Segítség, bajban vagyok!
Segítség, bajban vagyok!
magyar realitysorozat
4.3 - 141 szavazat
A Segítség, bajban vagyok! című műsor két fontos problémakörrel foglalkozik:

jogi esetekkel és pszichológiai szempontból problémás helyzetekkel.

Ebben a saját gyártású sorozatban az izgalmas történeteken túl a nézők igazi szakemberek, ügyvédek és pszichológusok elemzését, tanácsadását, útmutatását is láthatják. A szakemberek a történet megismerése során segítik a nézőt abban, hogy a bemutatott helyzetek mélyebb összefüggéseit is megértsék. A műsor tehát nem csak szórakoztató, izgalmas, de informatív is. 

Évad nélkül
Segítség, bajban vagyok! 1.
Egy tönkretett modell

A 16 éves Kinga modell szeretne lenni. Az első modellalbumához a fotókat a mostohaapja Arnold készíti, aki meztelen képekre is rábeszéli. Kinga senkinek sem szól arról, hogy Arnold őt meztelenül fotózta, mert a modell ügynökség nem venné nyilvántartásba Kingát, ha a fotók nyilvánosság elé kerülnének. Amikor Kinga apja, Tamás értesül a meztelen képekről, felháborodik. Arnold és Kinga anyja, Éva viszont semmi kivetnivalót sem látnak a képekben. A dühös üzletember törli az exének fizetett házastársi ellátását. Ezt Arnold és Éva nem tudják elfogadni. Arnoldnak megvannak a saját eszközei: ahhoz hogy az akaratát érvényesíthesse, zsarolni kezdi Tamást. Ha a fotósorozatért nem kap 3 millió forintot, akkor Kinga meztelen képeit felteszi a saját internetes portfóliójába. Tamás nem akar fizetni, így a képek megjelennek Arnold weboldalán, és gyorsan terjednek Kinga iskolatársai között is. Mi tehet Kinga és Tamás a zsarolóval szemben? Vajon lekerülnek-e a meztelen képek valaha a világhálóról? Mi lesz így Kinga karrierjével?

Segítség, bajban vagyok! 10.
Házfoglalók

Péter feleségével, Emesével és 9 éves lányukkal, Helgával egy ikerház egyik felében élnek. Péter, testvére hirtelen halála után megörökli az ikerház másik felét. Az ikerház felén viszont egy jelentős összegű hitel van, és Péter hónapról hónapra csak nehezen tudja fizetni a havi törlesztést. Ráadásul a családnak minden fillér számít, mivel Helga reumában szenved, és drága terápiára van szüksége. Péter ezért kénytelen kiadni az ikerház felé, amibe öt hete be is költözött, Márió és Karola. Az új lakók a beköltözés után se a lakbért, se a kauciót nem fizették ki. Mielőtt Péter még felelősségre tudná vonni a párt, egyik napról a másikra elveszíti az állását. A családnak ezért egyre nagyobb szüksége van a havi bérleti díjra, de Márió és Karola egyfolytában újabb kifogásokkal állnak elő. Egyszer a költözésre, máskor pedig az elírt számokra hivatkoznak az utalásnál. A lakbér továbbra sem érkezik, viszont a lakók kígyókat és pókokat kezdenek el értékesíteni a lakásból. Péter dühös, főleg amikor az egyik pók eltűnik és később meg is csípi a lányát. Megírják a felmondást. Amikor át akarják adni a levelet, kiderül, hogy Márió és Karola elmentek nyaralni. Már Helga terápiáját sem tudják tovább fizetni és megint reumás görcsei lesznek. Úgy döntenek, kirakják a furcsa párt a házból, azonban Márió és Karola feljelentik őket.

Segítség, bajban vagyok! 11.
Egy alkoholista professzor

Emese orvosi egyetemen tanul, Berlinben. Egy évvel ezelőtt Berlinben ismerkedett meg Budapesten élő barátjával, Simonnal. Szerelme miatt hazaköltözik, hogy orvosi tanulmányai lezárásaként rezidens évét az apja, a híres sebész főorvos, professzor Dr. Bánhidy Attila klinikáján töltse. A barátjával való összeköltözés és a munkába állás után kis ünnepségen köszöntik Emesét, ahol apja annyira a pohár fenekére néz, hogy a pohárköszöntő után leesik a székről. A nemzetközileg is elismert orvos arra nem képes, hogy egyedül beüljön egy taxiba, és csúnyán leszerepel a kollégái előtt. A feleségének, Karolinának nagyon kínos a helyzet. Emese pedig most szembesül apja állapotával és nagyon aggódik érte. Munka közben rádöbben, hogy az apja minden reggel alkoholos lehelettel jelenik meg a klinikán, és teljesen szétszórt állapotban vesz részt a viziten. Bánhidy főorvos segédje, Dr. Somor István fedezi folyton a főnökét. Emese apja fiókjában alkoholt talál. Szembesíti az apját a helyzettel, aki megvallja neki, hogy azért kezdett inni, mert egyre nehezebben tudja feldolgozni és elfogadni azt, hogy beteg gyerekek halnak meg a keze között, akiken már nem tud segíteni. A klinika jó híre a tét, azonban a professzor az ital miatt újabb bajba kerül.

Segítség, bajban vagyok! 12.
Egy tisztességtelen ajánlat

Rita és Richárd régóta dédelgetett álma a saját gyerekről néhány mesterséges megtermékenyítési próbálkozás ellenére sem vált valóra. Ezért támadt az a furcsa ötletük, hogy Rita teherbe ejteti magát az albérlőjükkel, Bélával. Ha ebbe Béla és felesége belemegy, akkor fél évig nem kellene bérleti díjat fizetniük, feltéve, hogy ez alatt az időszak alatt Rita terhes lesz. Ez egy csábító ajánlat Szabina és Béla számára, mivel egyébként arra kényszerülnének, hogy kiköltözzenek a főbérlő házaspár házából, hiszen Béla elvesztette a munkáját és nem tudnák fizetni a bérleti díjat. Bélának már van egy 15 éves lánya, Sára, ezért aggályai nincsenek a megbízó párnak. Miután mindent megbeszéltek, a két pár végül egy megtermékenyítési szerződést köt! De minden másképp alakul. A helyzet akkor válik érdekessé, amikor felmerül a gyanú, hogy Béla egyáltalán nem nemzőképes. Ez a tény újabb problémát vett fel. Ha ez igaz, akkor Sára nem lehet Béla lánya, és mi lesz a szerződéssel?

Segítség, bajban vagyok! 13.
Munkahelyi zaklatás

Tünde boldog a részmunkaidős állásával egy drogériában. A házassága férjével, Ottóval boldog és a 15 éves lányával, Lucával kapcsolatban sincs oka a panaszra.

Néhány hete viszont azt a hírt terjesztik Tünde munkahelyén, hogy az üzletlánc leépítéseket tervez. Tünde pánikba esik, ha arra gondol, hogy elveszítheti az állását, mivel nem sokkal a lánya születése után már egyszer átélt egy elbocsátást. Ez az élmény nagyon megviselte. Ráadásul egy napon a főnöke az üzletben bemutat egy új munkatársat, Lenkét, akivel Tünde régen versenyzett egy állásért, de nem Lenke kapta meg és most bosszúra vágyik. Már az első találkozásuknál, Lenke lejáratja Tündét az egész csapat előtt az üzletben. Tünde főnökét áthelyezik, a főnök pedig Lenkét bízza meg az irányítással. Lenke olyan feladatokra kényszeríti Tündét, mint például a személyzeti vécék tisztítása stb. Tünde kezd belebetegedni a helyzetbe, családja pedig már egyre inkább elfordul tőle és elegük van Tünde viselkedéséből, abból, hogy munkája miatt elhanyagolja a családját...

Segítség, bajban vagyok! 14.
Az elviselhetetlen szomszéd

Amióta Melinda és Zoltán és négy gyerekük, Levente, Rozi, Ákos és Balázs -beköltöztek az új családi házukba, azóta folyamatos vitáik vannak a szembe szomszédjukkal, Sinka Lajossal. Rögtön a házavatón fel is jelenti őket csendháborításért. A családot, amivel csak tudja, molesztálja, és percnyi pontosságú nyilvántartást vezet róluk. Amikor Melinda a kertben, a gyerekek játékai körül patkánymérget talál, akkor a szomszédok közötti viszony háborúvá fajul.

A szomszéd, Zoltán autóját vontattatja el, aki emiatt elkésik a munkából, a főnöke pedig figyelmeztetésben részesíti. Zoltán a munkából hazaérve dühét az összeférhetetlen szomszédra ereszti és az összeszólalkozás tettlegességig fajul. Sinka úr ezúttal a családapát testi sértés miatt jelenti fel.

Nem csak az új szomszédok dühösek Lajosra, de még saját lánya is, Dóra. A férfi ugyan is az ő lakásában lakik. Dóra azt tapasztalja, hogy az apja igen megváltozott az utóbbi években, és a szomszédok dolgain kívül már semmi más nem érdekli. Megpróbál apjával beszélni, de ő meg se hallgatja. A háborúskodás azonban nem hagy alább, Lajos egy csúzlival megsebesíti a szomszéd kutyáját, mert lepisili a kerítését.. Az öreg rettegésben tartja a környéket, na de meddig tűrik ezt a szomszédok?

Segítség, bajban vagyok! 15.
Az erőszakkal vádolt edző

Egy röpke pillanat alatt állt a feje tetejére a dzsúdóiskola-tulajdonos Rajnai Krisztián élete. Egy dzsúdó edzés alatt a rendőrség letartóztatja, mert a 16 éves tanulólány, Rita azzal gyanúsítja a férfit, hogy megerőszakolta. Annak ellenére, hogy Rajnai Matild hisz férje ártatlanságában, mindig jönnek olyan gyanús pillanatok, amikor kétsége támad. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Krisztiánnak nagyon szoros viszonya volt a legjobb tanítványával, Ritával, de erről sosem beszélt a feleségével. Apró ajándékok és közös fotók is azt mutatják, hogy kettőjük közt különleges viszony volt. Matild bizalma megrendül.

Amikor Rita anyja egy újságcikk megjelentetését is elintézi a megerőszakolásról, akkor a dzsúdó iskola és a család jó hírének is annyi. Még Matild lányát, Zoét is alig hívják már valahova és sok barátjuk elfordul tőlük. Matild egyre óvatosabb lesz, és azt gondolja, nem bízhat már a férjében. Rátalál egy olyan edzésvideóra, amin Krisztián nagyon bizalmasan edz Ritával. Amikor kiderül, hogy Rita terhes és a fogantatás időpontja az a nap, amikor állítólag megerőszakolták, akkor Matild elhagyja férjét...

