NCIS: New Orleans
NCIS: New Orleans
amerikai krimisorozat
3.7 - 3 szavazat
Az NCIS: New Orleans a Magyarországon már közismert és közkedvelt NCIS - Tengerészeti helyszínelők és az NCIS: Los Angeles nyomdokain halad. A veterán sorozatszínész, Scott Bakula - akit a Viasat nézői a Quantum Leap - Az időutazó című szériából ismerhetnek - főszereplésével készült, 23 epizódból álló első évad az Egyesült Államok déli partvidékén, New Orleansban játszódik. A helyi NCIS iroda - ezt vezeti a Bakula által megformált Dwayne Pride ügynök - munkatársai mozgalmas mindennapokat tudhatnak magukénak. A kikötővárosban szabadságukat töltő tengerészek és a város híres-hírhedt szórakozóhelyei mind bűnre csábítanak, amikor pedig megtörténik a baj, az NCIS nyomozóin a sor.Pride segítője Christopher LaSalle ügynök, valamint a csapathoz újonnan csatlakozó Meredith Brody . Nem hiányozhat a csapatból a kórboncnok sem, Loretta Wade karakterét a szintén veterán sorozatszínész CCH Pounder formálja meg. 

I. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!

II. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
NCIS: New Orleans II./1.
(NCIS: NEW ORLEANS 201 - SIC SEMPER TYRANNIS)

New Orleans egyéik hídjánál történt robbantás után kiderül, hogy anarchista csoportok fenyegetik a várost. Pride ügynöknek be kell épülnie, hogy kideríthesse ki áll az ügy hátterben.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./10.
(NCIS: NEW ORLEANS 210 - BILLY AND THE KID)

Egy tengerészgyalogos meggyilkolása új nyomokat tár fel Pride és Lasalle első közös ügyében, épp mielőtt a Katrina hurrikán lecsapna a városra, és elmosná a bizonyítékokat.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./11.
(NCIS: NEW ORLEANS 211 - BLUE CHRISTMAS)

Miután egy karácsonyi betörés-sorozat halálos fordulatot vesz, a bizonyítékok az NCIS csapatát Wade örökbe fogadott fiához, Dannyhez vezetik. Ezen kívül Lasalle és Brody azzal szekálják Sonját, hogy túl nagy kockázata van annak, hogy Pride-ot is bevonták a csapat karácsonyi ajándékozási akciójába.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./12.
(NCIS: NEW ORLEANS 212 - SISTER CITY: PART TWO)

Sebastian Washingtonba repül, hogy Abby Sciutóval együtt végezze el egy olyan eset törvényszéki orvostani vizsgálatát, amely a bátyját is érinti. Eközben Ellie Bishop New Orleansba érkezik, hogy átadjon egy csomagot, és segítsen Pride-nak és csapatának a nyomozásban.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./13.
(NCIS: NEW ORLEANS 213 - UNDOCUMENTED)

A csapat egy bevándorló családból származó altiszt halálának ügyében nyomoz, amelyet öngyilkosságnak álcáztak, s amelynek során Pride hamar az internetes randik világában találja magát.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./14.
(NCIS: NEW ORLEANS 214 - FATHER'S DAY)

Pride-ot és Douglas polgármestert egy titokzatos támadó rabolja el a Mardi Gras fesztiválról.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./15.
(NCIS: NEW ORLEANS 215 - NO MAN'S LAND)

Pride-ot és Douglas polgármestert egy titokzatos támadó rabolja el a Mardi Gras fesztiválról.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./16.
(NCIS: NEW ORLEANS 216 - SECOND CHANCES)

A csapat a haditengerészet ellopott TNT-jét Sonja gyerekkori barátja által irányított kokain raktárban találja meg.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./17.
(NCIS: NEW ORLEANS 217 - RADIO SILENCE)

Az NCIS csapat megvéd egy helyi DJ-t az őt fenyegető rosszakarójától, és felgöngyölíti a haditengerészet egy kapitányának a halálát, akit egy élő rádiós műsor közben támadtak meg. Pride lánya, Laurel hazatér, hogy számot adjon jövőbeli terveiről.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./18.
(NCIS: NEW ORLEANS 218 - IF IT BLEEDS, IT LEADS)

Brody azt gyanítja, hogy a francia negyedben egy parti-busz által elütött tengerésznek köze van a húga halálához, mivel hasonlóságokat találnak a két ügy között.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./19.
(NCIS: NEW ORLEANS 219 - MEANS TO AN END)

Miután Pride lányát elrabolják az egyetemről, a csapat rátalál egy mikrobuszra, melyet Pride megfigyelésére használtak a feltételezett elkövetők.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./2.
(NCIS: NEW ORLEANS 202 - SHADOW UNIT)

A csapat egy blogger halálának ügyében nyomoz. Az áldozat internetes naplójában kormányzati korrupciós ügyekről írt. Halála előtt épp egy humanitárius misszió titkairól igyekezett lerántani a leplet. Talán épp ez a téma okozta a halálát.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./20.
(NCIS: NEW ORLEANS 220 - SECOND LINE)

A csapat egy tengerész hadnagy gyilkosságának ügyében nyomoz. A gyilkosság pont annak az ünnepi gyászmenetnek az idejére esik, amikor New Orleans-i hagyomány szerint zenés utcai felvonulással ünneplik a nemrég elhunytakat.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./21.
(NCIS: NEW ORLEANS 221 - COLLATERAL DAMAGE)

Egy hadnagy meghal egy tábornok szállodai szobájában tett titkos látogatás után. Az esetet Pride és csapata kapja, akik engedélyt kapnak, hogy eltérjenek a protokolltól a nyomozás során.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./22.
(NCIS: NEW ORLEANS 222 - HELP WANTED)

A haditengerészet egyik kulináris szakértője robbantás áldozata lesz, mikor ellátogat családja éttermébe a francia negyedben.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./23.
(NCIS: NEW ORLEANS 223 - THE THIRD MAN)

Az NCIS csapata összefog a Belbiztonsági Minisztériummal, miután a haditengerészet egy mesterbúvárának a halálát kapcsolatba hozzák a város megtámadásáról szóló szóbeszéddel.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./24.
(NCIS: NEW ORLEANS 224 - SLEEPING WITH THE ENEMY)

Az NCIS csapata leleplez egy kémet a Belbiztonsági Minisztériummal való együttműködés során. Megtalálják a korábban eltűnt 400 kilogrammnyi robbanóanyagot, amely rendkívüli veszélyt jelent New Orleans városára.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./3.
(NCIS: NEW ORLEANS 203 - TOUCHED BY THE SUN)

