálni a gyilkosságot. A nyomozó elmondja Andrés-nek, hogy Fiorella és Christian egy parkban fognak találkozni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./109.
(POBRE DIABLA)

Christian és Fiorella egy parkban találkoznak. Andrés bevallja Diegónak, hogy már nem gyanakszik Barrios-ra. Karina elsírja Mariónak a bánatát, hogy Miller ügyet sem vet rá, és a lány ezért Fiorellát hibáztatja. Mario azt tanácsolja neki, hogy ne hagyja ott a kiadót. Andrés biztosan állítja Robertának, hogy Fiorella gyermekének nem ő az apja.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./11.
(POBRE DIABLA)

Fiorellát sikeresen elbújtatják, ám mikor próbál megszökni, az ifjú Andrés utána ered, hogy megtudhassa kihez van szerencséje. A lány végül Mercedes-ként mutatkozik be, és elegyedik beszélgetésbe a fiúval. Elmeséli többek között azt is, hogy apjának milyen utolsó három hónapja volt. Roberta asszony kétségek közt örlődik, ezért minden reménye Rebeca-ban van: megkéri, hogy látogasson el a Mejía-Guzmán házba, hogy megtudhassák mi folyik a birtokon.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./110.
(POBRE DIABLA)

Fiorella beleesik Roberta csapdájába, és elismeri, hogy terhes, de nem árulja el, ki a gyerek apja. Caridad elszégyelli magát amiatt, hogy hazudott a fiának, és úgy dönt, hogy elmondja neki a teljes igazságot. Patricia meg akarja keresni a gyerekeit, de kiderül, hogy internátusba küldték őket.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./111.
(POBRE DIABLA)

Barbara megállítja Aliciát az utcán, hogy beszéljen vele. Rebeca és Caridad mindent előkészítenek a rosszullét-jelenet eljátszásához. Rebeca olyan tablettákat ad Caridad-nak amelyek rohamot idéznek elő. Pichón megmutatja Soledad-nak az eljegyzési gyűrűt, amivel meg akarja kérni aznap este Sandra kezét.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./112.
(POBRE DIABLA)

Andrés aggódva siet Caridadhoz. Rebeca elmondja neki, hogy egy Fiorellával lefolytatott beszélgetés okozta nála a rohamot. Tervük tökéletesen sikerül. Sandra Andrés-szel tart, és közben megfeledkezik a találkozójáról Pichón-nal. A fiú egy ideig türelmesen várakozik, majd szomorúan távozik. Az orvos közli Rebecával, hogy eltúlozta a gyógyszer mennyiségét, és Caridad valóban életveszélyben van.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./113.
(POBRE DIABLA)

Andrés megígéri az anyjának, hogy feleségül veszi Sandrát, ezután az asszony elájul. Andrés megkéri Sandrát, hogy minél előbb tartsák meg az esküvőt, a lány megpróbál ellenkezni. Karina mindent hall, és elmeséli a történteket Millernek. Miller bevallja Amparitónak, hogy szerelmes Fiorellába.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./114.
(POBRE DIABLA)

Sandra elmondja Rebecának, hogy nem akar hozzámenni a fiúhoz, és különben is Andrés Fiorellába szerelmes, de Rebeca kijelenti, hogy az esküvőt minden körülmények között meg kell tartani. Fiorella úgy dönt, hogy elhagyja a házat, csak előbb mindent megbeszél Andrés-szel., és bevallja a szüleinek, hogy terhes...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./115.
(POBRE DIABLA)

Fiorella döbbenten olvassa az újságban Andrés és Sandra esküvőjének bejelentését. Azonnal magyarázatot akar kérni a fiútól, de hirtelen hasogató fájdalmat érez a hasában. Andrés megkéri egy barátját, hogy vegyen részt az esküvő eljátszásában. Meg is tartják a szertartást Caridad szeme láttára, akit végtelenül boldoggá tesznek a látottak.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./116.
(POBRE DIABLA)

Fiorella dühösen és végtelenül szomorúan visszaadja Andrés-nek a gyűrűjét. Caridadot boldogsággal tölti el a tudat, hogy sikerült elválasztania a fiát Fiorellától. Az orvos közli Fiorellával, hogy nem garantálja, hogy a kisbabája egészséges, de átadja neki a zárójelentést. Roberta bemegy a kórházba, hogy elmesélje Caridad-nak, hogy a lány terhes, és esetleg Andrés a gyerek apja. Megdöbbenten értesül a nemrégiben megkötött házasságról.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./117.
(POBRE DIABLA)

Pichón megdöbbenve és nagy fájdalommal olvassa Sandra esküvőjének hírét, és nem tudja elhinni, amit lát. Fiorella megkéri Millert, hogy segítsen neki minél előbb elválni Andrés-től. Pichón részegen megjelenik Sandra lakásán, de Andrés kiutasítja, Sandra pedig nem tehet semmit. Fiorella bevallja a szüleinek, hogy Andrés a gyermeke apja.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./118.
(POBRE DIABLA)

Chabuca és Luciano értetlenül hallgatják Fiorella vallomását. Miller elmondja Andrés-nek, hogy szereti Fiorellát, mire a fiút majd szétveti a féltékenység. Sandra és Andrés megpróbálják elmagyarázni Pichón-nak, miért házasodnak össze, de teljesen hiába. Sandra összetalálkozik Fiorellával...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./119.
(POBRE DIABLA)

Andrés nagyon aggódik az ájult Fiorella miatt, és kihívja a mentőket, a lányt beviszik a kórházba. Paula és Quino egy parkban csókolóznak, mikor meglátják Mariót Soledad házából kijönni. Az orvos közli Andrés-szel, hogy Fiorella rendbe fog jönni, de a kisbabáról nem állíthat semmi biztosat.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./12.
(POBRE DIABLA)

Fiorella ijedtében elmenekül a Mejía-Guzmán házból, ám mikor hazaérkezik születi sehol sem találja. A rémült lánynak ekkor váratlan vendége érkezik. Rebeca megbízást kap Roberta asszonytól, miszerint férkőzzön az ifjú Andrés bizalmába.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./120.
(POBRE DIABLA)

Az orvos elmagyarázza Fiorellának, hogy a kisbabával gondok vannak, és operációra lesz szükség. Miller ügyvédje felkeresi Andrés-t, hogy átadja neki a válási papírokat. Azt tanácsolja neki, hogy töltse ki a papírokat, különben a bigámia vétségébe esik. Caridad meglátja a sírdogáló Sandrát, és arra gondol, hogy biztosan terhes a lány. Ezt a pletykát elhíreszteli az egész házban...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./121.
(POBRE DIABLA)

Fiorella közli Andrés-szel, hogy már túl késő rendbe hozni a házasságukat, és jobb lesz, ha aláírja a fiú a válási papírokat. Mindenki azt hiszi, hogy azért siettetik annyira az esküvőt, mert Sandra terhes. Chabuca elújságolja Fiorellának, hogy a műtét jól sikerült, és a kisbaba egészséges.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./122.
(POBRE DIABLA)

Elvira elmondja a teljes igazságot Pichón-nak, hogy az apja Andrés Mejía Guzmán volt. Pichón nem akarja elhinni a hallottakat, hogy ő Andrés testvére lenne. Sandra kétségbeesetten sír Pichón után. Chabuca meghallja Caridad-tól, hogy Sandra esetleg terhes...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./123.
(POBRE DIABLA)

Andrés döbbenten fogadja hírt, hogy Pichón a féltestvére. Lelkiismeret-furdalás gyötri, hogy a saját testvére szerelmét akarta feleségül venni. Sandra felkeresi Pichón-t, hogy beszéljen vele, de nem találja otthon a fiút. Rebeca közli Caridad-dal is a nagy újságot, aki elképedve hallja, hogy Andrés-nek más nőtől is született gyermeke...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./124.
(POBRE DIABLA)

Pichón kétségbeesetten siratja Sandrát, Andrés próbál segíteni neki, de a fiú vigasztalhatatlan. Sandra halálhíre mindenkit elkeserít. Miller megrémül, hogy ha Andrés megint szabad, Fiorella biztosan visszamegy majd hozzá...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./125.
(POBRE DIABLA)

Rebeca figyelmezteti Caridad-ot, hogy gyorsan kell cselekedniük, mert Fiorella útja Sandra halálával szabaddá vált. Andrés rá akarja beszélni Pichón-t, hogy fogadja el az örökség őt megillető részét. Telik-múlik az idő, és Fiorella már a hetedik hónapban van. Hirtelen erős fájdalmat érez...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./126.
(POBRE DIABLA)

Amparito orvost hív, mert Fiorella nagyon nincsen jól. A lányt azonnal kórházba szállítják, és császármetszést hajtanak végre rajta. A műtét sikerül, de nem lehet tudni, hogy a baba túléli-e. Életveszélyes állapotban fekszik az inkubátorban, és Fiorella sír a félelemtől...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./127.
(POBRE DIABLA)

Fiorella annyira aggódik a kisbaba miatt, hogy nem tud se enni, se aludni. Patricia nagyon bánkódik Barrios miatt. Fiorella babájának sürgős műtétre van szüksége, amihez vért kell szerezni, de nagyon különleges vércsoporthoz tartozót. A rádióban közzétesznek egy felhívást, amire Andrés is jelentkezik, pedig nem is sejti, hogy a saját gyermekéről van szó...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./128.
(POBRE DIABLA)

Andrés meglepetten látja Fioreláát a kórházban. Miller azt hazudja, hogy egy ismerősük gyermeke beteg, és a fiú elhiszi a magyarázatot. Andrés bevallja Rebecának, hogy mindennél jobban szereti Fiorellát. Ernestinát boldoggá teszi a hír, hogy Paula terhes.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./129.
(POBRE DIABLA)

