05.20 01:55
angol vígjáték sorozat,2013
Candice véletlenül megtudja, hogy Howard-nak születésnapja van. Ezután bulit szervez, amire minél több embert meghív, olyanokat is, akik galibát okoznak a ház lakóinak.Rendező: Jamie Johnson
05.20 02:40
angol vígjáték sorozat,2013
Josie és Kingsley elhatározzák, hogy kapcsolatokat úgy próbálják megmenteni, hogy engedélyt adnak egymásnak másokkal is ismerkedni. Ám ez nem várt bonyodalmakat okoz.Rendező: Jamie Johnson
05.20 03:20
brit vígjáték sorozat,2000
A borteremtőkMiután Manny hív egy takarítót az elviselhetetlen mennyiségű szemét miatt, kénytelenek kiköltözni a könyvesboltból. Szerencséjükre Manny egyik ismerősénél megszállhatnak egy éjszakára. Fran eközben elmegy
05.20 03:45
angol vígjáték-sorozat,1982-1992
A II. világháború napjait éljük. Főhősünk, René a legkevésbé ellenálló tagja a Francia Ellenállási Mozgalomnak. René a kis párizsi kávézó tulajdonosa cukor, vaj és egyéb luxuscikkek fejében hajlandó kisebb szívességeket tenn
05.20 04:10

05.20 04:35
brit vígjáték sorozat,2000
FilmszakadásMiközben Bernard és Fran arról beszélgetnek, hogyan sikerült félre az előző napjuk, Manny egy rendőri kihallgatáson vesz részt.Rendező: Graham & Nick Wood
05.20 05:00
amerikai vígjáték sorozat,2010
ReménytelenBarney megkéri a barátait, hogy hazudjanak a frissen megtalált apja előtt, hogy az élete így még izgalmasabbnak tűnjön. Eközben Robin próbál felszedni egy fiút, aki évek óta tetszik neki, de Ted megakadályoz
05.20 05:25
amerikai vígjáték sorozat,2010
A tökéletes koktélBarney és Marshall összevesznek az Arcadian miatt, mert Marshall elvállalta Zoey kérésére a szálloda védelmét, ezért Lily és Robin megpróbálják leitatni őket, hogy kibéküljenek. Eközben Zo
05.20 05:50
amerikai animációs sorozat,2016
Bobék az étteremben interjút adnak, hogy az újsában szerepelhessenek. Egy tréfa miatt azonban az esemény előtt probléma merül fel és úgy tűnik nem tudja fogadni a várva várt vendégeket.Rendező: Bernard Derrim
05.20 06:20
amerikai animációs sorozat,2016
Bob új barátokra talál, akikkel egy ideig nagyon jól érzi magát. Tina egy idősek otthonában önkénteskedik, ahol megkedveli a nénit és mindenben segít neki testvéreivel együtt. Rendező: Brian LoSchiavo, Mauricio
05.20 06:50
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.20 07:20

05.20 07:50
amerikai vígjáték sorozat,2022
Regényes napBeef fél, hogy leégeti Judy-t a munkahelyén. Félelmében pedig olyna dolgokat tesz, amivel pont, hogy leégeti őt...
05.20 08:20
angol vígjáték sorozat,1991
Mrs. Lipton rosszulléteMrs. Lipton a Myrtle-el való találkozást követően kidől a sorból és a személyzet próbál a helyére állni. Cissy az Egyesült Munkáspárt színeiben kíván a választásokon indulni és ezzel
05.20 09:25
amerikai animációs sorozat,2019
A nyúl üregébenMiután vásárol egy régi tévét, Stan megszállottja lesz egy 60-as évekbeli műsornak. Roger úgy dönt, hogy babaként akar élni...Rendező: Jennifer Graves, Tim ParsonsFőszereplők: Animáció
05.20 09:55
amerikai animációs sorozat,2019
Stanley és a gandzsagyárJeff egy marihuána gyár látogatására nyer páros belépőt és elviszi Stant, aki ki nem állhatja a drogosokat...Rendező: Chris BennettFőszereplők: Animáció
05.20 10:25
amerikai animációs sorozat,2016
Hétvégén Bob barátja a városba látogat és náluk száll meg. Nem kevés összeget fektet be az üzletükbe, azonban teljesen más stílust hoz az étterembe, ami Bobnak nem tetszik. Rendező: Brian LoSchiavo
05.20 10:55
amerikai animációs sorozat,2016
Tina kedvenc együttese feloszlik és mikor Louise megtudja, hogy az énekessel lehet találkozni, mindent megtesz azért, hogy ő legyen a szerencsés. Bob és Linda egyre többet tudnak meg az étterem történetéről. Rendező
05.20 11:25
amerikai vígjáték sorozat,2010
MűemlékekTednek döntenie kell, hogy végül lerombolják-e az Arcadiant, vagy nyilvánítsák műemlékké, és a döntésen már nem csak a Zoeyval való kapcsolata, hanem Barney és az ő állása is múlik. Végül úgy dönt, hogy inkáb
05.20 11:55
amerikai vígjáték sorozat,2010
Elfogadom a kihívástTed újra össze akar jönni Zoeyval, amit Barney és Robin igyekszik megakadályozni, mivel szerintük újra összejönni valakivel nagy hiba. Végül belátja, hogy csakugyan így van. Barney újra ta
05.20 12:25
amerikai vígjáték sorozat,2018
Vezetői konferenciaGlenn meghívókat ad át Jonah-nak és Amy-nek egy vezetői konferenciára. A bejutásnál problémába ütköznek. Mateo aggódni kezd, mikor kiderül, hogy a cégnél belső ellenőrzést tartottak.Rendező: Phil
05.20 12:55
amerikai vígjáték sorozat,2018
Glenn nyomdokábanAmy szeretne vezetővé válni, Glenn megkezdi betanítását sajátos módszereivel. Cheyenne és Mateo közös vállalkozáson gondolkodnak. Jonah segít Dina-nak kideríteni, hogy milyen szakmában teljesedhetne ki. Am
05.20 13:25
angol vígjáték sorozat,1991
Aktuális ügyekEgy nap Ivy azzal szembesül, milyen különös alvótársai akadnak a ház lakóinak. Sir Ralph mindenestre átmenetileg a Meldrum-házban lábadozik, és újabb gyanú merül föl benne Lady Agathával kapcsolatban.
