04.25 01:35
amerikai vígjáték, 2006
Egy kiöregedett, munkanélküli bohóc azzal a feltett szándékkal költözik vissza szülővárosába, hogy azt a keveset, ami még életéből hátravan, részeg kábulatban tölti. Ám mikor egy helyi amatőr cirkuszi társulat felkéri, hogy cs
04.25 03:15
francia drámasorozat, 2021
Rendezte: Asselin Jean-FrancoisFőszereplők: De Bona Julie, Debrandt Bruno, Rebboah Cécile
04.25 04:10
amerikai vígjáték, 2009
Ice Cube főszereplésével és forgatókönyvéből készült ez az amerikai zenei elitről szóló, önironikus komédia, amelyben két jó barát koncertszervezőnek felcsapva nulla tapasztalat mellett szerződtetnek le egy menő rapsztárt, hogy
04.25 06:15
német-olasz-izraeli-francia dráma, 2007
Meghal Ana édesapja. A szomorú alkalom kapcsán az asszony találkozik zsidó féltestvérével, Ulival, hogy megismerjék a végrendelet tartalmát. Ana húsz esztendővel ezelőtt vándorolt ki Izraelből, hátrahagyva a tizenéves fejjel világr
04.25 08:30
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.25 09:25
amerikai dráma, 2009
Az 1980-ban készült klasszikussá vált Oscar-díjas mozi remakejében továbbra is a lenyűgöző zene, a fantasztikus táncok, a remek énekesek és művészek játsszák a főszerepet. Céljuk nem más, mint elérni az álmaikban olyannyira hőn
04.25 11:30
2013
Vincent követte a nőt, akit szeret New Yorkba. De már nem jönnek ki egymással. Makacs, mindent meg fog tenni, hogy visszaszerezze.Rendezte: Hostiou ArmelFőszereplők: Macaigne Vincent, Moran Kate, Rimestad Sofie
04.25 12:25
thaiföldi-amerikai romantikus vígjáték, 2009
Brian Chandler úgy érzi, tökéletes az élete, nagyszerű állása van és szép menyasszonya. A főnöke, a kávémogul Calvert Jenkins Thaiföldre küldi, hogy ellenőrizze egy termés felvásárlását. Brian találkozik Tichával, a Bangkokban
04.25 14:30
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.25 15:25
amerikai dráma, 2011
Az amerikai polgárháború idején játszódó dráma egy fiatal anya hányattatásairól mesél, akit férje közös lányukkal együtt hátrahagyott, hogy a déli oldalon csatlakozzon a harcokhoz. Az egyedül maradt anyára és fiatal lányára n
04.25 17:20
francia vígjáték, 2008
Gilles Gabriel, a nyolcvanas évek popsztárja a nagy visszatérés előtt áll. Egykori nagy slágerét újra játsszák a rádiók, és minden adott, hogy újra a csúcsra érjen. Vagyis adott lenne, ha Gilles nem ütné el véletlenül Ranut, a ke
04.25 19:05
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.25 20:00
amerikai krimi, 2008
40 kiló heroinnak nyoma veszik egy rosszul sikerült tranzakció során, majd az összes rendőr, aki részt vett a rajtaütésben, sorban meghal. Miközben a bizalom egyre inkább elhalványul Salt és Max között, a két kolléga kénytelen néh
04.25 22:00
spanyol thrillersorozat, 2022
Rendezte: Escobar IvánFőszereplők: Maggie Civantos, Vicente Romero, Esteban Meloni
04.25 23:15
francia-belga-amerikai-mexikói krimi, 2008
Alkoholmámorban töltött, fékevesztett esték és egyéjszakás kalandok követik egymást a magányos Julia életében. Mikor botrányos viselkedése miatt kirúgják az állásából, úgy érzi, nincs több veszteni valója. Ezért úgy dönt,
04.26 02:05
brazil-amerikai sci-fi-thriller, 2011
Egy éve már, hogy Thomas Mathews oknyomozó riporter fiának nyoma veszett. Az elmúlt egy évet az újságíró egyre kétségbeesettebb nyomozással töltötte, és közben szinte mindenét feláldozta, de így sem tudta meg, hogy mi történhete
04.26 04:20
francia drámasorozat, 2021
Rendezte: Asselin Jean-FrancoisFőszereplők: De Bona Julie, Debrandt Bruno, Rebboah Cécile
04.26 06:35
szlovák animációs rövidfilm, 2010
Rendezte: Katarina Kerekesova, Ivana SebestovaFőszereplők: Dada Iliasova Mazalova, Stanislav Benacka
04.26 07:10
spanyol animációs film, 2012
Egy szerencsés zűrzavarnak köszönhetően Tadre, a mindig álmodozó kőművesre esik a választás: őt küldik egy perui felfedezőútra. Tad mindig is arra vágyott, hogy egy híres, kalandozó régész legyen. Ennek ellenére napjai az erről
04.26 09:00
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.26 09:55