Andrés bevallja Fiorellának, hogy szereti. Pichón elmegy Roberta lakására, hogy elkérje Elvira címét. Joaquin szeretkezni akar Paulával, de a lány nem hajlandó rá a kisbaba miatt. A férfi azzal fenyegeti, hogy majd keres valakit, aki megadja neki, amire szüksége van...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./13.
(POBRE DIABLA)

Sandra kimenekíti Fiorellát, mikor a kapuban szembesülnek az ifjú Andrés-szel. A lány próbálja feltartóztatni a férfit, aki beront a Morelli házba. Fiorella szülei eközben birtokba veszik a Mejía-Guzmán házat. Rebeca felveszi a kapcsolatot Andrés-szel, és találkozóra invitálja.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./130.
(POBRE DIABLA)

Andrés nagyon szomorú, és Caridad-nak lelkiismeret furdalása van emiatt. Be akarja vallani neki az igazságot, de a fiú nem hagyja. Paula elpanaszolja, hogyan viselkedik vele Joaquin. Mikor a férfi megérkezik, Elvira számon kéri rajta a durvaságait, mire a férfi azonnal bocsánatot kér Paulától. Barrios közli Andrés-szel, hogy csak magát hibáztathatja Fiorella elvesztéséért...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./131.
(POBRE DIABLA)

Pichón megkéri Elvirát, hogy ne keresse többet. Roberta ki akarja dobatni Barrios-t a kiadóból, de Andrés nem engedi. Rebeca mindent megtesz, hogy visszahódítsa Andrés-t. Fiorella úgy dönt, hogy gyermekével együtt visszaköltözik a házba, mely az ő öröksége is.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./132.
(POBRE DIABLA)

Fiorella visszamegy dolgozni a szerkesztőségbe, és beköltözik Rebeca irodájába. Elvira elutazik, de előtte véletlenül találkozik Ernestinával, aki azt hazudja, hogy Joaquin testvére. Elvira ezt Paulának is elmeséli. Diego kap egy fenyegető levelet.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./133.
(POBRE DIABLA)

Fiorella megőrjíti Rebecát, mert teljesen megváltozott, kész dáma lett belőle, és még a fontosabb riportokat is elveszi előle. Ernestina felkeresi Robertát, és közli, hogy a lánya gyereket vár, és ideje lenne, hogy a fiatalok összeházasodjanak. Roberta rájön, hogy a nő csak pénzt akar, és csapdát állít neki. Andrés bevallja Caridad-nak, hogy még mindig Fiorellába szerelmes.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./134.
(POBRE DIABLA)

Caridad megtudja, hogy Andrés-nek viszonya volt Fiorellával. Fiorellának éjfélig vissza kell költöznie a házba, különben elveszíti az örökséget. Christian megpróbálja figyelmeztetni Paulát.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./135.
(POBRE DIABLA)

Meche bevallja Gaspar-nak, hogy szerelmes Pichón-ba. Ernestina pénzt kér Robertától Joaquin esküvőjére. Mindenki az éjfélt várja, mert akkor dől el, hogy vajon kié lesz az örökség. Andrés keresi Fiorellát. Váratlan esemény történik.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./136.
(POBRE DIABLA)

Fiorella még időben kiszabadul a liftből, és Roberta asszony nagy bánatára éjfél előtt pár perccel megérkezik a házba. Boldogságát csak az mérgezi meg, hogy Andrés az éjszakát Rebecánál tölti. Fiorella és Digeo összeszólalkoznak, és az újdonsült tulajdonosnő megfenyegeti a férfit, hogy amint jogilag is övé lesz a kiadó, kirúgja őt.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./137.
(POBRE DIABLA)

Andrés el akar menni egy kis időre Limából. Diegónak pénzre van szüksége, és Roberta azt tanácsolja neki, hogy Andrés-től kérjen. Miller megpróbálja meghódítani Fiorellát segítségével. Andrés szeretné visszahódítani Fiorellát, és bebizonyítani, neki, hogy valóban szereti.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./138.
(POBRE DIABLA)

Roberta elmegy könyörögni Rebecához, hogy juttasson egy kis pénzt az örökségből Patriciáéknak is, de Rebeca csak kineveti. Rebeca zsarolással akarja rávenni Andrés-t arra, hogy feleségül vegye, ezért elkezd nyomozni Fiorella gyermeke után.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./139.
(POBRE DIABLA)

Christian bevallja Normának, hogy szereti. Pichón visszamegy az América kiadóhoz dolgozni. Diego utasítja Barbarát, hogy derítse ki, él-e Fiorella gyermeke. Christian figyelmezteti Andrés-t, hogy óvakodjon Rebecától.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./14.
(POBRE DIABLA)

Andrés elmondja édesanyjának, hogy apja korábban már megnősült, annak ellenére, hogy ígéretet tett neki. Fiorella barátnőjéhez, Mercedes-hez látogat el éjszakára, aki látva a lány zaklatottságát faggatni kezdi. Fiorella egy olyan ötlettel áll elő, amihez nagy szüksége van barátnője segítségére.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./140.
(POBRE DIABLA)

Soledad elkísérné Paulát az orvoshoz, de észreveszik, hogy eltűnt Paula pénze. Pichón bevallja Mechének, mit érez iránta. Caridad tanácsot ad Normának, aki sírva hagyja el a szobáját. Rufina véletlenül kihallgatja Chabucát aki a kisbabáról beszél.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./141.
(POBRE DIABLA)

Pichón megkéri Elvirát, hogy ne keresse többet. Rebeca mindent latba vet, hogy visszahódítsa Andrés-t. Elvira arra bíztatja Normát, hogy harcoljon Christian-ért. Bárbara névtelen levelet ír Rebecának. Fiorella kiteszi Rebeca szűrét az irodából.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./142.
(POBRE DIABLA)

Roberta megkéri Fiorellát és Andrést, hogy segítsenek Paulának, mire a fiatalok felajánlják, hogy a villában laknak a terhesség alatt. Andrés majdnem szakít Rebecával. Caridad úgy dönt, hogy bevallja Andrés-nek, hogy mit tett, hogy Rebeca ne tudja többé zsarolni. Norma felmond Robertának, és Rufinához megy a villába.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./143.
(POBRE DIABLA)

Mariónak a tudomására jut, hogy Joaquin-nak gondjai vannak Paulával. Norma bevallja Christiannak az igazságot. Rufina Caridad karjaiba adja Fiorella gyermekét. Andrés fontos dolgot akar közölni Rebecával.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./144.
(POBRE DIABLA)

Andrés szakít Rebecával, aki ebbe nem tud belenyugodni. Caridad meg akarja mondani a fiának az igazságot, de később meggondolja magát. Andrés megmondja Fiorellának, hogy vele szeretné felnevelni a gyereket, de Fiorella elutasító választ ad. Barbara el akarja lopni a gyereket, amikor Fiorella vásárol.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./145.
(POBRE DIABLA)

Rebeca tovább zsarolja Ana Mariát. Patricia elmondja Barrios-nak és Christiannak, hogy Diego szeretőjét Barbarának hívják, és a gyanú egyből Barbara Matos-ra terelődik. Luis Alberto megkéri Fiorella kezét.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./146.
(POBRE DIABLA)

Caridad meglátja, hogy Fiorella és Andrés csókolóznak. Pauláék odaköltöznek a Mejía Guzman házba. Fiorella és Norma rányit Joaquinra és Ernestinára. Fiorella bejelenti Luis Albertónak, hogy hozzámegy feleségül.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./147.
(POBRE DIABLA)

Norma nemet mond Christiannak, de a fiú kitartóan próbálkozik. Rebeca megszerzi magának Fiorella irodáját, és újabb támadásra készül: Ana Mariát zsarolja, hogy információkat szerezzen Fiorella gyermekéről. Diego is Roberta ellen fordul, de Roberta ezt még nem tudja.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./148.
(POBRE DIABLA)

Andrés nem hajlandó tudomásul venni, hogy Fiorella hozzámegy Luis Albertóhoz. Norma elmondja Christiannak, hogy nem terhes, erre a férfi kétségbeesik, és hezitálni kezd. Norma kiadja az útját.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./149.
(POBRE DIABLA)

Christian előadja anyjának házassági tervét Normával, mire Roberta megvonja tőle a szülői apanázst. Fiorella továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Luis Albertóhoz menjen feleségül, bár Andrés mindent elkövet, hogy lebeszélje róla. Pichon nem titkolja tovább, és elmondja Soledadnak, hogy tudja, ki a valódi anyja.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./15.
(POBRE DIABLA)

Andrés megérkezik édesanyjával a birtokra, ahol Morelliék már próbálják felkészíteni Mercedes-t Fiorella szerepére. A lány az utolsó pillanatban megfutamodik, Andrés egyre türelmetlenebb, minden vágya, hogy mielőbb megismerhesse apja feleségét. Patricia és Paula visszatér a kiadóba, ahol a feszültség egyre csak nő.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./150.
(POBRE DIABLA)

A szegény sorból származó Fiorellát egy jómódú üzletember fogadja kegyeibe. A férfi halála után a fia továbbra is gondoskodik Fiorelláról. Ám a fiú, Andrés egy barátja mindent megtesz, hogy elválassza őket. Sorsukat Rebeca is megnehezíti, aki halálosan szerelmes Andrésba, Fiorellában pedig riválist lát. A fiatalok sorsa vajon összefonódik az ármánykodások ellenére is?

