2023. májusában Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke az Intézet delegációjával erdélyi programsorozaton vett részt. Lovagkirályunkra, Szent Lászlóra emlékezve járták be Tündérország kedves tájat, ismert és kevésbé ismert helyekre látogattak el, hogy megismerhessék azokat a nagyszerű embereket, akik az erdélyi magyarság ügyét a szívükön viselik és előre viszik. Az utolsó estén pedig, a Hargita hegyeitől övezett kis falu szívében, Gyimesközéplokon, több száz magyar élvezhette együtt a Nemzeti Lovas Színház Szent László, a lovagkirály című rockoperáját. A dokumentumfilm ennek a tartalmas és szép utazásnak őrzi a legszebb pillanatait.
A SkyShowtime júniusban igazi érzelmi hullámvasúttal érkezik, ahol mindenki megtalálhatja a neki való szórakozást, legyen az krimi, drámasorozat, dokumentumfilm vagy éppen egy családi rajzfilm.