Kapcsolat I./1.
(FREQUENCY 1)
Hívás a múltból
Taimy rendőrként dolgozik. Születésnapjára vőlegénye rendbe hozza a kis rádióállomást a garázsban. Raimy nem örül, mert rossz emlékeket idéz fel benne. Apja, akivel együtt rádiózott gyerekként, és aki szintén rendőr volt, elhagyta őket, majd egy éjjel az East Riverből emelték ki a holttestét. A pletykák szerint korrupt volt. És most, 20 évvel később halott apját hallja a rádióban, egy másik idősíkból. Mivel figyelmezteti, hogy az életére törnek, Frank életben marad. Azonban ily módon megváltoztatták a múltat, és kiderül, hogy egy 20 éve a mocsárba temetett holttest Raimy anyjáé. Pedig ő nagyon is él, illetve, élt mindaddig, míg a múlt nem változott.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./10.
(FREQUENCY 1)
Az Edison-effektus
Raimy ráveszi Franket, hogy a 20 évvel korábbi idősíkban ölje meg a Nightingale sorozatgyilkost, mert így kizárható annak az esélye, hogy elrabolja és meggyilkolja anyját. Frank meg is ássa a sírt az erdőben, altató injekcióval elkábítja Joe-t, azonban útközben karambolozik. Eközben, a másik idősíkban Raimy elkapja Joe-t, és miután a férfi megadja magát, nem tud úrrá lenni bosszúvágyán, és egy rendőr szeme láttára lelövi.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./11.
(FREQUENCY 1)
Negatív vétel
Raimy bajba kerül, miután szemtanúk előtt lelövi a feltartott kézzel térdre ereszkedő Joe-t. Gordo apja, aki ügyvéd, elintézi, hogy hazamehessen, de nem sok jót ígér a továbbiakban. Raimy beszél az apjával, aki elmondja, hogy elkapta a Nightingale-t, de karambolozott, Joe-nak pedig sikerült kimásznia a csomagtartóból. Raimy kéri, hogy találjon ki valamit. Frank improvizál, és névtelen hívással ráküldi a rendőrséget Joe-ra, miután elrejti nála a templomból ellopott pénzt. Joe-t letartóztatják. Ettől Raimy idősíkjában változás történik, ám Joe még mindig szabad.
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./12.
(FREQUENCY 1)
Összhang
Raimy és Frank szinte sokkszerű élményt kiváltó felfedezést tesznek, miközben továbbra is keresik a Nightingale sorozatgyilkost. Stan Moreno nem hajlandó együttműködni Frankkel, viselkedése több mint különös.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./13.
(FREQUENCY 1)
Jel nélkül
Az évadzáró részben fény derül a titokra. Raimy újabb váratlan fordulattal egy életbevágóan fontos információ birtokába jut a gyilkossal kapcsolatban, de úgy tűnik nem tudja kellő időben felvenni a rádiókapcsolatot Frankkel.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./2.
(FREQUENCY 1)
Jelek a zajban
Mióta Raimy figyelmeztette egy másik idősíkban apját, hogy le akarják lőni, és hála ennek, életben marad, megváltoztatták a múltat. És folyamatos beszélgetéseikkel, ahogy a múlton változtatnak, a jelen is megváltozik. Raimy próbálja megelőzni, hogy anyját ne ölhesse meg a sorozatgyilkos. Elkezd nyomozni a 20 éves ügyben, de amint nyomra akad, és ezt közli apjával, megváltozik a jelen. Gyanúsítottjáról, akit egyik nap még a házában látogat meg, másnapra kiderül, hogy 20 éve ismeretlen helyen tartózkodik. És a gyilkosság időpontjáig egyre fogy az idő.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./3.
(FREQUENCY 1)
Közel és távol
Raimy bizonyítékot fedez fel a Thomas Goff-ügyben, amiket megoszt apjával, aki így, 20 évvel korábban fel tudja használni őket, és Thomas Goffot elkapják. Raimy elégedetten nézi az internetes adatbázisban, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik a múlt. Gordo elhívja egy italra, a szórakozóhelyen összefut volt vőlegényével, Daniellel.
Rendező: Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./4.
(FREQUENCY 1)
Átalakulás
Ahogy közeledik Julie elrablásának 20 évvel korábbi időpontja, Frank és Raimy beletemetkeznek a Nightingale-ügybe, hogy elkapják a sorozatgyilkost, még mielőtt mindez megtörténne. Egy 20 évvel korábban elrabolt nő kislányától próbálnak információkat szerezni a gyilkos személyleírását illetően a múltban és jelenben egyaránt.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./5.
(FREQUENCY 1)
Hét-három
Frank segít Raimynek a nyomozásban, így sorban összeállnak a múltbéli mozaikos nyomok. Ám ezzel újabb időszakadást hoznak létre a jelen és a múlt között, s a múlt változásával egyre inkább megváltoznak a jelen történései.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./6.
(FREQUENCY 1)
Elhajlás
Raimy találkozik egy titokzatos idegennel, Karllal , aki rejtélyes módon, de tud beszélni a saját jövőjéről - furcsa hangsúllyal érintve a Nightingale-ügyet. A megszerzett információk birtokában Raimy és Frank csalit használva csapdát állítanak a sorozatgyilkosnak.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./7.
(FREQUENCY 1)
Vétel, vétel, vétel
Frank és Raimy elszántan kutatnak Nightingale után tovább - úgy tűnik, sikertelenül. Váratlan fordulatként azonban Raimy és Satch nyomozó nyomra bukkannak. Megtalálják azt a szobát, ahol Nightingale az első megkínzott áldozatát tartotta.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./8.
(FREQUENCY 1)
Interferencia
Raimy és Satch nyomozásuk során megdöbbentő szálra bukkannak Nightingale első áldozatával kapcsolatban. Ahogy Raimy beszámol erről az apjának, Frank azonnal dolgozni kezd az ügyön. Közben Frank és Julie egy váratlan fordulatot hozó, őszinte beszélgetésre kényszerülnek; Raimyhez pedig nem kis meglepetést okozva egy látogató érkezik.
Rendező: Brad Anderson, John T. Kretchmer, Nina Lopez-Corrado
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar
Kapcsolat I./9.
(FREQUENCY 1)
Áttörés
Raimy és Frank megdöbbentő felfedezést tesz a Nightingale-gyilkossal kapcsolatban. Frank egy hihetetlen árulás következtében szinte elvakultan saját akcióba kezd.
Rendező: Tara Nicole Weyr
Főszereplők: Peyton List, Riley Smith, Daniel Bonjour, Lenny Jacobson, Mekhi Phifer, Devin Kelley, Anthony Ruivivar