Segítség, bajban vagyok! 16.
A megcsalt feleség

Andrea 10 éve van együtt férjével, Józseffel.. A pár négy éve házas és két évvel ezelőtt született meg fiúk, Marci. A pár kiegyensúlyozottan él. Mivel József éppen akkor munkanélküli lett, Andreának viszont egész jó állása volt egy benzinkúton, úgy döntöttek, hogy József veszi át a háztartásbeli szerepét, míg Andrea keresi meg a pénzt. Egy napon Andrea névtelen levelet kap, hogy a férje egy külvárosi házhoz, egy prostihoz jár és most is ott van. Amikor Andrea taxiba ül, hogy utánanézzen a dolognak, megtalálja ház előtt leparkolva az autójukat. A legszörnyűbb azonban, hogy az autóban ott alszik a két éves Marci. A fiatal anya ettől elveszít minden kontrollt, és dühösen tör be házba. De József, akit az egyik szobában felöltözve talál, állítja, hogy csak azért kereste fel a prostituáltat, hogy beszélgessen vele. Andrea egy darabig hagyja, hogy a férje próbálkozzon kiengesztelni őt. De amikor a nőgyógyásznál kiderül, hogy elkapott fertőzést, akkor egyértelművé válik számára a helyzet és Andrea kirakja József szűrét. Andrea válni szeretne, sőt azt is megtiltja Józsefnek, aki mióta felesége kidobta, beköltözött a kertjükben álló garázsba, hogy Marcival érintkezzen. Egy sikertelen kísérlet után, mikor is gyertyákkal és rózsákkal próbálja visszahódítani a feleségét, József harcba száll fia anyjával és végképp eldurvul a házaspár kapcsolata. József ügyvédje segítségével visszaperli magát a közös lakásba és pereskedik a fiáért is. Elindul a harc a közös házért és a gyerek felügyeleti jogárét.

Segítség, bajban vagyok! 17.
Házaspárcsere

A tánctanár házaspár, Réka és Dávid hét éve házasok. Legjobb barátaikat, Esztert és Pétert már egész fiatal koruk óta ismerik. Ez a barátság azonban egyik este komoly próbatétel elé néz, mert kissé borgőzös hangulatban kitalálják, hogy egy éjszakára párt cserélnek. A cserét Réka és Péter kezdeményezik. Két szabály van: nincs kérdés és nincs féltékenység. Eszter és Dávid eléggé rossz érzésekkel, de azért belemennek a játékba. Az éjszaka után azonban minden megváltozik, Péter és Réka közt olyan szenvedély lobban, ami nem csak egy éjszakára szól. Féltékenységi rohamok és dühkitörések jellemzik innentől mind a két házaspár életét. Amikor Dávid a feleségét, Eszter pedig a férjét kérdőre vonja, mind a ketten állítják, hogy hűségesek és nincs köztük semmi a másik házastársával. Ám ez nem bizonyul igaznak: Réka és Péter egy motelban találkozgatnak.

Segítség, bajban vagyok! 18.
Egy házban az ellenséggel

Anita életvidám zuglói nő, aki a városban nyitott kávézójával élete nagy álmát valósította meg. Egy partin közelebbi ismeretségbe kerül a szomszédjával, Ádámmal, aki még aznap éjszaka meghívja a lakására egy italra. Remekül megértik egymás, csókolóznak, de Anita ennél semmi esetre sem akar többet. Egyrészt, mert tudja, hogy Ádámnak barátnője van, másrészt nem az a típus, aki belemegy egyéjszakás kalandokba. Ádám viszont nem szokott hozzá, hogy egy nő nemet mond neki és a visszautasítást egyszerűen nem hajlandó elviselni. Anita másnap elmegy a rendőrségre, mert az éjszaka eredménye, hogy Ádám megerőszakolta őt, és ezért Anita feljelentette a férfit. A bírósági az eljárás során Ádámot Anita legnagyobb megdöbbenésére csak 2 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéli. Ezen kívül Anita 5 millió forint fájdalomdíjat követel a férfitól. Ádám szülei teljesen fiuk oldalán állnak és Anitát pénzsóvárnak tartják. Anitának félmillió forintot ajánlanak fel, ha eláll egy újabb pereskedéstől, de az lány ebbe nem megy bele. A bíróság 800 ezer forintot ítél meg Anitának, amivel nem elégedett. Azonban ekkor feltűnik még egy volt barátnő, aki szintén azt állítja, hogy Ádám megerőszakolta őt.

Segítség, bajban vagyok! 19.
A szerelem elvakít

Csenge 15 évvel korábban egy súlyos betegség után veszítette el a férjét. Azóta a titkárnő nagyon zárkózott lett. Ám ez megváltozott, amikor a nő regisztrált egy társkereső irodánál. A regisztrációs díj nem kevés, Csengének már majdnem 100 000 Ft-ot kellett fizetnie, de ezt a 43 éves nő szívesen megtette, mert meg akarja találni boldogságát. Az iroda nagyon komolynak tűnik, hiszen nem sokkal később már jelentkezik is a jóképű és sikeres ügynök, József. Csenge teljesen oda van a sármos új barátjától és a fellegekben jár. Ám a lánya, Kati nem bízik meg az ügynökben és figyelmeztetni akarja az édesanyját, ő azonban inkább féltékenynek hiszi lányát. Habár József újra és újra üzleti útra megy, a kapcsolat egyre jobban elmélyül és József még a kis lakásba is beköltözik. Ez már túl sok Kati számára, és amikor Csenge még pénzt is kölcsön akar adni Józsefnek, Kati nyomozni kezd utána. Csenge megelégeli lánya viselkedését és kidobja őt. A férfi pedig újabb pénzt kér kölcsön, Csenge pedig ezért cserébe gyors házasságot akar. Kati elhatározza, hogy bármit megtesz, hogy levegye anyjáról a szemellenzőt és végre Csenge is észrevegye, hogy imádott férfija csak egy csaló.

Segítség, bajban vagyok! 2.
Egy gyilkossággal vádolt lány

A 17 éves Bartha Csilla tipikus kamasz. Lázadó kamasz attitűdjével újgazdag apja, Péter ellen harcol, aki egy étterem tulajdonosa, és ki nem állhatja Csilla barátját, Sándort, mert úgy véli, hogy a fiú rossz útra vezeti lányát. Csilla anyja, Alexa folyton igyekszik elsimítani a dolgokat apa és lánya között, de kevés sikerrel.

Péter aggodalmai ráadásul jogosnak bizonyulnak, amikor Csilla egy reggel a leszúrt barátja mellett ébred egy parkban, és az égvilágon semmire nem emlékszik, de főleg nem a gyilkosságra. Csilla maga értesíti a rendőrséget. A vizsgálatok során kiderül, hogy a lány vérében az alkoholon kívül nem találtak semmi olyan drogot, amely a lány emlékezet-kiesésére magyarázat lehetne. Az utolsó, amire emlékszik, hogy Sándorral és a fiú Bálint nevű barátjával egy bárban buliztak és aztán teljes filmszakadás. Dr. Ferenczik Zsolt, Csilla ügyvédje, nem sok jóval biztatja a családot. A bűnjelek sajnos Csilla ellen szólnak, és a helyzeten nem igazán segít, hogy a lány állítása szerint, semmire nem emlékszik. A nyomozás során egyre valószínűbbé válik, hogy Csilla volt az elkövető és megölte barátját. Ekkor a lány megszökik otthonról. Vajon megmentheti Csillát bármi is a börtöntől?

Segítség, bajban vagyok! 20.
Egy lázadó tinédzser

Judit és Ferenc a 16 éves lányukat, Ronit az új barátjával, Alexszel félreérhetetlen helyzetben, fehérneműben találják a szobájában. Judit másnap meglepetten tapasztalja, hogy a lánya már régóta fel van világosítva, és egy hete pedig már fogamzásgátló tablettát is szed. Egy nap Ferenc lánya új barátját, Alexet egy lánnyal látta az iskola előtt. Az apa nem hagyhatta szó nélkül a helyzetet, és Alex tudomására hozta azt, hogy ne játsszon a lánya érzelmeivel. A megfélemlített fiú azonnal, sms-ben szakít Ronival. A lány a kapcsolatának elvesztéséért leginkább apját okolja. Egy éjszakai hányás után Ferenc attól fél, hogy lánya terhes lehet. De ez még nem minden. Judit és Ferenc az osztályfőnöktől döbbenten értesülnek arról, hogy Roni napok óta nem jár iskolába, valamint a hiányzásai előtt is voltak már tanulási nehézségei és többször ki is maradozott. A szülők értetlenül állnak lányuk viselkedése előtt. A helyzet akkor válik csak igazán bonyolulttá, amikor kiderül, hogy Roni beleszeretett egy nála majd 20 évvel idősebb férfiba, aki ráadásul a matematikatanára.

Segítség, bajban vagyok! 21.
Az otthon nélkül maradt család

Dávid két év munkanélküliség után végre új munkahelyet talált magának, el tud helyezkedni, mint elekroműszerész, ám ezért Székesfehérvárról Gödöllőre kell költöznie feleségével, Karollal és lányával, a 16 éves Lindával. Hogy spóroljanak, az interneten keresztül kerestek maguknak házat, és eközben rábukkantak Karol egyik egykori iskolatársa, Mariann hirdetésére, ami ingatlanközvetítő. A nő nem sokkal később kiközvetít nekik egy házat Gödöllőn, Dávidék azonban nem tekintik meg a házat, hanem a Mariann által küldött fotók alapján úgy döntenek. Megkötik a szerződést, így előre át is utalják Mariannak az első bérleti díjat, a közös költséget és a bérbeadó számára a kauciót, valamint az ő jutalékát. Öt nappal a kulcsátadás kitűzött időpontja előtt azonban Mariann közli velük, hogy egy váratlanul közbejött üzleti út miatt egy héttel el kell halasztaniuk a költözést. Mivel azonban a családnak az új bérlő miatt el kell hagyniuk jelenlegi lakásukat, hirtelen elhatározással fogják magukat, és összes bútorukkal útra kelnek Mariannhoz, hogy még elutazása előtt elhozhassák tőle a lakás kulcsait. Ott azonban megtudják, hogy a ház még mindig ki van adva, és az idő előtti beköltözés nem lehetséges. Dávid és családja ott állnak otthon nélkül. Sőt az is bizonytalanná válik, hogy valaha beköltözhetnek új házukba.

Segítség, bajban vagyok! 22.
Gyerekek a válásban

Barbara 17 éve él házasságban Andrással, egy ideje azonban akadozik a kapcsolatuk. A férfit egyre jobban idegesíti a családja, ezért későn jár haza, alig törődik közös gyerekeikkel, és egyre gyakrabban veszekszik a feleségével, aki egyre inkább úgy érzi, hogy elhanyagolják. A szülők veszekedései nem maradnak észrevétlenül a gyerekek - a 11 éves Tamás, a 6 esztendős Zsófi és a 16 éves Dóra - előtt. Félelmeik, hogy szüleik elválnak, beigazolódnak, amikor András bejelenti, hogy válni akar. Neki már más tervei vannak egy új nő - titkárnője, Laura - oldalán. Barbara úgy érzi magát, mint akit fejbe vertek, amikor András kidobja őt a közös gyerekeikkel együtt. De a 16 éves Dóra nem igazán tudja feldolgozni szülei válását, és egy barátjánál, Sándornál keres vigasztalást és menedéket. A 21 esztendős fiú azonban "rossz útra viszi": a kábítószerek és az alkohol világába. Legjobb barátnője, Eszter vegyes érzésekkel figyeli Dóra átváltozását. Amikor Dóra és anyja között otthon elmérgesedik a viszony, a lány elhatározza, hogy az apjához költözik, ő azonban ridegen ajtót mutat neki.

