(I, FRANKENSTEIN)Kétszáz esztendő telt már el azóta, hogy Dr. Frankenstein életre keltette rémísztő szörnyetegét, és a teremtmény, Adam még mindig itt él közöttünk. A világ egy antiutópisztikus jelenben vergődik, amelyben szörnyű és kegyetlen démonok vívják csatájukat a végső hatalom megszerzéséért. Ebben a csatában pedig szükségképpen vesztésre áll az emberiség. Adam rádöbben, hogy valójában ő maga az, aki magában hordozza a pusztulás kulcsát, mivel mindkét fél célja, hogy megszerezzék a halhatatlanság titkát.Rendező: Stuart BeattieFőszereplők: Aaron Eckhart, Bill Nighy
A nagy sikerrel, 23 éve bemutatott Szörny Rt. rajzfilmből a Disney egy sorozatot készített, amely bemutatása után rögtön az egyik legnépszerűbb rajzfilm lett a Disney csatornán. A Szörnyszakik egy nappal azután játszódik, hogy a Szörny Rémlénytársaság elkezdte a gyerekek nevetését gyűjteni rémisztegetésük helyett, Iszony City energiaellátása érdekében. Az első évad áprilisi premiere után rögtön érkezik a második évad is a csatornára, május 6-án.