Amikor egy női harci pilóta és egy hősnek számító tengerészgyalogos meghal egy légi bemutatón történt repülőgép szerencsétlenségben, az NCIS csapatnak kell kivizsgálnia, hogy ez a pilóta vagy a globális bevetésekhez épp jóváhagyott új gép hibája volt-e.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./4.
(NCIS: NEW ORLEANS 204 - I DO)

Az NCIS csapatnak ki kell derítenie, hogy egy drone meggyilkolt pilótája miért a feketepiacon vásárolt drone-t használta a katonai megfigyelésekhez, és hogy a drone által rögzített felvételek kapcsolatban vannak-e a halálával.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./5.
(NCIS: NEW ORLEANS 205 - FOREIGN AFFAIRS)

Pride titkos ügynök megkapja Naomi Parsons titkos ügynököt társnak az ausztrál Védelmi Nyomozó Hivataltól, miután egy ausztrál királyi tengerésztiszt - aki kulcsfontosságú szerepet játszott a nukleáris fegyverekről szóló nemzetközi tárgyalásokon - meggyilkolnak New Orleansban.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./6.
(NCIS: NEW ORLEANS 206 - INSANE IN THE MEMBRANE)

A csapat részt vesz az éves Vörös Ruhás Futóversenyen, de az esemény megszakad, amikor drogtúladagolásban elhunyt alacsonyabb rangú tiszt holttestére bukkannak a francia negyedben.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./7.
(NCIS: NEW ORLEANS 207 - BROKEN HEARTED)

A Brody édesanyja, Olivia Brody által felfogadott programozó zseni élete csak egy hajszálon függ, miután a számára beültetésre szánt szívet ellopják. Olivia csatlakozik az NCIS csapatához, s együtt indulnak az ellopott szerv felkutatására.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./8.
(NCIS: NEW ORLEANS 208 - CONFLUENCE)

Pride titkos ügynök és Sonja csapdába esik, és menekülni kénytelen texasi útjuk során, ahova Marc Maslow koronatanút kísérték a Pride által letartóztatott hírhedt fegyverkereskedő tárgyalására.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

NCIS: New Orleans II./9.
(NCIS: NEW ORLEANS 209 - DARKEST HOUR)

A rendészeti szerveket és a vészhelyzet-elhárító csapatokat is megbénító, az egész városra kiterjedő áramszünet alatt Pride mindent megtesz, hogy megoldja egy családi barátjuk vőlegényét érintő gyilkossági ügyet.

Főszereplők: Scott Bakula, Jon Arthur

III. évad

(2016)
Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
NCIS: New Orleans III./1.
(NCIS: NEW ORLEANS 301 - AFTERSHOCKS)

Az NCIS csapat szövetségi ügynökökkel együtt dolgozik azon, hogy megtalálják a mesterlövészt, aki a város népszerű eseményein keres magának célpontokat. Az FBI titkosügynöke, Tammy Gregorio is megérkezik, hogy kivizsgálja Pride és csapata ügyét.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./10.
(NCIS: NEW ORLEANS 310 - FOLLOW THE MONEY)

Pridenak meg kell védenie egy barátját, aki a kartell-ügyben éppen folyó NCIS és FBI nyomozás elsőszámú gyanúsítottjának jegyese.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./11.
(NCIS: NEW ORLEANS 311 - LET IT RIDE)

Miközben Sebastiannak be kell épülnie, Patton feleleveníti régi szerencsejátékos trükkjeit. Pride és a csapat egy veszélyes akcióval próbálják csapdába csalni Garciát.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./12.
(NCIS: NEW ORLEANS 312 - HELL ON THE HIGH WATER)

Miután Pride egy mélytengeri olajfúró toronyra utazik, hogy megvizsgáljon egy gyilkossági esetet, a csapat gázszivárgást fedez fel, ami akár katasztrofális robbanást is okozhat. Sebastian megkezdi a kiképzését a FLETEC-ben, hogy NCIS különleges ügynökké válhasson.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./13.
(NCIS: NEW ORLEANS 313 - RETURN OF THE KING)

Miután sok ezer titkos kormányzati fájlt lopnak el, az NCIS csapat Pride régi kapcsolata, Elvis Bertrand által alapított titkos hacker csoport nyomába ered. Bertrandról azt tartják, hogy feltárja a híres new orleansi emberek korrupciós ügyeit. Sebastian új NCIS titkosügynökként csatlakozik a csapathoz.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./14.
(NCIS: NEW ORLEANS 314 - PANDORA'S BOX)

McGee és Torres NCIS ügynökök New Orleansba utaznak, hogy csatlakozzanak Pride-hoz és csapatához egy eltűnt belbiztonsági terrorista vészhelyzeti forgatókönyv felkutatása ügyében. Átkötés az NCIS 14. évadának 15. epizódjához.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./15.
(NCIS: NEW ORLEANS 315 - END OF THE LINE)

Egy utánzó által egy villamoson elkövetett borzalmas gyilkosság miatt megnyitják Wade egyik korábbi ügyét, ami fájdalmas emlékeket hoz a felszínről a nő múltjával kapcsolatosan.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./16.
(NCIS: NEW ORLEANS 316 - THE LAST STAND)

Pride régi barátja, az állami és katonai ügyész Rita Devereaux megkéri az NCIS-t, hogy vizsgálja ki egy olyan JAG ügyvéd eltűnését, aki titkos ügyekre specializálódott, és önkéntesen tanít egy katonai magánakadémián.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./17.
(NCIS: NEW ORLEANS 317 - SWIFT, SILENT, DEADLY)

Az egész városra kiterjedő vadászatra indul Pride és az NCIS csapat egy komoly szakmai múlttal és készségekkel rendelkező, speciális alakulathoz tartozó tengerészgyalogos után, miután a férfi megtámadott hat embert egy bárban.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./18.
(NCIS: NEW ORLEANS 318 - SLAY THE DRAGON)

Tammy ismét összejön volt férjével, Ethan McKinleyvel, aki azután tűnt el, hogy 80 millió dollárt sikkasztott a Katrina segélyalapból, és kapcsolatba hozták egy maffiafőnök fiának a halálával.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./19.
(NCIS: NEW ORLEANS 319 - QUID PRO QUO)

Miközben egy tengerészeti központban történt halálos baleset ügyében nyomoznak, az NCIS egy olyan műszaki alakulatot talál, amelyet egy szupervírussal fertőztek meg, és ezzel egy katasztrofális járvány veszélyének tették ki a bázist és New Orleans valamennyi lakosát. A boncolás során Wade is megfertőződik a vírussal, és már csak órái vannak hátra, ha nem találják meg az ellenanyagot.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./2.
(NCIS: NEW ORLEANS 302 - SUSPICIOUS MINDS)

