05.06 01:30
amerikai akcióthriller,2001
Az alvilágban nem hibázhatsz és nincs helye az érzelmeknek. Matty a saját bőrén érzi ezt, amikor a maffián belüli első komoly próbatételére kerül sor. A történet egy táska készpénz körül forog, amelyet a maffiavezérnek kell les
05.06 06:15
amerikai romantikus vígjáték,2017
Egy zseniális tudóst a vállalati laborból Indiába küldenek azzal a céllal, hogy eladja az általa létrehozott, géntechnológiával módosított rizst. A gyönyörű Linda hisz a tudományban és biztos benne, hogy a gazdák le lesznek nyűg
05.06 08:15
amerikai vígjáték,2017
A nemrég elvált Alice új életet kezdene, ezért lányaival együtt visszaköltözik szülővárosába, Los Angelesbe. A 40. születésnapi buliján megismerkedik három feltörekvő fiatal filmessel, akik épp producert és nem mellesleg albérle
05.06 10:10
amerikai vígjáték,2014
A Bannister család lelkesen készül a hajókirándulásra, és közben nem is sejtik, hogy kutyájuk, Zeusz, mennyire csalódott amiatt, hogy beadják egy kutyapanzióba. Azonban hamar megbékél a sorsával, hiszen Alice , a kutyaszitter na
05.06 11:50
amerikai vígjáték,2005
A harmincas éveiben járó Sarah nyolc hónapja vált el, és semmit sem tesz azért, hogy szerelmi élete jobbra forduljon. Ezért két húga Sarah nevében társkereső hirdetést ad föl a világhálón: azzal a kikötéssel, hogy kutyátlanok k
05.06 13:55
amerikai-magyar kalandvígjáték,2011
Néhány vagány amerikai csaj egy párizsi vakációval szeretné megünnepelni a gimi befejezését. A nagy kaland azonban nem egészen úgy alakul, ahogy azt Grace, a legjobb barátnője, Emma és a nyafka féltestvére, Meg elképzelték. Ám egy
05.06 16:20
német akciófilm-sorozat,2006
Nincs bocsánat, 1A lélegzetelállító autósüldözések folytatódnak: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, Tom K
05.06 18:20
amerikai akciófilm,1998
Mark Sheridan életében egymást követik a balszerencsés véletlenek, s pillanatok alatt egy kettős gyilkosság gyanúsítottjává válik, aki ráadásul hamarosan egy rabokkal teli repülőgépen találja magát. Amikor a repülő megsér
05.06 21:00
PREMIER
amerikai akcióvígjáték,1995
Miami két legjobb nyomozója, Marcus Burnett és Mike Lowry semmiben sem hasonlítanak egymásra. Míg Marcus felelősségteljes családapa, addig Mike felelőtlen nőcsábász. Párosukat rettegi a város, mert ahol ők megjelennek, kő kövön nem
05.06 23:30
amerikai akcióvígjáték,1995
A New York-i metróban a gyújtogatók, tolvajok és rablók lassacskán már többen vannak, mint a becsületes utasok. A metrórendőrség két belemenős detektívjének nincs ideje unatkozni, közvetlenül a frontvonalon szolgálnak. Aztán amiko
05.07 01:50
amerikai akciófilm,2012
Jimmy Bobo, a hírhedt bérgyilkos életében először társul egy zsaruval. A fiatal nyomozó, Marcus hajlandó együttműködni, hogy felgöngyölítsen egy ügyet, aminek a szálai New Orleans piszkos sikátorain keresztül egészen a Fehé
05.07 05:15
magyar animációs film,2007
Grabowskit újra akcióba szólítják. A dzsungel mélyén élő macskapopuláció ugyanis továbbra sem hagyott fel az egerek üldözésével. Vadászat közben elkapják a Stanley nevű újságíró egeret, akinek persze eljár a szája. A lényeg