Segítség, bajban vagyok! 23.
Tanár-diák szerelem

Az elmúlt egy év rémálom volt Bálint és Izabella számára. A kiskorú fiuk, Ákos viszonyt kezdett az angoltanárnőjével, a középkorú Karinával Az aggódó szülők feljelentették a tanárnőt, Karina nyolc hónapra börtönbe is került. A Nemes szülők azt gondolták, hogy a viszonynak ezzel vége. De rá kell döbbenniük, hogy Ákos és egykori tanárnője a börtönben töltött idő alatt is tartották a kapcsolatot. És ami még rosszabb: amint Karina kiszabadult a börtönből, folytatja a viszonyt Ákossal. A szülők minden erejükkel harcolnak a kapcsolat ellen. Megpróbálják Karina új munkaadóját meggyőzni arról, hogy rúgja ki Karinát, és kitiltják a házukból a mindenhová beférkőző ex-tanárnőt. Ákos 16. születésnapi bulija sem alakul túl jól, miután a tanárnő felbukkan. A fiú Karina iránti szerelme, a szülők tiltásának hatására egyre csak fokozódik, olyannyira, hogy Ákos megkéri szerelem kezét és hozzá költözik. Ha még ez nem lenne elég, Karina bejelenti, hogy terhes.

Segítség, bajban vagyok! 24.
Testvérszerelem

Mónika és Róbert fél éve boldog házasságban élnek, bár a fiatalok szerelmének nem mindenki örül. Róbert szülei olyan határozottan ellenezték a két fiatal házasságát, hogy meg is szakították velük a kapcsolatot. Róbert apja, Jenő azonban váratlanul meghal. A fiatalok a temetésen újra felveszik a kapcsolatot Robi anyjával, Teréziával, akinek aztán segítenek egy ház körüli lomtalanításban. Eközben különös szerelmes leveleket találnak a padláson Jenő hagyatékában. A levél címzettje Mónika anyja, Gyöngyvér, és az egyik levél éppen 9 hónappal a lány születése előtt íródott. Mónika anyja sem él már. Róbert anyja és Mónika apja, András, nem tudnak magyarázatot adni a levelekre. Felmerül a borzasztó gyanú: lehetséges, hogy Mónika Gyöngyvér és Jenő szerelmének gyümölcse. Akkor azonban Róbert Mónika féltestvére, és saját vérrokona házastársa lenne. András megtagadja, hogy apasági teszttel tisztázzák a viszonyokat, de aztán egy bíróság ítéletben kötelezik erre.

Segítség, bajban vagyok! 25.
Testvérháború

Nóra egy évvel ezelőtt veszítette el a férjét, és 4 éves lánya apját. A férfi annak idején Nóra ikertestvérénél, Csillánál járt éppen, aki megkérte, hogy segítsen neki összerakni egy szekrényt. Útban hazafelé egy kamionnal ütközött. Azóta Csillának lelkiismeret furdalása van, mert úgy gondolja, hogy miatta halt meg a fiatal családapa. Ezt azzal kompenzálja, hogy feszült viszonyuk ellenére mindig mindenben segíti testvérét. Nóra néhány hónappal a férje halála után a közelükbe költözik és ő is sokat segít Csillának azzal, hogy vigyáz a kisfiára. Amiben nem értenek egyet a testvérek, az a tény, hogy Nóra még mindig szoptatja a 4 éves lányát. Ezért is rémül meg annyira Csilla, amikor rajtakapja a húgát, ahogy szoptatja a saját fiát, Áront. Csilla teljesen kiborul és fel akarja jelenteni a húgát a rendőrségen. Beindul a testvérháború. Nóra rögeszméje lesz, hogy bosszút álljon testvérén.

Segítség, bajban vagyok! 26.
Az elhagyott kisbaba

Anna és Péter a lányaikkal, a 15 éves Marával és a 13 éves Nórával boldog családi életet élnek. Egyetlen fájó pont az életükben, hogy Anna szívesen vállalt volna egy harmadik gyereket is, de Nóra születése után nem javasolták neki, hogy újra teherbe essen. Hogy a gyerek iránti vágyát kompenzálja, munkatársként és gondozóként dolgozik egy babamentő alapítványnál.

Egyik nap betetettek egy kisbabát az egyik egészségügyi intézmény előtt felállított gyerekmentő inkubátorba. A kisbaba Anna alapítványához kerül gondozásra, amíg a gyámügy el nem helyezi nevelőszülőknél. Anna számára hamar egyértelművé válik, hogy a babát legszívesebben maga fogadná örökbe. A tinédzser korszaka közepén lévő lánya, Mara meglehetősen ellenkezik, mert egyáltalán semmi kedve sincs egy kisöcshöz. A gyámhatóság a nagyon jómódú és gyermektelen házaspárt, Weyeréket nézte ki örökbefogadó szülőknek. Ők azonban az első tallkozáskor Anna számára annyira mesterkéltnek, ridegnek és fellengzősnek tűntek, hogy az "ő" kicsi Pistikéjét semmi esetre sem akarja rájuk bízni és ezt jelzi a gyámhatóságnál is. Weyerék azonban mindent megtesznek azért, hogy megkapják Pistikét, készek odáig elmenni, hogy elrabolják a gyereket. Az igazán meglepő fordulat pedig akkor következik be, amikor megjelenik az állítólagos vér szerinti anya.

Segítség, bajban vagyok! 27.
A tetovált arcú lány

Rosszul kezdődik a nap Roland számára, 17 éves lányát, Verát a rendőrök viszik haza. A lány nem emlékszik előző estéjére, és ami még rosszabb: arcán egy tetoválás díszeleg. Vera és apja meg vannak döbbenve. Vera sehogy nem tud visszaemlékezni, hogy került az arcára a tetoválás. Hamar kiderül, hogy kinek köszönheti Vera az új arcát: volt barátjának, a tetováló Imrének. Imre volt Vera első nagy szerelme - három évig jártak. Imre többször megcsalta, gyakran megalázta, ráadásul meg is verte, miután a lány bevallotta neki, hogy félrelépett. Imre úgy tesz, mint aki túltette magát az egészen. Erről tanúskodik új barátnője, Kitti is, aki nem tágít mellőle. Nem világos, hogy Imre, Vera akarata ellenére varrta-e Verára a tetkót, vagy a 17 éves lány félelemből egyezett-e bele. Imre mossa kezeit, és úgy tűnik, meg is ússza a dolgot. Ezzel párhuzamosan a 17 éves Vera élete mélyrepülésben. Szenved a külseje miatt, rendszeresen megalázzák. Aztán elveszíti a munkáját, majd a tetoválás következtében sárgaságot kap. Vajon mi lesz Verával és valójában, hogy került az arcára a tetoválás?

Segítség, bajban vagyok! 28.
A takarítás megszállottja

Aliz aggódik az édesanyja, Gabi miatt. Gabi az elmúlt hetekben szélsőséges módon a takarítás megszállottjává vált, holott korábban inkább a rendetlenség jellemezte. Aliz apját, Norbertet és öccsét, a 16 éves Kevint idegesíti ugyan az örökös takarítás, viszont nem látnak okot az aggodalomra. Aliz apja számára egyébként is fontosabb a saját nyugalma, és nem foglalkozik semmivel. Amikor Kevin bulit rendez otthon, és a terasz tiszta kosz lesz, Gabi kiborul és hisztit rendez. Aliz mindent megpróbál, hogy visszafogja anyja állandó takarítását, de a helyzet csak rosszabb lesz, ami további veszekedéseket gerjeszt. Gabi annyira kiborul, amikor Aliz hátráltatni próbálja a takarításban, hogy megüti lányát. Aliz ijedtségében a barátjához költözik. Egy nap azonban az öccse, Kevin segítséget kér nővérétől, mert anyjuk, Gabi időközben elhatározza, hogy mindenkinek, aki belép a lakásba, védőruhát kell felvenni. A két gyerek nem érti édesanyjuk furcsa viselkedését, tudni akarják mitől változott meg ennyire. Valamint az is gyanús lesz nekik, hogy apjuk nem is reagál Gabi a családot kiborító takarításmániájára.

Segítség, bajban vagyok! 29.
A pénzéhes barátnő

Judit és a férje András alapvetően szolid életet élnek: van egy házuk, és megélhetésüket egy barkácsboltban keresik meg. Az üzletalapítás pénzügyi alapjait egy olyan divattanácsadó-könyv bevételei jelentették, melyet Judit 6 éve adott ki. Az üzlet mindkettejüket megterheli munkával és nem is megy túlságosan jól, és a konkurencia is szorongatja. Egyik este egy egykori barátnő, Lídia csenget be Juditékhoz. Lídia, Judit gimnáziumi barátnője, akivel Judit később összeveszett és Lídia külföldre költözött egy férfihoz. Ő azt állítja, hogy a könyv koncepciója eredetileg az saját ötlete volt, és hogy a döntő részeit ő maga írta meg, ezért a bevételek felét követeli magának. Judit megdöbben ezen az arcátlanságon, mert ő pont fordítva emlékszik a könyv megszületésére. Lídiában sosem volt meg az a kitartás, hogy a dolgait végig vigye, így amikor Lídia már rég Amerikában élt, akkor Judit valóban megírta a könyvet és ő szerzett kiadót is. A követelt pénzt pedig, ha akarná, sem tudná kifizetni, mivel ő mindent a családi cégbe fektetett. Mivel az egykori barátnő erőszakoskodik, így Juditnak és férjének nincs más választása, minthogy Lídiát bevegyék a saját cégükbe. De a főbb gondok csak ezután jönnek! A pénzéhes barátnőnek nem csak a cégre, de barátnője férjére is fáj a foga.

Segítség, bajban vagyok! 3.
Az egyéjszakás kaland

Incze Tünde jelenleg munkanélküli tanárnő. Jelenleg a hetedik mennyországban érzi magát, mivel az évekig tartó keresgélés után végre megtalálta álmai hercegét. A férfit Kelemennek hívják, az interneten keresztül ismerkedtek meg egymással és az első találkozáskor rögtön együtt töltöttek egy forró éjszakát. Bár egyáltalán nem így tervezték, de Tünde rögtön teherbe is esett. Azonban Kelemen egyáltalán nem örül a hírnek. Átkozza érte Tündét, és megszakítja vele a kapcsolatot, azt mondja neki, hogy számára ő csak egy egy éjszakás kaland volt és a hír után soha többé nem jelentkezik a lánynál. Tünde leendő gyermeke apjának csak a keresztnevét tudja, a várost, ahol lakik, a Skype-címét és a mobilszámát. Tünde elhatározza, hogy bár kevés infója van a férfiról, mindenáron meg akarja találni. A célja, hogy Kelemen gondoskodjon a gyerekről és fizesse a gyerektartást. A nyomozás során folyamatos kellemetlenségek derülnek ki, amit Tünde megdöbbenve fogad. Vajon elég kitartó lesz?