Pridenak az FBI további szankcióival kell szembe néznie, amikor segítséget nyújt az egykori tengerészeti hírszerzőnek, Elvis Bertrandnak, aki egy többszörös gyilkosság első számú gyanúsítottja.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./20.
(NCIS: NEW ORLEANS 320 - NOLA CONFIDENTAL)

Miután az NCIS csapat kapcsolatot talál egy nemzetközi droghálózat és a new orleansi rendőrkapitányság között, Lasalle-nak egykori társa után kell nyomoznia. Pride Rita épsége miatt aggódik, mivel a nő a polgármester és a Clearwaterben történt illegális tevékenységek közti kapcsolatot vizsgálja.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./21.
(NCIS: NEW ORLEANS 321 - KREWE)

Miközben Pride lehallgatja Hamilton polgármester telefonját, az NCIS csapat egy olyan ügyben nyomoz, amelyben tengerészeti fegyverek százait lopták el egy vasúti kocsiról.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./22.
(NCIS: NEW ORLEANS 322 - KNOCKOUT)

Amikor a belle chase-i tengerészeti káplánt és a clearwateri baptista lelkészt meggyilkolják, Pride úgy gondolja, hogy kapcsolatot talált Hamilton polgármester és a Clearwater városában folytatott illegális tevékenységek között. Percy továbbra is a korábbi üggyel kapcsolatosan meghozott döntéseinek következményeivel kénytelen szembe nézni.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./23.
(NCIS: NEW ORLEANS 323 - DOWN THE RABBIT HOLE)

Miután Pride-ot kiszúrják, amint Hamilton polgármester egyik bűntársának a nyomában jár, a gyanúsított tüzet nyit a zsúfolt utcán, majd pedig eltűnik.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./24.
(NCIS: NEW ORLEANS 324 - POETIC JUSTICE)

Mivel az NCIS csapat senkiben sem tud megbízni New Orleansben, az FBI helyettes igazgatójától kérnek segítséget ahhoz, hogy felfedjék, és elejét vegyék Hamilton polgármester által a clearwateri polgárok ellen szőtt gonosz tervének. Az évad záró epizódja.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./3.
(NCIS: NEW ORLEANS 303 - MAN ON FIRE)

Miután egy tengerésztisztet holtan találnak egyenruhában egy sportközpontban, a bizonyítékok Pride-ot és az NCIS csapatot egy olyan emberrablási ügyhöz vezetik el, amelynek egy tavaly Mexikóban eltűnt tengerésztiszt áll a középpontjában.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./4.
(NCIS: NEW ORLEANS 304 - ESCAPE PLAN)

Az NCIS csapatnak meg kell mentenie egyik kollégájukat: Sebastiant elrabolják, miközben édesanyjával, Sylvia Lunddal ebédel egy étteremben, majd pedig arra kényszerítik, hogy a szerencsejátékok területén szerzett tapasztalatát használja egy börtönből való szabaduláshoz.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./5.
(NCIS: NEW ORLEANS 305 - COURSE CORRECTION)

A csapat összefog az FBI-jal egy olyan repülőgép-szerencsétlenség kivizsgálásában, amelyben három tengerész lelte halálát egy mocsaras területen. Eközben Sonja és Lasalle a megüresedett titkosügynöki pozícióra jelentkező jelölteket hallgat meg.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./6.
(NCIS: NEW ORLEANS 306 - ONE GOOD MAN)

Az NCIS csapat szokatlan kiképzési gyakorlatok ügyében vizsgálódik, amikor egy végzős tengerészgyalogost holtan találnak néhány héttel a kiképzésének a vége előtt. Wade nagyon aggódik, ezért Pride-hoz fordul, miután Danny nevű fogadott fia bejelenti tervét, miszerint be szeretne állni a tengerészgyalogosok közé.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./7.
(NCIS: NEW ORLEANS 307 - OUTLAWS)

Az NCIS csapat egy olyan matróz halálát vizsgálja ki, akit a városban tartott hangos motorverseny során ölnek meg. Lasalle Gregoriohoz fordul tanácsért a magánéletével kapcsolatosan.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./8.
(NCIS: NEW ORLEANS 308 - MUSIC TO MY EARS)

Miután a híres Egyesült Államok Tengerész Zenekarának egyik tengerésztiszt tagját saját otthonában ölik meg, Pride ideiglenesen őrizetbe veszi az áldozat unokaöccsét, aki a bűncselekmény egyetlen szemtanúja.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans III./9.
(NCIS: NEW ORLEANS 309 - OVERDRIVE)

A csapat bűntényre gyanakszik, amikor egy tengerészgyalogos és amatőr autóversenyző halálos autóbalesetet szenved. Eközben az államügyész irodája bizonyítékokat gyűjt a Garcia-ügyben az esküdtszék vádiratára, amely kivonná a városból a kartellt.

Rendező: Gary Glasberg

Főszereplők: Jon Arthur, Lucas Black, Scott Bakula, Zoe McLellan, Rob Kerkovich

IV. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
NCIS: New Orleans IV./1.
(NCIS: NEW ORLEANS 401 - ROGUE NATION)

Miközben Pride hathetes próbaidőn van a korrupt Hamilton polgármester zaklatása miatt, a csapat minden lépését figyeli az ellenőrzéssel megbízott Paula Boyd titkos ügynök. Amikor az FBI megérkezik, hogy egy nagy adag ellopott nukleáris hulladék nyomára bukkanjanak, a csapat kénytelen titokban a háttérből folytatni a nyomozást.

NCIS: New Orleans IV./10.
(NCIS: NEW ORLEANS 410 - MIRROR, MIRROR)

Miután Rita Deveraux elmondja Pride-nak, hogy Douglas Hamilton alkut fog kötni annak érdekében, hogy kijusson a börtönből. Pride és a csapat leporolja a Clearwater ügyet abban a reményben, hogy a rejtélyes társa nyomára bukkanjon, és tönkretegye az alkut.

NCIS: New Orleans IV./11.
(NCIS: NEW ORLEANS 411 - MONSTER)

Miután egy halálos fegyveres rablást és egy autós üldözést is egy titkos ATF művelettel hoznak kapcsolatba, Percy összeáll a korábbi ATF-es társával, Jake Romannel.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans IV./12.
(NCIS: NEW ORLEANS 412 - IDENTITY CRISIS)

Adrian Cohen, Sebastian egykori középiskolás társa a nyomozóhoz fordul segítségért, miután a nő üzlettársát megölték a Crescent városi játékversenyen. Az FBI titkos ügynöke, Raymond Isler úgy véli, hogy Adrian egy hacker, akit már évek óta keres a kiberbűnözés elleni osztály.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans IV./13.
(NCIS: NEW ORLEANS 413 - TIES THAT BIND)

Egy tengerész altiszt halála abba a családi tulajdonban lévő éjszakai klubba vezeti a csapatot, ahol Pride édesanyja egykor hetente fellépett. Lasalle kénytelen azonnal hazatérni Alabamaba, miután váratlan hívást kap a családjától.