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./151.
(POBRE DIABLA)

Soledad kerek-perec megmondja Robertának, hogy nem hagyja, hogy elvegyék tőle az egyetlen fiát, Pichónt. Caridad bevallja Andrés-nek, hogy a tud a titkos esküvőjükről Fiorellával. Fiorella egyre mélyebben süllyed az apátiába, nem érdeklik az esküvői előkészületek.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./152.
(POBRE DIABLA)

Patricia elhagyja Diegót, és magával viszi a gyerekeket. Paula egyre nehezebben viseli az öntelt és kötekedő Joaquin zsarnokoskodását. Gaspar virágot küld Mechének, kiderül, hogy titokban tetszik neki a lány. Rebeca váratlanul bejelenti, hogy Andrés Mejía Guzmán feleségül veszi.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./153.
(POBRE DIABLA)

Rebeca szeretne kibékülni a testvérével. Fiorella felháborodik, mert Andrés kettős esküvőt akar. Elvira visszatér Limába. Amparito azt tanácsolja Fiorellának, mégse menjen hozzá Luis Albertóhoz.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./154.
(POBRE DIABLA)

Meche elszólja magát Karina előtt Fiorella gyermekéről. Andrés és Luis Alberto összeverekednek. Roberta kitagadja Christiant. Ernestinának újabb ötlete támad, hogy jussanak pénzhez.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./155.
(POBRE DIABLA)

Rebeca meggyőzi Andrés-t, hogy esküdjenek templomban. Roberta örül, hogy legalább Elvira mellette van. Mario megkéri Pichónt, tudja meg, hogy tényleg boldog-e Joaquin mellett.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./156.
(POBRE DIABLA)

Rebeca rögtön elújságolja Fiorellának, hogy neki és Andrésnek templomi esküvője lesz. A kétségbeesett lány a dolgot nem hagyja válasz nélkül. Bejelenti Andrésnek és Rebecának, hogy akkor neki is egyházi esküvője lesz. Ezt persze nem gondolja komolyan, de Andrés és Rebeca között sikerül vitát elindítania. Egyre világosabb, hogy Miller Karinába szerelmes, de még nem ébredt rá érzelmeire.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./157.
(POBRE DIABLA)

Meche és Carmen összevesznek Pichónon. Christian azon mesterkedik, hogy összehozza Millert és Karinát. Ana Maria arra készül, hogy bevallja Andrésnek, hogy az anyjáról készült diagnózis hamis volt. Patricia benyújtja a válókeresetet, Roberta pedig beleegyezik, hogy a láthatások nála legyenek.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./158.
(POBRE DIABLA)

Pichónt nagyon megrázza Elvira visszatérése, Soledad egy jósnő segítségét kéri Elvirával kapcsolatban. Joaquin különböző pénzkereseti források után néz. Rebeca szorítóba kerül, Ana Maria felkeresi Andrést. Meche újságíró lesz, viszont Pichónnal való kapcsolata megromlik. Patricia ügyvéd segítségét kéri a váláshoz.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./159.
(POBRE DIABLA)

Ana María elment Andréshoz, hogy elmondja neki azt, hogy Caridad betegsége csak annak a színjátéknak a része volt, amit Rebeca tervelt ki azért, hogy Andrést és Fiorellát elválassza egymástól. Andrés viszont nem hisz neki. Ennek ellenére Rebeca ideges lesz, és csak akkor nyugszik meg, amikor látja, hogy Andrés nem tud a mesterkedéseiről.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./16.
(POBRE DIABLA)

Fiorella próbálja elterelni Andrés figyelmét, míg Mercedes a télikertben bújkál. Mikor a férfi megtalálja őt, kérdőre vonja. Rebeca egy fontos feladattal bízza meg az egyik paparazzo-t: a birtokon képet kell készítenie a leendő örökösökről.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./160.
(POBRE DIABLA)

Christian és Karina Gaspar segítségével kiderítik, vajon Luis Alberto szerelmes-e Karinába. A terv annyira jól sikerül, hogy Fiorella aggódni kezd, hogy Chistian elhagyja Normát. Fiorella meggyőződése, hogy az örökség egy részét szétosztja a családban. Eközben mindenki megpróbálja lebeszélni őt és Luis Albertót, hogy tegyenek le az esküvőről.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./161.
(POBRE DIABLA)

Rebeca rögtön elújságolja elújságolja Fiorellának, hogy neki és Andrésnek templomi esküvője lesz. A kétségbeesett lány a dolgot nem hagyja válasz nélkül. Bejelenti Andrésnak és Rebecának, hogy akkor neki is egyházi esküvője lesz. Ezt persze nem gondolja komolyan, de Andrés és Rebeca között sikerül vitát elindítania.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./162.
(POBRE DIABLA)

Christinának van egy terve, hogy szóra bírja Millert. Caridad létségbe van esve Andrés és Rebeca esküvője miatt, már ráébredt, hogy Rebeca egy álszent csaló, neki is hazudott, ráadásul Andrés is örökre boldogtalan marad.Alicia bevallja Rufinának, hogy azért utálja annyira Paula választottját, mert Joaquin állandóan csapja a szelet neki.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./163.
(POBRE DIABLA)

Elvira titokban visszatér, Roberta legnagyobb örömére. Pichón erről nem szerezhet tudomást, azonban hiába, mégis kiderül. Meche és Carmen összeveszik Pichónon, Soledad továbbra is bízik a markotányosnőben. Christian azon mesterkedik, hogy összehozza Millert és Karinát.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./164.
(POBRE DIABLA)

Ana María nagy levegőt készül venni és Amparito unszolására bevallja Andrésnak, hogy az anyjáról, Caridadról felállított diagnózis hamis volt. Patricia benyújtja a válókeresetet. Roberta beleegyezik, hogy a láthatások nála legyenek. Andrés furcsálja nagyanyja miért szeretné eladni szeretett nyaralóját.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./165.
(POBRE DIABLA)

Pichónt nagyon megrázza Elvira visszatérése, Soledad egy jósnő segítségét kéri Elvirával kapcsolatban. Joaquin különböző pénzkereseti források után néz. Rebeca szorítóba kerül, Ana María felkeresi Andrést.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./166.
(POBRE DIABLA)

Rebeca eljátsza, hogy Andrés-tól babát vár. Luis Alberto elbizonytalanodik Carina miatt. Meche újságíró lesz, viszont megromlik a kapcsolata Pichón-nal. Patricia ügyvédi segítséget kér a váláshoz. Paula felkeresi Ernestina-t, hogy beolvasson neki.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./167.
(POBRE DIABLA)

Rebeca tovább folytatja a színjátékot a terhességgel kapcsolatban. Carmen ösztöndíjat kap és választania kell Pichón és az új lehetőség között. Meché megtudja, hogy Karina és Luis Alberto csókolóztak.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./168.
(POBRE DIABLA)

Karina és Christian megegyeznek, hogy szerelmespárt fognak játszani Luis Alberto előtt, mert Karina így akarja őt féltékennyé tenni. Paula boldog, mert úgy érzi, Joaquin megint szereti, aki viszont Ernestinának panaszolja, hogy csak a pénzéért van a lánnyal. Fiorella és Andrés megegyeznek az örökség felosztásáról.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./169.
(POBRE DIABLA)

Christian és Karina Gaspar segítségével kiderítik, hogy Luis Alberto szerelmes-e Karinába. A terv annyira jól sikerül, hogy Fiorella aggódni kezd, hogy Christian elhagyja Normát. Fiorella szét akarja osztani az örökség egy részét a családban.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./17.
(POBRE DIABLA)

Mercedes ijedtében elmenekül a télikertből, mikor Andrés megtalálja őt. Fiorella próbál elrejtőzni, nehogy kiderüljön, hogy Mercedes valójában nem is az, akinek mutatja magát. Andrés egyre feszültebb, mikor váratlanul megérkezik a birtokra Sandra, hogy átvállalja Fiorella szerepét. A hír hallatán a fiú édesanyja rosszul lesz.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./170.
(POBRE DIABLA)

Fiorella megtudja, hogy Karina és Luis Alberto csókolóztak, amiért a lány kérdőre vonja Luis Alberto-t. Pichón meghallja, hogy anyja, Soledad boszorkány segítségét kérte, hogy elválassza őt Sandrától. Fiorella és Andrés egyenlően szeretnék szétosztani az örökséget a családtagok között.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./171.
(POBRE DIABLA)

Pichón megkéri Carmen kezét, de a lány visszautasítja a kérést, mivel úgy gondolja, Pichón még mindig Sandrát szereti. Diego megmutatja Roberta asszonynak a Fiorella és Andrés házasságát igazoló okiratot, hogy ezzel a bizonyítékkal támadják meg az örökséget. Diego legnagyobb meglepetésére Rberta asszony kihátrál és nem szeretné megtámadni fia végakaratát...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./172.
(POBRE DIABLA)

Miller időt kér, mert szakértővel akarja megvizsgáltatni a házassági anyakönyvi kivonatot. Közben az örökösök lélekben már lemondanak mindenről, Caridad pedig szökni készül, hogy elkerülje a megaláztatásokat, de Fiorella megállítja. Alicia meglátja, ki lop folyamatosan a Mejia-Guzman házból.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./173.
(POBRE DIABLA)

Diego előre iszik a medve bőrére, és a Barrios elleni bosszút tervezgeti, amikor Andrés és Fiorella bejelentéssel állnak elé, egy egyszerű helyesírási hiba miatt veszélybe kerülnek Diego tervei. Fiorella Andrés szemére veti, hogy csak a pénzéért szereti, ám Rebeca alaposan túljár az eszén. Paula és a baba élete veszélybe kerül...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./174.
(POBRE DIABLA)

Paula kórházba kerül, és meg is kell operálni. A veszélyes műtét a gyermek életébe is kerülhet. Marco, Andrés és Christian alaposan megleckéztetik Joaquint. Andrés bizonyos jelekből arra a következtetésre jut, hogy Diego eladja doňa Roberta birtokait.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./175.
(POBRE DIABLA)