Segítség, bajban vagyok! 30.
Egy anorexiás lány

Hanna egy jól menő üzletben eladónő. Igazából a világ legboldogabb asszonya lehetne, mert László álmai férfija, aki megkérte a kezét és már az esküvőre készülnek. Hanna nincs megelégedve a testével, amikor az esküvői ruháját próbálja, úgy érzi, hogy van rajta jó pár kiló súlyfelesleg. Tornázni, fogyózni kezd, egymás után próbálja ki a kegyetlenebbnél kegyetlenebb diétákat. Kiderül, hogy a fiatal mennyasszony már gyerekkorában sem volt megelégedve a testével. Mindig úgy érezte, hogy ő túl kövér ahhoz, hogy szerethessék. Előző párja, István minden lehetséges alkalommal piszkálta Hannát, amikor pedig kidobta, Hanna önmaga számára teljesen értéktelen lett. Egy időre úgy nézett ki, hogy minden rendben, és Hanna el tudja fogadni önmagát és testét, de az esküvő előtt kiderül, hogy még László szerelme sem tudja meggyógyítani. A fogyás utáni vágy, az állandó diéták, folyamatos vitákat szül a fiatalok között. Még az is elfordulhat, hogy elmarad az esküvő.

Segítség, bajban vagyok! 31.
A gyerekéért küzdő apa

László, informatikus és egy éve boldog kapcsolatban él Alizzal. Aliz várandós, már nem sok van vissza a szülésig, amikor egyszer csak minden magyarázat nélkül elhagyja Lászlót. Lászlót teljesen sokkolja a hír, és a legjobb barátjával, Miklóssal, azonnal Aliz keresésére indul, de nem járnak sikerrel. Csak egy telefonhívás Petrától, Aliz legjobb barátnőjétől, szolgál némi magyarázattal a nő eltűnésével kapcsolatban. Kiderül, hogy Aliz valójában házas, és visszatért férjéhez, Tamáshoz. Időközben a megszületik Aliz gyermeke. László felkeresi a nőt, de Tamásba ütközik, aki megtiltja neki a látogatást, és azt állítja, hogy Aliz gyermekének az apja, így László jobban teszi, ha eltűnik az életükből. Az anyakönyvi hivatalban László megtudja, hogy időközben Tamás lett a gyerek apjaként nyilvántartásba véve. László a bírósághoz fordul, hogy elismertesse az apaságát, de nem jár sikerrel. László nem adja fel, küzd a gyerekéért.

Segítség, bajban vagyok! 32.
Hirtelen jött kapuzárás

Klára és Demeter a gyerekeikkel, Lászlóval és Flórával élnek együtt. A család egy évvel ezelőtt költözött be egy kis házba. Az ingatlannal, és Demeter küszöbön álló előléptetésével a család azt reméli, hogy idős korukra tisztességes megtakarítást és biztos jövőt biztosíthatnak maguknak. Klára mégis aggódik a férje miatt, az elmúlt hetekben egyre elégedetlenebbnek tűnt. Annak érdekében, hogy felvidítsa párját, a 45. születésnapjára egy partit szervez. Azonban a meglepetés rosszul sül el, ugyanis Demeter is meg szeretne osztani valamit a családjával: azonnali hatállyal felmondott. Klára először azt hiszi, hogy Demetert kirúgták és csak szégyenből hazudik. De gyorsan rájön, hogy a férjével valami nem stimmel. Demeter már csak magára gondol, anélkül, hogy megbeszélné Klárával, valóra váltja költséges álmát egy nagyobb motorról és egy lakókocsiról, majd szélsőségesen fiatalosan kezd el öltözködni. Az idő haladtával a viselkedése Klárával szemben egyre hidegebb lesz. Klára attól tart, hogy Demeternek kapcsolata van a fia 16 éves barátnőjével. Klárát a férje hideg és elutasító viselkedése egyre jobban megviseli, és végül elhatározza, hogy el fog válni tőle. Amikor Demeter tudomást szerez a felesége szándékáról, a motorjával ittasan elszáguld. Mitől változhatott meg ennyire Demeter?

Segítség, bajban vagyok! 33.
Jó kislányból rossz kislány

Martina és Roland a 15 éves Nóra szülei. Nemrégiben még harmonikus, békés családi életet éltek egy Budapest peremén álló házban. Amikor Rolandnak előre nem látható időre a cége telephelyére kell mennie dolgozni, ami Szolnokon van, a házaspár elhatározza, hogy eladja a házát, és beljebb költöznek a fővárosba, mivel így kevesebb lesz a kiadásuk. Martina számára, aki egy divatbutikban dolgozik, így egyszerűbb lenne a mindennapi teendők megszervezése. Martina hamarosan megbánja ezt a döntését, mert a lánya, Nóra az új iskolában azonnal új barátokra talál, akik nincsenek rá jó hatással. Az új barátok egy lánybanda, a "Vadmacskák" tagjai. A banda vezetője egy többször bukott lány, a 17 éves Bea. Mivel Nórának nincsenek barátai, és valakihez tartozni szeretne, mindenben benne van. A kedves, vidám lány nyakas és kezelhetetlen kamasszá válik, és félő, hogy egyre mélyebbre süllyed a bűnözés világában: lopás, testi sértés és zaklatás vannak már a lajstromán. Martina és Roland aggódnak a lányuk miatt. Félnek, hogy teljesen kisiklik az élete és még veszélyesebb dolgokba keveredik, miután egy alkalommal már a rendőrség hozza haza.

Segítség, bajban vagyok! 34.
A szexre kényszerített férj

Anna és József négy éve házasok. Két évvel ezelőtt világra jött várva várt gyermekük, Lujza, így kiteljesedhetett a boldogságuk. Házasságukról azonban mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy jó, mivel József és Anna a terhesség óta, közel három éve nem szeretkeztek. Önmarcangolástól és gyanakvástól vezérelve nap, mint nap belekötnek egymásba. Anna mindent bevet, hogy elcsábítsa férjét, József azonban visszautasítja őt. A feleség viszonyt sejt a háttérben, sőt odáig fajul a helyzet, hogy az impotencia is felmerül. Még a romantika-tanfolyam és a wellness-hétvége is kudarcba fullad. Anna végül választás elé állítja férjét: vagy aláveti magát a párterápiának, vagy végleg elválnak útjaik. József döntése pedig mindenkit meglep!

Segítség, bajban vagyok! 35.
Csak férfiaknak!

Márta Kálmán budapesti használt luxus autószalonjában dolgozik értékesítőként. A fiatal nő tisztában van vele, hogy egy tipikus férfiterületre merészkedett, de nagyon kell neki a munka, hogy támogatni tudja súlyos beteg édesanyját. Mivel Mártának nem csak bájból, de kereskedői vénából is kijutott, sokkal több autót ad el, mint férfi kollégái, amiért azok folyton zaklatják. Márta az idők során egyre inkább ráébred, hogy a főnöke előnyben részesíti a hímnemű kollégákat. A főnök például csak velük utazik el egy wellness hétvégére, amit "motivációs tréningnek" álcáz. Kálmán szerint az új alkalmazottnak a kiemelkedő teljesítménye miatt szerinte "nincs is szüksége". A férfi egyik pillanatról a másikra kirúgja titkárnőjét, Hannát, Márta jó barátnőjét és bizalmasát. Állítólag gazdasági okokból. Úgy vélik, hogy Kálmán próbál megszabadulni a női alkalmazottaktól. A nők tehát felháborodva elhatározzák, hogy harcba szállnak ez ellen. A nyomozás során pedig megdöbbentő információk derülnek ki Kálmánról és az ő "motivációs tréningjeiről".

Segítség, bajban vagyok! 36.
A zaklatással vádolt orvos

László és felesége, Ildikó a nő szülővárosába, Érdre költöznek, hogy ott átvegyék Ildikó apjának, Kristófnak a rendelőjét. Egy évig minden rendben megy, egészen addig, amíg a frissen odaköltözött Tünde páciense nem lesz Lászlónak. Néhány alkalom után László számára világossá válik, hogy Tünde többet akar tőle, mint ami egy orvos-beteg kapcsolatba belefér. Amikor ezt korrekt módon jelzi Tündének, és megkéri a nőt, hogy keressen magának egy másik háziorvost, Tünde kineveti, és azt követeli a férfitól, hogy adjon neki hárommillió forintot, ha nem akarja, hogy rendelőben elkövetett szexuális visszaélés vádjával feljelentse. László a felesége tanácsa ellenére kifizeti a nőnek az összeget. Egy szerződéssel akarja biztosítani magát, amelyben Tünde aláírja, hogy a pénz fejében eláll a feljelentési szándékától. Amikor az apósa tudomást szerez az ügyről, azonnal aggódni kezd a régi praxisa miatt, és nyomást gyakorol Lászlóra.

Röviddel később Tünde a szerződés ellenére még több pénzt követel és mindezek fejében egy sztárügyvédnek is megbízást ad az ügyben.

Segítség, bajban vagyok! 37.
Őrjítő féltékenység

László két hónapja van együtt a pszichológia szakos hallgatóval, Viviennel. A személyi edző László, a középkorú Lindát, hagyta el Vivien miatt, akivel már évek óta élt együtt. A rendkívül féltékeny Viviennek nem tetszik, hogy a volt pár ugyanazon a helyen dolgozik, egy fitneszteremben. Azt is képtelen elfogadni, hogy László baráti viszonyban szeretne maradni Lindával. Vivien kiszúrja László motorjának kerekeit, majd azt állítja, hogy Linda tette, csak hogy eltávolítsa őt a férfi mellől. A fitneszterem büféjében Vivien rátámad Lindára, és azt követeli, hogy keressen új munkahelyet magának. Linda azonban nem hajlandó erre. Vivien tönkreteszi László estéjét, amikor a férfi barátaival meccset szeretne nézni. László barátai is ellenszenvet éreznek a lány iránt, úgy érzik, tönkreteszi Lászlót. László lassan magához tér, és szakítani akar Viviennel. Vivien a színészies viselkedésével, és a színlelt megbánásával sikerül megakadályoznia a szakítást. Mivel a lány mégsem változott meg, László másodszor is megpróbálja elhagyni. Ez alakalommal Vivien súlyos szívbetegséget színlel, így László ismét megbocsát neki. Vajon meddig tudja elviselni a férfi új barátnője őrjítő féltékenységét?

Segítség, bajban vagyok! 38.
Pisztoly gyermekkézben

Ibolya 13 éves lányával, Petrával Budapesten lakik. Ibolyát rendkívül megrázza, amikor a 13 éves Marcell egy pisztolylövéssel megsebesíti a lányát. Petra halláskárosodást szenved, és nagy valószínűséggel egy életre süket marad. Az eset egyetlen tanúja Ádám, a portás, azonban azt mondja, nem látott semmit. Ezért Ibolya Marcell apját, Jánost, a vállalkozót vonja felelősségre. De a férfi lerázza, és védelmébe veszi fiát. Azt állítja, hogy a fiú csak egy airsoft játékfegyvert használt, és hogy Petra maga tehet arról, hogy megsebesült.

De Ibolya nem hagyja magát ilyen könnyen leszerelni - nem hisz a hobbilövész nagyvállalkozónak. Azt akarja, hogy János és fia ne kerüljék el a felelősségre vonást, és vállalják Petra kezelésének költségeit. Perre viszi az ügyet.