05.07 07:10
amerikai vígjáték,2010
Jimmy és kutyája, Rini a legjobb barátok. Rini ráadásul Eagle Rock kisvárosának megbecsült tagja. Egy nap Jimmy apját, Deant előléptetik, és új állásához New York-ba kell költöznie a családnak. Csakhogy a cég által kiutalt albér
05.07 08:55
amerikai vígjáték,2014
A Bannister család lelkesen készül a hajókirándulásra, és közben nem is sejtik, hogy kutyájuk, Zeusz, mennyire csalódott amiatt, hogy beadják egy kutyapanzióba. Azonban hamar megbékél a sorsával, hiszen Alice , a kutyaszitter na
05.07 10:40
amerikai vígjáték, 2012
A történet négy párról szól. A kapcsolataik hatalmi egyensúlya felborul, amikor a négy nő úgy gondolja, hogy a gyakorlatban is kipróbálja a társkapcsolatokról szóló népszerű könyvben olvastakat. Steve Harvey Viselkedj úgy mint egy
05.07 13:10
amerikai-kanadai akcióvígjáték,2002
A Furcsa páros visszatért! Thomas Dooley és négylábú társa, Jerry Lee megint üldözik a bűnt ebben az új, akciódús vígjátékban. Dooley néhány órára van az áldott nyugdíjazástól, amikor belefut egy fegyveres rablásba egy csúcs
05.07 15:10
amerikai akcióvígjáték,2004
Jack, a Hawaii-on éldegélő, önelégült selyemfiú békés életét egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő, Nancy Hayes forgatja fel egy szép napon. A laza szörfös, aki naphosszat csak a hasát süttette eddig, és piti lopásokkal segíte
05.07 16:55
amerikai-hongkongi akcióvígjáték,1996
Chan nyomozó hongkongi rendőrtiszt, akit a CIA és KGB is felbérel egy veszélyes ukrán nukleáris töltet visszaszerzésére. Jackie tehát elkezdi szétválogatni a rossz fiúkat a jóktól - m
05.07 18:40
amerikai akciófilm,2017
A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik James Conrad kommandós vezetésével. A csapat, köztük a kutató Mason és Packard , valamint a nagy haszonra számító üzletemberek nem is sejtik, mily
05.07 21:00
amerikai akcióvígjáték,1989
Martin Riggs és Roger Murtaugh, a két hajmeresztő észjárású és temperamentumú zsaru visszatért! Minden idők legőrültebb és legfurcsább párosa ezúttal egy kábítószer-maffiát próbál felszámolni, melynek feje egy kegyetlen Dél-A
05.07 23:25
amerikai akciófilm,2012
Asher elnök válság megoldó találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel. Azonban a Fehér Ház ellen indított totális légitámadás mindenkit az elnök földalatti bunkerébe kényszerít, ahol végül a terroristák fogságába
05.08 01:50
amerikai akcióvígjáték,1995
A New York-i metróban a gyújtogatók, tolvajok és rablók lassacskán már többen vannak, mint a becsületes utasok. A metrórendőrség két belemenős detektívjének nincs ideje unatkozni, közvetlenül a frontvonalon szolgálnak. Aztán amiko
05.08 05:50
magyar vígjáték,2009
Amik egy tinédzser életéből nem maradhatnak ki: szerelem, barátság és rivalizálás. Regina az iskola egyik legnépszerűbb, legaktívabb tanulója, aki csinos és gazdag is. Magyarországon elsőként megalapítja iskolája pompon-csapatát.
