Nicola Benedetti, Leonard Elschenbroich és Alexei Grynyuk hangversenye - első részAz eredetileg a billentyűs hangszer által dominált zongoratrió műfaja Mozartnak és Beethovennek köszönhetően vált három egyenrangú szereplő beszélgetésévé. Később Schumann, illetve Brahms is ezen elgondolás mentén alkotta meg a már romantikus stílusban írt műveit. Az ő korukban a zongorahármas még a vonósnégyeshez hasonló jelentőséggel bírt, ám utánuk a műfaj hanyatlásnak indult. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elmúlt bő száz évben nem készült egy-egy jelentős kompozíció erre a formációra - Rihm triója kiválóan példázza, hogy hogyan lehet új tartalommal megtölteni az alapvetően a klasszikához és a romantikához kapcsolódó műformát. A hangversenyen fellépő együttes vezetője, Nicola Benedetti nemcsak generációjának egyik legkeresettebb szólistája, hanem elkötelezett kamarazenész is; triójával 2008 óta járja a világot.
Vadonatúj olasz bűnügyi sorozattal jelentkezik a Duna április 15-én 22:55-től. A nemzetközi sikereket elért Blanca hétfőnként várja a nézőket. A fiatal, vak lányról szóló sorozatban a világhírű tenor, Andrea Bocelli szakértőként működött közre.