kanadai thiller, 2009
Három régi barát - egy riporter, egy olaj-ipari elemző és egy pénzügyi vezető - 10 év után újra találkozik, és véletlenül felfedik az iraki háború valódi okát. A felfedezést követően a trió megpróbál minél több bizonyíték
04.26 11:45
amerikai vígjáték, 2007
Mary egy bájos, de bajban lévő pékséget üzemeltet, s sürgős anyagi támogatásra van szüksége, különben hamarosan becsukhatja a boltot. Így aztán elhatározza, hogy végre bemutatja a Texasban élő excentrikus családjának pedáns, de
04.26 13:50
amerikai dráma, 2009
Az Oscar-jelölt Hal Holbrook játssza a főszerepet ebben a kritikai sikert aratott drámában, amely Abner Meechamről, a Tennessee-ben élő egykori farmerről szól, akit a fia berakott az öregek otthonába, és szemlátomást teljesen megfeledk
04.26 16:00
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.26 16:55
francia romantikus film, 2012
Nathalie fiatal, gyönyörű, munkamániás, kettétört életű nő. Férjét autóbalesetben vesztette el, s a tragédia óta érzelmeit elfojtva él. Markus , a munkatársa a legkevésbé sem mondható jóképűnek, ronda ruhákat hord, és által
04.26 19:05
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.26 20:00
francia drámasorozat, 2021
Rendezte: Asselin Jean-FrancoisFőszereplők: De Bona Julie, Debrandt Bruno, Rebboah Cécile
04.26 20:55
amerikai dráma, 2009
Az 1990-es évek végén a CIA Echelon 3 néven létrehozott egy csapatot, amelynek az volt a feladata, hogy a lehető legtöbb információ összegyűjtésével és kiszűrésével terrorista akciókat előzzön meg. Munkájuk során a csapat kizár
04.26 23:05
kanadai dráma, 2008
Armstrong Cane tiszteletes börtönből való kiszabadulása után visszatér a régi városba, hogy átvegye apjától a helyi templom vezetését. A környéken erőteljes az alvilági befolyás, a drogok és bandaösszecsapások mindennaposak. Arm
04.27 01:10
panyol-amerikai horror-thriller, 2011
Valós események ihlették ezt a Texasban játszódó akciódús westernt, amely feltárja azokat a drámai történéseket, melyek a Possum Kingdom-tóból kiemelkedő különleges sziklaképződmény névadójává váltak. Mikor egy kalandvágyó
04.27 03:15
francia dráma, 2008
Raoul Kraft igazi magányos farkas, aki favágóként dolgozik a hegyekben. Soha nem értette meg magát a nőkkel, s egyetlen házassága is válással végződött, de legalább született belőle egy fia, akit mindennél jobban szeret, így mikor
04.27 05:05
francia drámasorozat, 2021
Rendezte: Asselin Jean-FrancoisFőszereplők: De Bona Julie, Debrandt Bruno, Rebboah Cécile
04.27 06:30
2013
Vincent követte a nőt, akit szeret New Yorkba. De már nem jönnek ki egymással. Makacs, mindent meg fog tenni, hogy visszaszerezze.Rendezte: Hostiou ArmelFőszereplők: Macaigne Vincent, Moran Kate, Rimestad Sofie
04.27 07:20
francia életrajzi dráma, 2008
Egy közép-franciaországi kislány, aki árvaházba kerül a nővérével, és minden vasárnap hiába várja, hogy érte jöjjön az apukája. Egy kávéházi énekesnő, elhaló hanggal, aki egy csapat részeg katona előtt lép fel. Egy alacsony
04.27 09:30
amerikai-kanadai családi, 2005
A 15 éves Simon Jackson nehezen találja helyét a világban - egészen addig, amíg a Brit Kolumbia-i vadonban meg nem menti az életét egy Kermode-baribál. A fekete medve egy rendkívül ritkának számító, fehér bundájú alfajából csupán
04.27 11:20
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.27 12:15

04.27 13:10

04.27 14:05
amerikai dráma, 2004
Egy, halott feleségét gyászoló, mélabús detektív egy buddhista templomban történt titokzatos haláleset ügyében nyomoz, ám az evilági indítékokra és logikus következtetésekre alapozott módszerei újra meg újra csődöt mondanak a
04.27 15:30
német-angol-francia thriller, 2010
A cselekmény középpontjában a "szellemíró" tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-minisztereln
04.27 18:00
amerikai thriller, 2018
Barry Minkow egy fiatal, karizmatikus üzletember, aki hazugságok, csalások és lopások árán gazdagodott meg és jutott el a csúcsra.Rendezte: Bruce CaulkFőszereplők: Ving Rhames, Talia Shire, James Caan, Mark Hamill, Armand Assante