Segítség, bajban vagyok! 39.
A tolvaj mostohagyerek

Barbara nem tudja, mit kezdjen a fiával. Hat hónappal korábban elvált a férjétől, Viktortól. Nem sokkal ez után a 13 éves közös fiuk, Tamás igazi problémás gyerekké vált. Az iskolai teljesítményének romlásán túl még lopni is kezdett. Már az anyja dolgai sincsenek biztonságban előtte. Barbara eleinte nem ismeri fel a fia kirívó viselkedésének valódi okait. Amit látni vél belőle, azt is mind a válás számlájára írja, de egy további, még erősebb kiváltó oka a gyerek rossz útra térésének egyértelműen az anyja új barátjának a színre lépése. Mióta György velük lakik, Tamásnak nagyon nehezére esik megtalálnia a helyét a "családban". Úgy érzi mellőzi az anyja. Különben is egyáltalán nem kedveli a "nevelőapját". Nagyon hiányzik neki az édesapja, akire rajongással tekint. De ő sajnos nem veszi komolyan az apai szerepét. Sokkal szívesebben tölti az idejét az új barátnőjével. Tamás, hogy végre valahogy felkeltse a környezete figyelmét, lopni kezd. Barbara az új barátjától, Györgytől nem számíthat sok támogatásra, hiszen ő sem képes arra, hogy szót értsen a fiúval. Ha rajta múlna, sokkal keményebben fogná a gyereket. Miután Tamás az ígéretei ellenére sem hagy fel a lopással, nagyon elmérgesedik a helyzete otthon. Főleg Tamás és nevelőapja, György között.

Segítség, bajban vagyok! 4.
Ellopott lottószámok

Baróti Viola és Krisztián Budafokon élnek. 13 évi házassággal a hátuk mögött válófélben vannak. Miközben az alkalmi munkákból élő gyermektelen asszony a válást megelőző hónapokban önként az édesanyjához, Andreához költözött, Krisztián, a nem túl sikeres biztosítási ügynök továbbra is a közös lakásukban él. A válófélben lévő házaspár egyetlen közös ténykedése a heti lottó, amit évek óta ugyanazokkal a számokkal játszanak. A szelvények feladása Krisztián dolga, s ezt a feladatot a biztosítási szakember immár tíz éve több mint precízen látja el. A játékszelvények vásárlásakor kapott valamennyi nyugtát egy dossziéban őrzi nagy rendben, ám amikor a felesége, Viola egy napon váratlanul megjelenik a lakásban, és kitörő örömmel közli, hogy közel 300 millió forintot nyertek a lottón, kiderül, hogy Krisztián állítólag elfelejtette feladni a szelvényeket. Viola persze egy szavát sem hiszi a férjének, meggyőződése, hogy a teljes nyereményt magának akarja megtartani. Amikor Viola ügyvédhez fordul, ki akarja deríteni, hogy Krisztián hazudik-e és szeretné megkapni a nyeremény felét. Ekkor Krisztián bejelenti, hogy új barátnője van és barátnőjét akkora szerencse érte, hogy nyert a lottón, méghozzá a házaspár számaival. Viola ezek után pontosan tudja, hogy férje és barátnője magának akarja megtartani az óriási nyereményt. Azonban az újdonsült barátnőnek, Enikőnek más tervei vannak a pénzzel, mint Krisztiánnak. Viola pedig harcol a jussáért.

Segítség, bajban vagyok! 40.
Terror a szomszédban

Dániel és Katalin 10 hónappal korábban vásárolták meg Pomázon egy ikerház egyik felét. Fél évvel ezelőtt László, és felesége Renáta költöztek be a ház másik felébe. Azóta a férfiak közt igazi barátság alakult ki. Ellentétben a nőkkel, Katalinnak nem sikerül a nagyon félénk és zárkózott Renátához közel kerülnie. Van is sejtése, hogy ez miért van így: azt gyanítja, hogy a szomszédjuk veri a feleségét, és Renáta ezért ennyire félénk. Azzal magyarázza a gyanúját, hogy éjszakánként zajokat, veszekedést hall a szomszédból. A férje, Dániel azt gondolja, hogy ezek teljesen normális viták és nem tudja a felesége gyanúját megerősíteni. De Katalint nem lehet megingatni a hitében és egy lépéssel tovább megy, értesíti a rendőrséget. Eredmény nélkül, mert a házaspár mindent letagad. Dániel azt gondolja a feleségéről, hogy paranoid, egészen addig, amíg véletlenül a fociöltözőben felfedezi, hogy László hátán kék foltok vannak.

Segítség, bajban vagyok! 41.
Se kép, se hang

Nóra egy átbulizott éjszaka után barátnőjével, Edittel és pár ismerősükkel, Alexszel, Danival és Márkkal egy romos házban ébred, és nem emlékszik rá, miként került oda. Olyan, mintha az elmúlt nyolc órát kitörölték volna az emlékezetéből. Rosszul érzi magát, bár nem emlékszik, hogy olyan sokat ivott volna. Otthon észreveszi, hogy fordítva van rajta a fehérneműje. Nóra édesanyja, Gerda unszolására elmegy orvoshoz. A doktornő megállapítja, hogy Nóra az elmúlt pár órában szexuális kapcsolatban volt valakivel. A doktornő csináltat egy vérképet, mert azt feltételezi, hogy Nórának valamilyen tudatmódosítót adtak. Nóra nem sokkal később megtudja, hogy barátnője, Edit a kábító cseppektől még mindig kómában van. Nóra kétségbeesve elmegy Alex, Dániel és Márk albérletébe, hogy rájöjjön, mi is történt az előző éjjel. De a fiúk sem tudnak neki igazán segíteni, azt feltételezik, a bár egyik vendége áll a dolgok hátterében. Azonban a fiúk nem jelennek meg a rendőrségen, hogy tanúvallomást tegyenek. Vajon ki lehet a titokzatos elkövető?

Segítség, bajban vagyok! 42.
Titkos esküvő

Lili, a 16 éves diáklány terhes lesz 20 éves barátjától, Andortól, miután titokban összeházasodtak Hawaii-on. Andor ezoterikus beállítottságú anyja, Brigitta, örül a hírnek. Nem úgy, mint Lili konzervatív elveket valló szülei, Mátyás és Erzsébet. Ők nagyon felháborodtak, és megtiltják Lilinek, hogy összeköltözzön Andorral, hacsak nem hajlandó Andor is odaköltözni hozzájuk. Ez azonban feszültséghez vezet. Andor nem sokáig bírja a nyárspolgári körülményeket, és visszaköltözik az albérletébe, ami nagy veszekedésekhez vezet a Bokor családban. Lili a férjével akar lakni, és önálló életet akar élni. Ezért jogi úton akarja kiharcolni, hogy a férjéhez költözhessen. Uralkodó jellemű anyja kénytelen elengedni Lilit, de világossá teszi a számára, hogy ettől kezdve nem számíthat a szülők segítségére. Lilit ez nem érdekli. Menekülni akar a szülői ház börtönéből. A szerelemtől elvakulva odaköltözik a férjéhez, Andorhoz. Férje azonban az albérletben exével, Katával, és Richárddal egy földönfutó fényképésszel él együtt. Mi lesz így a fiatalok kapcsolatával?

Segítség, bajban vagyok! 43.
Áldatlan állapotban

Tíz évi házasság után Krisztina hirtelen gyereket akar. Férje, a bokszedző Tamás tulajdonképpen nem vágyik gyerekre, de a felesége iránt érzett szerelemből belemegy a dologba. Hamarosan azonban Krisztina fixa ideája lesz a gyermekvállalás: a nő az egész életét a peteérése szerint szervezi. Így történik meg az is, hogy például teljesen váratlanul beállít Tamáshoz munka közben, és férje saját bokszstúdiójában, ráadásul tanítványai és kollégái szeme láttára azonnali szexet követel tőle. Tamás nehezen tudja megemészteni felesége furcsa viselkedését, de aláveti magát az akaratának, és a lehetséges ovulációja mind a négy napján sűrűn ágyba bújik vele. Tamás egyre kellemetlenebbül érzi magát ebben a helyzetben. Gyakrabban kerül sor heves veszekedésre közöttük, és mivel Krisztina minden próbálkozásuk ellenére még hónapok után sem esik teherbe, azt kezdi feltételezni, hogy Tamás impotens. Követeli, hogy férje vizsgáltassa ki magát. Krisztina gyermek utáni vágya lehet, hogy a házasságukba kerül?

Segítség, bajban vagyok! 44.
Mama kicsi fiacskája

Sámuel 31 éves és még mindig az édesanyjával él. Munkanélküli, nincs se munkája, se barátnője. Viszont nagyon ért ahhoz, hogy édesanyját a céljainak megfelelően manipulálja. Az asszony, Marianna mindent megtesz a fiáért, ez a helyzet csupán akkor változik meg, amikor Marianna ismét szerelmes lesz, és több időt szeretne barátjával, Dáviddal tölteni. Sámuel veszélyeztetve érzi eddigi kiváltságos helyzetét és mindent megtesz, hogy megszabaduljon Dávidtól. Dávid és Marianna kitalálják, hogy csellel munkára kényszerítik Sámuelt, így a 31 éves fiú kénytelen Dávid pékségében munkát vállalni. Viszont Samu mindent megpróbál, hogy anyja barátjának az életét pokollá tegye. Dávid ráveszi Sámuel anyját, hogy költözzön hozzá. Így Sámuelnek a saját lábára kell állnia, ami rövid időn belül totális káoszhoz vezet. Mivel a fiú képtelen arra, hogy magát ellássa, romlott ételt eszik, és kórházba kerül. Marianna előbb utóbb két tűz közé kerül, hiszen fia és szerelme is ragaszkodik hozzá, akik viszont nehezen bírják egymás elviselni.

Segítség, bajban vagyok! 45.
Egy beteges gyűjtögető

Tímea és a lánya, a 16 éves Adrienn egy családi házban élnek Budapesten. Tímea tehetős családból származik, a szülei néhány éve meghaltak, és tekintélyes örökséget hagytak rá. Kifelé sikeres és rendezett ingatlanközvetítő, belülről azonban másképpen fest: nem tudja rendbe hozni a magánéletét, mióta 5 évvel korábban elhagyta a férje. A munkájával ellentétben a privát életében egyre nagyobb káosz uralkodik. Növekszik a gyűjtögető szenvedélye, és gyakran a háztartási teendőket sem látja el. Lánya azonban sokat segít otthon, amikor azonban Adrienn egy évre külföldre utazik, Tímea minden kontrollt elveszít. Úgy érzi, hogy Adrienn elhagyta őt, és a hiányt olyan dolgokkal próbálja meg pótolni, amikről azt hiszi, hogy valamikor egyszer még hasznukat veheti. Amikor Adrienn már fél év után hazajön, mert hiányzik neki a barátja, Krisztián, a ház kacatokkal, használhatatlan tárgyakkal és szeméttel van telepakolva. Adrien szinte sokkot kap!

