AtomhatalomBár a mozibolond Kim Dzsongil nem volt kifejezetten militáns alkat, az ő nevéhez fűződik az észak-koreai atomprogram beindítása - logikus válasz a több évtizedes szovjet katonai és gazdasági tá
A RakétaemberA záróepizód Kim Dzsongun története a 2011-es hatalomba lépésétől napjainkig. A filmből többek közt megtudjuk, hogy a jelenlegi észak-koreai vezető miként szilárdította meg uralmát nagybátyja és
A sorozat epizódjai olyan nemzetközi csavargások történetét elevenítik fel, melyek hosszabbra és fordulatosabbra sikerültek a reméltnél. A mindennapos pénzgondokkal küzdő zenész, David Evans azzal gondolt véget vetni
HarcvonalbanBár az amerikai-mexikói határon a határőröknek és vámtiszteknek egy vadonatúj problémával, a terrorizmussal is meg kell küzdeniük, a legtöbb munkát még mindig az ember- és drogcsempészek szolgáltatják szá
Pusztító Ida16 évvel a Katrina hurrikán pusztítása után New Orleans belvárosa újabb veszélyes ellenséggel néz szembe az Ida nevű vihar képében. Akadnak azonban olyanok is, akik maguknak keresik a veszélyt
Nincs rutinmunkaA Norvégia távoli északi részén két bátor teherautómentő dolgozik azon, hogy a mostoha időjárású vidék sok ezer kilométernyi útja mindig járható legyen.
A jövő aratógépeHol és hogyan készülnek a 21. század legkülönlegesebb, leginnovatívabb járművei? A látványos sorozat ezt mutatja be többek közt egy modern aratógép titkait is elénk tárva.
Malaca vanDr. Pol és munkatársai többek közt férges macskáknak, felfúvódott borjaknak, valamint egy sérült emunak és egy életveszélyes állapotban behozott kismalacnak is segítséget nyújtanak.
Zűr a paradicsombanEgy náci szimpatizánsok által látogatott luxusüdülőhely Argentínában, melyhez egy valószínűtlen összeesküvés-elmélet kapcsolódik; egy franciaországi erőd, melynek a II. világháború
A háború kísérleteiEgy több évszázados mérnöki csoda, mely életet lehelt Mexikó víztelen síkságaiba; egy tekintélyes fehérorosz erőd, mely sikeresen visszaverte a napóleoni seregek támadásait; és egy
A legkeményebb napokAmikor Alaszkában beköszönt a tél, valamennyi élőlény túlélőképessége próbára tétetik - és kiváltképp az emberé. Míg a Brown család a betegség sújtotta állatállományát ig
A hiányzó láncszemA visszatekintő epizód három olyan balesetet mutat be, amelyeknél a nyomozók minden szaktudására és találékonyságára szükség volt az okok feltárásához. Az egyik eset címszavakb
A FarkasodúAmikor az európai országok dominókként kezdenek dőlni a német csapatok egyetlen pöccintése hatására, Hitler már-már mindenható hadigéniusznak érzi magát. Fejébe veszi, hogy lerohanja Oroszországot, így
SSAz SS-t Hitler eredetileg a saját biztonsága garantálására hozta létre még az 1920-as években, Heinrich Himmler vezetése alatt azonban a szervezet az ország legrettegettebb politikai, katonai és biztonsági erejévé
9/112001. szeptember 11-én négy eltérített repülőgép örökre megváltoztatta Amerikát és a világot. Vajon hogyan történhetett ez? Tizenkilenc, mindössze kis méretű késekkel és papírvágókkal felfegyverzett ember miként kénys
A tornádó közepénEgy viharvadász túl közel kerül az eseményekhez, amikor egy tornádó lerombol egy csűrt Ohióban; Nyugat-Jáván egy helyi hős beleveti magát egy kiáradt kanálisba; Karina Oliani pedig meg
