(IMPOSSIBLE ENGINEERING)Minden lehetetlennek tűnő modern mérnöki csoda mögött megbújik egy csapatnyi úttörő géniusz, akik nem félnek új technológiákkal, és sosem próbált építőanyagokkal kísérletezni. Ezzel a sorozattal az ő munkásságuk előtt tisztelgünk. Minden epizód a modern mérnöki tudomány egy-egy különleges vívmányát és annak működését mutatja be óriástornyoktól gigantikus óceánjárókig és szuperteleszkópokig. Mindeközben visszatekintünk az időben, és vetünk egy pillantást azokra a kiemelkedő mérnökökre is, akiknek történelmi jelentőségű felfedezései nélkül ezek a modern vállalkozások nem valósulhattak volna meg.
A török sorozatok évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek hazánkban. A FilmBox az időtálló darabokat folyamatosan vezeti majd be a kínálatába, melynek első lépése a május 6-án indult Fogd a kezem (Hold my hand, Elimi Birakma) c. alkotás. A hazai közönség hétfőtől péntekig izgulhat a televízió előtt a fordulatokban és romantikában gazdag sorozat 45 perces magyar nyelvű epizódjai előtt, amelyek 19 órakor kezdődnek. A Filmbox török sorozatokra specializálódott testvércsatornája, a Timeless Dizi hazánkban még nem, de Romániában már elérhető egy ideje, így akár a jövőben hazánkban is megjelenhet, ha Filmbox csatornán sikeresek lesznek a török sorozatok.