05.08 00:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2020
A csapat Texasba utazik, ahol párokban tűnnek el az emberek, majd holtan kerülnek elő. Bár minden áldozatot megcsonkítottak, a férfi holttestekkel egyértelműen durván bántak, míg a nőket gondosan eltemették. Kiderül, hogy
05.08 01:55
holland filmsorozat,2016
A szülés után kiderül, hogy Bent felmentették, így azonban Kat hamarosan börtönbe kerül. Samuel megismerkedik Jisannével. Emma először nem örül a dolognak, de aztán belátja, lányának sokat jelent apja közelsége
05.08 02:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2020
A csapat Texasba utazik, ahol párokban tűnnek el az emberek, majd holtan kerülnek elő. Bár minden áldozatot megcsonkítottak, a férfi holttestekkel egyértelműen durván bántak, míg a nőket gondosan eltemették. Kiderül, hogy
05.08 03:55
német akciófilm-sorozat,2017
Fekete báránySemir és Paul egy bűncselekmény szemtanúja lesz, amikor fegyveresek elrabolják egy üzletember laptopját. A helyszínen kiderül, hogy a sofőrje, Kemal, Semir bátyja, akinek 50 ezer eurót fizettek,
05.08 05:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
Fájdalmas múltEgy Luke nevű férfi meggyilkolása a teljesítménynövelő drogok világába vezeti a helyszínelők csapatát. Lindsay újraéli fájdalmas múltbéli élményeit, amikor visszatér Montanába, hogy tanúja legyen Daniel Katums
05.08 06:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
KüldetésbenEgy megkínzott ember tetemének előkerülése kavarja fel Lovato nyomozót, mert ismerte a bandatagot, akivel egy múltbéli fedett küldetés során találkozott.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harp
05.08 06:55
amerikai filmsorozat,2021
RadikálisJane Munsee professzor megtagadja a kezelést arra hivatkozva, hogy a New Amsterdam személyesíti meg mindazt a bűnt, amit az ősei, a lenape indiánok ellen elkövettek. Agnes kétségbeesik, amikor rájön, hogy milyen ross
05.08 07:55
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Az eszkimó lányok fáznakLuke találkozik húga, Liz legújabb barátjával. Lorelai és Jason is hivatalos egy jótékonysági összejövetelre, amin mindketten különös érzéssel vesznek részt.
05.08 08:50
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Lányok a teljes idegösszeomlás szélénLorelai a hotellel, Rory az egyetemmel kapcsolatban érzi úgy, hogy átcsapnak a feje fölött a hullámok. Lorelai anyagi segítséget keres, hogy megnyithassa mielőbb a
05.08 09:50
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2006
Mr. Monk és a nagy jutalomAdrian Monknak hetek óta nincs új ügye és ezért természetszerűleg anyagilag is megszorul kissé. Natalie, hogy segítsen főnökén - és persze saját magán - ráveszi Monkot, hogy egy múzeumból ellopott nagy
05.08 10:45
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2006
Mr. Monk és az urhajósMonk legújabb esete egy öngyilkosságnak látszó gyilkosság, melyet a nyomozó elég hamar megold és ki is következteti, hogy csakis egyetlen ember lehetett a gyilkos. A gond mindössze csak az, az elméletében, hogy
05.08 11:45
amerikai filmsorozat,2021
LégnyomásRekordmeleg van a városban, és Max a rengeteg légkondi láttán elhatározza, hogy földmentő változtatásokat hajt végre a kórházi gyakorlatban. Nemes küldetésével azonban kis híján megbénítja a kórház működését. R
05.08 12:45
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
DarálóbanMegcsonkított férfi holttestéhez hívják ki a helyszínelőket. Nem messze a helyszíntől egy emberi maradványokkal összekevert, limlommal teletömött kamiont találnak. A szemétfeldolgozó vezetőjéről kiderül, hogy
