(MY NAME IS SARAH)Sarah Winston a világtól - egészen pontosan a világ férfijaitól - elzártan, nem túlságosan szobatiszta kutyájával kettesben éldegél kis lakásában, és ezen az állapoton esze ágában sincs változtatni, míg egy nap ki nem szúrja, hogy a szomszédban anonim alkoholisták rendeznek gyűlést, köztük az igencsak jóképű Charlie Pattersonnal , akibe első látásra beleszeret. Nagyon rövid megfontolást követően Sarah úgy dönt, hogy ő maga is részt vesz a gyűlésen, és ebben az sem akadályozhatja meg, hogy tulajdonképpen absztinens. A sors úgy hozza, hogy Charlie felfigyel az "alkoholizmusból gyógyuló" nőre, így aztán Sarah kénytelen tovább folytatni a színjátékot, míg rá nem döbben, hogy előbb vagy utóbb kénytelen lesz felállni, és azt mondani: "Helló, a nevem Sarah, és nem vagyok alkoholista".Rendezte: Paul A. KaufmanFőszereplők: Jennifer Beals, Peter Outerbridge, Nolan Gerard Funk
Amor Towles azonos című, nemzetközi sikerregényének adaptációja, az A Gentleman in Moscow (Egy úr Moszkvában) című minisorozat Alexander Rostov grófról szól – akit az Emmy®- és Oscar®-díjas Ewan McGregor (Star Wars-filmek, Halston, Trainspotting) alakít –, aki az orosz forradalmat követően rájön, hogy dicső múltja ellenére a történelem a rosszfiúk között tartja számon.