05.20 14:30
magyar szórakoztató műsor sorozat,2011
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is
05.20 15:35
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.20 16:05

05.20 16:35
amerikai vígjáték sorozat,2022
Félni igazából szeretünk kalandHoneybee nem tud hazautazni a családjához Halloween-ra, ezért Tobinéknál rendezi meg azt. A testvére Jerry azonban furán viselkedik, de Honeybee nem tudja miért. Végül 3
05.20 17:05
amerikai vígjáték sorozat,2018
Vezetői konferenciaGlenn meghívókat ad át Jonah-nak és Amy-nek egy vezetői konferenciára. A bejutásnál problémába ütköznek. Mateo aggódni kezd, mikor kiderül, hogy a cégnél belső ellenőrzést tartottak.Rendező: Phil
05.20 17:30
amerikai vígjáték sorozat,2018
Glenn nyomdokábanAmy szeretne vezetővé válni, Glenn megkezdi betanítását sajátos módszereivel. Cheyenne és Mateo közös vállalkozáson gondolkodnak. Jonah segít Dina-nak kideríteni, hogy milyen szakmában teljesedhetne ki. Am
05.20 18:00
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.20 18:30
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.20 18:55
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.20 19:25
amerikai vígjáték sorozat,2010
MűemlékekTednek döntenie kell, hogy végül lerombolják-e az Arcadiant, vagy nyilvánítsák műemlékké, és a döntésen már nem csak a Zoeyval való kapcsolata, hanem Barney és az ő állása is múlik. Végül úgy dönt, hogy inkáb
05.20 19:55
amerikai vígjáték sorozat,2010
Elfogadom a kihívástTed újra össze akar jönni Zoeyval, amit Barney és Robin igyekszik megakadályozni, mivel szerintük újra összejönni valakivel nagy hiba. Végül belátja, hogy csakugyan így van. Barney újra ta
05.20 20:25
angol vígjáték sorozat,1990
Idegen az éjszakábanA küszöbönálló esküvőt megelőzően Teddyt rémálmok gyötrik. Jobb híján világmegváltó üzleti találmányokon töri a fejét. Mrs. Lipton orrol Alfra, míg James kérlelhetetlen fensőbbség tudata is
05.20 21:30
amerikai vígjáték sorozat,2010
Luke elmegy a Dagobah rendszerbe, hogy igazi Jedivé válhasson. Eközben a Birodalom lecsap Hanra és Leiára.Rendező: Dominic Polcino
05.20 22:00
amerikai vígjáték sorozat
05.20 22:30
amerikai vígjáték sorozat,2010
Griffinék és szomszédjaik vacsora meghívást kapnak egy impozáns kastélyba. Miután gyilkosságok történnek és nem tudnak elmenekülni, elhatározzák hogy megfejtik a rejtélyt.Rendező: Dominic Polcino
05.20 23:00
amerikai vígjáték sorozat,2010
Brian megtudja, hogy egy Republikánus képviselő, Rush Limbough érkezik a városba. Mivel ő a Liberalizmus híve, ezért elmegy, hogy alaposan lehordja a képviselőt. Később Limbaugh megmenti az életét, emiatt Bria
05.20 23:30
amerikai vígjáték sorozat,2010
Miután Peter rajtakapja Lois apját, hogy viszonya van, Carter mindent megtesz, hogy ne derüljön ki a titok. Peter azonban véletlenül elszólja magát, Lois anyja ragaszkodik a váláshoz, így Peter lesz a felelőse, hogy
05.21 00:00
amerikai vígjáték sorozat,2010
Peter és Joe összeállnak, hogy a gyanútlan családon, barátokon és a szomszédokon hajtsák végre a fájdalmas és megalázó Halloweencsínyek sorozatát. Közben Brian megmutatja Stewie-nak hogyan szerezhet édességet
05.21 00:30
amerikai animációs sorozat,2019
A lányok vadulnakStan megbízza Jeffet, hogy vigye el Francine-t este szórakozni, de csak meghatározott kereteken belül. Amikor Francine rájön erre, otthagyja Jeffet, hogy egy vad estét csapjon.Rendező: Joe DanielloFő
05.21 01:00
amerikai animációs sorozat,2019
Az ír búcsúHayley-nek elege lesz Jeff viselkedéséből, Francine ezért elviszi a titkos helyére, ahol levezetheti a stresszt: egy reptéri ír bárba. Hayleynek annyira megtetszik a hely, hogy írországba utazik kocsmázni...
05.21 01:30
amerikai animációs sorozat,2010
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta Donna-nak, hogy
05.21 01:50
angol vígjáték sorozat,2015
Kingley megígéri Rosa-nak, hogy beszél a fiával és meggyőzi, hogy menjen egyetemre. A terve azonban balul sül el...Rendező: Jamie Johnson
05.21 02:35
angol vígjáték sorozat,2003
Bob lebetegszik, ezért Matt lép a helyébe, aki rögtön főnökösködni kezd a többiek felett, ezért hamar megutálják.Rendező: Jonathan Bassett
05.21 03:20
amerikai animációs sorozat,2019
A lányok vadulnakStan megbízza Jeffet, hogy vigye el Francine-t este szórakozni, de csak meghatározott kereteken belül. Amikor Francine rájön erre, otthagyja Jeffet, hogy egy vad estét csapjon.Rendező: Joe DanielloFő
05.21 03:45
amerikai animációs sorozat,2019
Az ír búcsúHayley-nek elege lesz Jeff viselkedéséből, Francine ezért elviszi a titkos helyére, ahol levezetheti a stresszt: egy reptéri ír bárba. Hayleynek annyira megtetszik a hely, hogy írországba utazik kocsmázni...
