(FORGED IN FIRE SEASON 4)A Tűzben edzett című reality sorozatban négy kovács versenyez a tízezer dolláros fődíjért és a "Tűzben edzett" bajnok címéért. Az embert próbáló feladatokból álló fordulók során a versenyzők megtervezik és elkészítik a régi és új idők fegyverkovácsai mesterműveit, melyek ahogy a múltban, úgy a jelenben is halálos fegyverek.
Amilyen változatos az áprilisi időjárás, annyira sokszínű repertoárral készül ebben a hónapban a Disney+. Már nem kell sokat várni, hiszen áprilisban három izgalmas gyermekeknek szánt produkció is érkezik a felületre. Legelsőként, április 3-án jön a Kívánság című animációs film, majd április 7-től és 14-től a Bluey két új epizódját láthatjuk. A Disney Animation Studios és a Kugali Media első, sikeres együttműködése, az Iwájú minisorozat pedig április 10-től lesz elérhető.