A Rétközi tó Magyarország egyik legnagyobb állóvíze. Ez a káprázatos víziparadicsom kapitális csukákat és süllőket is rejt. Erről győződhetnek meg a III. Rétközi Rablóhalas Rangadó résztvevői is, hiszen több 10 kg-nál nagyob
Előfordult már önökkel, hogy ezer vágytól hajtva, a zsinór végén egy dühös csuka félreérthetetlen rávágasa és szenzációs fárasztása után, a csónakba mégis egy süllő került? Ha igen, akkor megértik, hogy Malin Musatescu és
Hogy hogyan sikerült Malin Musatescunak és meghívottjának, Eugen German-nak, alias Bertinek a több mint 1000 csuka, valamint a többszáz süllő között helytállni a tizes állomásnál a Duna Delta vizeiben? Egy olyan horgásztörténetnek l
Sorozatunk harmadik befejező részében, Malin Musatescu és vendége Eugen German - Berti, a 11-es állomásnál folytatja a horgászatot, ahol a változó szél és hőmérséklet aktiválja a csukákat így a várva várt akció nem marad el. Az
A Vadászok konyhája stábja ezúttal egy szőlőbirtokra látogatott el, ahol Major Koppány vezeti be a nézőket az amerikai stílusú BBQ készítés rejtelmeibe.

A hangtompítók immáron vadászéletünk részévé váltak. Mivel tapasztalatunk még kevés van, mi végeztünk egy hangtompító tesztet. Lássuk ki-mit-tud! Vagy lássuk valójában mit is tudnak!
Ezúttal a Dudi Bait csapata a tokaji kovács tóra látogatott el. Filmünkben megmutatjuk nektek, hogy hogyan kell a pontyokat az etetésre csalni és hogyan érjünk el kimagasló fogásokat bojlis és bag-es módszerrel. A horgászoknak több 20-
Sztahovits Péter és Koncz Dávid próbára tették a Daiwa Prorex műcsalikat, hogy kiderítsék mivel tudják becsapni a tiszta vizű bányató csukáit. Az esős tavaszi időben nem volt könnyű dolguk.
Azok, akik úgy döntenek, hogy Zimbabwe-ba látogatnak, lélegzetelállító természeti területek, egzotikus vadvilág és ősi helyszínek várják őket, amelyek lenyűgöző betekintést nyújtanak a kontinens történelmébe.
Előfordult már önökkel, hogy ezer vágytól hajtva, a zsinór végén egy dühös csuka félreérthetetlen rávágasa és szenzációs fárasztása után, a csónakba mégis egy süllő került? Ha igen, akkor megértik, hogy Malin Musatescu és
Hogy hogyan sikerült Malin Musatescunak és meghívottjának, Eugen German-nak, alias Bertinek a több mint 1000 csuka, valamint a többszáz süllő között helytállni a tizes állomásnál a Duna Delta vizeiben? Egy olyan horgásztörténetnek l
A KORDA alapítója, Danny Fairbrass a Szűcsi tavat választotta a magyarországi horgászatára. Nagy megtiszteltetés ez mind hazánk és különösen a Szűcsi tó számára. Tartsatok velünk és nézzétek meg ezt a fantasztikus összefoglaló
A téli horgászatok mindig kiszámíthatatlanok, azonban ha kellően kitartóak vagyunk, az eredmény nem marad el. Szabó Bence decemberi Lajosmizsei horgászata is nagyon nehezen indult, a végére azonban fantasztikusan alakult.
A harcsa horgászata sok szakértelmet kíván, ehhez a. kitartáson kívül nagyon fontos, a helykeresés, melyhez Koós Ferenc mesteri módon ért. A harcsakeresésbe kaphatunk betekintést, de a harcsa horgászatba is belekóstolunk ebben az anyag
A világ legnagyobb pontyfogó versenye 2024-ben is a Balaton körül zajlik. A monumentális verseny minden fontos mozzanatát nyomon követhetik velünk, estéről-estére. Látványos fárasztások, csodálatos halak, élő, helyszíni riportok,

Az immár harmadik alkalommal megrendezett Bucovina Family pontyos esemény hagyománnyá vált, többek között a Fishing and Hunting csatornán is. A 2023-as kihívásokkal teli esemény, a Hermes Peris tavon került megrendezésre, ahol a nagy ha
Jankovich Krisztián ezúttal Svédországba, Rögle településhez látogatott el, ahol feeder botjaival a helyi tórendszerben lakó hatalmas dévérkeszegeket vette üldözőbe.
