(REMEMBRANCE)A film egy rendhagyó szerelem megrázó történetét meséli el, amely egy koncentrációs tábor két foglya között bimbózott 1944-ben, a nácik által megszállt Lengyelországban. Emberfeletti szenvedély fűti azt a lengyel rabot, aki mindent kockára téve elhatározza, hogy megszökteti zsidó barátnőjét. Csodával határos módon sikerül is elmenekülniük, ám a háború káosza elválasztja őket egymástól, és mindkettőnek meggyőződése, hogy a másik meghalt. Bő harminc év múlva a New Yorkba költözött zsidó nő egyszer csak megtudja, hogy egykori szerelme életben van, és ennyi év után most újra találkozhat vele.Rendezte: Anna JusticeFőszereplők: Alice Dwyer, Dagmar Manzel, Mateusz Damiecki
A nagy sikerrel, 23 éve bemutatott Szörny Rt. rajzfilmből a Disney egy sorozatot készített, amely bemutatása után rögtön az egyik legnépszerűbb rajzfilm lett a Disney csatornán. A Szörnyszakik egy nappal azután játszódik, hogy a Szörny Rémlénytársaság elkezdte a gyerekek nevetését gyűjteni rémisztegetésük helyett, Iszony City energiaellátása érdekében. Az első évad áprilisi premiere után rögtön érkezik a második évad is a csatornára, május 6-án.