(IDEFIX AND THE INDOMITABLES)Kr.e. 52-ben járunk. Az egész Lutéciát megszállták a rómaiak. Mindent! Ja, nem egészen! Egy csapat fékezhetetlen négylábú, Ideafix vezetésével továbbra is ellenáll a hódítónak. Zabafix, Ciklona és persze Karmola, a macska is a falkához tartozik. Sőt Asztmatix is segíti bölcs tanácsaival, vagy Eszesoknix, aki olykor hátráltatja őket maga kotyvasztotta csodaszereivel. A rómaiaknak Furunkulusz vezetésével nap mint nap meggyűlik a bajuk velük. Pedig a római légió tagjai Grimbusszal az élen sem akárkik. Az őrséggel megerősített római palotában Furunkulusz tábornoknak és macskájának, Monalizának be kell fejezniük Lutécia római várossá alakítását, és végre megünnepelhetik győzelmüket. Ám egy nap csuklással járó járvány tör ki, amit mihamarabb orvosolni kellene. Szerencsére Ideafix és a rebellisek megoldja a kétségbeejtő helyzetet Amnézix druida, a mágus segedelmével.
Amilyen változatos az áprilisi időjárás, annyira sokszínű repertoárral készül ebben a hónapban a Disney+. Már nem kell sokat várni, hiszen áprilisban három izgalmas gyermekeknek szánt produkció is érkezik a felületre. Legelsőként, április 3-án jön a Kívánság című animációs film, majd április 7-től és 14-től a Bluey két új epizódját láthatjuk. A Disney Animation Studios és a Kugali Media első, sikeres együttműködése, az Iwájú minisorozat pedig április 10-től lesz elérhető.