AbasárAbasáron, a Szent István örökségét továbbvivő Aba Sámuel udvarháza állt, a monda szerint itt is temették el királyunkat. Hazánkban páratlan kincsként megmaradtak a palota maradványai, amelyet a falu központjában ma is meg lehet tekinteni. Alatta húzódik az Aba Sámuel Emlékpince, amely egyben Aba Sámuel feltételezett sírhelye is. Az abasári, sziklába vájt pincesorokon elsősorban a helyi szőlőkre jellemző, kiváló minőségű fehérborokból kóstolhatunk. A Kapásház a község tájháza, ahol a népművészet, a szőlőművelés, valamint a monostor tárgyi emlékeit őrzik. Abasáron számos jelentős egyházi érték is található. A központi, római katolikus templom mellett a közeli Sár-hegyen a Szent Anna kápolna, a község kapujában pedig a Szent János kápolna található. A természet geológiai csodával is megáldotta Abasárt, a zárt, vadasparkban található Kőtengerhez érdemes bejelentkezni egy szervezett túrára. Műsorunkban abasári üveges tánccal mutatkozik be az Árvalányhaj Hagyományőrző Néptáncegyüttes. Abasár megér egy kóstolót. A település hagyományos ízeiből a következőket válogattuk az Ízőrzők nézőinek asztalára: Aranyló húsleves tyúkból és sertésből csigatésztával, Házi kenyér és sajtok, Sertéspörkölt gancával, Tökmacok fokhagymás tejföllel, Szarvassült egresszósszal és Ribizlis piskóta.Rendezte: Móczár István
A Georges Simenon könyvein alapuló sorozat friss adaptációja a fiktív francia detektív, Jules Maigret történeteit mutatja be Rowan Atkinson főszereplésével.