05.21 04:10
amerikai vígjáték sorozat,2018
Vezetői konferenciaGlenn meghívókat ad át Jonah-nak és Amy-nek egy vezetői konferenciára. A bejutásnál problémába ütköznek. Mateo aggódni kezd, mikor kiderül, hogy a cégnél belső ellenőrzést tartottak.Rendező: Phil
05.21 04:35
amerikai vígjáték sorozat,2018
Glenn nyomdokábanAmy szeretne vezetővé válni, Glenn megkezdi betanítását sajátos módszereivel. Cheyenne és Mateo közös vállalkozáson gondolkodnak. Jonah segít Dina-nak kideríteni, hogy milyen szakmában teljesedhetne ki. Am
05.21 05:00
amerikai vígjáték sorozat,2010
MűemlékekTednek döntenie kell, hogy végül lerombolják-e az Arcadiant, vagy nyilvánítsák műemlékké, és a döntésen már nem csak a Zoeyval való kapcsolata, hanem Barney és az ő állása is múlik. Végül úgy dönt, hogy inkáb
05.21 05:25
amerikai vígjáték sorozat,2010
Elfogadom a kihívástTed újra össze akar jönni Zoeyval, amit Barney és Robin igyekszik megakadályozni, mivel szerintük újra összejönni valakivel nagy hiba. Végül belátja, hogy csakugyan így van. Barney újra ta
05.21 05:50
amerikai animációs sorozat,2016
Louise megbetegszik, így nem megy iskolába. Nem szeretne meggyógyulni, mert élvezi, hogy kiszolgálják. Lázálmában megjelennek szeretett játékai és egy izgalmas napot tölt velük.Rendező: Tyree Dillihay
05.21 06:20
amerikai animációs sorozat,2016
Teddy hajókázni hívja Bobot és családját. Kiderül, hogy egy régi szerelmét szeretné lenyűgözni, ám nem úgy sül el a dolog, ahogy azt ő tervezte és veszélybe kerülnek. Rendező: Chris Song
05.21 06:50
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.21 07:20

05.21 07:50
amerikai vígjáték sorozat,2022
Félni igazából szeretünk kalandHoneybee nem tud hazautazni a családjához Halloween-ra, ezért Tobinéknál rendezi meg azt. A testvére Jerry azonban furán viselkedik, de Honeybee nem tudja miért. Végül 3
05.21 08:20
angol vígjáték sorozat,1991
Találkozás a munkásokkalLord Meldrumot felkérik, hogy legyen a BBC igazgatótanácsának tagja. Új pozíciójában azonban elvárják tőle, hogy ismerje "az utca emberét". E célból úgy dönt, hogy meghívja a Union Jack Társ
05.21 09:25
amerikai animációs sorozat,2019
Az elveszett fiúkRoger Steve és barátai közé áll. Jeff rájön, hogy a házátalakításhoz ért, és bevonja Stant, Francine-t és Hayley-t is az üzletbe.Rendező: Josue CervantesFőszereplők: Animáció
05.21 09:55
amerikai animációs sorozat,2019
Cápa?!Stan fél a cápáktól, ezért Roger segítségét kéri. Hayley egyik barátja, Danuta édeklődni kezd Klaus iránt.Rendező: Shawn MurrayFőszereplők: Animáció
05.21 10:25
amerikai animációs sorozat,2016
Tina minden álma eljutni egy lovastáborba. Linda szerint igazságtalan, ha csak az egyik gyereke megy táborba így a többieknek is szervez egyet.Rendező: Tyree Dillihay
05.21 10:55
amerikai animációs sorozat,2016
Bobék az étteremben interjút adnak, hogy az újsában szerepelhessenek. Egy tréfa miatt azonban az esemény előtt probléma merül fel és úgy tűnik nem tudja fogadni a várva várt vendégeket.Rendező: Bernard Derrim
05.21 11:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
A tanúMialatt Barney készülődik az esküvőjére, Teddel közösen visszaemlékeznek egy régi barátjuk esküvőjére, amit Marshall ittasan elrontott. Lily és Marshall próbálják titokban tartani a többiek előtt, hogy hamaro
05.21 11:55
amerikai vígjáték sorozat,2011
A meztelen igazságMarshallnak lehetősége nyílik, hogy élete munkáját megkaphassa, ám egy kompromittáló videó kering róla az interneten. Ted két lánnyal is randizik egyszerre, ami nehéz döntések elé állítja a fér
05.21 12:25
amerikai vígjáték sorozat,2018
Cloud 9 AkadémiaAmy és Cheyenne közösen kezdik meg vezetői képzésüket. Glenn magával viszi kislányát Rose-t a szupermarketbe, Dina és Garrett vigyáznak rá. Mateo Jonah segítségével politikai aktivistákat toboroz.Rendező:
05.21 12:55
amerikai vígjáték sorozat,2019
A lépés kihívásGlenn bemutatja az új Cloud 9 új készülékét, amivel elkezdődhet a szupermarketek közötti lépés kihívás. Amy és Dina győzelemre szeretnék vinni a csapatot, ezért minden eszközt bevetve próbálják motiválni a t
05.21 13:25
angol vígjáték sorozat,1991
Mrs. Lipton rosszulléteMrs. Lipton a Myrtle-el való találkozást követően kidől a sorból és a személyzet próbál a helyére állni. Cissy az Egyesült Munkáspárt színeiben kíván a választásokon indulni és ezzel
05.21 14:30
magyar szórakoztató műsor sorozat
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is
05.21 15:35
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.21 16:05

05.21 16:35
amerikai vígjáték sorozat,2022
Erdei fickókA városban rendezik meg az éves hajóversenyt, amit mindig egy másik város versenyzői nyernek. Wolf rájön, hogy a korábbi nyertesek mind szívdöglesztőek voltak, ezért egy szexi kapitányt keres,
05.21 17:05
amerikai vígjáték sorozat,2018
Cloud 9 AkadémiaAmy és Cheyenne közösen kezdik meg vezetői képzésüket. Glenn magával viszi kislányát Rose-t a szupermarketbe, Dina és Garrett vigyáznak rá. Mateo Jonah segítségével politikai aktivistákat toboroz.Rendező:
05.21 17:30
amerikai vígjáték sorozat,2019
A lépés kihívásGlenn bemutatja az új Cloud 9 új készülékét, amivel elkezdődhet a szupermarketek közötti lépés kihívás. Amy és Dina győzelemre szeretnék vinni a csapatot, ezért minden eszközt bevetve próbálják motiválni a t
05.21 18:00
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.21 18:30
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.21 18:55
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.21 19:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
A tanúMialatt Barney készülődik az esküvőjére, Teddel közösen visszaemlékeznek egy régi barátjuk esküvőjére, amit Marshall ittasan elrontott. Lily és Marshall próbálják titokban tartani a többiek előtt, hogy hamaro
05.21 19:55
amerikai vígjáték sorozat,2011
A meztelen igazságMarshallnak lehetősége nyílik, hogy élete munkáját megkaphassa, ám egy kompromittáló videó kering róla az interneten. Ted két lánnyal is randizik egyszerre, ami nehéz döntések elé állítja a fér
05.21 20:25
angol vígjáték sorozat,1990
Royal flushA Meldrum család nagy estélyt tervez, ahol díszvendégnek a kor híres és divatos íróját, Noel Cowardot kívánják megnyerni. Az ünnepség fényét emelendő, meghívják a londoni emigrációban élő dalmát királyt is. Az
05.21 21:30
amerikai vígjáték sorozat,2010
Brian megtudja, hogy egy Republikánus képviselő, Rush Limbough érkezik a városba. Mivel ő a Liberalizmus híve, ezért elmegy, hogy alaposan lehordja a képviselőt. Később Limbaugh megmenti az életét, emiatt Bria
05.21 22:00
amerikai vígjáték sorozat,2010
Miután Peter rajtakapja Lois apját, hogy viszonya van, Carter mindent megtesz, hogy ne derüljön ki a titok. Peter azonban véletlenül elszólja magát, Lois anyja ragaszkodik a váláshoz, így Peter lesz a felelőse, hogy