04.27 20:00
spanyol thrillersorozat, 2022
Rendezte: Escobar IvánFőszereplők: Maggie Civantos, Vicente Romero, Esteban Meloni
04.27 21:15
amerikai akció, 2018
Egy nő visszatér a harcból, és összebarátkozik egy családdal New Yorkban. Egy tolvajbanda a család értékeit akarja elvenni, ő az egyetlen, aki köztük és az életük között áll.Rendezte: Kitamura RyuheiFőszereplők: Reno Jean, Hol
04.27 23:10
francia krimi, 2008
Lyon, az 1970-es évek vége. Francois , a sikeres nyomozó megtudja, hogy a bátyját, Gabielt kiengedték a börtönből, ahol tíz évet ült gyilkosságért. A zsaru és az elítélt ugyan nem ugrik egymás karjaiba, mikor újra találkoznak, abb
04.28 01:20
kanadai akció, 2016
Egy csapatnyi profi bérgyilkos jól fizető megbízást kap: vissza kell utazniuk öt évet az időben, hogy végezzenek néhány ártatlan emberrel. Az áldozatok egyikéről úgy tartják, egy interdimenzionális hadsereget segít abban, hogy elt
04.28 03:05
angol akciófilm, 2017
A terrorellenes háború egy tapasztalt fejvadászát Londonba küldik, hogy likvidáljon egy volt CIA ügynököt. A fejvadásszal és csapatával egy korábbi bajtársuk és annak magánhadserege száll szembe, az akció pedig egy elhúzódó élet
04.28 06:55
német thriller, 2008
Emilie és Jacob válni készül, egy nappal az ítélet kimondása előtt azonban szörnyű dolog történik: a házukhoz közeli erdőben játszó Toby belezuhan egy évek óta elfeledett kútba. Kezdetét veszi az életmentő akció.Rendezte: St
04.28 08:45
spanyol dráma, 2010
Pau Frexias fesztiválnyertes rendezése a 80-as évekbe tesz nosztalgikus utazást. A film a pubertást épp hogy megélő hősei szemén keresztül mutatja be az évtized jellegzetességeit egyfajta katalán választ adva az Állj mellém!-re. A fo
04.28 10:55
szlovák animációs rövidfilm, 2010
Rendezte: Katarina Kerekesova, Ivana SebestovaFőszereplők: Dada Iliasova Mazalova, Stanislav Benacka
04.28 11:55
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.28 12:50

04.28 13:45
amerikai vígjáték,2017
Brad Sloannak jó állása és kényelmes élete van, Sacramento külvárosában él a feleségével, Melanie-vel és a zenei csodagyerek fiával, Troy-jal. Brad elkíséri Troy-t a bostoni fellépésére, a városba, melynek egyetemére járt. Itt t
04.28 15:45
francia-német-cseh zenés dráma, 2008
Christopher Barratier zenés drámája egy csillag születéséről szól egy olyan korban, melyet a bizonytalanság ural. 1936 Párizsában járunk. Senki sem tudja, mit hoz a holnap: a német Harmadik Birodalom felemelkedése sokak szívében szül
04.28 18:10
amerikai romantikus vígjáték, 2010
A Manhattanben élő Lindsay-nek szemlátomást mindene megvan, mégis fél az elkötelezni magát, és emiatt terápiás kezelésre is jár. Pontosabban járt: a terapeutája ugyanis váratlanul egy hónapos szabadságra megy, és ez a hír valójá
04.28 20:00
amerikai akció thriller, 2022
Egy vállalkozó felbérel egy volt tengerészgyalogost, hogy egy fegyverüzlet lebonyolítása érdekében Panamába utazzon. Az egykori katona belekeveredik az Egyesült Államok panamai inváziójába, és fontos leckét tanul a politikai hatalom
04.28 21:55
francia dráma, 2008
Raoul Kraft igazi magányos farkas, aki favágóként dolgozik a hegyekben. Soha nem értette meg magát a nőkkel, s egyetlen házassága is válással végződött, de legalább született belőle egy fia, akit mindennél jobban szeret, így mikor
04.28 23:45
spanyol thrillersorozat, 2022
Rendezte: Escobar IvánFőszereplők: Maggie Civantos, Vicente Romero, Esteban Meloni
04.29 01:00
francia vígjáték, 2007
Mikor Carole és Lionel rádöbben, hogy párjaik megcsalják őket, méghozzá egymással, elhatározzák, hogy szövetséget kötnek arra, hogy kölcsönösen megmentsék egymás házasságát. Franciásan könnyed vígjáték sok-sok nevetéssel
04.29 02:45
amerikai vígjáték, 2009
Mr. Jack és Sweet Stephen nap mint nap Los Angeles utcáit róják, és közben az élet nagy dolgairól - szerelemről, gyűlöletről, erőszakról és a halandóságról - beszélgetnek. Ám a dolgok nem azok, mint aminek elsőre látszanak: Mr.
