M5
2017.12.18 21:15 - 23:55
Giacomo Puccini: Triptichon
Egyfelvonásos operák olasz nyelven, magyar felirattal

Puccini utolsó előtti munkája a Triptichon az I. világháború alatt született, melyet nyolc év szünet után már csak a befejezetlen Turandot követett. A szerző 1904 óta gondolkodott egy hangulataiban eltérő, egyfelvonásosokból álló "operaegyüttes" megírásán. A három különálló opera nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz: a fojtott hangulatú A köpeny egy Szajna-parton ringó bárkán meséli el egy szerelmi háromszög történetét. A mű mind zenéjében, mind tartalmában a zeneszerző egész addigi fejlődésének összefoglalása. Egyetlen felvonásba tömörített nagy, tragikus opera. Az Il trittico másik két darabja a húsvét idején játszódó Angelica nővér egy apáca tragédiáját mutatja be; a vígjátéki Gianni Schicchi ihletője pedig egy középkori firenzei alak, akinek rafinált meggazdagodásáról Dante is írt az Isteni színjáték "Poklában". A Triptichon bemutatója 1918. december 14-én volt New Yorkban Bár a közönség igen jól fogadta, a kritikusokat megosztotta a mű; általában a Gianni Schicchit dicsérték, azonban az Angelica nővér fogadtatása szélsőséges volt. Az olaszországi bemutatóhoz Puccini Toscaninit kérte fel vezényelni, ő azonban visszautasította, mivel nem találta elég "kiemelkedőnek" a művet....

 

Szórakozás: klasszikus zene/opera/balett 
Disney+ kiemelt

MŰSORAJÁNLÓ

Karl Lagerfeldről szóló sorozat érkezik a Disney+-ra
A 6 epizódból álló sorozat először rántja le a leplet a divat legrejtélyesebb tervezőjének, Karl Lagerfeldnek a megjelenéséről, a csillogás mögötti egóharcokról, a grandiózus partikról és a pusztító szenvedélyekről, amelyek Karl életét övezték, mielőtt világhíres Lagerfeld lett.  

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 197 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: The_Walking_Dead_Daryl_Dixon
4.8 - 16 szavazat