Roberta és Andrés feljelentést tesznek Diego ellen, így meghiúsul az üzlet. Fiorella véletlenül tanúja lesz, amint Rebeca pénzzel akarja rávenni orvosát, hogy igazolja a terhességét. Kiderül Diego csalása és a helyzetét súlyosbítja, hogy gyermekei és a rendőrség ellen fordul...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./176.
(POBRE DIABLA)

Rebeca összekülönbözik Fiorellaval, és úgy tesz, mintha elveszítené magzatát. Andrés látni sem akarja többé Fiorellát. Norma és Christian belátja: semmi értelme annak, hogy továbbra is haraggal gondoljanak egymásra. A várva-várt esküvő napja pedig végre elérkezik. A rokonság apraja-nagyja, és a barátok mind egybegyűlnek a házban. Barbara keresve sem találna kedvezőbb alkalmat arra, hogy nekilásson régóta dédelgetett terve megvalósításának.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./177.
(POBRE DIABLA)

Barbara elrabolja Aliciat és Andrecitot. Az időzítés mesteri: a hír éppen az esküvői ceremónia kellős közepén derül ki. Andrés és Luis Alberto vállvetve segítik Fiorellát, Rebecca viszont mélységesen fel van háborodva, amiért meghiúsult a házasság. Diego feltett szándéka, hogy váltságdíjat kér a gyermekért, de Barbara erről hallani sem akar, hiszen meg van győződve arról, hogy a baba az ő gyermeke. Barbara végül felhívja Fiorellat és tudatja vele, hogy nála van a kisfiú, de esze agában sincsen visszaadni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./178.
(POBRE DIABLA)

Márquez végre rájön a megoldásra, hogy Diego összejátszik Barbarával, tehát előkeríti a korrupt orvost, aki lehetővé tette, hogy Barbara megszökjön az elmegyógyintézet zárt osztályáról. Andrés tisztázza magában érzelmeit, és felismeri, hogy szerelmes Fiorellaba. Luis ezzel egyidejűleg ébred rá, hogy ő viszont Karinat szereti. Fiorella hosszú, embert próbáló tusakodás után mégis úgy dönt, hogy elárulja Rebecanak: a gyermek Andrés és az ő fia. Amíg Barbara és Diego mit sem sejtve alszanak, Alicia kihasználja az alkalmat, és feltárcsázza Andrést a mobiltelefonon...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./179.
(POBRE DIABLA)

Alicianak végre sikerül telefonon beszélnie Andrésszel. Részletesen beszámol neki arról, hogy milyen útvonalon hurcolták el őt és Andrecitot. A rendőrség szakértők bevonásával beazonosítja Garabán házát és sikerül kimenekíteniük Aliciát és a picit. Diegot letartóztatják, börtönbe kerül. Luis úgy dönt, nem veszi el feleségül Fiorellát, mert Karinát szereti. Azt tanácsolja Andrés-nak, ő is minél előbb cselekedjen és próbálja meg visszaszerezni Fiorellát, amikor is Fiorella elárulja Andrés-nak milyen kapocs van közte és a kis Andrecito között.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./18.
(POBRE DIABLA)

Fiorella kétségbeesve kéri az ügyvédeket, hogy ne árulják el őt. A házhoz megérkezik Rebeca által felkért paparazzo, aki mindhárom hölgyről képet készít. A fotók láttán a nő hamar beazonosítja, hogy melyik az igazi Fiorella.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./180.
(POBRE DIABLA)

Fiorella úgy érzi, jóvátehetetlen bűnt követett el, és valósággal vígasztalhatatlan, amiért Andrés nem bocsát meg neki. Azonban Caridad végre színt vall: kiderül, hogy Fiorella annak idején mégiscsak igazat mondott róla. Silvina abbahagyja a hezitálást, és rászánja magát a végső cselekvésre, ezzel Rebeca börtönbe kerül. Fiorella és Andrés kibékülnek, így már csak egy lépés választja el őket az esküvői harangszótól.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./19.
(POBRE DIABLA)

Sandra Fiorella szerepéba bújva próbálja békíteni Andrés-t. Rebeca látogatást tesz a birtokon, és ismerőst vél felfedezni a szőkeségben. A valódi Fiorella a téli kertben rejtőzik el, ám mikor apja keresni kezdi, Andrés titkon követi.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./2.
(POBRE DIABLA)

Miután Andrés megtudja betegsége diagnózisát, céltalanul bolyong a városban. Fiorella épp kávét árul, mikor megpillantja a férfit magányosan ülni, ezért úgy dönt, hogy megszólítja. Andrés-nak azonnal felkelti az érdeklődését a fiatal szépség, így meghívja ebédelni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./20.
(POBRE DIABLA)

Fiorella beismeri, hogy ő valójában az igazi. Andrés őszintén elmondja neki, hogy komoly érzelmeket táplál iránta. Rebeca megpróbál Andrés bizalmába férkőzni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./21.
(POBRE DIABLA)

Andrés tagadja az érzelmeit Fiorella iránt. A férfi édesanyja, Caridad is megtudja, ki valójában az igazi Fiorella. Rebeca cikket ad ki a magazin főszerkesztőségéből a Mejía-Guzmán örökösökről. Fiorella és szülei készülnek otthagyni a Mejía-Guzmán házat, ám döntésükben mégsem olyan biztosak.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./22.
(POBRE DIABLA)

Fiorella és családja mégsem költözik ki a Mejía-Guzmán háznól. Barbara bosszút forral ellene és Andrés ellen. Paula születésnapja alkalmából egy gyönyörű rózsacsokrot kap egy titkos hódolójától, akiről később kiderül ki is ő. Andrés Fiorella ellen fordul, tagadja érzéseit iránta.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./23.
(POBRE DIABLA)

Paula, Roberta asszony utasítása ellenére kiszökik az este új hódolójával. Patricia és férje, Diego között tovább romlik a helyzet. Barrios hatására Fiorella elhatározza, nem lesz többé az a szegény kislány aki eddig volt, szeretné ha megismernék, ki is Andrés Mejía Guzmán igazi özvegye.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./24.
(POBRE DIABLA)

Roberta asszony elbocsájtja Barrios-t, az egyik ügyvédjét, aki ezután szövetkezni kezd Fiorellával. Andrés megtudja, hogy a magazin cikket adott ki róla és Fiorelláról, mint a Mejía-Guzmán örökösökről, ezért felkeresi a szerkesztőséget, hogy kérdőre vonja őket.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./25.
(POBRE DIABLA)

Barbara kémkedni kezd a Mejía-Guzmán háznál, egy konkurencia kiadó dolgozójának adja ki magát. Sandrát elhívja Andrés egy étterembe, hogy megpróbája elfelejteni Fiorellát. Rebeca megpróbálja lebeszélni Patriciat a válásról, de nem jár sikerrel. Chabuca asszony kihasználja a hirtelen jött gazdagságot és új külsőt varázsol magának.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./26.
(POBRE DIABLA)

Patricia továbbra is el akar válni férjétől, Diego-tól amit édesanyja, Roberta asszony is ellenez. Andrés elviszi Sandrát egy étterembe, ahova Fiorella legjobb barátnője, Mercedes követi őket. Az estének csúnya véget vet a lányok civakodása valamint, hogy lecsukják őket a börtönbe. Barbara felbérelt embere az éjszaka a Mejía -Guzmán háznál jár, hogy a bosszúja kezdetét vegye.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./27.
(POBRE DIABLA)

Andrés azt szeretné, hogy Fiorella és közte ne legyen semmi, Fiorella viszont róla álmodozik. Sandra nagyon elszánt Fiorella ellen, hogy megszerezze magának Andrés-t. Paricia férje, Diego a végrendeletek másolatát szeretné megszerezni, hogy az örökösök ne jussanak hozzá a hagyatékhoz. Fiorella felkeresi Christian-t, hogy megkaparintsa az Andrés-ról készült fotókat.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./28.
(POBRE DIABLA)

Christian azt kéri Fiorellától, hogy a kertben találkozzanak, majd ott adja át a fotókat, amit a lány különösnek talál, de végül igent mond. Barrios Fiorellát is el akarja vinni a kiadó átvételére, de a lány fél elmenni. Fiorella felhívja Sandrát, hogy kiderítse, Andrés-szel van-e a lány, de Sandra leteszi a telefont, így Fiorellát még jobban gyötri a bizonytalanság, mint előtte. Lemegy a kertbe sétálni. Garabán felhergeli a kutyát, és elvágja a pórázát, mire a feldühödött kutya megtámadja Fiorellát.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./29.
(POBRE DIABLA)

Felbukkan a kertben Andrés, és megmenti Fiorellát a kutyától, amiért a lány nagyon hálás. Rebeca azt tanácsolja Patriciának, hogy fizessen valakinek azért, hogy Diego szeretője legyen, így ürügyet találhat a válásra. Chabuca nagyon aggódik a kutya támadása miatt, de Fiorella boldog, mert Andrés volt az, aki megmentette. Andrés elmeséli Lucianónak, hogy valaki elvágta a kutya kötelét, és rájönnek, hogy valaki meg akarta ölni Fiorellát. Roberta hiába keresi a fényképeket, nem tudja, hogy Christian-nál vannak. Andrés, Fiorella, Rebeca és Christian egyszerre érnek a kertbe a titkos találkozókra.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./3.
(POBRE DIABLA)

Andrés megkéri Fiorella kezét. Látogatást tesz a lány szüleinél, akik megkérdőjelezik a férfi szándékait, ezért úgy döntenek, hogy lányuk nélkül keresik fel Andrés-t a munkahelyén.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./30.
(POBRE DIABLA)