05.08 13:45
amerikai akciófilm-sorozat,2020
Chris akaratlanul is belekeveredik egy ügybe, amit egyedül nem tud megoldani. Egy fiatal lánynak szeretne segíteni, aki képtelen kiszabadulni egy vallási szektából. A csapat mindent elkövet, hogy megmentse a lányt a ragadoz
05.08 14:45
amerikai krimisorozat,2022
Tükör által homályosanMax nagyon meglepődik, amikor Catherine Willows azzal jelentkezik nála, hogy szeretne visszajönni a helyszínelőkhöz. Allie Los Angelesben az FBI-nál vesz részt egy kiképzésen, de mivel hiányoznak neki a
05.08 15:45
német akciófilm-sorozat,2017
SzabadesésDanát felkeresi egy régi barátnője, Elena, azzal, hogy az egész társaságuk bajba került. Dana haragszik, mert amikor kiderült, hogy rendőr akar lenni, az egész banda hátat fordított ne
05.08 16:50
német akciófilm-sorozat,2017
A vér szavaAz autópályán meggyilkolnak egy rendőrt, aki korábban megmentette Paul életét. Paul felkeresi a családot, és megígéri, hogy mindent elkövet a tettes kézre kerítéséért. Az áldozat
05.08 18:00
magyar vígjátéksorozat,2021
GyémántfokozatA Polgármester rács mögé kerül, és csak az egyház tud segíteni rajta, a Püspökön keresztül. Laci rájön, hogy csak úgy lehet gazdag, sikeres és a nők körében népszerű, ha bátor lesz és rámenős... A Püspök s
05.08 19:00
magyar vígjátéksorozat,2021
A festésA Polgármester Erika helyére keres helyettest a faluban. Erika anyja látogatóba érkezik Gyurihoz, Mokri és Sváb pedig csúnyán összekapnak, a vita pedig háborúvá fajul...Rendező: Kapitány IvánFőszereplők: Csuja Imre, B
05.08 20:00
amerikai akciófilm-sorozat,2021
TARTALOM HAMAROSAN!Rendező: Cherie DvorakFőszereplők: Shemar Moore, Alex Russell, Jay Harrington, Lina Esco, Kenny Johnson, David Lim, Patrick St. Esprit, Stephanie Sigman, Louis Ferreira, Deshae Frost, Obba Babatundé, Amy Fa
05.08 21:00
amerikai krimisorozat,2022
A próbababaA csapat egy Nekropolisz nevű házban nyomoz, amely a horror műfajára specializálódott, azonban egy valódi hulla felbukkanása hatalmas szenzációt kelt. A halott ráadásul több réteg megkövült festék alatt találh
05.08 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is
05.08 23:00
holland filmsorozat,2016
Jisanne közelebb kerül apjához. A babaköszöntőn elmondja Kat és Ben a családnak, hogy Kat börtönbe megy. Samuel és Emma összemelegednek. Robert ideiglenesen Lilianhoz költözik és sokat érdeklődik a fekete tuli
05.08 23:55
amerikai krimisorozat,2005
Hét évvel korábban Thomas Beal egyetemi professzor beismerte bűnösségét diák szeretője halála ügyében, annak ellenére, hogy a holttestet nem találták meg. Mikor Skye Petersen hátizsákja előkerül egy zálogházból és a biztonsági
05.09 00:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2020
A sorozatgyilkos Everett Lynch sorra csábítja el a nőket, majd a haláluk után élvezettel nyúzza le az arcukat. Rossi rájön, hogy Lynch valójában nem elmebeteg, mint ahogy azt eddig hitték, hanem szociopata, akinek a maga mód
05.09 01:55
holland filmsorozat,2016
Jisanne közelebb kerül apjához. A babaköszöntőn elmondja Kat és Ben a családnak, hogy Kat börtönbe megy. Samuel és Emma összemelegednek. Robert ideiglenesen Lilianhoz költözik és sokat érdeklődik a fekete tuli
05.09 02:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2020
A sorozatgyilkos Everett Lynch sorra csábítja el a nőket, majd a haláluk után élvezettel nyúzza le az arcukat. Rossi rájön, hogy Lynch valójában nem elmebeteg, mint ahogy azt eddig hitték, hanem szociopata, akinek a maga mód
05.09 03:55
német akciófilm-sorozat,2017