Segítség, bajban vagyok! 46.
A terrorban tartott család

Petra ereje fogytán van - 17 éves fia, Robi nemtörődöm, önző magatartásával és brutalitásával évek óta terrorizálja a családot. A betörésért és testi sértésért már büntetett előéletű fiú terrorja új minőségbe csapott át, amikor egy nap Robi megütötte az anyját. Férje, Zsolt, aki Robi nevelőapja, ezt már nem tudja, és nem is akarja tűrni, mert Robi 13 éves húga, Dóra is egyre jobban szenved testvére támadásai miatt. Zsolt már csak egy célt tart a szeme előtt: Robit bírósági úton kiebrudalni a lakásból. Az anya, Petra nem tudja összeegyeztetni lelkiismeretével, hogy saját fiát bíróság elé vigye. Előbb a gyámhivatal segítségét akarja kérni, ám Zsolt számára kevés, amit a hivatal ajánl, ő ugyanis kemény fellépést akar. Ráadásul az egyébként bunkóként viselkedő fiú a hivatal embere előtt a mintagyereket adja elő. Mikor Robi már másnap ellopja nevelőapja hitelkártyáját, és bevásárol vele, kiborul a bili. Zsolt lopásért feljelenti a fiút, ám rövid őrizetbe vétel után ismét kiengedik. Folytatja a család terrorizálását: ezúttal húgát, Dórát kényszeríti, hogy ellopjon két mp3-lejátszót. Zsoltnál betelik a pohár és Petrát meggyőzi, költöztessék el a fiút. Azonban a megpróbáltatásoknak még nincs vége.

Segítség, bajban vagyok! 47.
A hiú modelljelölt

Juditnak a fiatal fodrásznőnek egy új, lakótársnője van, Brigitta. Éppen most költözött Budapestre egy kis faluból és komoly tervei vannak: modellként szeretne érvényesülni. Biztos benne, hogy sikerrel jár, sőt, úgy gondolja, ő a legszebb a világon. Judit csodálja Brigittát, egyrészt mert csinos, másrészt a magabiztosságáért, aminek ő híján van. Judit azonban nem sejti, hogy Brigitta excentrikus viselkedése mögött személyiségzavar rejtőzik, mindenben hallgat új lakótársnőjére és nem veszi észre, hogy Brigitta leleményesen saját céljaira használja fel őt. Judit jó szándékkal álláshoz juttatja Brigittát Budapest egyik felkapott klubjában, de a lány nem veszi komolyan a munkáját és úgy tekint erre, mint egy eszközre, mellyel a kapcsolatait és modell karrierjét építheti. Brigitta nem veszi észre, mennyire nevetségessé és gúny tárgyává teszi magát öntömjénező magatartásával. Különösen Judit barátjának, Örsnek megy az idegeire Brigitta viselkedése. Nem kívánja tovább elnézni, ahogyan nő kihasználja és elnyomja barátnőjét. Brigitta mindeközben megismerkedik az arrogáns rendezvényszervezővel, Olivérrel, ekkor a lány úgy érzi, célba ért, ez a férfi fogja megnyitni előtte a felemelkedés útját... Kezdetben egymás narcisztikus hajlamait erősítik, mígnem a lányt több modellügynökség is elutasítja, ekkor Olivér rádöbben, barátnője mégsem olyan tökéletes, mint amilyennek gondolta. Olivér szakít Brigittával, aki végül a klubban súlyos munkahelyi balesetet szenved, melynek következtében megsérül az arca...

Segítség, bajban vagyok! 48.
A kihasznált barátnő

Nóra képzett fizikoterapeuta, sajnos hosszú keresés és számtalan önéletrajz megírása után sem talált magának munkát. Ezért barátja, István felajánlja, hogy dolgozzon masszőrként az egyik szolárium szalonjában. Nóra nehezen fogadja el az ajánlatot, de végül igent mond. A vendégek jönnek, Nóra nagyon elégedett a munkájával, de barátja és munkáltatója a lány sikerei dacára sem hajlandó megírni Nóra munkaszerződését. A megegyezés szerinti munkabért sem fizeti ki neki, ehelyett minimálbérrel szúrja ki a szemét. Nórát nagyon nyomasztja, hogy többszöri kérésére és követelésére sem kap munkaszerződést ezért apjától kér tanácsot. Együtt megbíznak egy ügyvédet, hogy perelje be Istvánt a teljes munkabér megfizetése érdekében. István azonban kihasználja a Nórához fűződő viszonyát, és rábeszéli, hogy vonja vissza a keresetét, és folytassa a munkát. Ez vitához vezet a lány szüleivel, Ágostonnal és Klárával, akik nem értik Nóra magatartását. Amikor István az egyik ügyfelének erotikus masszázst ígér, és Nórát szexuális támadás éri.

Segítség, bajban vagyok! 49.
A nagymama kismama lesz

Paula pénzügyi előadóként dolgozik, együtt él barátjával, Tiborral, akivel első közös gyermeküket várják. Paula már anyasági szabadságon van és készül élete legnagyobb vágyának teljesülésére: hogy saját boldog családja legyen. A kismama barátja, Tibor unszolására meghívja magukhoz anyját, Katit, akivel Paula már több mint egy éve nem találkozott. Tibor alig várja, hogy végre megismerje leendő anyósát. Ám már az első közös vacsoránál meglepetés éri a fiatalokat, amikor Paula el akarja mondani anyjának, hogy gyermeket vár: Kati kijelenti, hogy ő szintén várandós! Paula nagyon dühös lesz. Egyrészt, mert visszataszítónak és veszélyesnek is tartja, hogy valaki még 50 évesen gyereket vállaljon, másrészt viszont azért, mert szerinte ez is anyja önző viselkedését bizonyítja. Anyjának ismét sikerült tönkretennie lánya életének egyik különleges és fontos pillanatát. A konfliktusukból kiderül, hogy az anya gyermekkorában elhanyagolta lányát, már akkor is rivalizált vele, és voltaképpen a lány viselkedett anya módjára a kapcsolatukban. Tibor nem igazán érti, hogy mi Paula problémája anyjával, megpróbál kettejük között közvetíteni, ami csak újabb problémákhoz vezet. Amikor Tibor váratlanul megkéri barátnője kezét, Kati titkos elégedetlensége újra felszínre kerül. Hipp-hopp beszerez egy új szeretőt, akit a következő találkozásnál ő is, mint a vőlegényét mutatja be.

Segítség, bajban vagyok! 5.
Az átvert család

Amikor a 16 éves Novák Emese a barátjának, a 17 éves Eriknek szeretne segíteni a szülei építkezésén, leesik egy nem biztosított lépcsőházba és súlyos térdsérülést szenved. Emese édesanyja, Edina reméli, hogy a térdkezelés költségeiről sikerül Erik szüleivel, Györggyel és Mónikával megegyeznie, anélkül, hogy ügyvédhez kellene fordulnia.

Amikor az első beszélgetések Györggyel nem vezetnek eredményre, Edina valóban arra a döntésre jut, hogy ügyvédhez fordul, mivel ha Emese térdét nem egy bizonyos terápiával kezelik, talán soha többé nem lesz képes normálisan járni. Ezt Edina mindenáron meg akarja akadályozni. A betegbiztosító ezt a speciális külföldi kezelést azonban nem fizeti ki, ezért Edina rá van szorulva a támogatásra.

Az ügyvéd díja azonban annyira magas, hogy Edina úgy gondolja, nem fogja tudni egyedül kifizetni. Emese beavatja az édesapját, a bokszedzőt, Károlyt és reméli, hogy majd ő kifizeti az ügyvédi költségeket. Károly idegesen reagál arra a hírre, hogy György nem akar fizetni és fián, Eriken áll bosszút, felindulásában dühösen meg is fenyegeti a fiút. Nem túl jó ötlet, mivel Károly már korábban volt büntetve. György feljelenti Károlyt és elindul a háború a két család között. De vajon Emese térde meggyógyul valaha?

Segítség, bajban vagyok! 50.
A kiállhatatlan anyós

Mónika soha nem fogadta el lánya, Krisztina férjét Ábelt, a pár mégis rendkívüli boldogságban él együtt már egy éve. Mónika mégsem bírja ki, hogy ne avatkozzon bele újra és újra lánya életébe, bár a 30 éves óvónő számára mindez még elviselhető, mivel anyjával ritkán találkoznak. Ez egy csapásra megváltozik, amikor Ábel egy nap arra ér haza a munkából, hogy anyósa, Mónika beköltözött hozzájuk. Anyósával szakított az élettársa, Gyula, és kitette őt a házából. Ábel nagyon kiakad, végül mégis beleegyezik, hogy anyósa két hétig náluk maradjon, de nem tovább és Mónikának addigra találnia kell magának más lakhelyet. Ám a két hétből egyre több lesz, és Mónika nem tesz semmilyen erőfeszítést arra nézve, hogy egyáltalán lakás után szeretne nézni valaha. Ám minden további nélkül kölcsön kér Ábeltől 1,2 millió forintot állítólagos legjobb barátnője, Veronika életmentő műtétére, mert a nő rákbeteg. Ábel számára egy szélmalomharc veszi kezdetét, mert arra gyanakszik, hogy a pénz másra kellett anyósának.

Segítség, bajban vagyok! 51.
Rendőri brutalitás

Orsolya óvónő, aki boldogan él a férjével, Szilárddal és a 3 éves lányukkal, Laurával Budapesten. Egy napon, amikor a fiatal anyuka a szupermarket parkolójában meghúz egy ott parkoló autót a bevásárlókocsival, teljesen megváltozik az élete. A rendőr, Szilvia és a kollégája, Mihály szükségtelen brutalitással tartóztatják le a fiatal anyukát arra hivatkozással, hogy elhagyta a baleset helyszínét, illetve amiatt, hogy ellenáll a kényszerintézkedésnek, amelynek során kificamodik a karja. Orsolya úgy érzi, igazságtalanul bánnak, vele és közben nem érti, mi történik körülötte, de a szigorú rendőrnőt, Szilviát nem lehet meggyőzni. Így aztán megkezdődik az óvónő küzdelme saját igazáért a hivatali erőszak ellen. Szabadon bocsátását követően férjével, Szilárddal és az ügyvédjével pert indít a rendőrség, pontosabban Szilvia, igazságtalan és erőszakos eljárása miatt. Orsolya bízik a jogban, de az ügy másképp alakul, mint ahogy ő azt gondolta: a rendőrnő kap bizalmat, és Orsolya elveszíti a pert. A fellebbezési eljárásban is a kétségbeesett fiatal anyuka ellen ítélnek. Az óvónő teljesen összeomlik, mivel rossz híre miatt, miszerint ő egy agresszív bűnelkövető, még a munkáját is elveszíti. De nem adja fel, küzd az igazáért.

Segítség, bajban vagyok! 52.
A korai klimax

Bernadett két éve él házasságban Gáborral. Velük lakik a férfi anyja is, így együtt élnek a férfi családjának a panziójában, amelyet évtizedek óta üzemeltetnek. Annak ellenére, hogy Gábor már szeretne családot alapítani, Bernadett még nem érzi magát érettnek a feladatra, ő karriert szeretne építeni és amúgy sem tudna még mit kezdeni egy gyerekkel. Amikor Gábor örömére mégis kimarad a havi menstruációja, Bernadett elmegy egy orvoshoz. Ott viszont azt állapítják meg, hogy nem terhes, hanem már belépett a változó korba, és a korai klimax tünetei jelentkeznek rajta. A nő alig hiszi el, mivel még csak 35 éves, erre egyáltalán nem számított. Amikor beszámol a férjének, nem akar neki hinni, mint ahogy anyósa sem.