Előfordult már önökkel, hogy ezer vágytól hajtva, a zsinór végén egy dühös csuka félreérthetetlen rávágasa és szenzációs fárasztása után, a csónakba mégis egy süllő került? Ha igen, akkor megértik, hogy Malin Musatescu és
Hogy hogyan sikerült Malin Musatescunak és meghívottjának, Eugen German-nak, alias Bertinek a több mint 1000 csuka, valamint a többszáz süllő között helytállni a tizes állomásnál a Duna Delta vizeiben? Egy olyan horgásztörténetnek l
Sorozatunk harmadik befejező részében, Malin Musatescu és vendége Eugen German - Berti, a 11-es állomásnál folytatja a horgászatot, ahol a változó szél és hőmérséklet aktiválja a csukákat így a várva várt akció nem marad el. Az
A Vadászok konyhája stábja ezúttal egy szőlőbirtokra látogatott el, ahol Major Koppány vezeti be a nézőket az amerikai stílusú BBQ készítés rejtelmeibe.
A Vadászok konyhája stábja ezúttal egy szőlőbirtokra látogatott el, ahol Major Koppány vezeti be a nézőket az amerikai stílusú BBQ készítés rejtelmeibe.
A HodulaFishing mostani epizódjában a befagyott víz olvadását követően a lelassult ragadozó halakat próbálta meg Tamás becsapni plasztik csalikkal. A kikönnyített, lassan vezetett műcsalik meghozták a várt eredményt!
Hogyan legyünk eredményesek az egynapos horgászatok alkalmával
Sokan vagyunk úgy, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy több napot is eltöltsünk a vízparton, de ha már ott vagyunk, akkor szeretnénk minél hamarabb kapást elérni. Ács József most ehhez ad nektek ötleteket.
SEDO Fishing bojlis csapata egy elfedett öreg mélyvizű bányatóra látogatott. Sikerült megfejteni a tó titkát és igazán különleges egyedi halakat sikerült fogni a horgászat alatt illetve betekintést nyerhettek a csapat különleges pr
A vadászat elengedhetetlen feltétele a pontos lövés. Ennek gyakorlása soha nem a vadon, hanem a lőtéren történik. A lövészsportok története az ősidőkre nyúlik vissza, ami egészen napjainkig tart. A film bemutatja a vadászlövészet
Vadászat művészeti fokon - Bodrogi Gyula vadászatai
Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze nem csak kiváló színész, de a vadászatot is művészi fokon űzi. Példaképe Ő mint igaz vadász, az utána következő nemzedékeknek s méltán képviseli a magyar vadászat ügyét mint a Magyar Vadászok
A világ legnagyobb pontyfogó versenye 2024-ben is a Balaton körül zajlik. A monumentális verseny minden fontos mozzanatát nyomon követhetik velünk, estéről-estére. Látványos fárasztások, csodálatos halak, élő, helyszíni riportok,
A világ legnagyobb pontyfogó versenye 2024-ben is a Balaton körül zajlik. A monumentális verseny minden fontos mozzanatát nyomon követhetik velünk, estéről-estére. Látványos fárasztások, csodálatos halak, élő, helyszíni riportok,
A világ legnagyobb pontyfogó versenye 2024-ben is a Balaton körül zajlik. A monumentális verseny minden fontos mozzanatát nyomon követhetik velünk, estéről-estére. Látványos fárasztások, csodálatos halak, élő, helyszíni riportok,
Dunántúl terül el Közép-Magyarország egyik legnagyobb erdősége: a Vértes. Igen magas erdősültséggel rendelkezik, jószerint egyetlen zárt erdőtömböt alkot, melybe csupán néhány kisebb település ékelődik, így ezek az erdők a v
Hajba Balázs legújabb filmjében ismét a Mátra lankáin kalandozhatunk. Egy baráti társaság vadászatát követhetjük végig a szeptemberi szarvasbőgésben, majd az azt követő muflonberregésben. Hosszú cserkelések, hegyek és völgyek,
Hajba Balázs legújabb filmjében ismét a Mátra lankáin kalandozhatunk. Egy baráti társaság vadászatát követhetjük végig a szeptemberi szarvasbőgésben, majd az azt követő muflonberregésben. Hosszú cserkelések, hegyek és völgyek,
A HodulaFishing mostani epizódjában a befagyott víz olvadását követően a lelassult ragadozó halakat próbálta meg Tamás becsapni plasztik csalikkal. A kikönnyített, lassan vezetett műcsalik meghozták a várt eredményt!
Vadvízi kalandok - Döme Gábor - Négy évszak horgászbottal a Tisza tavon - Tavasz 1. rész
Döme Gábor 11 év után tért vissza a Tisza-tóra, és végig horgászta az egész évet, amely eredményeként elkészült a "4 évszak horgászbottal a Tisza-tavon" c. filmsorozata. Ennek első része a TAVASZ, amely igazán mozgalmasra sikerede