Andrés féltékenyen tudakolja, mi dolga van Christian-nak és Fiorellának együtt a kertben, a lány pedig nem érti, miért volt találkozója Andrés-nek és Rebecának. Christian végül odaadja Fiorellának a fotókat, és nem kér tőle semmit cserében. Megjelenik Caridad, aki elájul. Fiorella szalad segíteni neki, de Caridad nem fogadja el a segítségét. Andrés és Rebeca este egy diszkóba mennek szórakozni, Fiorella megbántottan otthon marad, és Caridad-ot ápolja, aki ellenségesen viseli a gondoskodást. Andrés hazatértekor Fiorellát Caridad szobájában találja.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./31.
(POBRE DIABLA)

Fiorella nem árulja el Andrés-nek, hogy azért volt az anyja szobájában, mert Caridad rosszul érezte magát. Beszélgetésük heves vitába torkollik. Bárbara és Garabán újabb támadást terveznek Fiorella ellen, gázolást. Caridad azt tanácsolja Fiorellának, hogy hagyja békén a fiát, amibe a lány szomorúan beleegyezik. Andrés bocsánatot kér Fiorellától a pofonért, majd közli vele, hogy Cristian nem hozzá való. Sandra telefonon keresi Andrés-t, de nem tud beszélni vele, mert a fiú a kiadóban van. Garabán kidolgozza a tervet Fiorella meggyilkolására.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./32.
(POBRE DIABLA)

Andrés megérkezik a kiadóba az ülésre, ahol lerohanják a fotósok, de Sandoval segítségével végül nyilatkozatot ad. Fiorella is megérkezik nagyon izgatottan, Barrios kíséretében. Mikor Jimenéz nem akarja beengedni Sandrát és Oféliát az ülésre, Ofelia dühösen azzal érvel, hogy ő Andrés mennyasszonya. Sandra megdöbbent a lány szavai hallatán. Eközben Garabán is megérkezik a kiadóba, hogy végrehajtsa a tervét. Caridad közli Rufinával, hogy sosem nyugodna bele abba, hogy Andrés-nek és Fiorellának viszonyába.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./33.
(POBRE DIABLA)

Dona Roberta nem mulasztja el az alkalmat, hogy megalázza Fiorellát az átadási ceremónián. Andrés ítélkezik, ám később megváltoztatja a véleményét. Garabán sehogy sem tudja végrehajtani küldetését. Mikor végre sikerülne, csúnya dolgok kerülnek napvilágra...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./34.
(POBRE DIABLA)

Garabán nagyon ideges, attól tart, nincs elég ideje hatástalanítani a bombát. Fiorella nem akar bemenni a kiadóba, de Barrios elmagyarázza neki, hogy mindenképpen mennie kell, különben Andrés átveszi az irányítást. Carmen felfedezi a bombát, és végül sikerül értesítenie róla Jiménez-t, így Rebecával együtt mind kimennek az épületből. Jimenéz visszatér, és mivel nem talál semmilyen bombát, azt gondolják, Carmen túlságosan kimerült, és szabadságra küldik. Andrés felveszi Sandrát titkárnőnek, Paulát pedig átadja Fiorellának.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./35.
(POBRE DIABLA)

Fiorellának beszédet kell mondania a tévé kamerái előtt. Ofelia a Mejía házban várja Andrés-t. Patricia bevallja Elvirának, hogy van valami közte és Barrios között, mire Elvira azt tanácsolja, vigyázzon Barrios-szal, mert a felesége és a lánya titokzatos körülmények között haltak meg.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./36.
(POBRE DIABLA)

Fiorella és Pichón meghitt hangulatban idézik fel a régi időket. Búcsú-ölelésüket meglátja Andrés, és nagyon féltékeny lesz, de Fiorella ügyet sem vet rá, sőt elmennek együtt ebédelni. Paula bevallja Mariónak, hogy olyan életre vágyik, ahol nem kell számolnia a következményekkel. Christian a kiadóban keresi Fiorellát, és nagyon megdöbben, mikor megtudja, hogy a lány Andrés-szel ment ebédelni. Andrés szerelmet vall Fiorellának. Garabán gyilkossági kísérlete kudarcot vall.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./37.
(POBRE DIABLA)

Fiorella futtában lezuhan a lépcsőn, és beszállítják a kórházba. Patricia féltékeny Fiorellára, mert azt hiszi, hogy viszonya van Barrios-szal. Megoszlanak a vélemények arról, hogyan történt a lány balesete, Sandra meg van győződve róla, hogy Andrés a felelős, mert el akarta tüntetni Fiorellát az útból. Mikor Andrés számon kéri rajta a tanácsait, Sandra közli vele, hogy Fiorella Pichón szeretője. A féltékeny Ofélia Andrés feleségeként mutatkozik be Fiorellának.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./38.
(POBRE DIABLA)

Sandra tovább bizonygatja Andrés-nek, hogy Fiorella Pichón szeretője, aki lassanként hisz neki, mert emlékszik, milyen meghitten búcsúzkodtak egymástól. Dühösen Fiorellához siet, hogy beolvasson neki, de a lány is nagyon haragszik rá, Ofelia vallomása miatt. Andrés félrevonul Oféliával, és közli vele, hogy már minden megváltozott. Andrés és Fiorella féltékenységében indulatosan veszekszik.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./39.
(POBRE DIABLA)

Ofelia közli Andrés-szel, hogy az egyetlen megoldás, ha összeházasodnak, amibe a fiú végül szomorúan belegyezik. Carmen elmeséli Karinának a bombát, és a gyanúját, hogy szerinte Miller csempészte be a kiadóba. Patricia megkérdezi Barrios-t, mi köze Fiorellához, aki természetesen mindent tagad, és szerelméről biztosaítja Patriciát. Andrés elmondja Fiorellának, hogy a gyerek miatt feleségül veszi Oféliát. Garaban a ház előtt várja Fiorellát, és mikor meglát egy nőt kijönni a házból, végrehatja a tervét.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./4.
(POBRE DIABLA)

Andrés úgy dönt, hogy boldogan szeretné eltölteni az utolsó három hónapját, amit az orvosok jósoltak neki, ezért Fiorellával nászútra mennek. Eközben a férfi családja mit sem sejt hollétéről, egészen addig, míg nem kézhez kapnak egy levelet, amelyben Andrés közli, hogy feleségül vett egy nőt, akit hamarosan be is mutat. Aznap este vacsorára készülnek, ám mikor Andrés kiszáll az autóból, váratlanul rosszul lesz.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magilll

Fiorella I./40.
(POBRE DIABLA)

Andrés rémülten látja meg az elgázolt nőt, akiről először azt hiszi, hogy Fiorella, de később rájön, hogy Ofelia halt meg, és a hasában a kisgyermek. Caridad a hír hallatán elájul, mert megérti, hogy így már semmi sem állhat Andrés és Fiorella közé. Gyorsan terjed a baleset híre, de a félreértések következtében többen is azt hiszik, Fiorella halt meg.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./41.
(POBRE DIABLA)

Barbarát boldoggá teszi a tudat, hogy Fiorella halott, de mikor életben látja a lányt, csalódottan elrohan, Fiorella nem érti, miért. Barbara találkozik Garabán-nal, aki örömmel várja a pénzét az elvégzett munkáért cserében, de csak egy pofont kap jutalmul. Barrios közli Patriciával, hogy dönteniük kell a válást illetően, de Patricia nem akar válni a gyerekek miatt. Andrés elmondja Fiorellának, hogy a támadásnak nem Ofelia volt a célpontja, valaki őt akarja megölni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./42.
(POBRE DIABLA)

Fiorellát megdöbbenti a hír, hogy valaki meg akarja ölni. Andrés felidézi neki a kutyás balesetet is, Fiorella értetlenül találgatja, kinek lehet az útjában. Andrés Robertára gyanakszik. Fiorellában végül megerősödik a gyanú, hogy Andrés volt a támadás hátterében, mert még mindig haragszik rá, amiért hozzáment az apjához. Andrés hatalmas haragra gerjed a vád hallatán. Barbarát boldoggá teszi Garaban ígérete, hogy legközelebb biztosan megöli Fiorellát. Fiorella két részre osztja a házat, hogy Andrés nem léphessen az ő térfelére.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./43.
(POBRE DIABLA)

Andrés megpróbálja elmondani az anyjának, hogy Fiorellát szereti, de Caridad közli, hogy hallani sem akar semmilyen kapcsolatról kettejük között. Alicia elmeséli Andrés-nek, hogy a baleset éjszakáján látott egy gyanús autót a ház előtt. Fiorella és Andrés nem tudják tisztázni a viszonyukat, így Andrés kijelenti, hogy már nem szereti a lányt. Fiorella vigasztalhatatlanul sír, majd elájul. Christian és Meche segítenek a kétségbeesett lánynak.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./44.
(POBRE DIABLA)

Andrés elmeséli Rebecának Ofelia halálát, és a gyanúját, hogy nem volt baleset, mire Rebeca is elmondja neki, hogy valószínűleg Roberta tette a bombát az irodába. Meggyőzi a fiút arról, hogy Fiorella nagyon törekvő, és minden bizonnyal Barrios-szal együtt tervelték ki Ofelia halálát, hogy félreállítsák az útból. Beszélgetésük ölelkezésbe fordul. Christian bevallja Mechének, hogy szerelmes Fiorellába. Rebeca megkéri Andrés-t, hogy vegye feleségül, ugyanakkor Christian is megkéri Fiorella kezét.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./45.
(POBRE DIABLA)

Véletlenül ugyanabba mennek vacsorázni, ahová Andrés és Rebeca. A találkozás nagyon kínosra sikerül. Andrés nem tölti az éjszakát Rebecánál, mert csakis Fiorellára tud gondolni. Hazatérve dühösen vádolják egymást, de nem sikerül tisztázniuk a helyzetet. Barrios azt tanácsolja Andrés-nek, hogy ne áldozza fel a boldogságát Caridad miatt, aki a beszélgetést meghallva kijelenti: amíg ő él, Andrés és Fiorella nem lehet egymásé.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./46.
(POBRE DIABLA)