SzabadesésDanát felkeresi egy régi barátnője, Elena, azzal, hogy az egész társaságuk bajba került. Dana haragszik, mert amikor kiderült, hogy rendőr akar lenni, az egész banda hátat fordított ne
05.09 05:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
KüldetésbenEgy megkínzott ember tetemének előkerülése kavarja fel Lovato nyomozót, mert ismerte a bandatagot, akivel egy múltbéli fedett küldetés során találkozott.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harp
05.09 06:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
Ki az igazi?Taylorék egy népszerű bár tulajdonosának halála ügyében nyomoznak.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, Anna Belknap, Vanessa Ferlito, A.J. Buckley, Robert Joy
05.09 06:55
amerikai filmsorozat,2021
LégnyomásRekordmeleg van a városban, és Max a rengeteg légkondi láttán elhatározza, hogy földmentő változtatásokat hajt végre a kórházi gyakorlatban. Nemes küldetésével azonban kis híján megbénítja a kórház működését. R
05.09 07:55
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Lányok a teljes idegösszeomlás szélénLorelai a hotellel, Rory az egyetemmel kapcsolatban érzi úgy, hogy átcsapnak a feje fölött a hullámok. Lorelai anyagi segítséget keres, hogy megnyithassa mielőbb a
05.09 08:50
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Hóbortos vásárlásLorelai és Rory kirakatokat nézegetve a vásárlás örömébe feledkeznek, és a véletlen úgy hozza, hogy összefutnak az otthoni feszült hangulat elől a vásárlásba menekülő Emilyvel.Rendező: Chris LongFő
05.09 09:50
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2006
Mr. Monk fogorvoshoz megyMonkot egy páncélkocsi kirablása ügyében hívják segíteni, miközben a helyszínelő Disher hadnagy egyszerűen nem tud odafigyelni a munkájára a kínzó fogfájása miatt. Disher éppen ezért még aznap este fogo
05.09 10:45
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2006
Mr. Monk esküdt leszMr. Monk egyik legnagyobb rémálma válik valóra azzal, hogy beidézik esküdtnek. Természetesen, ha már ott van, akkor fel is borítja a meglehetősen papírformának tűnő ügy menetét, miközben az esküdtszobába zár
05.09 11:45
amerikai filmsorozat,2021
SzéthullásÉpp egy hasba szúrt sérültet tolnak be, amikor leszakad a plafon a sürgősségin. Bloom hamarosan felfigyel a betegek bőrén megjelenő fájó kiütésekre, és a sürgősségi azonnali kiürítését rendeli el vegyi sze
05.09 12:45
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
TörésHárom fiatal az éjszakai fürdőzés során egy hullát talál a tóban. Az áldozat súlyos titkokat ismert, melyről részletesen beszámolt egy újságírónőnek. A nyomozók nehézségbe ütköznek, a cikk írója ugyanis nem túl e
05.09 13:45
amerikai akciófilm-sorozat,2021
TARTALOM HAMAROSAN!Rendező: Cherie DvorakFőszereplők: Shemar Moore, Alex Russell, Jay Harrington, Lina Esco, Kenny Johnson, David Lim, Patrick St. Esprit, Stephanie Sigman, Louis Ferreira, Deshae Frost, Obba Babatundé, Amy Fa
05.09 14:45
amerikai krimisorozat,2022
A próbababaA csapat egy Nekropolisz nevű házban nyomoz, amely a horror műfajára specializálódott, azonban egy valódi hulla felbukkanása hatalmas szenzációt kelt. A halott ráadásul több réteg megkövült festék alatt találh
05.09 15:45
német akciófilm-sorozat,2017
Hajszál híjánSemir és Paul egy bűnöző egyik emberét követik, hogy elvezesse őket a főnökhöz. Amikor a hatalmas viharban az erdei úton haladnak, egy fa az autójukra dől, és Semir megsérül. A közel
05.09 16:50
német akciófilm-sorozat,2018
Bollywood házhozAz autópályát egy indiai film forgatása miatt lezárták. Semir és Paul csak Semir gyerekeitől tudják meg, milyen nagy bollywoodi sztárokkal volt dolguk. A női főszereplő
