"Képzeld, Dávid..." (Tájak, történetek) - Kerényi ImreKerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező "szerelmes földrajza" Veszprémben, a Várban kezdődik. Aztán unokájával, Dáviddal útra kelnek és előbb felkeresik Balácán az egykori római települést, a Villa Romanát, majd betérnek a felsőörsi Árpád-kori templomba és a vörösberényi erődtemplomba. Balatonalmádiban az Óvári Kilátóból megcsodálják a balatoni felvidéket, a kikötőben pedig szárcsaetetés közben a gyerekkori emlékekről és persze magáról a tóról is szó esik. Kis kitérő a Szent Imre Plébánia Szent Jobb Kápolnájában, majd az utazás Budapesten, Kerényi Imre Sütő utcai "toronyszobájában" ér véget.Rendező: Dala István
Májustól lesz elérhető a Direct One TV csatornán és a Direct Now appban valós eseményeken alapuló Az évszázad csalása, amelyet a többek közt César-díjjal elismert Xavier Giannoli alakított a vászonra, Vincent Lindon főszereplésével.