A szürke daru a világ egyik legnagyobb, röpképes madárfaja. Évezredes vándorlási útvonalainak egyike Európa közepén, Magyarország felett vezet, több tízezernyi daru pihen meg hosszabb-rövidebb időre hazánkban.A hatalmas madarak régóta foglalkoztatják az emberek képzeletét. Honnan jönnek ezek a repülő óriások? Hová tartanak? Mekkora távolságokra utaznak, és milyen sebességgel? Hogy tartják egymással a kapcsolatot, miként kommunikálnak? Biológusok, madarászok, természetvédelmi szakemberek összefogásának és aprólékos munkájának köszönhetően ma már tudjuk ezekre a kérdésekre a választ. Itt az ideje, hogy a nagyközönség számára is fellebentsük a fátylat a daru titkairól! Megtudhatjuk erről a madárról, hogy fennmaradása, állományának nagysága nagymértékben függ az élőhelyek, a védett területek hálózatától, az úgynevezett ökológiai folyosóktól is. Ebből a szempontból is kiemelten fontos Magyarország első nemzeti parkjának, a Hortobágyi Nemzeti Parknak a területe, hiszen itt időzik a vonuló darvak többsége, ez akár 150.000 példányt is jelenthet egyszerre.Rendezte: Tóth Zsolt Marcell
A Minden idők legrosszabb expedíciója dokumentumfilm-sorozat a megújuló Max streaming szolgáltatáson és a Discovery Channelen mutatja be Mickey Grosman és csapata hihetetlen kalandját, akik egy 8000 km-es túrát tesznek Dél-Amerika amazonasi dzsungelén keresztül.