05.21 22:30
amerikai vígjáték sorozat,2010
Peter és Joe összeállnak, hogy a gyanútlan családon, barátokon és a szomszédokon hajtsák végre a fájdalmas és megalázó Halloweencsínyek sorozatát. Közben Brian megmutatja Stewie-nak hogyan szerezhet édességet
05.21 23:00
amerikai vígjáték sorozat,2010
Peter jegyeket kap a szülinapján egy box-meccsre. A show házigazdája kihirdeti, hogy a bajnok bárki ellen kiáll a ringbe. Végül Lois elfogadja a kihívást. Peter menedzselésével karriert csinál. Rendező: Julius W
05.21 23:30
amerikai vígjáték sorozat,2010
Brian már feladni készül írói karrierjét, amikor Stewie lesz a menedzsere, és egyik könyve bestseller lesz. Hamarosan Brian fejébe száll a siker. Rendező: Joseph Lee
05.22 00:00
amerikai vígjáték sorozat,2010
Stewie megtudja hogy a Mikulás a bevásárló központban van és megkéri Brian-t hogy vigye el. Azonban a Mikulás gorombán viselkedik és nem hallgatja meg őt. Ezért Stewie bosszúból elmegy az Északi-sarkra, hogy megöl
05.22 00:30
amerikai animációs sorozat,2019
Langley StompStan nagybátyja halálakor örököl némi pénzt, amit a család egy New Yorki nyaralásra szeretne költeni. Azonban Stan inkább megveszi egy musical jogdíját...Rendező: Jennifer Graves, Tim ParsonsFőszereplők
05.22 01:00
amerikai animációs sorozat,2019
A mama szószaSteve legjobb barátja, Snot hirtelen meggazdagszik, miután édesanyja egy új szószt kezd értékesíteni. Klaus, Stan Roger és Jeff belekóstolnak a divatszakmába...Rendező: Chris BennettFőszereplők: Animáció
05.22 01:30
amerikai animációs sorozat,2010
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmond
05.22 01:50
angol vígjáték sorozat,2015
A fiúk állásinterjúkra mennek Londonba, de útközbe Howard elveszik. A lányok pedig egy hippi komunába mennek, hogy helyre hozzák az életüket.Rendező: Jamie Johnson
05.22 02:35
angol vígjáték sorozat,2003
Kurt és Brian "szakítanak", miután Simon közli Briannal, hogy Kurt csak kihasználja őt. Rendező: Jonathan Bassett
05.22 03:20
amerikai animációs sorozat,2019
Langley StompStan nagybátyja halálakor örököl némi pénzt, amit a család egy New Yorki nyaralásra szeretne költeni. Azonban Stan inkább megveszi egy musical jogdíját...Rendező: Jennifer Graves, Tim ParsonsFőszereplők
05.22 03:45
amerikai animációs sorozat,2019
A mama szószaSteve legjobb barátja, Snot hirtelen meggazdagszik, miután édesanyja egy új szószt kezd értékesíteni. Klaus, Stan Roger és Jeff belekóstolnak a divatszakmába...Rendező: Chris BennettFőszereplők: Animáció
05.22 04:10
amerikai vígjáték sorozat,2018
Cloud 9 AkadémiaAmy és Cheyenne közösen kezdik meg vezetői képzésüket. Glenn magával viszi kislányát Rose-t a szupermarketbe, Dina és Garrett vigyáznak rá. Mateo Jonah segítségével politikai aktivistákat toboroz.Rendező:
05.22 04:35
amerikai vígjáték sorozat,2019
A lépés kihívásGlenn bemutatja az új Cloud 9 új készülékét, amivel elkezdődhet a szupermarketek közötti lépés kihívás. Amy és Dina győzelemre szeretnék vinni a csapatot, ezért minden eszközt bevetve próbálják motiválni a t
05.22 05:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
A tanúMialatt Barney készülődik az esküvőjére, Teddel közösen visszaemlékeznek egy régi barátjuk esküvőjére, amit Marshall ittasan elrontott. Lily és Marshall próbálják titokban tartani a többiek előtt, hogy hamaro
05.22 05:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
A meztelen igazságMarshallnak lehetősége nyílik, hogy élete munkáját megkaphassa, ám egy kompromittáló videó kering róla az interneten. Ted két lánnyal is randizik egyszerre, ami nehéz döntések elé állítja a fér
05.22 05:50
amerikai animációs sorozat,2016
Mindenki nagyon készül a Halloween-re. Tina mindenképp szeretne nyerni a jelmesversenyen és mindent meg is tesz ezért. Eközben Bob különleges dologra lesz figyelmes az étterem körül. Rendező: Chris Song
05.22 06:20
amerikai animációs sorozat,2016
Bobék spórolni szeretnének és segítséget kérnek egy szakembertől, aki ugyanolyan minőséget kínál olcsón. Később megtudják, hogy az lóhús, így igyekeznek leleplezni a csalót.Rendező: Tyree Dillihay
05.22 06:50
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.22 07:20

05.22 07:50
amerikai vígjáték sorozat,2022
Erdei fickókA városban rendezik meg az éves hajóversenyt, amit mindig egy másik város versenyzői nyernek. Wolf rájön, hogy a korábbi nyertesek mind szívdöglesztőek voltak, ezért egy szexi kapitányt keres,
05.22 08:20
angol vígjáték sorozat,1991
Gretna Green vagy kudarcMiss Poppy és Dickie Metcalfe elhatározzák, hogy összeházosodnak, s ennek érdekében titokban Gretna Greenbe szöknek, csakhogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt ők elképzelték.Rende
05.22 09:25
amerikai animációs sorozat,2019
A menetHaley és Jeff inlfuencerek lesznek. Egy Uber sofőr vadászik Francine-re és Steve-re, amiért rossz értékelést kapott tőlük.Rendező: Rodney CloudenFőszereplők: Animáció
05.22 09:55
amerikai animációs sorozat,2019
Házirendmegőrzők a konyhásnénik ellenHaley és Jeff inlfuencerek lesznek. Egy Uber sofőr vadászik Francine-re és Steve-re, amiért rossz értékelést kapott tőlük.Rendező: Jansen YeeFőszereplők: Animá
05.22 10:25
amerikai animációs sorozat,2016
Bob új barátokra talál, akikkel egy ideig nagyon jól érzi magát. Tina egy idősek otthonában önkénteskedik, ahol megkedveli a nénit és mindenben segít neki testvéreivel együtt. Rendező: Brian LoSchiavo, Mauricio
05.22 10:55
amerikai animációs sorozat,2016
Louise megbetegszik, így nem megy iskolába. Nem szeretne meggyógyulni, mert élvezi, hogy kiszolgálják. Lázálmában megjelennek szeretett játékai és egy izgalmas napot tölt velük.Rendező: Tyree Dillihay
05.22 11:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
A kacsás nyakkendőBarney csellel ráveszi Marshallt, hogy egy általa kiválasztott étteremben vacsorázzanak. Ted találkozik Victoriával és ezt a sorsnak tulajdonítja, de sajnos a nő már jegyben jár egy volt csoporttársá
05.22 11:55
amerikai vígjáték sorozat,2011
A Stinson-rakétaválságRobin terápiára kényszerül, mert összeverekedett egy nővel. Lily egyre nehezebben viseli, hogy Ted mindenbe bele szeretne szólni a baba nevelésével kapcsolatban.Rendező: Pamela
05.22 12:25
amerikai vígjáték sorozat,2019
HóviharHatalmas hóvihar éri el a várost, Glenn és a többiek a szupermarket fogságába esnek. Az együtt töltött idő alatt számos új dolgot tudnak meg egymásról, és a feszültség csak fokozódni kezd köztük. Jerry és Sandra szám
05.22 12:55
amerikai vígjáték sorozat,2019
Szerelmes madárkákJonah és Amy első közös Valentin-napjukat töltik együtt. Dina elhozza munkahelyére madarait, azonban egy óvatlan pillanatban Garrett nagy galibát okoz. Cheyenne segít Marcus-nak meglepetés tetoválást készíteni.
