(MAYA THE BEE: THE HONEY GAMES)A vidám és kalandvágyó méhecske, Maja nagyon szeretne részt venni az egész birodalom legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, de kissé túlzásba vitt lelkesedésével sikerül magára haragítania a méhbirodalom nagyhatalmú császárnőjét. Az uralkodó szigorú feltételhez köti a játékokban való szereplését: ha Maja veszít, a kaptára nyári méztermését be kell szolgáltatnia. A bátor méhecskének el kell fogadnia a kihívást és a számára kijelölt csapattársakat is, akik között régi ismerősök is akadnak: Flip, a bölcs szöcske, a kissé ügyetlen, de jószívű hangyaikrek, valamint legjobb barátja, Vili. A küzdelem során Maja újabb barátokra és ellenfelekre tesz szert, miközben rájön arra is, hogy nem mindig az a legokosabb, ha a saját feje után repkedve akar győzelmet aratni. Hisz egységben az erő! Ezt pont egy hős méhecske ne tudná?!Rendező: Noel Cleary, Sergio Delfino
Amor Towles azonos című, nemzetközi sikerregényének adaptációja, az A Gentleman in Moscow (Egy úr Moszkvában) című minisorozat Alexander Rostov grófról szól – akit az Emmy®- és Oscar®-díjas Ewan McGregor (Star Wars-filmek, Halston, Trainspotting) alakít –, aki az orosz forradalmat követően rájön, hogy dicső múltja ellenére a történelem a rosszfiúk között tartja számon.