NCIS: New Orleans IV./14.
(NCIS: NEW ORLEANS 414 - A NEW DAWN)

Az NCIS csapat egy olyan tengerész altiszt halála ügyében nyomoz, aki azért jött a városba, hogy segíteni tudjon egy olyan menekült családnak, amelyet terroristák próbáltak meg saját ügyükhöz felhasználni. Wade beleveti magát Zahra Taylor polgármester választási kampányába, hogy a Mardi Grasra ütemezett kampány minél jobban sikerüljön.

NCIS: New Orleans IV./15.
(NCIS: NEW ORLEANS 415 - THE LAST MILE)

Raymond Isler, az FBI titkos ügynöke Pride-tól kér segítséget a recept nélküli ópiátok ügyében indult nyomozásához, amelyben ő maga is érintett. Percyt elküldik inkognitóban Islerrel, hogy menekülő utat biztosítson neki.

NCIS: New Orleans IV./16.
(NCIS: NEW ORLEANS 416 - EMPATHY)

Az NCIS egy kongresszusi alkalmazott eltűnésének az ügyében nyomoz, miután egy mesterlövész megmenti az életét két, NCIS ügynöknek álcázott férfitől. Lasalle életre szóló döntések előtt áll bátyjának jövőjével kapcsolatosan.

NCIS: New Orleans IV./17.
(NCIS: NEW ORLEANS 417 - TREASURE HUNT)

Az évenként megrendezett Csempész Napok kalózfesztivál során az NCIS csapata egy olyan tengerészparancsnok halála ügyében nyomoz, aki 200 éves, márványból és aranyból készült Bourbon-liliomot próbált megtalálni.

NCIS: New Orleans IV./18.
(NCIS: NEW ORLEANS 418 - WELCOME TO THE JUNGLE)

Pride, Sebastian és Tammy Dél-Amerikába utazik, miután Pride-ot egyik egykori kollégája megkéri, hogy segítsen egy veszélybe került szigorúan titkos műveletnél.

NCIS: New Orleans IV./19.
(NCIS: NEW ORLEANS 419 - HIGH STAKES)

Percy és Lasalle inkognitóban ellátogat egy titkos pókerbarlangba, ahol nagy tétben játszanak, és ahol a szervező olyan játékosokat vesz célba, akiknek bejárásuk van a tengerészet kutató laboratóriumába. Laurel Pride meglátogatja édesapját a tavaszi szünet során, hogy az egyetem befejezése utáni lehetőségekről beszéljen vele.

NCIS: New Orleans IV./2.
(NCIS: NEW ORLEANS 402 - #1 FAN)

Pride horgásztúrára készül, de Martha Roberts, egy bogaras besúgó, aki a mentorának tekinti Pride-ot, elrabolja őt, és arra kényszeríti, hogy segítsen neki megtalálni egy sorozatgyilkost, aki egy fiatal nőt vett célba a Mexikói-öbölben.

NCIS: New Orleans IV./20.
(NCIS: NEW ORLEANS 420 - POWDER KEG)

Kiszámíthatatlan tolvajok egy csoportja tartja fogva Pride-ot és barátait, köztük Sydney Hallidayt, aki azt követően látogatta meg Pride-ot, hogy leszerelt a hadseregtől.

NCIS: New Orleans IV./21.
(NCIS: NEW ORLEANS 421 - MIND GAMES)

Gregoio meglátogatja Claire McGradyt, egykori viselkedéstudományi professzorát, amikor a csapat legutolsó ügye kísérteties hasonlóságot mutat egy olyan üggyel, amelyről az FBI képzés során tanult.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans IV./22.
(NCIS: NEW ORLEANS 422 - THE ASSASSINATION OF DWAYNE PRIDE)

Amikor az újságíróként dolgozó Oliver Crane egy kritikus cikkben tárja fel Pride "vakmerő igazságosztó" módszereit, a csapat a cikk következményei és az abban foglalt bizalmas információk miatt kezd el aggódni. Rita Devereaux figyelmezteti Pride-ot, hogy valaki a D.C.-nél koordinálta az ellene indított támadást, és hogy a cikk csak a kezdet.

NCIS: New Orleans IV./23.
(NCIS: NEW ORLEANS 423 - CHECKMATE (1))

Pride nem hivatalosan összeállít egy nyomozó csapatot,hogy tisztázza a nevét, amikor hatalommal való visszaéléssel vádolják.

NCIS: New Orleans IV./24.
(NCIS: NEW ORLEANS 424 - CHECKMATE (2))

Pride újjonnan verbuvált csapata és az NCIS csapat egy new orleansi ünnepséggel kapcsolatos támadás tervét göngyölíti fel.

NCIS: New Orleans IV./3.
(NCIS: NEW ORLEANS 403 - THE ASSET)

Pride és a csapat az FBI igazgatójával, Islerrel fog össze azt követően, hogy az eltűnt az egyik orosz kém, aki azért jött az Egyesült Államokba, hogy információval szolgáljon az alvó ügynökökről. Ráadásul a kém tengerészgyalogos kísérőjét is meggyilkolták. Tammy a korábbi alvó ügynökkel, Eva Azarovaval áll össze annak érdekében, hogy az eltűnt kém nyomára bukkanjanak, akit Eva gyerekkora óta ismert.

NCIS: New Orleans IV./4.
(NCIS: NEW ORLEANS 404 - DEAD MAN CALLING)

Az NCIS csapat egy olyan gyilkosság ügyében nyomoz, amely egy 150 évvel korábbi megoldatlan ügyet másolt le, ahol is egy legendás new orleansi szellemtörténetet keltettek életre annak idején. Gregoriot kiveri a frász, amikor az ügy kapcsolatba kerül egy szeánsszal és egy helyi médiummal.

NCIS: New Orleans IV./5.
(NCIS: NEW ORLEANS 405 - VIRAL)

Sebastiant szabadságra küldik, miután az FBI megkérdőjelezi annak a jogosságát, ahogy egy utcai üldözés után letartóztatott egy körözés alatt álló személyt. Pride és a csapat folytatja a fontos célpont felkutatását, és eközben megpróbálják tisztázni Sebastiant is.