05.22 13:25
angol vígjáték sorozat,1991
Találkozás a munkásokkalLord Meldrumot felkérik, hogy legyen a BBC igazgatótanácsának tagja. Új pozíciójában azonban elvárják tőle, hogy ismerje "az utca emberét". E célból úgy dönt, hogy meghívja a Union Jack Társ
05.22 14:30
magyar szórakoztató műsor sorozat
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is
05.22 15:35
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.22 16:05
amerikai animációs sorozat,1995
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta
05.22 16:35
amerikai vígjáték sorozat,2022
KabinlázA Tobin család filmnézős estjén elmegy az áram, ezidő alatt pedig valaki összetöri Beef kedvenc lemezét. A tettest tárgyalás útján próbálják elítélni.Rendező: Mario D'Anna
05.22 17:05
amerikai vígjáték sorozat,2019
HóviharHatalmas hóvihar éri el a várost, Glenn és a többiek a szupermarket fogságába esnek. Az együtt töltött idő alatt számos új dolgot tudnak meg egymásról, és a feszültség csak fokozódni kezd köztük. Jerry és Sandra szám
05.22 17:30
amerikai vígjáték sorozat,2019
Szerelmes madárkákJonah és Amy első közös Valentin-napjukat töltik együtt. Dina elhozza munkahelyére madarait, azonban egy óvatlan pillanatban Garrett nagy galibát okoz. Cheyenne segít Marcus-nak meglepetés tetoválást készíteni.
05.22 18:00
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.22 18:30
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.22 18:55
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.22 19:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
A kacsás nyakkendőBarney csellel ráveszi Marshallt, hogy egy általa kiválasztott étteremben vacsorázzanak. Ted találkozik Victoriával és ezt a sorsnak tulajdonítja, de sajnos a nő már jegyben jár egy volt csoporttársá
05.22 19:55
amerikai vígjáték sorozat,2011
A Stinson-rakétaválságRobin terápiára kényszerül, mert összeverekedett egy nővel. Lily egyre nehezebben viseli, hogy Ted mindenbe bele szeretne szólni a baba nevelésével kapcsolatban.Rendező: Pamela
05.22 20:25
angol vígjáték sorozat,1991
Segítsük az árvákat!Alf és Mrs. Lipton között továbbra is feszült a hangulat a férfi be nem váltott házassági ígérete és tetemes tartozása miatt. Ez a feszültség rányomja bélyegét az egész ház hangulatára. A
05.22 21:30
amerikai vígjáték sorozat,2010
Peter jegyeket kap a szülinapján egy box-meccsre. A show házigazdája kihirdeti, hogy a bajnok bárki ellen kiáll a ringbe. Végül Lois elfogadja a kihívást. Peter menedzselésével karriert csinál. Rendező: Julius W
05.22 22:00
amerikai vígjáték sorozat,2010
Brian már feladni készül írói karrierjét, amikor Stewie lesz a menedzsere, és egyik könyve bestseller lesz. Hamarosan Brian fejébe száll a siker. Rendező: Joseph Lee
05.22 22:30
amerikai vígjáték sorozat,2010
Stewie megtudja hogy a Mikulás a bevásárló központban van és megkéri Brian-t hogy vigye el. Azonban a Mikulás gorombán viselkedik és nem hallgatja meg őt. Ezért Stewie bosszúból elmegy az Északi-sarkra, hogy megöl
05.22 23:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
Stewie és Brian rájönnek az igazságra a Mikulásról és ahelyett, hogy a kisfiú megölné őt segítenek neki az ajándékok kiosztásában.Rendező: Greg Colton
05.22 23:30
amerikai vígjáték sorozat,2011
Peter rászokik a red bullra amit Lois megvon tőle. Peter saját maga akarja elkészíteni az energiaitalt, de emiatt veseelégtelensége lesz. Mivel a nem találnak neki donort, Brian adná neki oda veséjét, de ezt ő nem éln
05.23 00:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
Lois találkozik Joyce Kinney-el az új híradóssal, aki meghívja őt egy italra. Részegen elárulja neki hogy a főiskolán szerepelt egy pornó filmben. Joyce bemondja ezt a hírt a tv-ben, hogy így vágjon vissza Lois-nak,
05.23 00:30
amerikai animációs sorozat,2019
Amerikai falásStan sonkaklubjában üresedés támad, ezért meghívja Rogert, gondolván, hogy úgysem veszik be a többiek. Francine megpróbál ráijeszteni Gregre.Rendező: Josue CervantesFőszereplők: Animáció
05.23 01:00
amerikai animációs sorozat,2019
RoncsderbiA diákok vezetni tanulnak, de Snot édesanyja nem engedi, hogy ő is részt vegyek benne. Ezért titokban magánórákat vesz. Kiderül, hogy apja egykor roncsderbis volt.Rendező: Shawn MurrayFőszereplők: Animáció
05.23 01:30
amerikai animációs sorozat,2010
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta Donna-nak,
05.23 01:50
angol vígjáték sorozat,2015
Oregon ellen tüntetés sorozat veszi kezdetét. A tömeg lemondásra akarja kényszeríteni. J.P.-től pedig megvonja a támogatást a családja, ezért segély kéréshez folyamodik.Rendező: Jamie Johnson
05.23 02:35
angol vígjáték sorozat,2003
Claire fura tüneteket produkál, így alkalmatlanná válik, hogy az iskolát vezesse. Az állását azonnam megpályázza Bob és Liz is. Eközben megszületik Carol gyereke is.Rendező: Susanna White
05.23 03:20
amerikai animációs sorozat,2019
Amerikai falásStan sonkaklubjában üresedés támad, ezért meghívja Rogert, gondolván, hogy úgysem veszik be a többiek. Francine megpróbál ráijeszteni Gregre.Rendező: Josue CervantesFőszereplők: Animáció
05.23 03:45
amerikai animációs sorozat,2019
RoncsderbiA diákok vezetni tanulnak, de Snot édesanyja nem engedi, hogy ő is részt vegyek benne. Ezért titokban magánórákat vesz. Kiderül, hogy apja egykor roncsderbis volt.Rendező: Shawn MurrayFőszereplők: Animáció
05.23 04:10
amerikai vígjáték sorozat,2019
HóviharHatalmas hóvihar éri el a várost, Glenn és a többiek a szupermarket fogságába esnek. Az együtt töltött idő alatt számos új dolgot tudnak meg egymásról, és a feszültség csak fokozódni kezd köztük. Jerry és Sandra szám
05.23 04:35
amerikai vígjáték sorozat,2019
Szerelmes madárkákJonah és Amy első közös Valentin-napjukat töltik együtt. Dina elhozza munkahelyére madarait, azonban egy óvatlan pillanatban Garrett nagy galibát okoz. Cheyenne segít Marcus-nak meglepetés tetoválást készíteni.
