(ADOM A NAPOM 03002 - EPISODE 2)Vadonatúj magyar fejlesztésű formátum házigazdájaként tér vissza a TV képernyőkre Geszti Péter. Az Adom a napom nevet viselő spéci talk show egy rendhagyó cross-platform műsor, melyben hírességek életét ismerhetjük meg, filter nélkül. Napközben egy online felületen, élőben nézhetünk bele az ismert emberek napjába, akik aztán este Geszti Péter vendégeként ülnek le a stúdióban, hogy közösen beszéljenek az aznapi történésekről, na meg persze sok minden másról is. Őszinte párbeszédekből nem lesz hiány - Geszti Péter gondoskodik róla, hogy a hírességek életét olyan aspektusból ismerhessük meg, ami eddig rejtve maradt a nyilvánosság elől, méghozzá szerkesztés, korrekció nélkül, hiszen ezt is élőben nézhetjük majd. A különleges műsorban az 5 hét alatt többek között olyan ismert embereket láthatunk majd, mint Alföldi Róbert, Curtis, Gálvölgyi János, Kajdi Csaba "Cyla" vagy Majoros Hajnalka.
A vezető bűnügyi tévécsatorna, az Investigation Discovery bejelentette a Nick és Aaron Carter: Bukott bálványok című négyrészes dokumentumsorozatot, amely Nick és Aaron Carter életébe nyújt bepillantást. A dokumentumsorozat az 1990-es évek végi és 2000-es évek eleji hihetetlen népszerűségüktől kezdve egészen a címlapokra kerülő, közelmúltbeli nehézségeikig fellebbenti a fátylat a Carter család terhelt dinamikájáról és a gyorsan megszerzett hírnév sötét oldaláról.