(ADOM A NAPOM 03003 - EPISODE 3)Vadonatúj magyar fejlesztésű formátum házigazdájaként tér vissza a TV képernyőkre Geszti Péter. Az Adom a napom nevet viselő spéci talk show egy rendhagyó cross-platform műsor, melyben hírességek életét ismerhetjük meg, filter nélkül. Napközben egy online felületen, élőben nézhetünk bele az ismert emberek napjába, akik aztán este Geszti Péter vendégeként ülnek le a stúdióban, hogy közösen beszéljenek az aznapi történésekről, na meg persze sok minden másról is. Őszinte párbeszédekből nem lesz hiány - Geszti Péter gondoskodik róla, hogy a hírességek életét olyan aspektusból ismerhessük meg, ami eddig rejtve maradt a nyilvánosság elől, méghozzá szerkesztés, korrekció nélkül, hiszen ezt is élőben nézhetjük majd. A különleges műsorban az 5 hét alatt többek között olyan ismert embereket láthatunk majd, mint Alföldi Róbert, Curtis, Gálvölgyi János, Kajdi Csaba "Cyla" vagy Majoros Hajnalka.
A nagy sikerrel, 23 éve bemutatott Szörny Rt. rajzfilmből a Disney egy sorozatot készített, amely bemutatása után rögtön az egyik legnépszerűbb rajzfilm lett a Disney csatornán. A Szörnyszakik egy nappal azután játszódik, hogy a Szörny Rémlénytársaság elkezdte a gyerekek nevetését gyűjteni rémisztegetésük helyett, Iszony City energiaellátása érdekében. Az első évad áprilisi premiere után rögtön érkezik a második évad is a csatornára, május 6-án.