Gábor és Bernadett házassága egyre inkább szenved a korai klimax heves tünetei miatt: a nőnek nincs kedve a szexhez, alig tudja kezelni a hőhullámokat és a hangulatváltozásait. Úgy érzi, csak a legjobb barátnője és egyben kolleganője, Tímea érti meg igazán. Amikor Tímea megkéri barátnőjét, legyen a lánya keresztanyja, Bernadett ekkor jön rá, hogy lehet, hogy neki soha nem lehet már gyermeke. Elveszíti azt a jogot, hogy ő döntsön a sorsáról és nem a természet. Gábornak szintén nehéz felfogni ezt a tényt, mivel az első fiú szülött örökölné a panziót. Betti javaslata, hogy fogadjanak örökbe egy gyereket, szóba sem jöhet. Gábort csak egy saját - vér szerinti - gyerek tudná boldoggá tenni.

Betti fél, hogy a klimax miatt elveszítheti a férjét. Félelmei pedig beigazolódni látszanak, amiben anyósának, Ilonának is köszönhet.

Segítség, bajban vagyok! 53.
A pórul járt védelmező

Mihály a 17 éves lányát, Magdit várja az iskola előtt, amikor meglátja, hogy lánya, iskolája előtt megtámadják a 16 éves Istvánt. Azonnal közbelép, ám a hétköznapi ember ilyenfajta bátorságát nem sokra értékelik. A segítségnyújtás közben tönkremegy az egyik bántalmazó, András bőrdzsekije, valamint a bandavezér Oszkár mobiltelefonja is. Mihály meg van róla győződve, hogy ő helyesen cselekedett, ám a fiúk kártérítést akarnak a tönkrement tulajdonukért. A férfi nem hajlandó kifizetni a követelt kártérítést. Mindenestre rossz pletykák kezdenek el terjengeni arról, hogy Mihály rátámadt a fiúkra, és megverte őket. Ez csak megnehezíti a család életét: Fanni elveszíti a kisfiút, akire napközben otthon vigyázni szokott, Magdi nem talál barátokra az iskolában, Mihályt pedig munkahelyén kerülik a kollégái. Fanni kifizeti az első kártérítési követelést, ám ezt Mihály előtt titokban tartja. Az asszony nem akar mást, mint nyugalmat. Amikor Mihály erre rájön, veszekedésre kerül sor. A második követelésnél Mihály úgy dönt, hogy inkább jöjjön a bírósági per.

Segítség, bajban vagyok! 54.
A férfifaló

Amióta Linda szakított Krisztiánnal, egyre gyakrabban próbálja elterelni a figyelmét úgy, hogy idegen férfiakkal keveredik futó kalandokba. 8 éven át csak élete első komoly kapcsolata töltötte ki az életét, a szakítás után beleveti magát az ismerkedésbe. Így kezdődik a későbbi szex függősége, mert úgy érzi, hogy a futó kapcsolatok legalább egy kis időre javítanak az önbecsülésén. Elkezdi elvenni, amire szüksége van: minden nap másik férfi hagyja el Linda lakását, kolléganője és legjobb barátnője, Barbara egyre növekvő aggodalmára. Barbara, a férjével, Rolanddal a szomszéd lakásban él és többet lát a 30 éves nő napi üzelmeiből, mint amennyit szeretne. Barbara kétségbeesetten megpróbálja megóvni barátnőjét attól, hogy további butaságokba bonyolódjon a férfiakkal kapcsolatban, de sajnos sikertelenül. Linda még azt a hibát is elköveti, hogy együtt tölt egy éjszakát a volt barátjával, Krisztiánnal, aki azonban már a reggel nyilvánvalóvá teszi egy üzenettel, hogy nem kíván visszajönni hozzá. Linda az újabb csalódás miatt teljesen elveszíti az irányítást a szenvedélybetegsége felett. Még a munkahelyén is beigazolódnak a róla szóló pletykák, hogy Linda, egy őrült férfifaló. Amikor a konzervatív szülei tudomást szereznek a szenvedélyéről, undorodva hátat fordítanak Lindának és súlyos sértéseket vágnak a fejéhez. Ám Linda szenvedélybeteggé válásáról nem ő tehet. Segítségre van szüksége.

Segítség, bajban vagyok! 55.
Horror a nyaraláson

András idén feleségével, Máriával egy Budapest közeli szállodába megy nyaralni. Mindezt azért, hogy fiuk, a 10 éves Benjámin kipihenje az iskolai feszültségeket, ehhez szeretnének a szülők egy kis nyugalmat biztosítani. Alighogy megérkeznek a hotelbe, elkezdődnek a gondok. András mindenben talál valami kivetnivalót. A tulajdonosnő, Noémi rájön, hogy semmivel sem tudja kielégíteni András igényeit, de a java még csak most következik: András úgy érzi, hogy a család, aki a folyosón a velük szemközti szobában lakik, kifejezetten őket akarja idegesíteni. Amikor András megtudja, hogy Rakonczai Károly és Brigitta, lányaikkal, Kittivel és Dórával egy másik szállodából költöztek ide, sőt jobb minőségű ellátást kapnak, mint ami valójában járna nekik, akkor András még perrel is megfenyegeti a szálloda tulajdonosát. Noémi abban reménykedik, hogy András hamarosan megnyugszik majd. A hotel mégiscsak alig egy éve nyitotta meg kapuit, és a rossz hírverés tönkretehetné. Amikor a Rakonczai házaspár tudomást szerez a panaszról, közvetlenül a Haskó házaspárhoz fordulnak és a harc elindul a két család között. Újabb, és újabb veszekedésekre kerül sor, amikor egyszer a Rakonczai lányok a játék hevében megütik Benjámint.

Segítség, bajban vagyok! 56.
Bűnöző a szomszédban

Endre feleségével, Lenkével és lányával, a 16 éves Laurával elégedett életet él egy kis településen Budapest közelében, egészen addig, míg be nem törnek a házukba. A szomszédjuk Tamás tört be, míg ők aludtak. Tamás bátyjával, Imrével a mellettük lévő házban lakik. Amikor Endre rajtakapja, Tamás úgy megsebesíti a kezét, hogy nem tud tovább dolgozni órásként. Tamást elkapják, és öt év börtönbüntetésre ítélik, de Endre sebesülése miatt kénytelen felvenni két alkalmazottat a kis órásüzletébe, és még három év múlva is amiatt szenved, hogy nem dolgozhat álmai szakmájában. A család többi tagja is nehezen heveri ki, ami történt. Amikor a család rájön, hogy Tamást már három év után feltételesen szabadlábra helyezték és ismét beköltözött a szomszéd házba, életükbe visszaköltözik a félelem. Leginkább Lenke fél tőle, hogy Tamás bosszút akar állni rajtuk, és újra megpróbál majd betörni hozzájuk. Nem fér a fejébe, hogy nem tehet semmilyen lépést jogilag, hanem bele kell törődnie a helyzetbe. Amikor Tamás nem sokkal ezután munkába áll, mint vízvezeték szerelő, Lenke megpróbálja figyelmeztetni az utcában élő embereket, hogy nehogy beengedjék ezt a bűnözőt a házukba. Tamás válaszul bepereli őt rágalmazásért, és meg is nyeri a pert. Ám Lenke nem adja fel.

Segítség, bajban vagyok! 57.
Elcserélt embriók

Henrietta és a férje, Olivér semmit nem szeretnének jobban, mint egy saját gyermeket, mivel azonban ez természetes úton nem következett be, a pár a mesterséges megtermékenyítés mellett döntött. A beavatkozás sikeres, a magán klinikán azonban mulasztás következtében egy másik pár megtermékenyített petesejtjét ültetik be Henrietta méhébe! Kitti pedig Henrietta gyermekét hordja a szíve alatt. Valamennyi érintett sokkot kap, Kitti férje, Roland is. A párok először megegyeznek abban, hogy a szülés után egyszerűen kicserélik a gyerekeket, így mindenki a saját gyermekét neveli fel. Henrietta azonban az izgalom következményeként elveszíti a babáját. Kittiék erre az abortuszon gondolkodnak, mivel nem akarják felnevelni egy idegen házaspár gyermekét. Henriettát nagyon megviseli, hogy elment a baba, és fél, hogy az ő igazi gyermekét elvetetik. A két pár közti viszony rendkívül feszült, már csak amiatt is, mert Henrietta azt képzeli, Kitti nem lesz jó anya. Végül Kittiék mégis úgy döntenek, megtartják, és felnevelik a babát. Kié lesz végül a baba? A vér szerinti szülőké, vagy aki világra hozza?

Segítség, bajban vagyok! 58.
Túlzott anyai szeretet

Ágnes évtizedek óta házasságban él Győzővel. Közös gyermekük, Péter nemrég kezdte meg egyetemi tanulmányait, de Győző úgy gondolja az egyetem inkább a bulizásról szól, és nem a tanulásról. Egyik este Péter ismét elfelejt kulcsot vinni magával, és amikor éjjel részegen jön haza felébreszti apját, aki irtó dühös lesz. Nagyon leszidja fiát, és büntetésből az udvaron kell töltenie az éjszakát a garázsban. Felesége Ágnes könyörgése sem változtat semmit a dolgon. De Ágnest nem viszi rá a szíve, hogy elnézze, egyetlen fiacskája egyedül töltse az éjszakát az udvaron, ezért úgy dönt, hogy ő is a garázsban alszik. Péter, mint mindig most sem értékeli semmire anyja fáradozását és együttérzése, másnap reggel bejelenti, hogy barátnőjéhez, Mariannhoz költözik. Ágnesben egy világ omlik össze.

Segítség, bajban vagyok! 59.
Egy halott férfi két családja

Edit sokkos állapotban van: miután a férje meghalt egy autóbalesetben, hirtelen felbukkan párja - eddig eltitkolt - második családja. Hamar kiderül, hogy Pál éven át kettős életet élt, férje Ritával és a közös fiukkal, Róberttel töltötte a hétköznapokat, amíg Editet és a lányát, Vanesszát csak a hétvégéken látta. Amíg Editnek fogalma sem volt róla, hogy férjének van egy másik családja is, Rita elfogadta az élettársa életstílusát.

Editnek most azonban a férje örökségéért, a közös házukért, kell megküzdenie, mivel az elkényeztetett Rita, követeli a fia részét. Edit egy ügyvédtől kér tanácsot, aki elsősorban a férje által fizetett gyerektartási díjra hívja fel a figyelmét. Miután Edit a férje havi átutalásait leállítja, Rita nem tudja tovább fizetni a lakbért, és szó nélkül beköltözik a fiával Edithez és Vanesszához. Mivel Edit nem tudja kifizetni Róbert részét, akinek a ház negyede jár, Edit ki sem tudja őket rúgni az otthonából őket. Ráadásul Rita azzal fenyegeti, hogy akkor elárverezik a házát. Editet sok jó emlék köti a házhoz, és nem tudja elviselni azt a gondolatot, hogy ki kell onnan költöznie, ahol majdnem 20 boldog évet töltött a férjével. Közben Róbertet is megkedveli, aki nem tehet az anyja borzalmas viselkedéséről.

