A közéleti magazin hiánypótló kíván lenni, hiszen olyan aktuális kérdéseket fog tematizálni, amelyeket más tévék, rádiók, újságok egyáltalán nem, vagy csak egyoldalúan, a teljesség igénye nélkül mutatnak be.
Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett bennünket, embereket! Hisszük, hogy az egymás örömünk és bánatunk általi megismerése közelebb visz Hozzá. A hallás és a látás általi hit erősítsen bennünket az Erdélyi Magyar
Kívánságműsor, amelyben a nézők üzeneteit közvetítik a szerkesztők, és közben stúdióbeszélgetések teszik színesebbé a vasárnapokat. Meghívottai: zenészek, előadóművészek, és a közösségükért tevékenykedő személyek.
A Kovászna megyei Esztelneken lakott Cserei Gábor és felesége Cserei Gáborné Bokor Ilona, aki tizenhat éves korában került a román fővárosba. Ilus néni volt a Ceaușescu gyermekek első dajkája. Ő ringatta az 1948. február 17-én szü
Egy csepp kultúra minden hétre. Nem csak színház, irodalom és zene, hanem minden, ami napjainkban napjainkról belefér. A műsorban kicsit a saját határainkat is feszegetik, megkeresik azt is, amiről nem szoktak mesélni, lemennek a gyökere
Az Ügy Félóra az önkormányzatok és az alárendeltségükbe tartozó intézmények tevékenységét mutatja be, a megvalósításokat és a gondokat egyaránt. Mindezt elsősorban a Maros megyei példákon keresztül. Arra vállalkozik, hogy kö