Zenekar a központban-Várjon Dénes és az Európai Kamarazenekar I.Várjon Dénest szólistaként és kamarazenészként egyaránt a világ legkiemelkedőbb zongoristái között tartják számon. Kifinomult billentését, gazdag repertoárját és hihetetlen teherbíró képességét egyaránt élvezhette a közönség az idei év februárjában rendezett hangversenyen. A felvételen Bach és Beethoven műveit játssza az 1981-ben alapított, lemezeivel többszörösen díjnyertes, tizenöt országból verbuvált Európai Kamarazenekar kíséretével. "Versenyek különböző hangszerekre" - áll a meghatározás Bach híres sorozatának élén. Bár a hegedű és a harántfuvola is kap kisebb szólószerepeket, a szerző kötheni időszakában komponált 5. brandenburgi verseny tulajdonképpen a zenetörténet első billentyűsversenye. Beethoven 4. zongoraversenye bizonyos szempontból ugyancsak első: az első a műfajban, ahol a darab elején a zongora belépése megelőzi a zenekarét. Szólóját még maga a titáni szerző játszotta el az ősbemutatón. Kivételes harmóniával ötvözi a műfaji hagyományokat az újításokkal, a beethoveni kísérletező kedv pedig páratlan módon jut közös nevezőre a kifejezés természetességével.
A török sorozatok évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek hazánkban. A FilmBox az időtálló darabokat folyamatosan vezeti majd be a kínálatába, melynek első lépése a május 6-án indult Fogd a kezem (Hold my hand, Elimi Birakma) c. alkotás. A hazai közönség hétfőtől péntekig izgulhat a televízió előtt a fordulatokban és romantikában gazdag sorozat 45 perces magyar nyelvű epizódjai előtt, amelyek 19 órakor kezdődnek. A Filmbox török sorozatokra specializálódott testvércsatornája, a Timeless Dizi hazánkban még nem, de Romániában már elérhető egy ideje, így akár a jövőben hazánkban is megjelenhet, ha Filmbox csatornán sikeresek lesznek a török sorozatok.