Tóth Gáspár, a fiatal munkás gyomorbántalmakkal kórházba kerül, ahol nem foglalkoznak vele. Éjszaka rosszul lesz, de Málnási doktor, az ügyeletes orvos nem hajlandó ellátni, inkább Margóval, az osztály egyik nővérével tölti az é
Szabadlélek - Harangozó ImreHARANGOZÓ IMRE tanár, néprajzkutató mondja a műsor bevezetőjében: "Bár néprajzi gyűjtéseim java része Moldvához, Erdélyhez, a palócok világához vagy akár Somogy megyéhez köt, én az Alföldön, Bék
"Nincs is több nemzet, mely úgy ismerte volna madarunk szokásait, mint mi. Ez a szoros viszony pedig abból fakad, hogy a daru is ott tanyázott ahová a magyart a természete hajtotta: a végtelen rónán." /részlet a filmből/Rendezte: Cséke
147 éves a budapesti Zeneakadémia - Kobajasi Kenicsiró és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara1974-ben a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győzteseként Kobajasi Kenicsiró egy csapásra vált hazánkban ismertté és a k
Bajától Tokajig - Elveszve, valahol Baja és Szeged közöttAz Országos Kéktúra Bajától Tokajig tartó szakaszán vándorolnak végig a film alkotói. Ezen az úton már nem tudott végig menni Rockenbauer Pál legendás csapata, mert sajnos
Iránymutató függőónok - Turi Attila építészA portréfilmben az építész művészetéről mesél otthonában és a közösséget, az örökölt értékeket és a hagyományt tisztelő legjelentősebb alkotásai előtt.Rendezte: Gulyás J
Kabay Barna 2. részA magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.Rendezte: Déri Balázs
III. rész Egy színpadi mű születése: Megidézett KárpátaljaA dokumentumfilm a négy nagy formátumú társulatvezető művész: Rábai Miklós, Timár Sándor, Sebő Ferenc és Mihályi Gábor tevékenysége mentén mutatja be az 1951-ben al
Az Operaház egyedülálló építészettörténeti tanúépület. Zoboki Gábor építész vezette műemléki rekonstrukció során Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott korhű állapotának megfelelően állították helyre az épülete
Szabó GyulaRátonyi Róbert szórakoztató sorozatát elevenítjük fel nézőink kedvére. A táncoskomikus-műsorvezető meghívott vendégeivel: közismert előadóművész-kollégáival társalog kötetlenül, mely beszélgetést a vendég pá
1499 karácsonyán egy angliai kisváros amatőr színjátszói a szokásos karácsonyi előadásukra készülődnek. Balszerencséjükre két nappal a bemutató előtt a női szereplő lába eltörik. A helyi kocsma szépséges pincérnője, Alice v
Almási Tamás filmjének főhőse Anti, a 18 éves cigányfiú, akinek szenvedélye a gitározás. Az ország egyik távoli szegletében, romatelepen él. Váratlanul lehetőséget kap, amellyel kitörhet kilátástalan helyzetéből: felvételt nye
Csapody VeraA Magyar nők sorozatban a XX. század legnagyobb európai növényismerőjét és rajzolóját, Csapody Vera botanikust mutatjuk be. Rendezte: Szabó Szonja
Ybl MiklósA Könyvjelző - Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, iro
8/5.:A Dorrit család diadalmenetben vonul ki a Marshalsea adósok börtönéből. Arthur elszorult szívvel néz utánuk, mivel Mr. Dorrit közölte vele, hogy a múltat és mindenkit, akinek ahhoz köze van, maga mögött akar hagyni. Mr. Dorrit
Az M5 csatorna História című magazinfolyama fókuszában a magyar történelem fontos, sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, ho
NagybörzsönyA 12 részes sorozatban a Dunakanyarban és környékén eredünk régi legendák nyomába, de megismerhetünk múltbéli mesterségeket, a jelen látnivalóit és jövőbe mutató kezdeményezéseket is. Ami mindezeket összeköti, a
A Walls család különc életet élt, ahol a gyermekek nem igazán támaszkodhattak a szüleikre. Felnőtt támogatás nélkül pedig a gyerekek nem egyszer egymásra voltak utalva. Az apa, Rex Walls igazából eszes fickó, fantáziadús mérnök,
"Bál a Savoyban revü-operett Többször megfilmesített, népszerű operett a szerelem hatalmáról, amely a házasságot is képes látszólag széttörni, majd mégis összetartani. Egy dalmű, amelyben a múltbeli bohém ígéretet akkor kellene
Magyarországon eddig még nem vetített produkció érkezik április 12-én az M5 kulturális csatornára. Pénteken 16:55-kor látható a Jacqueline Wilson: Hetty Feather című regénye alapján készült, drámasorozat első része.