(THE MENTALIST 5 - RED, WHITE AND BLUE)Piros-fehér-kékLucy Greene-t, a fiatal katonai orvost holtan találják. A nő közismerten pedáns és precíz volt, a szabályzatokat kínosan betartotta. Emellett a hazatérő katonáknak is nagyon sok segítséget nyújtott. Mert a szabályok elkötelezettje volt, névtelenül benyújtott egy feljelentést, melyben egyik társát az egységénél zaklatással vádolja. A CBI az első nyomok alapján ezt látja indítéknak, ám kiderül, hogy a panaszt nem maga miatt nyújtotta be, hanem ezzel egy másik katonatársát akarta védeni.Rendező: Robert Duncan McNeillFőszereplők: Simon Baker, Robin Tunney, Tim Kang, Owain Yeoman, Amanda Righetti
Patrick Jane mentalista. Korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon családja gyilkosának is.
Dél-Amerika – az ellentétek kontinense, mely magába foglalja az Amazonas esőerdő buja, trópusi lombkoronáit, az Andok zord, kopár lejtőit, valamint a Csendes-óceán kristálytiszta vizét.