Andres nem ígér semmit édesanyjának. Barrios pénzt ajánl Pichon-nak, hpogy mondjon fel a kiadónál, de ő visszautasítja az ajánlatát. Garabant rajtakapják Fiorella házában. Caridad beszél Fiorellával, és megkéri, gyógyítsa ki fiát ebből az őrültségből. Andres visszaveszi a hatalmat Rebecától.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./47.
(POBRE DIABLA)

Andrés ujjat húz dona Robertával: nem engedi leközölni irodalmi rovatát. Nagyanyja ezt zokon veszi, és titokzatos dolgokat mond. Soledad nem örül a hírnek, hogy Fiorella csak ki akarja használni a kisfiát. Andrés megtudja, hogy Fiorella felhívta Pichónt, és egész nap őrjöng. Garaban új utasítást kap. Sandrát váratlanul meglátogatja valaki...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./48.
(POBRE DIABLA)

Pichón kérésére Soledad vacsorára hívja Fiorellát. Andrés Sandra lakásába megy, ahol az ajtóban Ramon olyan erősen üti meg, hogy elájul. Fiorella és Pichón a rádióból értesülnek a hírről, hogy Andrés halott.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./49.
(POBRE DIABLA)

Fiorella elájul Andrés halálhírének hallatán. Ramon a pénzét követeli, de Sandra nagyon haragszik rá. Fiorella taxiba ül, hogy azonnal utánajárjon a szörnyű hírnek. A házban Barrios várja, majd a rendőrség is megérkezik, hogy Andrés ügyét kivizsgálják.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./5.
(POBRE DIABLA)

A család döbbenten értesül róla, hogy Andrés váratlanul meghalt. Fia telefonon kapja a hírt, amivel egyből főnökéhez rohan, hogy elsők között írhassanak róla. Fiorella az eset után elhagyja a házat, és céltalanul sétál a városban, mikor egy lány felveszi őt autójával.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./50.
(POBRE DIABLA)

A rendőrség megjelenik a villában, hogy letartóztassák Fiorellát. Roberta bejelentése alapján őt gyanúsítják Andrés elrablásával. Caridad és Fiorella is rosszul fogadják a hírt. Caridad-ot Fiorella vigasztalja. Chabuca el akarja hagyni a házat, de Fiorella kitart Andrés mellett. Dona Roberta nem hajlandó kifizetni a váltságdíjat. Még nem tudják, honnan szerzik meg a pénzt.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./51.
(POBRE DIABLA)

Jelentkeznek az emberrablók, ötmillió dollárt követelnek. A pénz előteremtéséhez Rebeca szavazatára is szükség lenne az igazgatótanácsban, de ő erre nem hajlandó. Fiorella nyilatkozik a tévében, ami szerint nem történt emberrablás. Andrés teljesen meg van győződve arról, hogy Fiorella tervelte ki az egészet. Fiorella felkeresi Sandrát, aki össze-vissza hazudozik neki Andrés-szel kapcsolatban.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./52.
(POBRE DIABLA)

Ramon felhívja Fiorellát, és közli vele, mikor és hová vigye a váltságdíjat Andrés-ért. A lány nem tudja, mit tegyen, de fél értesíteni a rendőrséget. Végül a család segítségét kéri, amire Rebeca eleinte nem hajlandó, de ő is végül beleegyezik. Andres megdöbben a hír hallatán, hogy Fiorella ötmillió dollárt fog fizetni érte. A család Andrés kiszabadítására készül, Fiorella terve kockázatos, de mindannyian segítenek neki.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./53.
(POBRE DIABLA)

Ramon nagyon biztos a dolgában, és Sandrát is magával viszi a találkozóra. A családtagok a megbeszélt téren várakoznak a pénzátadásra. Barbara Garaban-t is odarendeli, hogy ölje meg az örökösöket. Fiorella terve beválik, sikerül elfogni Ramón-t, a rendőrség is jelen van az akciónál. Elmennek Andrés-ért, hogy kiszabadítsák, de a fiú ellenségesen viselkedik a boldog és elégedett Fiorellával.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./54.
(POBRE DIABLA)

Barrios közli Andrés-szel, hogy szabadulását egyedül Fiorellának köszönheti, és legalább kérjen bocsánatot tőle, amit a fiú meg is tesz, és a szerelmesek boldogan összeölelkeznek. Sandra a rádióból értesül Ramon haláláról. Garabán a ház előtt várja Fiorellát, és azt hazudja neki, hogy ő rendőr, és vallomást kell tennie. A lány hajlandó is vele menni, de mikor megjelennek az igazi rendőrök, Garabán azonnal eltűnik. Fiorella rémülten ismeri fel, hogy valaki meg akarja ölni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./55.
(POBRE DIABLA)

Sandra igazán elbűvölően viselkedik Pichón-nal. Rebeca nagyon dühös Fiorellára, amiért az ő érdeme volt Andrés kiszabadítása. Caridad nagyon boldog, hogy a fia épségben megmenekült, de kényelmetlenül érinti a tény, hogy Fiorellának köszönheti a szabadságát. Andrés elmondja Fiorellának, hogy azért viselkedik vele olyan ellenségesen, mert az apjának volt a felesége, akit annyira gyűlölt. Paula belegyezik, hogy elmenjen Marióval csak azért, hogy Joaquin-t féltékennyé tegye.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./56.
(POBRE DIABLA)

Andrés hazatérve összetalálkozik Fiorellával. Feszült beszélgetés alakul ki közöttük, mindketten égnek a szerelemtől. Andrés bejelenti, hogy egy időre elutazik, és ha visszatér, majd megkeresi a módját, hogyan maradjanak távol egymástól. Paula végigtáncolja az éjszakát Marióval, hogy Joaquin-t féltékennyé tegye, és becsípve, énekelve ér haza, ahol Roberta várja. Patricia későn ér haza a Barrios-szal való találkájáról, Diego alvást színlelve várja otthon.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./57.
(POBRE DIABLA)

Fiorella úgy dönt, elutazik Andrés szülőfalujába. Chabuca nem örül a hírnek, de Barrios meggyőzi, hogy ez jó döntés, mert Fiorella élete veszélyben van. Andrés is elutazik, Sandoval kíséri ki a repülőtérre. Hot dogot vesznek egy árusnál, akinek a helyére Garaban lépett. Andrés szendvicsébe Garabán mérget tesz, de a fiú végül kicseréli a sajátját Sandoval-éra, mert soknak találja benne a mustárt. Sandoval a visszafelé úton rosszul lesz, elveszti az uralmát az autó felett.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./58.
(POBRE DIABLA)

Megérkezik a kiadóba Sandoval halálának a híre, mindenki nagyon megdöbben. Andrés és Fiorella mit sem sejtve egymás mellett telefonálnak Limába. Barbara számon kéri Garaban-t az újabb ballépése miatt, mire Garaban megígéri, hogy most már biztosan sikerülni fog a gyilkosság. Fiorella a helyi templomban összetalálkozik Andrés-szel.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./59.
(POBRE DIABLA)

Patricia bevallja Elvirának, hogy szerelmes Cesar-ba, aki azt tanácsolja neki, hogy ne csináljon ostobaságot, és törődjön inkább a gyermekeivel. Angela a régi időkről mesél Andrés-nek, aki végül bevallja neki, hogy már Fiorellába szerelmes. Fiorella kétségbeesésében vissza akar utazni Limába, de végül sikerül lebeszélni a menekülésről. Andrés a hotelbe siet, hogy beszéljen Fiorellával.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./6.
(POBRE DIABLA)

Fiorellát felkarolja Sandra, és próbálja megtudni mi az oka annak, amiért ennyire vigasztalhatatlan. Andrés családjában egyre csak nő a feszültség, mindenki taálgatja ki lehetett a férfi felesége. Andrés fia meg akarja lepni édesanyját, ezért elintézte, hogy elrepülhessenek Lima-ba.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./60.
(POBRE DIABLA)

A szálloda portása közli Andrés-szel, hogy ott nem lakik semmilyen Fiorella Morelli. Roberta azt mondja Paulának, hogy találkozni akar a barátjával még aznap este. Fiorella úgy dönt, mindenképpen visszautazik Limába, és megkéri Chabucát, foglaljanak neki jegyet másnapra. Chabuca véletlenül megtudja Caridad-tól, hogy Fiorella és Andrés ugyanabban a faluban vannak.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./61.
(POBRE DIABLA)

Patricia érzi, hogy nagy nyomás nehezedik a gyermekeire a válás miatt, de nem tudja, mit tegyen. A családban teljes a riadalom, hogy Andrés és Fiorella talán együtt van a távoli faluban. A két üldözött örökös véletlenül össze is találkozik egy étteremben. Fiorella azonnal távozni akar, de Andrés nem hagyja, sőt megkéri a lány kezét. Roberta elmondja Paulának Rebecca tervét a fotókról, aki azonnal értesíti Patriciát a hallottakról.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./62.
(POBRE DIABLA)

Andrés azt kéri Fiorellától, hogy házasodjanak össze titokban a faluban, de Fiorella még mindig féltékeny Angelitára. Később azonban meggondolja magát, és mégis igent mond. Barbara a faluba küldi Garabánt, hogy ott ölje meg az örökösöket. Andrés és Fiorella repesnek a boldogságtól a közelgő házasság miatt.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./63.
(POBRE DIABLA)

