Filmpillantások, kapaszkodók"Föltétlenül el kell mennünk Cserhátsurányba, ahol gyerekeskedtem, ahol sok időt töltöttem a Simonyi-kastélyban, amely most óvoda. Fontos helyszín Pápasalamon, az erdőben megbúvó vízimalom, amit egy díjból vásárolt meg a Nevelésügyi-sorozat alkotócsoportja, s amely azóta igazi filmes műhellyé változott. Nincs messze innen Külsővat, több filmem helyszíne. És persze ott van Budapesten a Szakadék úti ház, ahol már jó ideje élek feleségemmel, kisebbik fiammal és egy fehér pulival. Kicsit szimbolikus helyszín ez, innen kapaszkodunk fölfelé nagy nehezen. Néha azért kilátunk a "szakadékból", a helyzet soha nem reménytelen. Ha van kihívás, harci vágy, meg feladat, akkor remény is van."A Kossuth - és Balázs Béla-díjas filmrendező útitársa és beszélgetőpartnere a barát és kolléga, Domokos János lesz.Rendezte: Dala István
Vadonatúj olasz bűnügyi sorozattal jelentkezik a Duna április 15-én 22:55-től. A nemzetközi sikereket elért Blanca hétfőnként várja a nézőket. A fiatal, vak lányról szóló sorozatban a világhírű tenor, Andrea Bocelli szakértőként működött közre.