M5
2017.10.16 11:50 - 12:25
A Károlyi grófok nyomában
romániai magyar ismeretterjesztő film, 2013
A Károlyi a magyar nemesség kiemelkedő családja volt évszázadokon át. Történetük egészen a honfoglalásig vezethető vissza. A Károlyiak a Kaplon nemzetségből, Kond vezér második fiának leszármazottaitól származnak. Birtokaikat a honfoglaláskor nyerték el, köztük Kaplonyt is, ahol a nemzetség ősi monostora állt és a környező területeket, Nagykároly környékét is, amelyről a grófi család a nevét kapta. Itt alakították ki uradalmi központjukat, majd az évszázadok során innen szakadtak három ágra és telepedtek le Zemplénben és Fóton is. Mindhárom helyszínen várak és kastélyok épültek, amelyek kultúrtörténeti szempontból is jelentősek. Ez nem csoda, hiszen a Károlyi grófok nemzetsége nem csak a magyar politikát, de a kulturális életet is alakította.

A Károlyi grófok nyomában dokumentumfilm a család életének mindennapjaiba igyekszik bevezetni a nézőt, bemutatva a nagykárolyi központi birtokot, a grófok egykori szokásait, és rávilágít arra, hogy mi mindent köszönhet neki ma is ez a vidék.

Rendezte: Egyedi Zsolt, Egyedi Bernadett 

Információk: dokumentumfilm/reality 

HD adás!
Hallássérültek számára feliratozva!
Disney Channel

MŰSORAJÁNLÓ

Érkezik a Szörnyszakik I. évada
A Szörnyszakik Tylor Tülkmon történetét meséli el, akinek az az álma, hogy mókamesterré váljon, és tanúi lehetünk milyen balszerencsés kalandokba keveredik a SZRECS-csel, a csapattal, akik működésben tartják a Szörny Rémlénytársaságot.  

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 197 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: The_Walking_Dead_Daryl_Dixon
4.8 - 16 szavazat