Paulát elkeseríti a tudat, hogy anyja elfogadta Mariót vőjének. Amparito mindent előkészít Andrés és Fiorella esküvőjéhez. Chabuca elmondja Caridad-nak, hogy a fiatalok ugyanabban a faluban vannak, amin az asszony nagyon meglepődik. Garabán is megérkezik a kis faluba, hogy végrehajtsa a merényletet. Barrios és Christian is a fiatalok után mennek.. Fiorella és Andrés összeházasodnak.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./64.
(POBRE DIABLA)

Fiorella és Andrés megtartják a polgári esküvőt, de Antonio atya nem érkezik meg. Garabán mindenhol keresi a fiatalokat, de nem talál rájuk. A kiadóban gyorsan terjed a hír, hogy Paula férjhez megy Marióhoz, és a lány nem tudja, mit tegyen. Mikor Andrés és Fiorella visszaérnek a szállodába, és meglátják az ott várakozó Rebecát, valamint a rendőrséget, úgy döntenek, elmenekülnek, hogy kiélvezhessék a mézesheteket.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./65.
(POBRE DIABLA)

Fiorella és Andrés csodálatos nászéjszakát töltenek együtt. Amparito elmondja Angelitának, hogy Fiorelláék összeházasodnak, de megkéri őt, hogy tartsa titokban az információt. A szállodába visszatérő Fiorellának mindent elmond Barrios és Christian, és úgy döntenek, mindannyian azonnal visszautaznak Limába.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./66.
(POBRE DIABLA)

Mikor Andrés felhívja a szállodát, és közlik vele, hogy Fiorella már kijelentkezett, a fiú aggódni kezd. Eközben a lány szomorúan és nyugtalanul utazik Lima felé. Rebeca lefényképezi az ölelkező Andrés-t és Sandrát.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./67.
(POBRE DIABLA)

Fiorella felhívja egy útmenti fülkéből Andrés-t, és elmondja neki, miért ment el olyan hirtelen, Andrés megkéri, hogy nagyon vigyázzon magára. Andrés visszautasítja Sandra flörtölését, és felhívja Caridad-ot, aki sírva kérdezi tőle, hogy vele van-e Fiorella, mire a fiú nemmel felel.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./68.
(POBRE DIABLA)

Chabuca hiába kérdezgeti Fiorellát, a lány nem mondja el neki, hogy mi történt, sőt még Mechének sem meséli el a faluban történteket. Meche izgatottan várja a találkozást Pichón-nal.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./69.
(POBRE DIABLA)

Diego és Patricia veszekszenek, végül Patricia kénytelen megkérni a férjét, hogy váljanak el. Mario nagyon lelkes, hogy összeházasodik Paulával, de a lány nem tudja, mit tegyen, mert folyton csak Joaquin jár az eszében. Andrés és Sandra elmennek szórakozni, majd a szállodába visszatérve a lány megpróbálja elcsábítani Andrés-t.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./7.
(POBRE DIABLA)

A Mejía-Guzmán családon úrrá lesz a gyász. Mindenki azt találgatja, hogy kit rejthet Andrés feleségének személye. Fiorella szülei úgy döntenek, hogy elmennek Andrés temetésére. Kiderül, hogy a végrendeletben megjelölt örökösök Fiorella, és az ifjú Andrés.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./70.
(POBRE DIABLA)

Andrés és Barrios a rendőrségre mennek, hogy Sandoval haláláról beszéljenek. Garabán találkozót kér Aliciától. Chabuca úgy dönt, hogy Fiorellának Pichón-hoz kell feleségül mennie. Pichón meglátogatja Fiorellát az irodájában, és éppen, mikor szeretettel ölelik át egymást, belép Andrés...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./71.
(POBRE DIABLA)

Andrés a féltékenységtől dühösen hagyja el Fiorella irodáját. Patricia bevallja Paulának, hogy megcsalta a férjét Cesar Barrios-szal, és azt tanácsolja neki, hogyha nem szereti igazán Mariót, ne menjen hozzá feleségül. Christian elmondja Normának, hogy mennyire megváltoztatta őt Fiorella iránt érzett szerelme.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./72.
(POBRE DIABLA)

Garabán a Mejía-Guzman háznál jár és arra készül, hogy megöli az örökösöket. Andrés a télikertben várakozik Fiorellára, és rettenetesen dühös, mert a lány még a telefonját sem veszi fel. Meche és Christian is a télikertbe tart, és útközben összefutnak Garabán-nal. Andrés meglátja Aliciat és Garabánt csókolózni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./73.
(POBRE DIABLA)

Cristian hiába keresi Fiorellát, pedig bántja a hír, hogy Chabuca Pichón-hoz szeretné hozzáadni a lányát. Eközben Andrés és Fiorella együtt vannak a télikertben. Andrés megkérdezi Cahabucát, hogy Fiorella tényleg szerelmes volt-e a férjébe, vagy csak érdekből ment hozzá. Chabuca elmondja neki, hogy Fiorella igazán szerelmes volt és ez a tény nagy fájdalmat okoz a fiúnak.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./74.
(POBRE DIABLA)

Pichón meghívja ebédre Sandrát, hogy bemutassa a lányt az édesanyjának. Meche épp ekkor érkezik hozzá az ajándékkal, és meglepetten látja, hogy Sandra is vele van. Soledad úgy mutatja be neki a lányt, mint a fia szerelmét. Luciano és Andrés megegyeznek, hogy vigyázni fognak Fiorellára, hogy ne történhessen újabb gyilkossági kísérlet.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./75.
(POBRE DIABLA)

Fiorella nem akar beletörődni abba, hogy nem mozdulhat ki egyedül a házból, de apja, Luciano igyekszik meggyőzni, hogy szüksége van a kíséretre. Garabán a télikertben akar találkozni Aliciával, de a lány nemet mond. Andrés megharagszik Fiorellára, hogy nem hajlandó beszélni vele, pedig a lány azért olyan elfoglalt, mert éppen a találkozójukat szervezi Meche segítségével.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./76.
(POBRE DIABLA)

Garabán követi Patriciát és Barriost, így megtudja, hogy egy hotelbe mennek, hogy kettesben lehessenek. Barrios bevallja az igazságot Patriciának a felesége halálával kapcsolatban, hogy a nő öngyilkos lett. Fiorella türelmetlenül várja Andrés-t a kiadóban, végül nem bírja tovább, és elmegy. Mario lelkesen beszél Paulának az esküvőjükről, de a lány nem akar olyan emberhez menni feleségül, akibe nem szerelmes.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./77.
(POBRE DIABLA)

Sandra elmondja Mechének, hogy valójában nem Pichón-hoz akar feleségül menni, hanem Andrés-hez. Caridad mint mindig, most is arról igyekszik meggyőzni Andrés-t, hogy keressen egy hozzá illő lányt, mire ő arra kéri anyját, ne szóljon bele az életébe. Fiorella kétségbeesetten várja Andrés-t, aki a legnagyobb meglepetésére és fájdalmára Sandrával érkezik haza.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./78.
(POBRE DIABLA)

Fiorella elmondja Mechének, hogy ő a legboldogabb ember a földön, mert Andrés csak őt szereti. Patricia bevallja Diegónak, hogy már nem bírja tovább ebben a házasságban és nem érdekli többé a családja véleménye. A kiadóban mindenki Andrés-ről és Sandráról pletykál a róluk megjelent cikk miatt. Paula megváltoztatja külsejét, hogy újra meghódítsa régi szerelmét, Joaquín-t.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./79.
(POBRE DIABLA)

Garabán követi Barrios autóját, aki épp Patricia-val van. Fiorella és Andrés gyanakszanak,hogy ki akarja eltenni őket láb alól, Andrés Cristian-ra, Fiorella pedig Rebecára. Pichón nagyon szomorú Sandra miatt, csalódott a lányban, bánatában egy bárban üldögél, majd meglátogatja őt, hogy kérdőre vonja az újságcikk miatt. Mechét nagyon elszomorítja a hír, hogy Pichón Sandrát kéri feleségül ezért összecsomagol, hogy elhagyja a Mejía-Guzmán házat.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./8.
(POBRE DIABLA)

Fiorella a temetőben összetalálkozik az ifjú Andrés-szel, aki később sokat gondol a lányra. Chabuca próbálja megtudni, hogy mi várható lánya örökségi kérdésében. Roberta asszony szeretné, ha a fia végrendelete nem lépne életbe.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./80.
(POBRE DIABLA)

Andrés megvádolja Fiorellát, hogy viszonya van Cristian-nal, de később bocsánatot kér tőle. Garabán találkozni akar Alicia-val éjjel a télikertben, biztosra veszi, hogy aznap éjjel elvégzi a küldetését. Eközben Andrés és Fiorella is találkoznak, végre nincs harag közöttük. Alicia meglátja Garaban kezében a pisztolyt, de a férfinek sikerül kimagyarázni a helyzetet.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./81.
(POBRE DIABLA)

Christian felveti az anyjának az ötletet, hogy szeretné elvenni Fiorellát feleségül, de az anyja határozott nemmel felel. Garabán elmegy Barbara házába, hogy megkapja a pénzét azért, hogy követte Patriciát. Tapia doktor rajta kapja őket, majd rájön, hogy Garabán a bérgyilkos, ezért a férfi megöli. Barbara segítségével elcipeli a holttestet. Patricia elmondja a gyerekeinek, hogy válni akar. Fiorella rájön,mi okozza rosszulléteit.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./82.
(POBRE DIABLA)

Meche és Fiorella nem tudják megnézni a videófelvételt, mert mindig megzavarja őket valaki. Fiorella boldogan fogadja Andrés virágait, de mikor felhívja a fiút, elutasító választ kap. Nagy veszekedés tör ki Andrés és édesanyja, Caridad között Fiorella miatt, aminek a végén Caridad ismét rosszul lesz és ájultan esik össze. Andrés és Fiorella között is nézeteltérés alakul ki, kérdőre vonja a lányt, vajon tényleg szerelem- e ami köztük van vagy csupán fellángolás?

