Mozart összes hegedűversenye I.2018-ban Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Összkiadás élőben című sorozatának egyik főszereplőjeként Mozart összes hegedűversenyét játszotta végig három est leforgása alatt, a Prague Philharmonia kíséretével. Az együttes 2017 májusában elhunyt alapító karmesterével, Jiří Bělohlávekkel Baráti több ízben is dolgozott már együtt, a zenekar pedig 1994-es megalakulása óta egyik fő küldetésének tekinti Mozart műveinek megszólaltatását - Bělohlávek az együttes sokéves munkával kialakított, jellegzetes hangszínét is ehhez igazította. A zenekar friss és energikus hangzása, koncertjeiből áradó zeneszeretete Baráti szenvedélyes és precíz játékával párosítva óriási élményt kínál. Az első részben elhangzó két D-dúr hegedűversenyt Mozart mindössze tizenkilenc évesen írta. Az E-dúr adagio egy harmadik (A-dúr) hegedűverseny lassú tételének helyettesítésére szolgálhatott, miután a szólista "túl művinek" titulálta az eredeti zenét, a C-dúr rondó azonban évekkel később született, így más konkrét versenyműhöz nem köthető.
Az Egyszer volt, hol nem volt... animációs sorozat új részekkel bővül, melyekben a mindennapokban minket körülvevő tárgyak történeteit ismerhetjük meg. Ez a sorozat nem csak szórakoztató, hanem tanulságos is, hiszen humoros, de ugyanakkor tudományos megközelítéssel tárja elénk a tárgyak izgalmas világát.