Vérbeli bohózat, mely tükröt tart a múlt század húszas éveinek, a korabeli filmiparnak, az "amerikai álom" bűvöletében élőknek, a szélhámosoknak, az ügyeskedőknek. Két magyar kisember évekkel ezelőtt kivándorolt Amerikába, az ígéret földjére; egyikük szolid megélhetést biztosító szűcs üzletet hozott létre, a másik az Államok történetének talán legsikeresebb filmvállalkozója lett - igazi nagymogul. Véletlen találkozásuk egy budapesti szálloda halljában megszédíti a becsületes, jóravaló Mr. Brownt, ő is filmet akar csinálni, híres lenni, nőket hódítani - s belevág egy dilettánsok és lebzselők által összefércelt projektbe, filmet akar forgatni két hét alatt Napóleonról és a híres waterlooi csatáról...Rendezte: Lengyel GyörgyFőszereplők: Kállai Ferenc, Sulyok Mária, Márkus László, Hernádi Judit, Szabó Sándor, Sinkovits Imre, Körmendi János
A Szörnyszakik Tylor Tülkmon történetét meséli el, akinek az az álma, hogy mókamesterré váljon, és tanúi lehetünk milyen balszerencsés kalandokba keveredik a SZRECS-csel, a csapattal, akik működésben tartják a Szörny Rémlénytársaságot.