05.09 18:00
magyar vígjátéksorozat,2021
A festésA Polgármester Erika helyére keres helyettest a faluban. Erika anyja látogatóba érkezik Gyurihoz, Mokri és Sváb pedig csúnyán összekapnak, a vita pedig háborúvá fajul...Rendező: Kapitány IvánFőszereplők: Csuja Imre, B
05.09 19:00
magyar vígjátéksorozat,2021
ÁramszünetAz edénykészlettel házaló Bandi pénzt követel a bepalizott Lacitól, aki nem tud fizetni. Viki szokatlanul ügyes húzással vágódik be a Polgármesternél, miközben Nellivel és Zsolttal egyre jobban kezd elmérgesedni a viszo
05.09 20:00
amerikai akciófilm-sorozat,2021
TARTALOM HAMAROSAN!Rendező: Paul F. BernardFőszereplők: Shemar Moore, Alex Russell, Jay Harrington, Lina Esco, Kenny Johnson, David Lim, Patrick St. Esprit, Stephanie Sigman, Louis Ferreira, Deshae Frost, Obba Babatundé, Amy Farri
05.09 21:00
amerikai krimisorozat,2022
Egy fegyver történeteHárom kamasz egy szellemvárosban egy autót talál, benne egy nő holttestével. Miután kiderül, hogy a fiataloknak valóban semmi közül nem volt a nő halálához, Allie és Folsom megpróbál rájönni, hogy mik
05.09 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is
05.09 23:00
holland filmsorozat,2016
Ben felfogad Katnek egy neves ügyvédet, ám ahhoz, hogy fizetni tudja, pénzt kell szereznie. Végül kiássa apja sírjából a fekete tulipán hagymáit, hogy eladja őket. Samuel felajánlja, hogy beáll dolgozn
05.09 23:55
amerikai krimisorozat,2005
Wendy Kim eltűnik mialatt átmegy a családi csemegeboltba, és a csapatnak kell kiderítenie, hogy mi történt a fiatal koreai nővel.Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Ros
05.10 00:50
amerikai-kanadai krimisorozat,2020
Spencer agysérülést szenved a robbanásban, és miközben hallucinációi vannak, a múltjából váratlanul szellemek látogatják meg. Közben a profilozók megdöbbentő felfedezésre bukkannak Lynch-csel kapcsolatb
05.10 01:55
holland filmsorozat,2016
Ben felfogad Katnek egy neves ügyvédet, ám ahhoz, hogy fizetni tudja, pénzt kell szereznie. Végül kiássa apja sírjából a fekete tulipán hagymáit, hogy eladja őket. Samuel felajánlja, hogy beáll dolgozn
05.10 02:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2020
Spencer agysérülést szenved a robbanásban, és miközben hallucinációi vannak, a múltjából váratlanul szellemek látogatják meg. Közben a profilozók megdöbbentő felfedezésre bukkannak Lynch-csel kapcsolatb
05.10 03:55
német akciófilm-sorozat,2017
Hajszál híjánSemir és Paul egy bűnöző egyik emberét követik, hogy elvezesse őket a főnökhöz. Amikor a hatalmas viharban az erdei úton haladnak, egy fa az autójukra dől, és Semir megsérül. A közel
05.10 05:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
Ki az igazi?Taylorék egy népszerű bár tulajdonosának halála ügyében nyomoznak.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, Anna Belknap, Vanessa Ferlito, A.J. Buckley, Robert Joy
05.10 06:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2012-2013
Különleges fegyverrelA csapat rejtélyes üggyel áll találja szembe magát: két egymástól függetlennek tűnő gyilkossági esetben nyomoznak, amelyeket azonban ugyanazzal a különleges fegyverrel követtek el.Főszereplők: Gary Sinise,
05.10 06:55
amerikai filmsorozat,2021
SzéthullásÉpp egy hasba szúrt sérültet tolnak be, amikor leszakad a plafon a sürgősségin. Bloom hamarosan felfigyel a betegek bőrén megjelenő fájó kiütésekre, és a sürgősségi azonnali kiürítését rendeli el vegyi sze
05.10 07:55
