Hatoscsatorna
2024.04.27 17:00 - 17:30
Magyar királylányok a középkori Európában
"A szakrális származású küldetéstudattal rendelkező magyar nagyfejedelmek leszármazottjairól van szó, a turulnemzetség királylányairól, akik Szent István, Szent Imre és Szent László szentté avatása után úgy hívták magukat, hogy a szent királyok nemzetsége. A vér szava rendkívüli volt ebben a korban, mert a nemzetségeken belül, a családokon belül időről időre, az Ég-küldöttje öntudat mellett megjelent az idoneitás, és megjelent a karizma is, amely kiemelte az Árpád-dinasztiát a környezetéből. A dinasztikus kapcsolatoknak elsősorban politikai okai voltak, de a politikai okon túlmenően kulturális vonatkozások is jelentkeztek. A kultúra az egész univerzumot egységesen magyarázni képes kereszténységre épült fel. Nyilvánvalóan a misszió, a kereszténység, az ideológia és a kultúra a legszorosabb értelemben összefüggött. Ha meg akarjuk nézni, hogy a magyar királylányok milyen szerepet játszottak, akkor azt kell mondani, hogy mind a három világhatalom, amely tulajdonképpen más néven, más ideológiával, más államformával ezer év után is ugyanúgy itt van körülöttünk, jelentős befolyásuk volt, míg a Magyarországra kerülő nemes hölgyek politikai hatást nem gyakoroltak." (prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató, Magyarságkutató Intézet) 
RTL  (RTL Klub)

MŰSORAJÁNLÓ

Az RTL-en tér vissza a A Fort Boyard - Az erőd
2024-ben egy igazán különleges és elismert nemzetközi formátum érkezik az RTL csatornájára: A Fort Boyard – Az erőd. A műsor, amely a nézők számára már nem ismeretlen, garantáltan izgalmas és szórakoztató élményt nyújt az egész családnak. Az új évadban hírességek mérik össze erejüket, ügyességüket és logikai képességeiket a legendás erőd falai között.  

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 652 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 200 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 91 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 61 szavazat
Fotó a sorozatból: Family_Guy
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 60 szavazat