(KARDESLERIM (AKA FOR MY FAMILY) IV.)Burak igazgató izgalmas feladatot talál ki az osztály számára, amiben a diákok két külön csapatban versenyeznek egymással. Süreyya megpróbálja felgyorsítani a folyamatot, ezért találkozóra invitálja Yaman-t, hogy közös vacsorán vegyenek részt lányaikkal. Süsen és Lidya a legnagyobb egyetértésben állnak ellen az ötletnek.Rendező: Serkan Birinci
Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan barátságok és lehetetlen szerelmek szövődnek a két teljesen más világból érkezett fiatalok között.
A Királyi boncolás 2. évadában négy híres brit uralkodó - IV. György király, IV. Henrik király, I. Anna királynő és I. Mária királynő - halálának okát vizsgáljuk.
Alice Roberts professzor történelmi és orvosi ismereteinek ötvözésével, valamint korabeli beszámolók és dokumentumok felhasználásával vizsgálja az uralkodók halálának módját és okát.