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Hóbortos vásárlásLorelai és Rory kirakatokat nézegetve a vásárlás örömébe feledkeznek, és a véletlen úgy hozza, hogy összefutnak az otthoni feszült hangulat elől a vásárlásba menekülő Emilyvel.Rendező: Chris LongFő
05.10 08:50
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
A Gilmore ház fejeA család Richard anyja temetésére készül, a szervezést Emily fogja össze mindaddig, mígnem véletlenül egy olyan levélre bukkan, amit egykoron anyósa írt Richardnak.Rendező: Marita GrabiakFősz
05.10 09:50
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk és a színészMr. Monk két gyilkosság ügyében is nyomoz, amelyek szerinte feltehetően összefüggenek egymással. A munkáját persze nem feltétlenül könnyíti meg az a stáb, akik filmet forgatnak a rendőrség és az ő mun
05.10 10:45
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk és a szemetes sztrájkAdrian Monk már régen érezte magát ennyire kellemetlenül, mert a szemetesek sztrájkolnak a városban, ezért az utcákon hatalmas kupacokban áll a szemét. Monk azonban kap egy lehetőséget, hogy változtasso
05.10 11:45
amerikai filmsorozat,2021
KüzdelemMax szembekerül a nagyszülőkkel, akik szeretnék megszerezni a gyámságot Luna felett. Reynolds újra egy pikáns partnerkapcsolatban találja magát, és nem tudja, mitévő legyen. Iggy influenza miatt ágyba kényszerül, é
05.10 12:45
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
VadállatokAmikor egy férfi kizuhan egy hotel erkélyéről és szörnyethal, a helyszínelőknek kell rájönniük, hogy a halála öngyilkosság, baleset vagy a véletlen műve volt.Főszereplők: Laurence Fishburne, Marg Helgenber
05.10 13:45
amerikai akciófilm-sorozat,2021
TARTALOM HAMAROSAN!Rendező: Paul F. BernardFőszereplők: Shemar Moore, Alex Russell, Jay Harrington, Lina Esco, Kenny Johnson, David Lim, Patrick St. Esprit, Stephanie Sigman, Louis Ferreira, Deshae Frost, Obba Babatundé, Amy Farri
05.10 14:45
amerikai krimisorozat,2022
Egy fegyver történeteHárom kamasz egy szellemvárosban egy autót talál, benne egy nő holttestével. Miután kiderül, hogy a fiataloknak valóban semmi közül nem volt a nő halálához, Allie és Folsom megpróbál rájönni, hogy mik
05.10 15:45
német akciófilm-sorozat,2018
Nyeremény-csapdaSemir nyer egy önvezető elektromos autót. Danának szánja, ajándékba. Dana és Andrea máris ki szeretnék próbálni, ám az autó olyannyira önállósítja magát, hogy képtelenek uralni.
05.10 16:50
német akciófilm-sorozat,2018
A vak szemtanúA bíróságon lelőnek egy embert. A szemtanú egy vak ügyvédnő. Ám a vakok más érzékei olyannyira kifinomultak, hogy többet tud mondani a tettesről, mint egy látó. Elindul a hajsza
05.10 18:00
magyar vígjátéksorozat,2021
ÁramszünetAz edénykészlettel házaló Bandi pénzt követel a bepalizott Lacitól, aki nem tud fizetni. Viki szokatlanul ügyes húzással vágódik be a Polgármesternél, miközben Nellivel és Zsolttal egyre jobban kezd elmérgesedni a viszo
05.10 19:00
magyar vígjátéksorozat,2021
A csodaA Pap házi készítésű Mária-szobra könnyezni kezd, a gyülekezetnek azonban meggyűlik a baja a csodavizsgáló bizottsággal. A Polgármester megelégeli a fejetlenséget a hivatalban, így elhatározza, hogy felkéri Vikit, legyen Er
05.10 20:00
amerikai akciófilm-sorozat,2021
Hicks és Mumford a saját szakállára kezd el nyomozni egy 15 évvel korábbi ügyben, de kissé túlbecsülik a saját kapacitásukat, és hamarosan komoly bajba kerülnek. Hondo meglepődve értesül arról, hogy Darryl autószerelő-műhe
05.10 21:00
amerikai krimisorozat,2022
KoalaEgy családot lemészárolnak az otthonában; egyedül a várandós lány magzata marad életben a gyilkosságok után; az eset eleinte egy balul sikerült betöréses rablásnak tűnik. Azonban ahogy Catherine egyre jobban belemélyed a csal
