A Vallás és Kultúra műsor célja az európai kultúrában gyökerező vallási irányzatokat bemutatni a tisztelt nézők számára. Egyházi emberek éppen úgy meghívottak között szerepelnek, mint a tudós teológusok, vagy egy-egy érdekes könyv szerzője. A műsor szerkesztői fontosnak tartják, hogy a hagyományos előítéleteket megszüntessék emberek, vallások irányába. A Vallás és Kultúra műsor elhatárolódik mindenfajta vallásos kirekesztéstől. A műsor központi gondolata egymás elfogadása és megjobbítása, ugyanakkor a meghívott vendégekkel szellemi vitát is folytatunk részletkérdések vonatkozásában.
Titánok küzdelmének lehetünk tanúi, ahogy az ókori Egyiptom és Róma verseng a Viasat History műsorán! Mindkét kor hatott mai világunkra; az egyiptomiak kiemelkedő matematikusok voltak, terület-és térfogatszámítási elveiket ma is használjuk; és a rómaiak nélkül nem lenne ilyen út-és vízvezeték rendszerünk.