Segítség, bajban vagyok! 6.
A kirúgott taxis

15 év hűséges és problémamentes munkavégzés után a jóindulatú és túlsúlyos taxisofőrt, Pétert azonnali hatállyal elbocsátja főnöke, Károly. A felmondás oka: Péter túl kövér, és ezért az autója túl sok üzemanyagot fogyaszt. Ám Péternek sikerül ügyvédje és egy ellenkereset segítségével visszaszereznie munkáját. A főnök gyorsan újabb tervvel áll elő, hogy megszabaduljon a túlsúlyos alkalmazottól. Péter nem sokkal később vakon aláírja az új munkaszerződését, anélkül, hogy elolvasná a záradékot, melyben az szerepel, hogy az alkalmazottak súlya nem haladhatja meg a 100 kilót. Aláírásával kötelezi magát, hogy 3 hónapon belül lead 30 kilót. Innentől fogva Péter nem csak Károly, hanem a kilók ellen is harcol. Angelika, a felesége támogatja ebben, ügyel a kalóriaszegény táplálkozására. Mellette áll barátja, József is, akiről kiderül, hogy nagyon jó edző. De Péternek minden fáradozása ellenére sem sikerül lefogynia az elvárt 30 kilót. Csupán 25 kilót sikerült leadnia, de ezzel pont nem éri el a kitűzött célt, ezért még aznap el kell hagynia munkahelyét. Péter és felesége kétségbeesik, hogy mi miből fizetik a nemrégiben vett házuk törlesztő részleteit. Péter hitelen nem tudja, hogy mit csináljon, kihez forduljon és kérdés az is, hogy elveszítik-e házukat.

Segítség, bajban vagyok! 60.
A túlhajszolt sofőr

Amikor Szilvia barátnőjéhez indul Budapestre, megállítják rendőri ellenőrzésre. Szilvia nem találja a jogosítványát. Később kiderül, hogy Szilviát eltiltották a vezetéstől, ezért le kellett adnia a jogosítványát - de Szilvia erről mit sem tudott. Férje, Zalán ugyanis felesége nevében - és annak tudta nélkül - elismert közlekedési kihágásokat, adta le a jogosítványát, és neki nem is szólt. Zalán sofőr egy futárszolgálatnál, ő a családfenntartó, szereti feleségét és két gyerekét, de kevés a pénzük. Főképp a házra felvett hitel törlesztése visz el sok pénzt. Főnökét, a fiatal, nyereségorientált Tivadart kizárólag a haszon érdekli, ezért aztán Zalánnak sokszor lehetetlen idő alatt kell végeznie a szállítással. Mivel nem akarja elveszíteni az állását, Zalán néha arra kényszerül, hogy figyelmen kívül hagyja a közlekedés szabályait. Mivel már 14 büntetőpontja van, a többit felesége nyakába sózta. A nő feldühödik, és nem akar ebben részt venni, ezért Zalánnak meg kell kérnie főnökét, hogy több időt hagyjon a fuvarokra. De Tivadar nem enged az elvárásaiból, miszerint a gyorsaság, pontosság és a megbízhatóság mindennél fontosabbak. Zalán ezért kényszerűen meghajlik előtte. Egyik útja során áthajt a piroson, és lefényképezik, ami miatt bevonhatnák a jogosítványát. Sajnos Tivadar révén hamar kiderül, ki vezette az autót, Zalán elveszíti a jogosítványát, de továbbra is vezet, hogy fizetni tudja a hitelt. Ezért újabb problémákkal kell szembesülnie.

Segítség, bajban vagyok! 7.
A házsártos anyós

A 35 éves háziasszony, Csilla a férjével, a temetkezési vállalkozó Attilával, és apósa halála óta az anyósával, Renátával él egy házban. A két asszonynak nem túl harmonikus a viszonya. Főleg Renáta az, aki állandóan piszkálja a menyét a fia érdekeit előtérbe helyezve. Csilla a férje kedvéért megpróbál megbirkózni a helyzettel, hiszen végül is Renáta nem fog örökké náluk lakni, az elköltözése csak idő kérdése.

Amikor azonban a férj, Attila három napra üzleti útra utazik, kiéleződik a helyzet a két veszekedős asszony között, és a vita hevében Csilla rövid úton kiteszi az anyósát a házból. Attilát sokkolja, amikor a hazaérkezése után tudomást szerez arról, hogy Csilla kitette az anyja szűrét, és Renátát teljesen magán kívül találja egy hotelben. A férfi nem érti, hogy a felesége, Csilla, hogy lehet ilyen érzéketlen, és a házaspár viszonya látványosan megromlik. Renáta meggyanúsítja menyét egy állítólagos mérgezéssel is. Attila a temetőben van, a két nő pedig Attilához siet, hogy beszámoljon az aktuális vitáról. Attila egyáltalán nem örül, amikor a két veszekedős nőszemélyt meglátja a temetőben, és azt akarja, hogy azonnal tűnjenek el. Nincs ideje a problémáikra, és azt szeretné, hogy Csilla és Renáta egyszer és mindenkorra béküljenek végre ki egymással! Attila ennyivel elintézettnek tekinti a dolgot, és elindul, maga mögött hagyva a két asszonyt, azonban közben anyja váratlanul veszélybe kerül: Renáta belezuhan egy nyitott sírba, és súlyosan megsérül.

Segítség, bajban vagyok! 8.
Egy depressziós kismama

Szabina órákig elhúzódó vajúdás és az ezt követően elvégzett császármetszés után világra hozta gyermekét, Liát. A nehéz szülés nagyon kimerítette a fiatal anyát és képtelen maga gondozni a kislányát. Szabina férje, Róbert először a nehéz szüléssel magyarázza a problémákat, de Szabina legszívesebben megszabadulna a kis Liától, elvégre az ő születése előtt minden jobb volt az életében és egyszerűbb. Szabina hozzáállása a picihez megnehezíti a család életét. Amikor végül a hetekig tartó zaklatottság miatt Róbertnek még fel is mondanak, a férfi lassan elveszíti türelmét. Szerinte elég sok idő telt el a szülés óta, és már nem talál magyarázatot a felesége viselkedésére. Egyedül Szabina legjobb barátnője, Fanni az, aki igyekszik megérteni a 33 éves nőt. Szabina kétségbeesetten megpróbálja távol tartani magától Liát, végül úgy dönt, hogy újra visszamegy dolgozni. Róbert nagyon aggódik a lányáért, ezért a felesége háta mögött munkát vállal és ultimátumot ad neki: vagy otthon marad a lányával és törődik vele, vagy elhagyja. Ám a Lia iránti szeretetet nem lehet kikényszeríteni Szabinából. Amikor egy nap a fiatal anya egy bevásárlóközpontban felejti a lányát, Róbert nehéz döntésre szánja el magát.

Segítség, bajban vagyok! 9.
A lelketlen apa

Dóra, a fiatal fodrásznő házassága romokban hever, de nem csak erről van szó: Dóra akaratán kívül teherbe esett! Míg Dóra rögtön biztos benne, hogy meg akarja szülni gyermekét, férje Gábor, a gazdag ingatlanközvetítő hallani sem akar róla. Mindenképpen azt követeli, hogy Dóra szakítsa meg terhességét, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetnie a születendő gyerek után. Dóra nem is figyel férjére. Gábor számára versenyfutás kezdődik az idővel, mert csak a 12. hétig lehet megszakítani a terhességet. A férfi kényszeríti Dórát, hogy menjenek el egy tanácsadásra, majd rögtön ezt követően már időpontot is szeretne kérni az abortuszra. Amikor Dóra ellenszegül, Gábor előhalássza a házassági szerződésüket, amit akkoriban Dóra elhamarkodottan írt alá. Ebben az áll, hogy Dóra terhesség esetén köteles elvetetni a gyermekét. Az ügy a bíróságon folytatódik.

Segítség, bajban vagyok! I./1.
(SEGÍTSÉG, BAJBAN VAGYOK!)

A Segítség, bajban vagyok! című műsor két fontos problémakörrel foglalkozik:jogi esetekkel és pszichológiai szempontból problémás helyzetekkel.Ebben a saját gyártású sorozatban az izgalmas történeteken túl a nézők igazi szakemberek, ügyvédek és pszichológusok elemzését, tanácsadását, útmutatását is láthatják. A szakemberek a történet megismerése során segítik a nézőt abban, hogy a bemutatott helyzetek mélyebb összefüggéseit is megértsék. A műsor tehát nem csak szórakoztató, izgalmas, de informatív is.

Segítség, bajban vagyok! I./10.

Segítség, bajban vagyok! I./11.

Segítség, bajban vagyok! I./12.

Segítség, bajban vagyok! I./13.

Segítség, bajban vagyok! I./14.

Segítség, bajban vagyok! I./15.

Segítség, bajban vagyok! I./16.

Segítség, bajban vagyok! I./17.

Segítség, bajban vagyok! I./18.

Segítség, bajban vagyok! I./19.

Segítség, bajban vagyok! I./2.

Segítség, bajban vagyok! I./20.

Segítség, bajban vagyok! I./21.

Segítség, bajban vagyok! I./22.

Segítség, bajban vagyok! I./23.

Segítség, bajban vagyok! I./24.

Segítség, bajban vagyok! I./25.

Segítség, bajban vagyok! I./26.

Segítség, bajban vagyok! I./27.

Segítség, bajban vagyok! I./28.

Segítség, bajban vagyok! I./29.

Segítség, bajban vagyok! I./3.

Segítség, bajban vagyok! I./30.

Segítség, bajban vagyok! I./31.

Segítség, bajban vagyok! I./32.

Segítség, bajban vagyok! I./33.

Segítség, bajban vagyok! I./34.

Segítség, bajban vagyok! I./35.

Segítség, bajban vagyok! I./36.

Segítség, bajban vagyok! I./37.

Segítség, bajban vagyok! I./38.

Segítség, bajban vagyok! I./39.

Segítség, bajban vagyok! I./4.

Segítség, bajban vagyok! I./40.

Segítség, bajban vagyok! I./41.

Segítség, bajban vagyok! I./42.

Segítség, bajban vagyok! I./43.

Segítség, bajban vagyok! I./44.

Segítség, bajban vagyok! I./45.

Segítség, bajban vagyok! I./46.

Segítség, bajban vagyok! I./47.

Segítség, bajban vagyok! I./48.

Segítség, bajban vagyok! I./49.

Segítség, bajban vagyok! I./5.

Segítség, bajban vagyok! I./50.

Segítség, bajban vagyok! I./51.

Segítség, bajban vagyok! I./52.

Segítség, bajban vagyok! I./53.

Segítség, bajban vagyok! I./54.

Segítség, bajban vagyok! I./55.

Segítség, bajban vagyok! I./56.

Segítség, bajban vagyok! I./57.

Segítség, bajban vagyok! I./58.

Segítség, bajban vagyok! I./59.

Segítség, bajban vagyok! I./6.

Segítség, bajban vagyok! I./60.

Segítség, bajban vagyok! I./7.

Segítség, bajban vagyok! I./8.

Segítség, bajban vagyok! I./9.

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 197 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: The_Walking_Dead_Daryl_Dixon
4.8 - 17 szavazat
TOP 5 legtöbbet értékelt sorozat
Fotó a sorozatból: Mavi_szerelme
török tévéfilmsorozat
3.8 - 1041 szavazat
Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: Szerelem_van_a_levegoben
török filmsorozat
4.5 - 474 szavazat
Fotó a sorozatból: A_hegyi_doktor_ujra_rendel
német-osztrák filmsorozat
4.6 - 463 szavazat
Fotó a sorozatból: Don_Matteo
olasz krimivígjáték
4.6 - 451 szavazat