05.10 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is
05.10 23:00
holland filmsorozat,2016
Hallgass a szívedre!Emma Bangkokba utazik, hogy üzleteljen a fekete tulipánhagymákkal. A Vonk cég élére maga helyett Bent nevezi ki. Amíg távol van, Jisanne Samueléknél alszik, aminek Emma nem örül. Nick és
05.10 23:55
amerikai krimisorozat,2005
Egy feleségével átmulatott éjszaka után James Costát elrabolják Mexikóban. James anyósának kérésére Danny és Jack próbálnak az eltűnt férfi nyomára bukkanni.Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptist
05.11 00:55
amerikai krimisorozat,2017
A remény; Titkos parti1.Minden bizonyíték arra utal, hogy Zack, a sorozatgyilkos visszatért, s ő rabolta el Dr. Brennant. Ezt maga Zack is elismeri, ekkor azonban nem várt körülményre derül fény
05.11 01:55
holland filmsorozat,2016
Hallgass a szívedre!Emma Bangkokba utazik, hogy üzleteljen a fekete tulipánhagymákkal. A Vonk cég élére maga helyett Bent nevezi ki. Amíg távol van, Jisanne Samueléknél alszik, aminek Emma nem örül. Nick és
05.11 02:55
amerikai krimisorozat,2017
A remény; Titkos parti1.Minden bizonyíték arra utal, hogy Zack, a sorozatgyilkos visszatért, s ő rabolta el Dr. Brennant. Ezt maga Zack is elismeri, ekkor azonban nem várt körülményre derül fény
05.11 03:55
német akciófilm-sorozat,2018
Nyeremény-csapdaSemir nyer egy önvezető elektromos autót. Danának szánja, ajándékba. Dana és Andrea máris ki szeretnék próbálni, ám az autó olyannyira önállósítja magát, hogy képtelenek uralni.
05.11 05:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2008
A zenészA rendkívül népszerű tehetségkutató verseny egyik nagy esélyesét holtan találják egy parkolóházban. Layla minden szó nélkül elhagyta a szereplők számára kijelölt épületet. A halottkém jelentéséből kiderül, hogy
05.11 06:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2008
VisszaszámlálásMegölnek egy férfit a saját lakásában, majd bezsákolják, és nem sokkal később a holttestet egy elhagyatott erdei patakba hajítják. Grissom talál rá a szabadidejében, ami végképp megerősíti döntésében. A
05.11 06:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2009
Az utolsóGrissom egy sorozatgyilkos ügyén dolgozik, ezúttal ez az utolsó munkája. Nate Haskell, a börtönbüntetését töltő professzor még a sitten sem áll le. Ördögi módon irányítja diákjait, akik gondolkodás nélkül köve
05.11 07:50
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
A Gilmore ház fejeA család Richard anyja temetésére készül, a szervezést Emily fogja össze mindaddig, mígnem véletlenül egy olyan levélre bukkan, amit egykoron anyósa írt Richardnak.Rendező: Marita GrabiakFősz
05.11 08:50
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Bikinis csajok, bezsongott fiúkRory és Paris úgy döntenek, hogy a tavaszi szünetet a napfényes Floridában töltik. Luke kétségbeesetten veszi tudomásul, hogy Nicole-nak viszonya van valakivel.R
05.11 09:45
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk és a színészMr. Monk két gyilkosság ügyében is nyomoz, amelyek szerinte feltehetően összefüggenek egymással. A munkáját persze nem feltétlenül könnyíti meg az a stáb, akik filmet forgatnak a rendőrség és az ő mun
05.11 10:45
ukrán krimisorozat,2015
Csapdába csalvaMax egy átvodkázott este után a lakásában találja a meggyilkolt ügyvédet. Egy szőnyegbe csavarva a kocsija platójára teszi, azonban pillanatokon belül megérkezik a rendőrség, mert fülest kapt
05.11 11:45
német akciófilm-sorozat,2017