05.23 05:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
A kacsás nyakkendőBarney csellel ráveszi Marshallt, hogy egy általa kiválasztott étteremben vacsorázzanak. Ted találkozik Victoriával és ezt a sorsnak tulajdonítja, de sajnos a nő már jegyben jár egy volt csoporttársá
05.23 05:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
A Stinson-rakétaválságRobin terápiára kényszerül, mert összeverekedett egy nővel. Lily egyre nehezebben viseli, hogy Ted mindenbe bele szeretne szólni a baba nevelésével kapcsolatban.Rendező: Pamela
05.23 05:50
amerikai animációs sorozat,2016
Tina beszól a tanárnak, hogy büntetésbe kerühessen, mert a kiszemeltje is ott van. Bobék könyvelőhöz indulnak, így Louise és Gene ketten maradnak otthon, akik hamar bajba kerülnek.Rendező: Chris So
05.23 06:20
amerikai animációs sorozat,2016
Hálaadás előtti napon az iskolában a gyerekek szerint mindig unalmas és hosszú az előadás. Elhatározzák, hogy idén rendeznek egy sértő darabot, amivel elrontják az ünnepséget, így talán hamarabb hazamehetnek. Rend
05.23 06:50
amerikai animációs sorozat,1995
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta
05.23 07:20
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.23 07:50
amerikai vígjáték sorozat,2022
KabinlázA Tobin család filmnézős estjén elmegy az áram, ezidő alatt pedig valaki összetöri Beef kedvenc lemezét. A tettest tárgyalás útján próbálják elítélni.Rendező: Mario D'Anna
05.23 08:20
angol vígjáték sorozat,1991
A leszámolás éjszakájaPoppy meghiúsult házassága bánattal tölti el a Meldrum-házat. James időközben állásajánlatot kap Sir Ralphtól, míg Cissy a választásokra készül, mint az Egyesült Munkáspárt jelöltje. A k
05.23 09:25
amerikai animációs sorozat,2019
A lányok vadulnakStan megbízza Jeffet, hogy vigye el Francine-t este szórakozni, de csak meghatározott kereteken belül. Amikor Francine rájön erre, otthagyja Jeffet, hogy egy vad estét csapjon.Rendező: Joe DanielloFő
05.23 09:55
amerikai animációs sorozat,2019
Az ír búcsúHayley-nek elege lesz Jeff viselkedéséből, Francine ezért elviszi a titkos helyére, ahol levezetheti a stresszt: egy reptéri ír bárba. Hayleynek annyira megtetszik a hely, hogy írországba utazik kocsmázni...
05.23 10:25
amerikai animációs sorozat,2016
Teddy hajókázni hívja Bobot és családját. Kiderül, hogy egy régi szerelmét szeretné lenyűgözni, ám nem úgy sül el a dolog, ahogy azt ő tervezte és veszélybe kerülnek. Rendező: Chris Song
05.23 10:55
amerikai animációs sorozat,2016
Mindenki nagyon készül a Halloween-re. Tina mindenképp szeretne nyerni a jelmesversenyen és mindent meg is tesz ezért. Eközben Bob különleges dologra lesz figyelmes az étterem körül. Rendező: Chris Song
05.23 11:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
Tanulmányi kirándulásTed tanulmányi kirándulásra viszi az osztályát, ami nem éppen úgy alakul ahogy szeretné, totális kudarcá válik. Barney is velük tart. Robin randizni kezd a pszichológusával , ami elég nehézkesen
05.23 11:55
amerikai vígjáték sorozat,2011
Rejtély kontra tényekLily és Marshall születendő gyermekünk szobáját festik, ami kisebb gondot okoz, ugyanis még nem szeretnék tudni a baba nemét. Ted elhatározza, nem keres rá az interneten új randipartneré
05.23 12:25
amerikai vígjáték sorozat,2019
Apró bűnökGlenn visszalépése után új helyettesre van szükség. Amy lelkesen vállalná a feladatot, azonban területi képviselő ellenségesen viselkedik vele. Jonah és Mateo lelepleznek egy pénzügyi bűncselekményt, amihez Glenn ne
05.23 12:55
amerikai vígjáték sorozat,2019
Amy megkezdi első munkanapját vezetőként, Glenn pedig a beosztottjaként. Myrtle asszisztensi munkát kap, azonban kellemetlen helyzetbe hozza Amy-t. Mateo mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy Amy nyomdokaiba léphessen.Re
05.23 13:25
angol vígjáték sorozat,1991
Gretna Green vagy kudarcMiss Poppy és Dickie Metcalfe elhatározzák, hogy összeházosodnak, s ennek érdekében titokban Gretna Greenbe szöknek, csakhogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt ők elképzelték.Rende
05.23 14:30
magyar szórakoztató műsor sorozat
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is
05.23 15:35
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.23 16:05

05.23 16:35
amerikai vígjáték sorozat,2022
Esküvőt, de ne véresetBeef-et felkérik, hogy legyen a gazdag üzletember, Dick hajóskapitánya. Wolf és Honeybee pedig úgy vélik, hogy megtalálták Wolf jövőbeli énjét.Rendező: Neil Graf
05.23 17:05
amerikai vígjáték sorozat,2019
Apró bűnökGlenn visszalépése után új helyettesre van szükség. Amy lelkesen vállalná a feladatot, azonban területi képviselő ellenségesen viselkedik vele. Jonah és Mateo lelepleznek egy pénzügyi bűncselekményt, amihez Glenn ne
05.23 17:30
amerikai vígjáték sorozat,2019
Amy megkezdi első munkanapját vezetőként, Glenn pedig a beosztottjaként. Myrtle asszisztensi munkát kap, azonban kellemetlen helyzetbe hozza Amy-t. Mateo mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy Amy nyomdokaiba léphessen.Re
05.23 18:00
amerikai vígjáték sorozat,2020
05.23 18:30
amerikai vígjáték sorozat,2020
Csacska családPhil és Claire elviszik Haleyt és Dylant vacsorázni és azzal nyugtatják őket, hogy nem rossz szülők.
05.23 18:55
amerikai vígjáték sorozat,2020
A rettegés fokaClaire állásinterjúra megy, hogy megkapja álmai munkáját, de Phil trükkös lépcsője az útját állja.
