M5
2017.11.17 08:40 - 09:15
Balatoni utazás 4.
magyar ismeretterjesztő, 2010
20/4.: A török veszedelem

A tatárjárás után épített váraknak mint erődítményeknek az igazi főpróbája a török időkben volt. Igaz, a Balaton körül ez mást jelentett a megszállt déli parton és mást a török által először csak portyázási területnek tekintett, de jobbára magyar kézen maradt északi oldalon. Hegyesd vára is egy ilyen rajtaütésnek köszönhetően esett el egy éjszaka alatt. A Csobánc hegyén álló erődítmény vitézei, élükön Gyulaffy László kapitánnyal, megmutatták a magyar virtust a betörő ellenségnek. Székesfehérvár, majd Veszprém eleste után a Balaton-felvidék kis váraira zúdult a török hadigépezet. Átellenben, a Balaton déli partján egy kis palánkvár tartotta a reményt a törökkel szemben. Fonyód várának adottságai hasonlóak voltak, mint egykor Szigligeté. Híres kapitánya, Palonai Magyar Bálint sokszor megütközött a törökkel, s jelentős területeket foglalt el a somogyi birtokosoktól is. A török kor másik jelentős központja Kinizsi Pál nagyvázsonyi erőssége volt.

Rendezte: Szentes László

Főszereplők: Karácsony Tamás 

ism. 
Tudomány: turizmus/utazás 

Hallássérültek számára feliratozva!
National Geographic

MŰSORAJÁNLÓ

NASA-találmányok - új NATGEO sorozat
A világ legnagyobb űrügynökségének kapui most feltárulnak, és olyan modern laboratóriumokba kapunk bepillantást, melyek működésével és eredményeivel kapcsolatban eddig csak a sci-fi filmekre hagyatkozhattunk. Április 18-án egy új műsor indul a National Geographicon, amely az űrkutatással foglalkozik, „NASA-találmányok”.  

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 197 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: Monk_A_flugos_nyomozo
amerikai krimivígjáték-sorozat
4.7 - 181 szavazat