(NCIS: LOS ANGELES - LET FATE DECIDE)A sors döntse elCallen és Sam együtt dolgoznak Harmon Rabb kapitánnyal, hogy elkaphassák az USS Allegiance nevezetű hajóra beszivárgó kémet. Hetty egy Közel-keleti háború kirobbanását próbálja megakadályozni, Kensi és Deek pedig fogságba esik egy CIA létesítményben, miután azt ISIS katonák támadják meg.Főszereplők: Chris O'Donnell, LL Cool J, Linda Hunt, Adam Jamal Craig, Peter Cambor, Daniela Ruah, Barrett Foa
A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló csapattal már megismerkedhettünk az NCIS című sorozat korábbi epizódjaiban. Amikor is Callen ügynök a tapasztalatával és tudásával segítette a tengerészeti nyomozók egyik munkáját. Ezúttal azonban a csapat többi tagjának életébe is betekintést nyerhetünk, miközben versenyt futnak az idővel, hogy a végére járjanak a komoly szakértelmet igénylő ügyeknek...
Titánok küzdelmének lehetünk tanúi, ahogy az ókori Egyiptom és Róma verseng a Viasat History műsorán! Mindkét kor hatott mai világunkra; az egyiptomiak kiemelkedő matematikusok voltak, terület-és térfogatszámítási elveiket ma is használjuk; és a rómaiak nélkül nem lenne ilyen út-és vízvezeték rendszerünk.