04.29 04:20
amerikai vígjáték, 2006
Egy kiöregedett, munkanélküli bohóc azzal a feltett szándékkal költözik vissza szülővárosába, hogy azt a keveset, ami még életéből hátravan, részeg kábulatban tölti. Ám mikor egy helyi amatőr cirkuszi társulat felkéri, hogy cs
04.29 06:50
német-angol-francia thriller, 2010
A cselekmény középpontjában a "szellemíró" tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-minisztereln
04.29 09:20
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.29 10:15
francia vígjáték, 2008
Gilles Gabriel, a nyolcvanas évek popsztárja a nagy visszatérés előtt áll. Egykori nagy slágerét újra játsszák a rádiók, és minden adott, hogy újra a csúcsra érjen. Vagyis adott lenne, ha Gilles nem ütné el véletlenül Ranut, a ke
04.29 12:00
angol-német-amerikai vígjáték, 2003
Nino bácsi, a sokat látott olasz földműves unokaöccsét, Robert Micellit és családját jött meglátogatni Amerikába. Hóna alatt egy hegedűvel, kezében egy házi borral teli bőrönddel, a tárcájában pedig egy fényképpel, melyen hőse
04.29 14:00
német krimisorozat,2014
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.29 14:55
amerikai dráma, 2009
Az 1980-ban készült klasszikussá vált Oscar-díjas mozi remakejében továbbra is a lenyűgöző zene, a fantasztikus táncok, a remek énekesek és művészek játsszák a főszerepet. Céljuk nem más, mint elérni az álmaikban olyannyira hőn
04.29 17:00
amerikai vígjáték, 2007
Mary egy bájos, de bajban lévő pékséget üzemeltet, s sürgős anyagi támogatásra van szüksége, különben hamarosan becsukhatja a boltot. Így aztán elhatározza, hogy végre bemutatja a Texasban élő excentrikus családjának pedáns, de
04.29 19:05
német krimisorozat,2010
Michael Brisgau annak idején rendőrként szolgált. 20 évig kómában feküdt egy kórházban, ám most felébredt. Újra szolgálatba áll, de meglepődve tapasztalja, hogy az 'álomvilágban' töltött évek során a világ mennyit változott.
04.29 20:00
amerikai-olasz akció thriller, 2018
2008-ban Loke Hakansson dél-olaszországi vakáción vett részt a családjával, amikor a lányát és a feleségét elrabolták. A félresikerült túsztárgyalás során mindkettejüket megölték. Tíz évvel később a Hakanssont felkeresi egy
04.29 21:45
kanadai dráma, 2008
Armstrong Cane tiszteletes börtönből való kiszabadulása után visszatér a régi városba, hogy átvegye apjától a helyi templom vezetését. A környéken erőteljes az alvilági befolyás, a drogok és bandaösszecsapások mindennaposak. Arm
04.29 23:50
brazil-amerikai sci-fi-thriller, 2011
Egy éve már, hogy Thomas Mathews oknyomozó riporter fiának nyoma veszett. Az elmúlt egy évet az újságíró egyre kétségbeesettebb nyomozással töltötte, és közben szinte mindenét feláldozta, de így sem tudta meg, hogy mi történhete
MŰSORAJÁNLÓ
A török sorozatok évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek hazánkban. A FilmBox az időtálló darabokat folyamatosan vezeti majd be a kínálatába, melynek első lépése a május 6-án indult Fogd a kezem (Hold my hand, Elimi Birakma) c. alkotás. A hazai közönség hétfőtől péntekig izgulhat a televízió előtt a fordulatokban és romantikában gazdag sorozat 45 perces magyar nyelvű epizódjai előtt, amelyek 19 órakor kezdődnek. A Filmbox török sorozatokra specializálódott testvércsatornája, a Timeless Dizi hazánkban még nem, de Romániában már elérhető egy ideje, így akár a jövőben hazánkban is megjelenhet, ha Filmbox csatornán sikeresek lesznek a török sorozatok.