05.08 07:50
amerikai vígjáték, 2012
A történet négy párról szól. A kapcsolataik hatalmi egyensúlya felborul, amikor a négy nő úgy gondolja, hogy a gyakorlatban is kipróbálja a társkapcsolatokról szóló népszerű könyvben olvastakat. Steve Harvey Viselkedj úgy mint egy
05.08 10:15
amerikai-magyar kalandvígjáték,2011
Néhány vagány amerikai csaj egy párizsi vakációval szeretné megünnepelni a gimi befejezését. A nagy kaland azonban nem egészen úgy alakul, ahogy azt Grace, a legjobb barátnője, Emma és a nyafka féltestvére, Meg elképzelték. Ám egy
05.08 12:25
amerikai vígjáték,2005
A harmincas éveiben járó Sarah nyolc hónapja vált el, és semmit sem tesz azért, hogy szerelmi élete jobbra forduljon. Ezért két húga Sarah nevében társkereső hirdetést ad föl a világhálón: azzal a kikötéssel, hogy kutyátlanok k
05.08 14:30
amerikai vígjáték,2013
A rég elvált Don és Ellie Griffin kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro esküvőjén, hogy a fiú rendkívül vallásos vér szerinti anyja elégedett legyen. Don lobbanékony párja, a mellőzött Bebe persze nem né
05.08 16:20
amerikai romantikus vígjáték,2005
Albert, a jámbor könyvelő fülig szerelmes egy hírességbe, az elbűvölő és gyönyörűséges Allegra Cole-ba. Albert trenírozása közben azonban Hitch is emberére talál a bámulatos és ambiciózus Sara Melas személyében, aki egy pletyk
05.08 18:50
05.08 21:00
amerikai-francia akcióvígjáték,2013
A hírhedt maffiózó családnak mindene megvolt egészen addig míg Fred, a családfő az FBI-nak tett vallomásával három keleti parti maffiafőnököt is rács mögé juttatott, veszélybe sodorva ezzel kicsiny famíliája hétköznapjait. Húsz
05.08 23:20
amerikai romantikus vígjáték,2012
Violet és Tom számára San Francisco a szerelem városa, ahol nemcsak a magánéletben, de a munkában is sikeresek. Tom lelkesen meg is kéri Violet kezét, ám az élet közbeszól, és az esküvő dátuma egyre távolodik. Öt évvel később ar
05.09 01:55
chilei-amerikai film,2019
Az ötvenes éveiben járó Gloria túl van egy szörnyű váláson, és többet hallani sem akar kötöttségekről. Nappal érett nőként egy irodában dolgozik, éjszakánként pedig vad tiniként Los Angeles bárjaiban szórakozik. De a szerelem
05.09 06:30
amerikai vígjáték,2009
Theát , a szókimondó asszisztenst ki akarja rúgni a főnöke, ezért hirtelen azt hazudja, hogy gyermeket vár és a negyedik hónapban van. Munkahelyi barátnője azonnal a segítségére siet, és az áruház egyik próbababájáról ellopnak e
05.09 08:20
amerikai vígjáték,2017
A nemrég elvált Alice új életet kezdene, ezért lányaival együtt visszaköltözik szülővárosába, Los Angelesbe. A 40. születésnapi buliján megismerkedik három feltörekvő fiatal filmessel, akik épp producert és nem mellesleg albérle
05.09 10:15
amerikai vígjáték,2014
A Bannister család lelkesen készül a hajókirándulásra, és közben nem is sejtik, hogy kutyájuk, Zeusz, mennyire csalódott amiatt, hogy beadják egy kutyapanzióba. Azonban hamar megbékél a sorsával, hiszen Alice , a kutyaszitter na
05.09 11:55
amerikai animációs film,2007
Furcsa dolgok történnek New Yorkban, és hamar kiderül, hogy a városnak még soha nem volt ennyire szüksége a Tini Nindzsa Teknőcök segítségére, mint most. Ugyanis a különc milliomos, Maximillian Winters őrült bosszúra
05.09 13:45
német akciófilm-sorozat,2006
Nincs bocsánat, 1A lélegzetelállító autósüldözések folytatódnak: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, Tom K
05.09 15:45
amerikai akciófilm,2011
Miután rejtélyes körülmények között meghal a nagy hatalmú, Los Angeles-i médiamágnás, birodalmának irányítását a fia, Britt Reid veszi át. Az apja egykori titkára, az okos, csendes és hűséges Kato segítségével Britt megragadja
05.09 18:10