05.23 19:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
Tanulmányi kirándulásTed tanulmányi kirándulásra viszi az osztályát, ami nem éppen úgy alakul ahogy szeretné, totális kudarcá válik. Barney is velük tart. Robin randizni kezd a pszichológusával , ami elég nehézkesen
05.23 19:55
amerikai vígjáték sorozat,2011
Rejtély kontra tényekLily és Marshall születendő gyermekünk szobáját festik, ami kisebb gondot okoz, ugyanis még nem szeretnék tudni a baba nemét. Ted elhatározza, nem keres rá az interneten új randipartneré
05.23 20:25
angol vígjáték sorozat,1991
Aktuális ügyekEgy nap Ivy azzal szembesül, milyen különös alvótársai akadnak a ház lakóinak. Sir Ralph mindenestre átmenetileg a Meldrum-házban lábadozik, és újabb gyanú merül föl benne Lady Agathával kapcsolatban.
05.23 21:30
amerikai vígjáték sorozat,2011
Stewie és Brian rájönnek az igazságra a Mikulásról és ahelyett, hogy a kisfiú megölné őt segítenek neki az ajándékok kiosztásában.Rendező: Greg Colton
05.23 22:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
Peter rászokik a red bullra amit Lois megvon tőle. Peter saját maga akarja elkészíteni az energiaitalt, de emiatt veseelégtelensége lesz. Mivel a nem találnak neki donort, Brian adná neki oda veséjét, de ezt ő nem éln
05.23 22:30
amerikai vígjáték sorozat,2011
Lois találkozik Joyce Kinney-el az új híradóssal, aki meghívja őt egy italra. Részegen elárulja neki hogy a főiskolán szerepelt egy pornó filmben. Joyce bemondja ezt a hírt a tv-ben, hogy így vágjon vissza Lois-nak,
05.23 23:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
Brian-t és Peter-t elvonóra ítéli a bíróság, mivel részegen randalíroztak egy moziban. Peter nem tudja ezt betartani, így mikor ittasan egy fának ütközik az autóval, találkozik újra a halállal. Ő rávilágít, hogy ha m
05.23 23:30
amerikai vígjáték sorozat,2011
Chris összebarátkozik Franz-al, az egykori náci tiszttel. Miután rájön az öreg titkára, Franz bezárja őt és Peter-t a pincébe. Az egyetlen ember aki segíthet nekik, nem más mint Herbert. És kezdetét veszi egy "végetnemérő" kü
05.24 00:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
Meg a szomszédban segít Joe-nak és Susie-nak, amíg Bonnie meglátogatja a beteg apját a kórházban. Teljesen belehabarodik Joe-ba és a felesége akar lenni. Közben Stewie véletlenül létrehozza a gonosz ik
05.24 00:30
amerikai animációs sorozat,2019
"A bukás előtt büszkeség jár..."Roger megpróbálja rávenni Hayley-t hogy fejezze be az iskolát, persze önös szándék vezérli, le akarja nyúlni a szobáját. Klaus megpróbálja megszerelni Francine kocsiját...Rendező:
05.24 01:00
amerikai animációs sorozat,2019
ÁlomfejtésFrancine-nek szexuális jellegű álma támadt Jeff-el. Amikor elmondja a családnak, mindenki nevet, kivéve Stant. Stan megkéri Rogert, hogy segítsen belépni Francine álmaiba...Rendező: Jansen YeeFőszereplők: Ani
05.24 01:30
amerikai animációs sorozat,2010
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: m
05.24 01:50
angol vígjáték sorozat,2015
A srácok a másnapi záróvizsgákra készülnének, de különböző nehezítő tényezők ebben ebben próbálják meggátolni őket.Rendező: Jamie Johnson
05.24 02:35
angol vígjáték sorozat,2003
Brian randira hívja az új konyhásnőt. A randi előtt azonban tanácsot kér a barátaitól, de azok nem igazán segítenek neki az ismerkedésben...Rendező: Susanna White
05.24 03:20
amerikai animációs sorozat,2019
"A bukás előtt büszkeség jár..."Roger megpróbálja rávenni Hayley-t hogy fejezze be az iskolát, persze önös szándék vezérli, le akarja nyúlni a szobáját. Klaus megpróbálja megszerelni Francine kocsiját...Rendező:
05.24 03:45
amerikai animációs sorozat,2019
ÁlomfejtésFrancine-nek szexuális jellegű álma támadt Jeff-el. Amikor elmondja a családnak, mindenki nevet, kivéve Stant. Stan megkéri Rogert, hogy segítsen belépni Francine álmaiba...Rendező: Jansen YeeFőszereplők: Ani
05.24 04:10
amerikai vígjáték sorozat,2019
Apró bűnökGlenn visszalépése után új helyettesre van szükség. Amy lelkesen vállalná a feladatot, azonban területi képviselő ellenségesen viselkedik vele. Jonah és Mateo lelepleznek egy pénzügyi bűncselekményt, amihez Glenn ne
05.24 04:35
amerikai vígjáték sorozat,2019
Amy megkezdi első munkanapját vezetőként, Glenn pedig a beosztottjaként. Myrtle asszisztensi munkát kap, azonban kellemetlen helyzetbe hozza Amy-t. Mateo mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy Amy nyomdokaiba léphessen.Re
05.24 05:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
Tanulmányi kirándulásTed tanulmányi kirándulásra viszi az osztályát, ami nem éppen úgy alakul ahogy szeretné, totális kudarcá válik. Barney is velük tart. Robin randizni kezd a pszichológusával , ami elég nehézkesen
05.24 05:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
Rejtély kontra tényekLily és Marshall születendő gyermekünk szobáját festik, ami kisebb gondot okoz, ugyanis még nem szeretnék tudni a baba nemét. Ted elhatározza, nem keres rá az interneten új randipartneré
05.24 05:50
amerikai animációs sorozat,2016
Közeleg a karácsony, amit a gyerekek sok kívánsággal és izgatottan várnak. Linda és a gyerekek énekelni mennek, míg Bob mézeskalács ház készítő versenyen vesz részt. Rendező: Chris Song
05.24 06:20
amerikai animációs sorozat,2017
Tina elesik és eltörik a lába. Egy új technológiának köszönhetően iskolába érezheti magát úgy, hogy közben otthon van. Rendező: Brian LoSchiavo
05.24 06:50
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.24 07:20

05.24 07:50
amerikai vígjáték sorozat,2022
Esküvőt, de ne véresetBeef-et felkérik, hogy legyen a gazdag üzletember, Dick hajóskapitánya. Wolf és Honeybee pedig úgy vélik, hogy megtalálták Wolf jövőbeli énjét.Rendező: Neil Graf