Az elveszett gyerekSemir beprotezsál egy utcagyereket barátja, Yasar, vendéglőjébe. Pstrick kiválóan megállja a helyét, és isteni baklavát készít. Semir épp főnökét szállítja haza, ak
05.11 12:50
német akciófilm-sorozat,2017
Mindent a szerelemértSemir és Paul egy betörőt vesz üldözőbe, amikor utolérik, és lerántják róla a maszkot, legnagyobb megdöbbenésükre Hartmuttal találják szembe magukat. Hartmut nem ad mag
05.11 13:50
német akciófilm-sorozat,2017
Fekete báránySemir és Paul egy bűncselekmény szemtanúja lesz, amikor fegyveresek elrabolják egy üzletember laptopját. A helyszínen kiderül, hogy a sofőrje, Kemal, Semir bátyja, akinek 50 ezer eurót fizettek,
05.11 14:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
BebörtönözveAmikor egy spanyol klub emberét holtan találják, az elhunyt családja a mielőbbi hazaszállítását kéri. Ez azonban veszélyezteti a nyomozást.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Ca
05.11 15:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
Pörgős buliEgy kamionos bulin egy trailer a folyóba borul. A nyomozóknak ki kell deríteni, hogy bűncselekmény történt-e, s hogy a bulin résztvevők között volt-e az áldozat.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, H
05.11 16:55
amerikai vígjáték,2004
Még hogy Hamupipőke csak a mesében létezik? Cseréljük az üvegcipőt mobiltelefonra, a tökhintót sportkocsira, a mesebeli királyságot pedig Los Angeles külvárosára, és kiderül, hogy a hol volt, hol nem volt most épp itt van. Amikor ne
05.11 18:50
amerikai-angol kalandfilm,2001
Petunia néni és Vernon bácsi lépcsője alatt, egy kis szobában lakik mostohafiúk, Harry Potter, aki körül egyre több furcsaság történik: beszélő macskák, postabaglyok és nagy szakállú óriások bukkannak fel a semmi
05.11 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is
05.11 23:00
amerikai filmsorozat,2022
Nincs megállásA country-biznisz legnagyobb sztárjai, a Roman család kénytelen szembesülni a szörnyű ténnyel. Kiderül, hogy Dottie, a country koronázatlan királynője rákos. Dottie, aki sose tűrte el a riválisokat, ezúttal se
05.11 23:55
amerikai filmsorozat,2022
Csak egy királynő lehetA Roman család a sok nézeteltérés ellenére összefog, amikor Dottie-t holtan találják. A béke azonban nem tart sokáig, Nicky és Gigi között ugyanis még nagyobb lesz a versengés, amikor a mé
05.12 00:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2011-2012
KeresztutakA helyszínelők egy bíró meggyilkolása ügyén dolgoznak, mialatt Jo az FBI-tól való kilépését igyekszik feldolgozni.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, Anna Belknap, Van
05.12 01:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2011-2012
Egy tanú halála elgondolkoztatja Jót, vajon miért hagyott egy erőszakolót szabadon garázdálkodni FBI-os karrierje idején. Reméli, hamarosan túl tud lépni múltján.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper,
05.12 02:55
amerikai-kanadai krimisorozat,2011-2012
Mac és a csapat egy küzdősportoló meggyilkolásának ügyén dolgozik.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, Anna Belknap, Vanessa Ferlito, A.J. Buckley, Robert Joy
05.12 04:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2011-2012
Egy betöréses támadás után a helyszínelők a dúsgazdag háztulajdonosok családi titkai után kutatnak.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, Hill Harper, Eddie Cahill, Anna Belknap, Vanessa Ferlito, A.J. Buckley, Robert
05.12 05:00
kanadai kandikamerás sorozat,
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! - Te pedig Nevess csak!