NCIS: New Orleans IV./6.
(NCIS: NEW ORLEANS 406 - ACCEPTABLE LOSS)

Egy tengerész altiszt halála egy olyan rejtélyes nőhöz vezeti Pride-ot és a csapatot, aki a bizalmas információk birtokában lévő férfiakat veszi célba. Lasalle édesapja, Beau megérkezik a városba, hogy megvitassák a családi ügyeket.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans IV./7.
(NCIS: NEW ORLEANS 407 - THE ACCIDENT)

Az NCIS-t bízzák meg egy olyan ügy kinyomozásával, amelyben veteránok agyimplantátumaival kapcsolatos klinikai vizsgálatokat hamisítanak meg. Patton kénytelen egykori felesége, dr. Anna Yoon mellett dolgozni.

NCIS: New Orleans IV./8.
(NCIS: NEW ORLEANS 408 - SINS OF THE FATHER)

Wade fia, Danny, Pride-tól kér segítséget, miután megtámadták őt a barátnője házában, a barátnőjét pedig elrabolták. Az NCIS igazgatója parancsot ad, hogy Pride pszichológushoz menjen, és beszélje át azt vele, ahogy az ügyeit megoldja.

NCIS: New Orleans IV./9.
(NCIS: NEW ORLEANS 409 - HARD KNOCK LIFE)

Pride olyan bizonyítékokra bukkan, amelyek azt sejtetik, hogy hajléktalan gyerekek az elsődleges gyanúsítottak egy tengerész altiszt halálában.

V. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
NCIS: New Orleans V./1.
(NCIS: NEW ORLEANS 05001 - SEE YOU SOON)

Miközben Pride az életéért küzd az intenzíven, a csapat az egész várost felkutatja az orgyilkos után, aki megpróbálta megölni őt.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./10.
(NCIS: NEW ORLEANS 05010 - TICK TOCK)

Pride-ot reggeli kocogása során két maszkos férfi ragadja meg, és arra utasítják, hogy egy sor feladat végrehajtásával mentse meg a fogva tartott Wade-et és apját, Cassius Pride-ot.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./11.
(NCIS: NEW ORLEANS 05011 - VINDICTA)

Pride és az NCIS csapat abban reménykedik, hogy le tudják vadászni az egykori hírszerző ügynökökből álló titkos és rendkívül veszélyes csoportot, és meg tudják bosszulni egy hozzájuk közel álló személy halálát.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./12.
(NCIS: NEW ORLEANS 05012 - DESPERATE NAVY WIVES)

Gregorio inkognitóban belép a katonafeleségek számára létrehozott klubba, miután a klub egyik tagjával felveszi a kapcsolatot egykori barátja, aki egyébként az FBI egyik legkeresettebb bűnözője.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./13.
(NCIS: NEW ORLEANS 05013 - X)

Az NCIS egy tengerészeti entomológus eltűnésének ügyében nyomoz a kutatólaboratóriumban történt halálos lövöldözést követően. Nero a tengerészeti hírszerzéssel együtt csatlakozik a nyomozáshoz, amikor a csapat felfedezi, hogy egy ritka és halálos vírust is elloptak.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./14.
(NCIS: NEW ORLEANS 05014 - CONSPIRACY THEORIES)

Pride és a csapat Oliver Crane oknyomozó újságíróval dolgozik együtt, miután a legutóbbi bűnügyi történetének forrását meggyilkolják. Hannah és korábbi társa, Liam Somers meglepi őt New Orleansban, és megdöbbentő részleteket oszt meg vele egy régi üggyel kapcsolatosan.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./15.
(NCIS: NEW ORLEANS 05015 - CRAB MENTALITY)

A csapat egy olyan építőipari céghez köthető többszörös gyilkosság ügyében nyomoz, amely a tengeri védőgátak megerősítésére szolgáló kísérleti vegyszereket fejleszt. Hannah korábbi omani küldetésének bizonyítékát arra használják fel, hogy megzsarolják Hannah-t vele.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./16.
(NCIS: NEW ORLEANS 05016 - SURVIVOR)

Mivel ismét felbukkan az a minden hájjal megkent terrorista, aki személyes bosszút forral Hannah ellen, ezért Hannah és családja számára védőőrizetet biztosítanak, miközben az NCIS csapata megpróbálja felkutatni a gyanúsított hollétét.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./17.
(NCIS: NEW ORLEANS 05017 - RECKONING)

A legújabb átszervezéseket követően Pride különleges ügynököt leváltják az NCIS délkeleti irodájának az éléről. Pride egy eltűnt tengerésztiszt ügyében nyomoz, és ennek során visszatér az NCIS new orleansi irodájába.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./18.
(NCIS: NEW ORLEANS 05018 - IN PLAIN SIGHT)

Az NCIS csapat Patton barátja halálának az ügyében nyomoz. A korábbi tengerészgyalogost egy olyan utcai lövöldözés során gyilkolták meg, amelynek Patton tehetetlen szemlélője volt.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./19.
(NCIS: NEW ORLEANS 05019 - A HOUSE DIVIDED)

Miután egy jó kapcsolatokkal rendelkező, tehetős new orleansi családból származó tengerésztiszt lezuhan a lépcsőről egy jótékonysági gálán, az NCIS egység megpróbálja kinyomozni, hogy halála baleset vagy esetleg bűncselekmény volt-e.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./2.
(NCIS: NEW ORLEANS 05002 - INSIDE OUT)

A csapat a korábbi IRA bombagyáros után kutat, akit úgy csempésztek be a városba, és ennek során csatlakozik hozzájuk Hannah Khoury különleges ügynök, aki addig helyettesíti Pride-ot, amíg fel nem gyógyul. Pride megfontolja, hogy új beosztást vállal el az ügynökségnél.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./20.
(NCIS: NEW ORLEANS 05020 - JACKPOT)

Amikor Elvis Bertrand lányát kapcsolatba hozzák az NCIS által vizsgált egyik gyilkossági üggyel, Elvis megkéri Pride-ot, hogy bizonyítsa a lány ártatlanságát.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./21.
(NCIS: NEW ORLEANS 05021 - TRUST ME)

Tammy még akkor is meg van győződve arról, hogy egy szélhámos ütötte el a haditengerészet orvosát, amikor a bizonyítékok mást mutatnak. Hannahnak sejtése sincs arról, hogy férje, Ryan Porter az Apollyonról, azaz édesapja haláláért felelős illegális kémhálózatról szóló új titkosszolgálati információval környékezte meg Pride-ot.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./22.
(NCIS: NEW ORLEANS 05022 - CHAOS THEORY)

Az NCIS egység a katonai múzeumban több mint 1000 ember részvételével tartott eseményen történt halálos robbantás ügyében nyomoz.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./23.
(NCIS: NEW ORLEANS 05023 - THE RIVER STYX - PART 1)

Pride és Lasalle a háború által sújtott oroszországi Dél-Oszétiába utazik abból a célból, hogy megtalálják Raymond Islert, az FBI különleges ügynökét, akit az Apollyon, azaz Pride édesapja haláláért felelős illegális kémhálózat vezetőjének elfogására indított sikertelen küldetés során raboltak el.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./24.
(NCIS: NEW ORLEANS 05024 - THE RIVER STYX - PART 2)