05.24 08:20
angol vígjáték sorozat,1991
Egy nap a szabadbanLord Meldrum úgy érzi, a gyanakvó Sir Ralph miatt képtelen Agathával találkozni jó ideje, így amikor hírét veszi, hogy Ralphék kirándulni viszik a személyzetet, ő is hasonló ötlettel áll elő,
05.24 09:25
amerikai animációs sorozat,2019
Langley StompStan nagybátyja halálakor örököl némi pénzt, amit a család egy New Yorki nyaralásra szeretne költeni. Azonban Stan inkább megveszi egy musical jogdíját...Rendező: Jennifer Graves, Tim ParsonsFőszereplők
05.24 09:55
amerikai animációs sorozat,2019
A mama szószaSteve legjobb barátja, Snot hirtelen meggazdagszik, miután édesanyja egy új szószt kezd értékesíteni. Klaus, Stan Roger és Jeff belekóstolnak a divatszakmába...Rendező: Chris BennettFőszereplők: Animáció
05.24 10:25
amerikai animációs sorozat,2016
Bobék spórolni szeretnének és segítséget kérnek egy szakembertől, aki ugyanolyan minőséget kínál olcsón. Később megtudják, hogy az lóhús, így igyekeznek leleplezni a csalót.Rendező: Tyree Dillihay
05.24 10:55
amerikai animációs sorozat,2016
Tina beszól a tanárnak, hogy büntetésbe kerühessen, mert a kiszemeltje is ott van. Bobék könyvelőhöz indulnak, így Louise és Gene ketten maradnak otthon, akik hamar bajba kerülnek.Rendező: Chris So
05.24 11:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
NorettaJames, Barney féltestvére látogatóba érkezik hozzájuk, aki rávilágítja őt arra, Nora olyan mint az édesanyjuk. Marshall és Lily rájönnek, ők is egymás szüleire hasonlítanak. Barney és barátnője, Nora estéjét több
05.24 11:50
amerikai vígjáték sorozat,2011
A lotyós tök visszatérTed végre találkozik régi kiszemeltjével, de nem úgy alakulnak a történések ahogy ő azt elképzelte. Lilyék lehetőséget kapnak, hogy kiköltözzenek a kertvárosba. Barneyról pedig k
05.24 12:20
amerikai vígjáték sorozat,2019
HúsvétElérkezett a húsvét ideje, a szupermarketben készülnek az ünnepekre. Dina felfigyel egy számára gyanús, nyúl jelmezes alakra. Sandra segítségével megpróbálja tetten érni. Amy titokban kihallgatja, hogy a többiek mit beszél
05.24 12:45
amerikai vígjáték sorozat,2019
QuinceaneraEmily tizenötödik születésnapja alkalmából nagy ünneplést tartanak. Az eseményen jelen vannak a szupermarket dolgozói is. Jonah kellemetlen helyzetbe kerül, miközben igyekszik elnyerni Emily szimpátiáját. Dina kihív
05.24 13:15
angol vígjáték sorozat,1991
A leszámolás éjszakájaPoppy meghiúsult házassága bánattal tölti el a Meldrum-házat. James időközben állásajánlatot kap Sir Ralphtól, míg Cissy a választásokra készül, mint az Egyesült Munkáspárt jelöltje. A k
05.24 14:20
magyar szórakoztató műsor sorozat
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is
05.24 15:40
amerikai animációs sorozat,1994-2017
Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer
05.24 16:05

05.24 16:35
amerikai vígjáték sorozat,2022
Méh-retes kalandJudy vissza akar vágni egy régi iskolai ellenségének. Crispin pedig megkéri Ham-et, hogy vigyázzon a kaktuszára, de hamar elveszti azt.Rendező: Michael Baylis
05.24 17:05
amerikai vígjáték sorozat,2019
HúsvétElérkezett a húsvét ideje, a szupermarketben készülnek az ünnepekre. Dina felfigyel egy számára gyanús, nyúl jelmezes alakra. Sandra segítségével megpróbálja tetten érni. Amy titokban kihallgatja, hogy a többiek mit beszél
05.24 17:30
amerikai vígjáték sorozat,2019
QuinceaneraEmily tizenötödik születésnapja alkalmából nagy ünneplést tartanak. Az eseményen jelen vannak a szupermarket dolgozói is. Jonah kellemetlen helyzetbe kerül, miközben igyekszik elnyerni Emily szimpátiáját. Dina kihív
05.24 18:00
amerikai vígjáték sorozat,2020
Ha hasad a padMitchell nehezen engedi el a régi életét, de Gloria segít neki a búcsúban.
05.24 18:30
amerikai vígjáték sorozat,2020
Finálé 1. részMitchell és Cam berendezkedik az új életre, Phil és Claire úgy dönt, egyik gyereknek el kell költöznie otthonról, hogy újra élhető legyen a ház.
05.24 18:55
amerikai vígjáték sorozat,2020
Finálé 2. részA család ráébred, hogy a búcsúzás sokkal nehezebb, mint hitték.
05.24 19:25
amerikai vígjáték sorozat,2011
NorettaJames, Barney féltestvére látogatóba érkezik hozzájuk, aki rávilágítja őt arra, Nora olyan mint az édesanyjuk. Marshall és Lily rájönnek, ők is egymás szüleire hasonlítanak. Barney és barátnője, Nora estéjét több
05.24 19:55
amerikai vígjáték sorozat,2011
A lotyós tök visszatérTed végre találkozik régi kiszemeltjével, de nem úgy alakulnak a történések ahogy ő azt elképzelte. Lilyék lehetőséget kapnak, hogy kiköltözzenek a kertvárosba. Barneyról pedig k
05.24 20:25
angol vígjáték sorozat,1991
Mrs. Lipton rosszulléteMrs. Lipton a Myrtle-el való találkozást követően kidől a sorból és a személyzet próbál a helyére állni. Cissy az Egyesült Munkáspárt színeiben kíván a választásokon indulni és ezzel
05.24 21:30
amerikai vígjáték sorozat,2011
Brian-t és Peter-t elvonóra ítéli a bíróság, mivel részegen randalíroztak egy moziban. Peter nem tudja ezt betartani, így mikor ittasan egy fának ütközik az autóval, találkozik újra a halállal. Ő rávilágít, hogy ha m
05.24 22:00
amerikai vígjáték sorozat,2011
Chris összebarátkozik Franz-al, az egykori náci tiszttel. Miután rájön az öreg titkára, Franz bezárja őt és Peter-t a pincébe. Az egyetlen ember aki segíthet nekik, nem más mint Herbert. És kezdetét veszi egy "végetnemérő" kü
05.24 22:30
amerikai vígjáték sorozat,2011
Meg a szomszédban segít Joe-nak és Susie-nak, amíg Bonnie meglátogatja a beteg apját a kórházban. Teljesen belehabarodik Joe-ba és a felesége akar lenni. Közben Stewie véletlenül létrehozza a gonosz ik
05.24 23:00
amerikai vígjáték sorozat
05.24 23:30
amerikai vígjáték sorozat