(STRIPTEASE)Erin Grant (Demi Moore), a volt FBI-ügynöknő sztriptízt táncol egy éjszakai lokálban. Azért van szüksége erre a munkára, mert vissza akarja szerezni hétéves kislányát, akit azzal az indokkal vett el tőle a bíróság, hogy az asszony nem tudja eltartani. Egy este az ismert politikus, David Dilbeck (Burt Reynolds) is a nézők között van. Amikor Jerry, Erin egyik hódolója kitalálja, hogyan zsarolhatnák meg Dilbecket, még senki sem sejti, hova vezet egy látszólag egyszerű zsarolás. A zsarolót hamarosan megölik, és Al Garcia (Armand Assante) nyomozó indul útnak, hogy kiderítse, mi folyik a színfalak mögött. Megjelenik a történetben Shad (Ving Rhames), a bár kidobóembere is, aki saját zsarolási terveit szövögeti, továbbá Erin pszichopata exférje (Robert Patrick), aki kisstílű tolvajként tengeti életét.Rendező: Andrew BergmanFőszereplők: Demi Moore, Burt Reynolds
A török sorozatok évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek hazánkban. A FilmBox az időtálló darabokat folyamatosan vezeti majd be a kínálatába, melynek első lépése a május 6-án indult Fogd a kezem (Hold my hand, Elimi Birakma) c. alkotás. A hazai közönség hétfőtől péntekig izgulhat a televízió előtt a fordulatokban és romantikában gazdag sorozat 45 perces magyar nyelvű epizódjai előtt, amelyek 19 órakor kezdődnek. A Filmbox török sorozatokra specializálódott testvércsatornája, a Timeless Dizi hazánkban még nem, de Romániában már elérhető egy ideje, így akár a jövőben hazánkban is megjelenhet, ha Filmbox csatornán sikeresek lesznek a török sorozatok.