(ICONS OF POWER)Számos olyan uralkodót ismerünk a történelemből, aki teljhatalommal bírt, amit vagy mindenre kész hívei odaadásának vagy saját - semmit, senkit nem kímélő törtetésének köszönhetett. Volt köztük őrületre hajlamos, de racionálisan gondolkodó is. Az ő életüket mutatja be a filmsorozat, és ezáltal azt is, hogy hányféleképpen hathat az ember jellemére a mindenek feletti hatalom.
Amor Towles azonos című, nemzetközi sikerregényének adaptációja, az A Gentleman in Moscow (Egy úr Moszkvában) című minisorozat Alexander Rostov grófról szól – akit az Emmy®- és Oscar®-díjas Ewan McGregor (Star Wars-filmek, Halston, Trainspotting) alakít –, aki az orosz forradalmat követően rájön, hogy dicső múltja ellenére a történelem a rosszfiúk között tartja számon.