(House V. - Under My Skin)House álmatlanságával küszködik, miközben átveszi egy balerina esetét, akinek bőre elkezdett leválni annak a kezelésnek a hatására, amit tüdejének összeomlása miatt kapott.
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra "találták ki", hogy az orvosok munkáját nehezítsék... Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal neurológusból áll, akiket ő maga válogatott ki - persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, a kedvenc kórház-sorozata közben!
A Bridgerton család nyolc szorosan összetartó testvére ismét visszatér, hogy szerelmet és boldogságot keressen London felső tízezerének társaságában a sorozat harmadik évadában, amely Jess Brownell vezetésével érkezik a Shondaland stúdiótól. Az új évadban Penelope Featherington (Nicola Coughlan) végre lezárja régi, meg nem valósult szerelmét Colin Bridgerton (Luke Newton) iránt, miután meghallotta, hogy Colin milyen lekicsinylően nyilatkozott róla az előző évadban.