3. részIsmerd meg Új-Zéland határőreit - azokat az elhivatott férfiakat és nőket, akik a nap huszonnégy órájában azért dolgoznak, hogy egyetlen nem kívánatos személy és árucikk se juthasson b
4. részIsmerd meg Új-Zéland határőreit - azokat az elhivatott férfiakat és nőket, akik a nap huszonnégy órájában azért dolgoznak, hogy egyetlen nem kívánatos személy és árucikk se juthasson b
A legdrágább avokádóMíg a miami nyomozók 142 kilogramm kokainra bukkannak egy avokádószállítmányban, a mexikói határ texas-i szakaszán átfogó ellenőrzést tartanak az amerikai hatóságok; a razzia során többek közt e
Túlélni ThaiföldetMartin Garnett még csak 25 éves, de máris jó pénzt keres egy sydney-i autókereskedésben. Sajnos azonban azok közé tartozik, akiknek az anyagi javakból sose elég, így igent mond, amikor azzal keres
KényszerpályánA Colgan Air 9446-os járata nemrég esett át egy négynapos karbantartáson, mégis bajba kerül: nem sokkal a felszállás után irányíthatatlanná válik, és a pilóták minden erőfeszítése ellenére orral e
Csokikrém és tortillaMi köze a Bosco csokoládékrémnek Hollywoodhoz? És miként képes naponta félmillió tortillát előállítani a Maria & Ricardo üzeme? Az epizódban újabb kulisszatitkokat is
Zöldbab és farfalle tésztaAz epizódban többek közt a Del Monte cég - zöldbabot és más zöldségeket tartósító és dobozoló - konzervgyárába is ellátogatunk; valamint benézünk egy szupermodern üzembe, mely farfall
Hitler nagy hazárdjátékaAmikor Hitler megtámadja a Szovjetuniót, északi hadtesteinek nagyon konkrét feladatot ad: megszerezni Petsamo nikkelbányáit, valamint Murmanszk kikötőjét és vasútvonalát. És bár a t
A félelem diktatúrájaAmikor Hitlert 1933. január 30-án kinevezték kancellárrá, hatalma birtokában azonnal nekifogott a demokratikus intézményrendszer maradék elemei lebontásának és egy totalitárius diktatúra k
Európában a szocialista diktatúrák közül talán a romániai ért véget a legvéresebb körülmények között - és a legkevésbé tiszta és átlátható módon... A hiánypótló dokumentumfilm aprólékos részletességgel mutatja be
Az utolsó csatákFranciaországban teljes a káosz. Az emberek kétségbeesetten igyekeznek biztonságba jutni, az utakat megtöltik a menekülők karavánjai. Amikor a németek elfoglalják a fél országot, a f
A National Geographic új kétrészes sorozatában Sir Ranulph és Joseph Fiennes nehéz, de gyönyörű feladatra vállalkoznak: megkísérlik újra végigjárni Sir Ranulph úttörő jelentőségű 1971-es expedíciójának útvonalát a kanadai rengetegben.
Hogyan működnek a világ legveszélyesebb feketepiacai? Kik ezeknek az alvilági birodalmaknak az urai és mennyit hajlandóak kockáztatni dollármilliárdokért? A népszerű „A bűn kereskedői” sorozat új évadában Mariana van Zeller a bérgyilkosoktól a majomcsempészekig, a szexuális zsarolókon át a szervkereskedőkig olyan emberekkel beszélget, akiket személyesen aligha szeretnénk megismerni. A tízrészes negyedik évad első epizódja április 5-én, pénteken 21:00-kor látható a National Geographic csatornán.
A világ legnagyobb űrügynökségének kapui most feltárulnak, és olyan modern laboratóriumokba kapunk bepillantást, melyek működésével és eredményeivel kapcsolatban eddig csak a sci-fi filmekre hagyatkozhattunk. Április 18-án egy új műsor indul a National Geographicon, amely az űrkutatással foglalkozik, „NASA-találmányok”.