A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves
Ez a sorozat egyedülálló betekintés nyújt a bűnözők kettős életébe és sötét titkaiba, melyeket elhallgattak szeretteik elől. A bemutatott esetekben a családtagok és közeli barátok nem is sejtették, hogy ördög bú
Az 1950-es években játszódó megindító történet négy árva lánytestvérről szól, akiket a vér összeköt, de a sors kegyetlenül elválaszt. Annak reményében, hogy a vidéki szegénységből kiszabaduljanak, három különböző gazdag
Minden titok napvilágra került, Amy, Ty, Lou és Jack számára most már világos, hogy mindenki tudott a gyűrűről, és mindenki megpróbálta eltitkolni a másik elől. Ezen pedig kölcsönösen megsértődnek egymásra. Csak Tim áll é
Minden titok napvilágra került, Amy, Ty, Lou és Jack számára most már világos, hogy mindenki tudott a gyűrűről, és mindenki megpróbálta eltitkolni a másik elől. Ezen pedig kölcsönösen megsértődnek egymásra. Csak Tim á
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom,
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola, a templom,
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola, a te
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola, a t
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola, a templ
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola, a te
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola, a
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola,
A házaspárnak, Charles és Caroline Ingalls-nek három lánya van, Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Walnut grove-i életük fontos részévé válik a farm, a malom, az iskola, a templo
A híres balatoni étterem, az André tulajdonos házaspárja egy félrelépés után külön utakon folytatja. András Los Angeles-be készül, míg Éva egy neves gasztrobloggert vár éttermükbe. A férfi búcsúbulijának nem várt következmén
A két étterem versengése megosztja a falut. Amíg Éva az új menü összeállításán dolgozik, Andrást több fronton próbálja szabotálni riválisa, Asztalos. Ráadásul a lányuk is váratlanul hazaköltözik Londonból, ami komoly próbat
A Pálfalvai Gasztrofesztivál közeledtével Éva és András versengése kiéleződik. Asztalos piszkos eszközök bevetésétől sem riad vissza, hogy biztosan az André étterem nyerje el a fesztivál díját. Éva felvásárolja az összes min
Éva anyjának látogatása feje tetejére állítja az Andrét. Zita néni az unokája életét is kézbe akarja venni, ami újabb konfliktust szül András és Éva között. Asztalos mesterkedései kezdenek célt érni Évánál, amit az ex-férj
Chloe Saint-Laurent pszichiáter, kriminológus, aki kiváló képzettsége és különös érzéke segítségével képes megfejteni a gyilkosok gondolkodásmódját. Ezzel pedig a rendőrség elengedhetetlen segítsége a legzavarba
Chloe Saint-Laurent pszichiáter, kriminológus, aki kiváló képzettsége és különös érzéke segítségével képes megfejteni a gyilkosok gondolkodásmódját. Ezzel pedig a rendőrség elengedhetetlen segítsége a legzavarbaejtőbb ü
Chloe Saint-Laurent pszichiáter, kriminológus, aki kiváló képzettsége és különös érzéke segítségével képes megfejteni a gyilkosok gondolkodásmódját. Ezzel pedig a rendőrség elengedhetetlen segítsége a legzavarbaejtőbb ügyek m
Chloe Saint-Laurent pszichiáter, kriminológus, aki kiváló képzettsége és különös érzéke segítségével képes megfejteni a gyilkosok gondolkodásmódját. Ezzel pedig a rendőrség elengedhetetlen segítsége a legzavarbaejtőbb ügyek