05.12 05:30
amerikai-kanadai krimisorozat,2008
Fegyvertelen és veszélyesEgy zavart férfi szemtanúja lesz, amint egy Hulk szerű férfi elhagyja a vérben úszó mosdót, közvetlenül azután, hogy drasztikusan végzett áldozatával. Beszámolója nem nyújt elég támpontot a gyi
05.12 06:30
amerikai-kanadai krimisorozat,2008
Mentával átsütveLangstont megdöbbenti a gyilkosok agyafúrtsága. Ezúttal egy éttermi gyilkosság ügyében vizsgálódnak, melyben mérgezés végzett a gazdag áldozattal. A szerencsétlenül járt férfinak számtalan ellensége vol
05.12 07:25
amerikai-kanadai krimisorozat,2008
Elvetélt igazságAmber Jonest, a fiatal lányt szőnyegbe tekerve találták meg, három golyóval a testében. Úgy tűnik, a gyilkossággal gyanúsított szenátor megúszhatja az ügyet, miután a helyszínen nem találták meg a gyilk
05.12 08:20
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Bikinis csajok, bezsongott fiúkRory és Paris úgy döntenek, hogy a tavaszi szünetet a napfényes Floridában töltik. Luke kétségbeesetten veszi tudomásul, hogy Nicole-nak viszonya van valakivel.R
05.12 09:15
amerikai vígjátéksorozat,2003-2004
Időzített bombaJason apja Richardék vállalkozása ellen fordul. Lindsay fültanúja lesz egy beszélgetésnek, amiből kiderül számára, hogy Rory rendkívül önzőnek látja őt. Jason apjának köszönhetően Emily és Richa
05.12 10:10
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk és a szemetes sztrájkAdrian Monk már régen érezte magát ennyire kellemetlenül, mert a szemetesek sztrájkolnak a városban, ezért az utcákon hatalmas kupacokban áll a szemét. Monk azonban kap egy lehetőséget, hogy változtasso
05.12 11:05
ukrán krimisorozat,2015
RózaLéna elmondja Maxnak, hogy apja a kutyát az ő tiszteletére nevezte el Maxnak, és a kulcs Max nyakörvén lóg. A Róza pedig egy hajó. Léna elviszi Maxot a hajóhoz, ahol kiderül, hogy Zsarov a saját szakáll
05.12 12:10
német akciófilm-sorozat,2018
Nyeremény-csapdaSemir nyer egy önvezető elektromos autót. Danának szánja, ajándékba. Dana és Andrea máris ki szeretnék próbálni, ám az autó olyannyira önállósítja magát, hogy képtelenek uralni.
05.12 13:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2010-2011
Pörgős buliEgy kamionos bulin egy trailer a folyóba borul. A nyomozóknak ki kell deríteni, hogy bűncselekmény történt-e, s hogy a bulin résztvevők között volt-e az áldozat.Főszereplők: Gary Sinise, Sela Ward, Carmine Giovinazzo, H
05.12 14:15
PREMIER
amerikai-angol családi film,2021
Az ambiciózus hősnőnek nagy álmai vannak, és mesebeli keresztanyja segítségével kitartóan megvalósítja őket.A 21. századi Hamupipőke nem sírdogál és kesereg szomorú sorsán, ő ugyanis nem áldozattípus. Bár a sors mostohán báni
05.12 16:45
amerikai-angol kalandfilm,2001
Petunia néni és Vernon bácsi lépcsője alatt, egy kis szobában lakik mostohafiúk, Harry Potter, aki körül egyre több furcsaság történik: beszélő macskák, postabaglyok és nagy szakállú óriások bukkannak fel a semmi
05.12 19:50
amerikai vígjáték,2010
Kassie és Wally régóta barátok. Mivel Kassie-nak nincs szerencséje a szerelemben, úgy dönt, hogy mesterséges megtermékenyítéssel vállal gyermeket. Wallynak azonban nem tetszik ez az ötlet, de nem meri bevallani Kassie-nek, hogy szerelmes
05.12 22:00
PREMIER
valóságshow,2024
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit.Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is
05.12 23:00
PREMIER
magyar vígjáték,2023
Elképesztő versengés veszi kezdetét, amikor több millió értékű főnyeremény a tét. De akárki nem rúghat labdába. Ahhoz, hogy versenybe szállhasson, szükséges nem csak egy menyasszony, de egy vőlegény is, aki hajlandó a legénybúc
MŰSORAJÁNLÓ
Ismét megnyílik a ValóVilág Villa kapuja, amelyet mindenre elszánt játékosok lépnek át. Mindennapjaikat a nézők 24 órában követhetik nyomon az RTL+ streaming platformon, ahol a felhasználók teljes mértékben részesei lehetnek az eseményeknek.