Áron huszonkilenc évesen belecsöppen a valóságba. A frissen végzett bölcsész nehéz feladat előtt áll, munkát kell találni, hogy végre ne a szülei tartsák el. Ez még akkor is nehéz, ha a magánélet másik alappillére, a párkapcsolat rendben van, de Áront épp elhagyta a barátnője. Miközben folyton tönkrement kapcsolatán szomorkodik, környezete, családja csak az elvárásokat közvetíti a Budapesten és az életen átbukdácsoló fiatalember felé. A dolgok mintha nem is vele, csak rajta kívül történnének. Így fordul elő, hogy édesanyja még az önéletrajzát is megírja, egy reggel pedig arra ébred, hogy több mint egy havi lakbérét elköltötte egy lisszaboni repülőjegyre. Ugyan fogalma sincs, miért is akarna Lisszabonba menni, de Áron végül elindul, hogy rájöjjön, mit is akar kezdeni az életével! A 2010-es évek Y generációjának életérzését megfogalmazó film hatalmas siker volt a magyar mozikban.Rendezte: Reisz GáborFőszereplők: Ferenczik Áron, Győriványi Bálint, Horváth Miklós, Jakab Juli, Kovács Zsolt, Takács Katalin
A 6 epizódból álló sorozat először rántja le a leplet a divat legrejtélyesebb tervezőjének, Karl Lagerfeldnek a megjelenéséről, a csillogás mögötti egóharcokról, a grandiózus partikról és a pusztító szenvedélyekről, amelyek Karl életét övezték, mielőtt világhíres Lagerfeld lett.