Miután felkutatták az Apollyont, a veszélyes illegális kémhálózatot a háború által sújtott Dél-Oszétiában, Pride különválik az egységtől, és komoly veszélyekkel néz szembe. Annak érdekében, hogy meg tudják menteni Pride életét, az NCIS egységnek meg kell találnia a téglát, aki folyamatosan információt továbbít az Apollyonnak.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./3.
(NCIS: NEW ORLEANS 05003 - DIPLOMATIC IMMUNITY)

Miközben az NCIS egy olyan tengerészeti hírszerző halálának az ügyében nyomoz, akit külföldi diplomatáknak szervezett konferencia során öltek meg, a koronatanú behízelgi magát Sebastiannál. Pride-nak gondot okoz, hogy hozzászokjon új pozíciójához az ügynökségnél.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./4.
(NCIS: NEW ORLEANS 05004 - LEGACY)

Miután egy altisztet holtan találnak egy rákhalász csónak alatt, az NCIS a nyomozás során összeesküvést tár fel az igencsak összetartó helyi halászközösségen belül. Lasalle a családi vállalkozását érintő adócsalási ügy eredményeire vár.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./5.
(NCIS: NEW ORLEANS 05005 - IN THE BLOOD)

Prides édesapja, Cassius Pride belekeveredik az egyik NCIS ügybe, amelyben egy évekkel ezelőtti megoldatlan kaszinó rablás ügyében nyomoznak. Pride találkozik egy olyan családtagjával, akiről azt sem tudta, hogy létezik.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./6.
(NCIS: NEW ORLEANS 05006 - POUND OF FLESH)

Miután Pride asszisztense, Ginny Young megszökik egy emberrablótól, az NCIS egység bizonyítékot talál egy olyan gyanúsítottal szemben, aki szerveket rabol el az áldozataitól. Pride barátjához, az orvosként dolgozó Calvin Atkins századoshoz fordul orvosi és lelki tanácsért, mivel nem tud megküzdeni a halállal való találkozásának utóhatásaival.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./7.
(NCIS: NEW ORLEANS 05007 - SHEEPDOGS)

A francia negyedben történt halálos autórobbantást követően az NCIS egység egy olyan professzort hallgat ki, aki a diákellenállási mozgalom egyik korábbi tagja is volt. Tammy Hannah magánéletével kapcsolatos titokra bukkan.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./8.
(NCIS: NEW ORLEANS 05008 - CLOSE TO HOME)

Az NCIS egység védőőrizetbe helyezi Mateo Diazt, egy informátornak állt középiskolai gengsztertagot, miközben a középiskolai katonai kiképzőprogramban oktató tanára halála ügyében nyomoznak. Pride bátyjához, Jimmy Boydhoz fordul segítségért annak érdekében, hogy elnyerhesse Mateo bizalmát.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

NCIS: New Orleans V./9.
(NCIS: NEW ORLEANS 05009 - RISK ASSESSMENT)

Az NCIS csapat egy olyan haditengerészeti alvállalkozó halála ügyében nyomoz, akiről senki sem tudta, hogy évtizedekig kettős életet élt két feleséggel, két családdal és két külön karrierrel.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black

VI. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
NCIS: New Orleans VI./1.
(NCIS: NEW ORLEANS 06001 - JUDGEMENT CALL)

Pride kénytelen megszakítani a nyaralását, amikor Hannah-t felfüggesztik az eljárásrend megszegése miatt az FBI-jal való közös nyomozás során.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./10.
(NCIS: NEW ORLEANS 06010 - REQUITAL)

Pride-ot leválasztják a csapattól, s ezzel igen nehéz helyzetbe hozzák, miután az Eddie Barrettal kapcsolatos nyomozás során egy igen veszélyes helyzetre derül fény.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./11.
(NCIS: NEW ORLEANS 06011 - BAD MOON RISING)

A csapat aggódni kezd, amikor Sebastian elérhetetlenné válik, miközben újoncként próbál meg beépülni.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./12.
(NCIS: NEW ORLEANS 06012 - WAITING FOR MONROE)

A csapatnak egy olyan rejtélyes bérgyilkosnőt kell megtalálnia, aki az athéni, római és londoni gyilkosságokért felelős. Wade fia könyörög anyjának, hogy engedje el egy rendőri bevetésre, amelyről cikket akar írni egy ifjúsági tájékoztatási program keretei között a New Orleansi Rendőrségnél.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./13.
(NCIS: NEW ORLEANS 06013 - THE ROOT OF ALL EVIL)

A csapat a Legfőbb Katonai Ügyészség egyik századosának halála ügyében nyomoz. A férfi holttestére lánya, az egyetlen örököse talált rá az otthonukban. Sebastian megijed, amikor őt nevezik ki az egyik egység élére a Regionális Végrehajtási Akciócsoport által tartott kiképzésének első napján.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./14.
(NCIS: NEW ORLEANS 06014 - THE MAN IN THE RED SUIT)

Pride-ot egy rejtélyes vörös öltönyös férfival kapcsolatos folyamatos rémálmok gyötrik, ezért speciális terápiát vesz igénybe, amely segít kideríteni azt, hogy ki is ez a férfi. Egy új, arrogáns tiszt csatlakozik a csapathoz.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./15.
(NCIS: NEW ORLEANS 06015 - RELENTLESS)

Tammy kénytelen védelmet biztosítani Rachel, a kutatások megszállottjává vált tinédzser lány számára, miután a lány apját meglőtték saját otthonukban. Eközben az egység többi tagja az indíték után kutat.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./16.
(NCIS: NEW ORLEANS 06016 - PRIDE AND PREJUDICE)

Amikor egy férfi Lasalle-nak adja ki magát, és így kísérel meg kiszabadítani egy fiatal nőt a börtönből, az egység a csaló és a fogoly után is nyomozni kezd. Pride lánya váratlan látogatást tesz apjánál.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./17.
(NCIS: NEW ORLEANS 06017 - BIASED)

A faji feszültségek egyre csak nőnek New Orleansban, amikor egy helyi fehér rendőrtiszt egy népszerű utcai rendezvényen rálő egy fekete tengerésztisztre, mivel azt hiszi, hogy fegyver van nála.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./18.
(NCIS: NEW ORLEANS 06018 - A CHANGED WOMAN)

Amikor a haditengerészet egyik matrózát holtan találják, az egység a férfi halála előtti időszakban feltűnt gyanús emberek után kezd nyomozni. Hannah kezdi elfogadni lánya kapcsolatát exférje új barátnőjével.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./19.
(NCIS: NEW ORLEANS 06019 - MONOLITH)