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./83.
(POBRE DIABLA)

Fiorella arra kéri Andrés-t, hogy legyen türelemmel, mert minden rendbe fog jönni, és megígéri, hogy beszél Caridad-dal. Barbara őrjöng Tapia halála miatt, Garabán próbálja nyugtatgatni. Pichón a Sandrának vásárolt eljegyzési gyűrűt odaadja a lánynak, mert nem akarja, hogy többé bármi is rá emlékeztesse. Fiorella megnézni a videót, amit a napokban küldtek neki és megdöbbenve látja rajta Andrés-t és Rebecát csókolózni.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./84.
(POBRE DIABLA)

Fiorella összetört szívvel nézi a videón Andrés-t és Rebecát ölelkezni, és még jobban elkeseredik, mikor meghallja Tapia halálának hírét. Andrés egy közeli lakást keres a kiadóhoz. A szüntelen zokogó Fiorellának Chabuca nyugtató teát készíttet Alicia-val, amibe Garaban mérget csepegtet...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./85.
(POBRE DIABLA)

Fiorella azonnal megrohamozza a hazatérő Andrés-t a kérdéseivel, de nem tudnak beszélni, mert Caridad közbeavatkozik, ezért megegyeznek, hogy éjjel találkoznak a télikertben. Az egész Mejía-Guzmán család részt vesz Tapia doktor temetésén. Gaspar azt tanácsolja Pichón-nak, hogy bocsásson meg Sandrának. Fiorella és Andrés találkoznak a télikertben, kérdőre vonja a férfit a róla és Rebeca Montenegro-ról készült felvételt miatt, valamint bevallja, mik a tervei Christian-nal.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./86.
(POBRE DIABLA)

Barrios azt tanácsolja Rebecának, hogy legyen óvatos, mert ő is lehet a gyilkos következő áldozata. Andrés beszélni szeretne Fiorellával, de a lány tiltakozik ez ellen. Andrés nem engedi, hogy Fiorella hozzámenjen Cristian-hoz, mert már az ő felesége. Diego rejtélyes módon megsérül, őt hiszik a bérgyilkos következő áldozatának.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./87.
(POBRE DIABLA)

Rebeca és Caridad megpróbálják kideríteni, mi van Andrés és Fiorella között. Paula Quino-val mulat egy discóban, mialatt Mario otthon várja. Quino az este végén felviszi a lányt egy olcsó hotelbe. Andrés megbeszéli Fiorellával telefonon, hogy este várja a télikertben, de a beszélgetést Garabán kihallgatja majd követi is őket...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./88.
(POBRE DIABLA)

Andrés nem tudja, hogyan mentse ki Fiorellát a tűzből. Szerencsére Christian a segítségére siet, és együtt kimenekítik az ájult lányt. Andrés azonnal gyanakodni kezd, hogy miért járt éppen arra Christian, de az nem felel semmit, csak hívja a tűzoltókat. Paula Norma vállán sírja ki a bánatát. Andrés kétségek között vívódik, hogy kit válasszon: az anyját vagy Fiorellát és a születendő kisbabát.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./89.
(POBRE DIABLA)

Caridad és Rebeca bizonyítékot szereznek arról, hogy Andrés és Fiorella együtt vannak. Barrios felveti Andrés-nek a lehetőséget, hogy talán nem Christian a gyilkos, hanem egy nő. Caridad nagyon fagyosan viselkedik fiával, aki nem tudja mire vélni az elutasítást. Sandra otthon sírdogál, mikor megérkezik Pichón, hogy jobb kedvre derítse.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./9.
(POBRE DIABLA)

Fiorella vigasztalhatatlanul zokog, mikor levelet kapnak az örökség tárgyalásáról. A lány hallani sem akar róla, míg édesanyja könyörög neki, hogy menjen el, és vegyen részt rajta. Az ifjú Andrés felbérelt egy ügyvédet annak reményében, hogy egyetlen örökösként a pénz az ő markukat üsse, ám értesül róla, hogy várhatóan osztozkodnia kell majd apja feleségével. Fiorellát meglátogatja Tapia doktor.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./90.
(POBRE DIABLA)

Garabán megkérdezi Aliciát, hogy mit hallott a Barbarával folytatott beszélgetésből, mire a lány azt feleli, hogy semmit, de Garaban nem nyugszik meg a választól. Antonio atya felhívja Caridad-ot, hogy elmondja neki, Amparito már Limában él. Barrios közli Fiorellával, hogy a gyilkosságok első számú gyanúsítottja Christian, a lány megdöbben a hír hallatán. A rendőrség megint megjelenik Barbaránál, aki már nem bírja tovább a feszültséget...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./91.
(POBRE DIABLA)

Andrés felelősnek érzi magát Caridad betegségéért, mert túl sok fájdalmat okozott az anyjának. Fiorella eközben izgatottan várja, hogy Andrés végre elmondja Caridadnak az igazságot. Mario lakást vesz Paulának, aki tehetetlenül nézi, hogy milyen gyorsan zajlanak az események. Sandra megpróbálja elmondani Soledad-nak, hogy kibékült Pichón-nal. Fiorella összetalálkozik Garabán-nal...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./92.
(POBRE DIABLA)

Fiorella nagyon szomorú, de kezdi belátni, hogy jobb lesz, ha elhagyja a házat, és nem utazik el. Chabuca félreérti a lányát, és azt hiszi, hogy Fiorellának két szeretője van. Megjelenik Paula és Mario házasságának híre az újságban, mire a feldühödött Joaquin elmondja Mariónak, hogy Paula lefeküdt vele. Christian kiszedi Robertából, hogy mi történt Elvira gyerekével...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./93.
(POBRE DIABLA)

Barbara és Garabán között végképp elfajul a helyzet, a férfi erőszakosan támad Barbarára, aki hiába próbál segítséget kérni. Fiorella Gaspar kíséretében próbálja megtalálni Amparito lakását, de senki sem tud róla semmit. Roberta megkéri Diego-t, hogy legyen szíve, és ne alázza meg Patriciát és Barriost az egész család előtt azzal, hogy megmutatja a fényképeket.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./94.
(POBRE DIABLA)

Caridad megszállottan tönkre akarja tenni Fiorellát. Andrés Rufina segítségével randevút kér Fiorellától, és boldogan várja a lányt a megadott helyen, de Fiorella nem jelenik meg. Egy csapat kisgyerek és a tanáruk találja meg Barbarát, aki nagyon rossz állapotban van, de még él. Azonnal kórházba szállítják.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./95.
(POBRE DIABLA)

Garabán Cristian-tól akarja behajtani a pénzét, mivel úgy gondolja, hogy Barbara már halott. Diego megpróbálja kiszedni Barbarából, hogy ki támadta meg, de nem kap választ. Garabán az újságból értesül róla, hogy Barbara nem halt meg, és a kórházba megy, hogy befejezze, amit elkezdett, de Miller-nek is eszébe jut, hogy talán a gyilkos újra fog próbálkozni...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./96.
(POBRE DIABLA)

Az egész család aggódik Caridad miatt. Garaban a kórházban azt mondja, hogy ő Barbara apja, Cristian otthonába pedig pizza-futárként próbál bejutni. Ana Maria Torreblanca elmondja Andrés-nek, hogy az anyjának infarktusa volt, ami végzetes is lehetett volna. Joaquin azt javasolja Paulának, hogy szökjenek el együtt az esküvő napján.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./97.
(POBRE DIABLA)

Andrés kétségbeesetten próbálja kitalálni, mit is tegyen, hogy megmentse anyja életét. Caridad eközben bevallja Rufinának, hogy nem is beteg, csak ezzel a trükkel akarja elválasztani a fiától Fiorellát. Ana María figyelmezteti Rebecát, hogy sietniük kell, mert Rufina és Miller kitálalhatják az igazságot. Barbara nem ismer meg senkit a kórházban, felmerül a gondolat, hogy át kellene szállítania pszichiátriai osztályra.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./98.
(POBRE DIABLA)

Fiorella kétségbeesetten látja, hogy Andrés képes lenne feláldozni őt és a gyermeküket az anyja megmentéséért. Torreblanca felkeresi Fiorellát, hogy azt tanácsolja neki, keressenek másik orvost Caridad-hoz, és nagyon figyeljenek. A lány nem érti, mit jelent a jó tanács. Fiorella Barrios segítségét kéri, hogy eltűnhessen a házból, még mielőtt megszületne a kisfia. Garabán ismét megpróbálja megölni a lányt.

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

Fiorella I./99.
(POBRE DIABLA)

Andrés azonnal kihívja a rendőrséget, de Garabán még életben van. A sebesült férfit ugyanabba a kórházba szállítják, ahol Barbara is fekszik, és Garabán láttán az asszony végre magához tér kábultságából. Ana María elmondja Fiorellának, hogy Caridad betegsége csupán hazugság...

Rendező: Rubén Gerbasi

Főszereplők: Angie Cepeda, Salvador del Solar, Arnaldo André, Martha Figueroa, Gianfranco Brero, Katia Condos, Santiago Magill

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 200 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: The_Walking_Dead_Daryl_Dixon
4.8 - 17 szavazat
TOP 5 legtöbbet értékelt sorozat
Fotó a sorozatból: Mavi_szerelme
török tévéfilmsorozat
3.8 - 1041 szavazat
Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: Szerelem_van_a_levegoben
török filmsorozat
4.5 - 474 szavazat
Fotó a sorozatból: A_hegyi_doktor_ujra_rendel
német-osztrák filmsorozat
4.6 - 463 szavazat
Fotó a sorozatból: Don_Matteo
olasz krimivígjáték
4.6 - 451 szavazat