(DAYS AND CLOUDS)Elsa és Michele évtizedek óta boldog, kiegyensúlyozott házasságban él. A férfi elég pénzt keres ahhoz, hogy Elsa ott hagyhassa a munkáját, hogy régi álmát beteljesítve művészettörténetet hallgasson. Azonban nem sokkal azt követően, hogy megszerezte diplomáját, mindkettejük élete gyökeres fordulatot vesz: Michele magába roskadva vallja le, hogy hónapok óta nem dolgozott, ugyanis már rég elbocsájtották attól a cégtől, melyet társalapítója volt. Az első sokkhatást követően a házaspár megpróbál felkészülni a megváltozott helyzetre, és eddigi fényűző életvitelüket feladva sürgősen munkát találni. Azonban munkakeresés közben egyik csalódás a másikat követi, melyet a férfi és a nő egészen máshogy dolgoz fel: Elsa kitartóan hajtja a munkát, míg Michele lassan, de biztosan elmerül az apátiába. A kettejük között egyre táguló szakadék végül pálcatöréshez vezet, de csak ekkor jönnek rá, hogy azt tették kockára, ami minden pénznél értékesebb: az egymás iránt érzett szerelmet.Rendezte: Silvio SoldiniFőszereplők: Antonio Albanese, Giuseppe Battiston, Margherita Buy
A Bridgerton család nyolc szorosan összetartó testvére ismét visszatér, hogy szerelmet és boldogságot keressen London felső tízezerének társaságában a sorozat harmadik évadában, amely Jess Brownell vezetésével érkezik a Shondaland stúdiótól. Az új évadban Penelope Featherington (Nicola Coughlan) végre lezárja régi, meg nem valósult szerelmét Colin Bridgerton (Luke Newton) iránt, miután meghallotta, hogy Colin milyen lekicsinylően nyilatkozott róla az előző évadban.