amerikai dráma,2008
Mickey Rosa egyetemi professzor felfigyel a zseniális matematikai képességekkel rendelkező hallgatójára, Ben Campbellre. Meghívja a különóráira, ahol a legvagányabb tanítványaival a kártyajátékok törvényszerűségeit tanulmányozz
05.09 20:45
Atalanta - Olympique Marseille
Újra a pályára lépünk! A legizgalmasabb és legjobb UEFA Európa Liga és UEFA Európa Konferencia Liga-mérkőzések csütörtökönként élőben az RTL+-on. Kövesse nyomon az együttesek csoportkörös és egyene
05.09 23:10
Az UEFA Európa Liga és UEFA Európa Konferencia Liga-összecsapások után a forduló leglátványosabb és legizgalmasabb pillanatait nézheti meg az összefoglaló műsorban. Gólok, helyzetek, kiállítások, büntetők - itt semmiről nem marad
05.10 00:15
amerikai thriller,1994
Mark , a 11 éves kisfiú testvérével játék közben egy szörnyű jelenet véletlen szemtanúja lesz. Egy piszkos ügyekkel foglalkozó ügyvéd maffiakapcsolataitól megrettenve az öngyilkosságba menekül. Halála előtt azonban a közelben la
05.10 02:50
amerikai-dél-afrikai akcióthriller,2017
Travist, az exbérgyilkost volt társa újra belerángatja egy melóba, ahol egy szuperkémet kellene likvidálnia, aki történetesen egy anya. A férfi megpróbál eltérni a bevett protokolltól, amiért nagyon drágán megfizet. 24 órája van mi
05.10 05:50
francia-belga vígjáték,2020
Léo Milan , a pszichiátria egyik betege azt állítja, hogy a Konstelláció titkos ügynöke, és a fedőneve Oroszlán. Kezelőorvosa, Romain nem veszi komolyan egészen addig, amíg el nem rabolják a barátnőjét. A kétségbeesett doki a rend
05.10 07:40
amerikai animációs film,2007
Furcsa dolgok történnek New Yorkban, és hamar kiderül, hogy a városnak még soha nem volt ennyire szüksége a Tini Nindzsa Teknőcök segítségére, mint most. Ugyanis a különc milliomos, Maximillian Winters őrült bosszúra
05.10 09:20
amerikai vígjáték,2013
A rég elvált Don és Ellie Griffin kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro esküvőjén, hogy a fiú rendkívül vallásos vér szerinti anyja elégedett legyen. Don lobbanékony párja, a mellőzött Bebe persze nem né
05.10 11:00
amerikai-magyar kalandvígjáték,2011
Néhány vagány amerikai csaj egy párizsi vakációval szeretné megünnepelni a gimi befejezését. A nagy kaland azonban nem egészen úgy alakul, ahogy azt Grace, a legjobb barátnője, Emma és a nyafka féltestvére, Meg elképzelték. Ám egy
05.10 13:20
amerikai akciófilm,2011
Miután rejtélyes körülmények között meghal a nagy hatalmú, Los Angeles-i médiamágnás, birodalmának irányítását a fia, Britt Reid veszi át. Az apja egykori titkára, az okos, csendes és hűséges Kato segítségével Britt megragadja
05.10 15:50
amerikai dráma,2008
Mickey Rosa egyetemi professzor felfigyel a zseniális matematikai képességekkel rendelkező hallgatójára, Ben Campbellre. Meghívja a különóráira, ahol a legvagányabb tanítványaival a kártyajátékok törvényszerűségeit tanulmányozz
05.10 18:25
amerikai thriller,2009
A két exügynök, a CIA-s Claire Stenwick és az angol titkosszolgálat ügynöke, Ray Koval egyszer már összetűzésbe keveredtek egymással egy dubai bevetésen. Öt évvel később rivális multicégek alkalmazottaiként találkoznak újra, és
05.10 21:00
amerikai akciófilm,1998
Art Jeffries FBI-ügynök egy kilencéves autista kisfiú eltűnése ügyében kutat. Simon szüleit megölték. Art rátalál a rettegő kisfiúra és megérzi benne saját lelkivilágának tükörképét. Segíteni akar neki. Felettesei nem adnak h
05.10 23:20
spanyol sci-fi akciófilm,2014
2044, az emberiség a túlélésért küzd a lassan pusztuló környezetben. A civilizáció hanyatlásával párhuzamosan azonban eljön a mesterséges intelligencia felemelkedése, köszönhetően az ROC nevű vállalatnak, amely megalkotja az els