Amikor Sebastian egy emberrablás megakadályozására tett sikertelen kísérlet közben megsérül, az NCIS mindent megtesz, hogy megtalálják az elrabolt nőt és az emberrablókat is. Az egység lehetőséget kap, hogy kicsit jobban beleláthasson Carter ügynök magánéletébe.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./2.
(NCIS: NEW ORLEANS 06002 - THE TERMINATOR CONUNDRUM)

Az NCIS egy magánrepülő-szerencsétlenség ügyében nyomoz, miután a haditengerészet egyik pilótája azt jelenti, hogy azonosítatlan tárgyat látott a gép lezuhanása előtt. Pride álmatlanságtól és rémálmoktól szenved azt követően, hogy tavaly elrabolták és bedrogozták.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./20.
(NCIS: NEW ORLEANS 06020 - PREDATORS)

Az egység egy tengerbiológus halála ügyben nyomoz, akinek az volt a hobbija, hogy a népszerű "városi legendákat" tesztelt, és a végzete is a jelek szerint a mocsárban élő rejtélyes lény lett. Khoury nyomozni kezd Van Cleef igazgatóhelyettes korábbi intézkedéseivel kapcsolatosan, akit nemrég fokozta le őt a nő rossz döntéseire vonatkozó hamis állítások alapján.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./3.
(NCIS: NEW ORLEANS 06003 - BAD APPLE)

Pride New Yorkba utazik azt követően, hogy új bizonyítékokat találnak egy 20 évvel ezelőtti, a Jefferson Parish rendőrörsön történt megoldatlan ügyhöz kapcsolódóan.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./4.
(NCIS: NEW ORLEANS 06004 - OVERLOOKED)

Az NCIS csapat leleplez egy veszélyes összeesküvést a kormány által fenntartott, az azonosítatlan személyiségű bevándorlók elzárására szolgáló intézményben. Lasalle és Sebastian Alabamába utazik, hogy felkutassa Lasalle eltűnt fivérét.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./5.
(NCIS: NEW ORLEANS 06005 - SPIES & LIES)

Max Landry tengerésztiszt a new orleansi irodától kér segítséget, amikor azt gyanítja, hogy barátnője kém. Lasalle helyzete egyre kétségbeejtőbb, mivel ismét zsákutcába jut, miközben bátyja legutolsó ismert tartózkodási helyét próbálja megtalálni.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./6.
(NCIS: NEW ORLEANS 06006 - MATTHEW 5:9)

Lasalle reméli, hogy megbosszulhatja fivére halálát, és ennek érdekében megpróbálja felkutatni azt a droghálózatot Alabamában, amelyiket felelősnek tart a gyilkosságért. Amikor Pride is segít az ügy megoldásában, összefut Eddie Barrettel, a nyomozók elől ügyesen rejtőzködő férfival, aki többet tud, mint amit elmond.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./7.
(NCIS: NEW ORLEANS 06007 - BOOM-BOOM-BOOM-BOOM)

Egy moziban történt gázrobbanást követően az NCIS csapata arra jön rá, hogy a gázműveket meghackelték, és további robbanások várhatóak.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./8.
(NCIS: NEW ORLEANS 06008 - THE ORDER OF THE MONGOOSE)

Sebastian az NCIS csapatát kéri fel arra, hogy segítsenek neki egy emberrablásnak tűnő ügyben, miután egy magas rangú tisztviselő fiát - akit az apjának kellett volna megvédenie - eltűnt egy helyi koncertteremből.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VI./9.
(NCIS: NEW ORLEANS 06009 - CONVICTED)

Eddie Barrett alibit igazol, Pride és a csapat pedig minden korábbinál eltökéltebben próbálja megoldani az ügyet, és megbosszulni Lassalle halálát.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

VII. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
NCIS: New Orleans VII./1.
(NCIS: NEW ORLEANS 07001 - SOMETHING IN THE AIR (1))

Az NCIS new orleansi irodája a zenéről, a szórakozásról és a dekadenciáról híres városban szolgáló katonákat is érintő bűnügyeket vizsgálja. A New Orleansban született Dwayne 'Király' Pride titkosügynök vezeti a csapatot azzal a meggyőződéssel, hogy mindig helyesen kell cselekedni. Kollégái között találjuk Christopher LaSalle titkosügynököt, aki keményen játszik, de még keményebben dolgozik, valamint Meredith 'Merri' Brody titkosügynököt, a karizmatikus és kemény kihallgató tisztet, aki a Nagy-tavak környékén működő irodából helyeztette át magát egy új kezdet reményében. Őket segíti a szeszélyes, de intelligens halottkém, Dr. Loretta Wade. Ez a színes város - amelynek meg van a maga sötét oldala is - mágnesként vonzza az eltávozáson lévő katonákat, és amikor az élvezetek túlzott hajhászása miatt valaki bajba kerül, Pride csapata akcióba lép.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./10.
(NCIS: NEW ORLEANS 07010 - HOMEWARD BOUND)

Miután egy tengerésztiszttel egy mesterlövész fegyvere végez, Pride és az NCIS levadássza a gyilkost, de rájönnek, hogy valószínűleg nem egyedül követte el a gyilkosságot. Rita elmondja Pride-nak, hogy visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott ... Kansas Cityben.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./11.
(NCIS: NEW ORLEANS 07011 - STASHED)

Sebastian élete veszélybe kerül, amikor az általa letartóztatott egyik bűnöző megszökik a rendőrségi őrizet alól. Carter azt a feladatot kapja, hogy biztosítson védőőrizetet Sebastian számára, Hannah flörtölése pedig bőséges alapot szolgáltat a pletykálkodásra Tammy és Sebastian számára.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./12.
(NCIS: NEW ORLEANS 07012 - ONCE UPON A TIME)

Egy Molotov-koktélt dobnak Pride bárjára, a bizonyítékok pedig egyenesen régi ellenfeléhez, Sasha Brousardhoz vezetnek, aki olyan titkot rejteget, amely örökre megváltoztathatja Pride életét. Tammy megdöbbentő pontossággal bizonyítja profilozói képességét Hannah-n és Carteren.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./13.
(NCIS: NEW ORLEANS 07013 - CHOICES)

Az egység a bárnál történt halálos kimenetelű robbantás és a Sasha Broussardot is érintő küszöbön álló bandaháború ügyében nyomoz. Pride-nak meg kell békülnie azzal a gondolattal, hogy Connor ezentúl az élete része lesz, Carter és Hannah pedig azon dolgozik, hogy új kereteket szabjanak kapcsolatuknak.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./14.
(NCIS: NEW ORLEANS 07014 - ILLUSIONS)

Pride információja alapján az egység kapcsolatot talál Sasha és a legutóbbi New Orleans-i támadások között. Pride-nak ezzel egy időben Connor számára is segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy megértse, ki is igazából az édesanyja. Carter és Tammy egy speciálisan kiképzett katonai kutya elrablói nyomába ered, Pride és Rita pedig fontos döntést hoz az esküvőjükkel kapcsolatosan.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./15.
(NCIS: NEW ORLEANS 07015 - RUNS IN THE FAMILY)

Miközben Pride és Rita az esküvőjüket tervezgetik, az FBI letartóztatja Connort a bár felgyújtása miatt, mert így akarnak közelebb kerülni édesanyjához, Sasha Broussardhoz. Úgy tűnik, Rita az egyetlen ember, aki kimentheti ebből a helyzetből.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./16.
(NCIS: NEW ORLEANS 07016 - LAISSEZ LES BON TEMPS ROULER (2))

Aznap, amikorra Ritával az esküvőjüket tervezték, és amikor Connort beveszik a szemtanúvédelmi programba, Pride-nak azt kell kinyomoznia, hogy ki támadta meg Jimmyt és Connort, miközben fel kell tárnia Sasha titkos szándékait a fiával kapcsolatosan.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./2.
(NCIS: NEW ORLEANS 07002 - SOMETHING IN THE AIR (2))

Az NCIS new orleansi irodája a zenéről, a szórakozásról és a dekadenciáról híres városban szolgáló katonákat is érintő bűnügyeket vizsgálja. A New Orleansban született Dwayne 'Király' Pride titkosügynök vezeti a csapatot azzal a meggyőződéssel, hogy mindig helyesen kell cselekedni. Kollégái között találjuk Christopher LaSalle titkosügynököt, aki keményen játszik, de még keményebben dolgozik, valamint Meredith 'Merri' Brody titkosügynököt, a karizmatikus és kemény kihallgató tisztet, aki a Nagy-tavak környékén működő irodából helyeztette át magát egy új kezdet reményében. Őket segíti a szeszélyes, de intelligens halottkém, Dr. Loretta Wade. Ez a színes város - amelynek meg van a maga sötét oldala is - mágnesként vonzza az eltávozáson lévő katonákat, és amikor az élvezetek túlzott hajhászása miatt valaki bajba kerül, Pride csapata akcióba lép.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./3.
(NCIS: NEW ORLEANS 07003 - ONE OF OUR OWN)

Miután egy New Orleans-i rendőrtisztet meggyilkolnak, Pride és az NCIS egység egy piszkos zsarukból álló csapat ellen fordul, amikor rájönnek, hogy az áldozat koronatanú volt több olyan ügynél is, ahol túlzott erőszakot alkalmaztak. Mindeközben Tammy kénytelen szembenézni az új kapcsolatának árnyoldalával is.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./4.
(NCIS: NEW ORLEANS 07004 - WE ALL FALL...)

Az NCIS egység folytatja a nyomozást annak a rendőrtisztnek a halálával kapcsolatosan, akit azért öltek meg, mert információt akart szolgáltatni a New Orleans-i Rendőrségen belüli szabálytalanságokról. Pride-nek minden kreativitását be kell vetnie annak érdekében, hogy megszabaduljon a piszkos zsaruk csapatától. Mindeközben a polgármester megkéri Pride-ot, hogy csatlakozzon ahhoz az új akciócsoporthoz, amely a várost elárasztó fertőt lenne hivatott megszüntetni. A Covid továbbra is túlzott terhelést jelent az egészségügyi rendszerre nézve, ezért Wade végül elszánja magát, hogy szembenézzen a járvány által okozott veszteséggel.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./5.
(NCIS: NEW ORLEANS 07005 - OPERATION DRANO, PART 1)

Az NCIS egy gyanús haláleset ügyében nyomoz, és a hiányzó bizonyíték egy titkos csúcstechnológiás akkumulátor. Pride és az egység rájön, hogy halálos következményei lehetnek annak, ha az eszköz rossz kezekbe kerül.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./6.
(NCIS: NEW ORLEANS 07006 - OPERATION DRANO, PART 2)

Amikor torpedó talál el egy halászbárkát a nyílt tengeren, a teljes Parti Őrség veszélybe kerül. Price és az NCIS egység az idővel fut versenyt, hogy megtalálja a tengeralattjárót, mielőtt az újabb csapást indíthatna.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./7.
(NCIS: NEW ORLEANS 07007 - LEDA AND THE SWAN, PART 1)

Amikor a tengerészet egyik magas szintű biztonsági minősítéssel rendelkező pszichiáterét meggyilkolják, Pride és az egység kideríti, hogy a doktornő a szabályokat megkerülve próbált igazságot szolgáltatni olyan áldozatoknak, akiket szexuális zaklatás ért. Mindeközben Carter vitába keveredik édesanyjával, amikor a férfi nem hajlandó beszélni az FBI-jal édesanyja átvilágításával kapcsolatosan. Sebastian egyre szorosabb kapcsolatot kezd ápolni az egyik koronatanúval, akit igen súlyosan érintett a COVID-19 járvány.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./8.
(NCIS: NEW ORLEANS 07008 - LEDA AND THE SWAN, PART 2)

Pride és az egység folytatja a nyomozást a rendőrtiszt elleni támadás és pszichológusának meggyilkolása ügyében, és ennek során az NCIS eljut egy olyan gyanúsítotthoz, aki évek óta kijátszotta a rendszert. Carter és édesanyja megbeszélik, hogy miként lépnek tovább a múltbeli hibákat követően, Sebastian pedig egy ígéretes új kapcsolatba kezd.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

NCIS: New Orleans VII./9.
(NCIS: NEW ORLEANS 07009 - INTO THIN AIR)

Pride és az egység egy 14 éves lány elrablóit üldözi, és eközben rájönnek, hogy a lány apja - aki hamarosan a lány gyámja lesz - a civilizációtól távol csak egy célért él: a vadonban történő túlélésért.

Rendezte: Gary Glasberg

Főszereplők: Scott Bakula,C C H Pounder,Lucas Black,Zoe McLellan,Rob Kerkovich

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 200 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: The_Walking_Dead_Daryl_Dixon
4.8 - 17 szavazat
TOP 5 legtöbbet értékelt sorozat
Fotó a sorozatból: Mavi_szerelme
török tévéfilmsorozat
3.8 - 1041 szavazat
Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: Szerelem_van_a_levegoben
török filmsorozat
4.5 - 474 szavazat
Fotó a sorozatból: A_hegyi_doktor_ujra_rendel
német-osztrák filmsorozat
4.6 - 463 szavazat
Fotó a sorozatból: Don_Matteo
olasz krimivígjáték
4.6 - 451 szavazat