Nyomtalanul
Nyomtalanul
amerikai akció-sorozat
3.1 - 39 szavazat
Az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó FBI-ügynökök csoportját Jack Malone (Anthony LaPaglia) irányítja. Hatalmas a versenyfutás az idővel, a tapasztalatok szerint ugyanis, ha valaki nem kerül elő 48 órán belül, akkor a túlélési esélyei minimálisra csökkennek. Ezért aztán a nyomozók nem a precíz nyomelemzéssel foglalkoznak, hanem a tanúk és a hozzátartozók gondos kikérdezésével próbálják rekonstruálni az eltűnések áldozatainak utolsó napjait, valamint megtalálni a hozzájuk vezető utat. 

I. évad

Nyomtalanul
(WITHOUT A TRACE)

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 1.

Nyomtalanul 10.
(WITHOUT A TRACE - MIDNIGHT SUN)

Éjféli nap

Greg Richard és hatéves lánya, Kayla reggel 8-kor elhajtanak otthonról, ám a megadott helyre egyikőjük sem érkezik meg. A mosodát üzemeltető férfi alkalmazottai között több egykori elítélt is van. A nyomozás szinte lehetetlenné válik, amikor kiderül, hogy a férfinak egyetlen adata sem valós.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 11.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul 12.
(WITHOUT A TRACE - UNDERGROUND RAILROAD)

Földalatti mozgalom

Kathy Dobson nyolchónapos terhes, amikor a férje orvoshoz viszi magas vérnyomással. Amikor azonban otthagyja a kórházban, az asszony nyomtalanul eltűnik. Mint a közben megérkezett vizsgálati eredmények mutatják, életveszélyben van ő is és a születendő gyermeke is. A kérdés csak az, hogy vajon emberrablásról van szó, vagy csak egyszerű szökésről...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 13.
(WITHOUT A TRACE - HANG ON TO ME)

Nem adom fel!

Chet Collins Jack egyik régi jó barátja. A férfi kisfiát, Seant néhány évvel korábban egy családi kempingezés során rabolták el. Chet azóta is nyomoz a fiú után, s amikor egyszer nyomtalanul eltűnik, s csak a jegygyűrűjét hagyja hátra, Jack tudja, hogy a férfi biztosan nyomon van...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 14.
(WITHOUT A TRACE - THE FRIENDLY SKIES)

A terápia

Linda stewardessként dolgozik, s a római járathoz indul egy este, de sosem érkezik meg a munkahelyére. Barátai és édesanyja is úgy tudja, hogy néhány hónapja boldog kapcsolatba kezdett az egyik kollégájával. Szobatársa azonban utoljára sírni látta a lányt...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 15.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul 16.
(WITHOUT A TRACE - CLARE DE LUNE)

Clare

Az idegösszeomlással kezelt 16 éves, Clare Metcalf egy éjjel eltűnik a Copper Meadows Pszichiátriáról. Michael, az éjszakás ápoló lesz az első számú gyanúsított, hiszen ő látta utoljára a lányt, amikor egy rohama után bezárta a nyugiszobának nevezett helyiségbe. Ám rövidesen az is kiderül, hogy az intézménynek is lenne mit takargatnia. Felmerül a lehetőségek között az is, hogy Clare édesapjának a vállalkozása miatt szép számmal akadnak haragosai. Talán a lánytól eltiltott barát állt bosszút, vagy az okokat a távolabbi múltban kell keresni?

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 17.
(WITHOUT A TRACE - KAM LI)

Kam Li

A vietnámi veteránt, John 'Bull' Carver alezredest 34 évnyi szolgálat után szerelik le a hadseregtől. Egykori bajtársai a nyugdíjba vonulása tiszteletére vacsorát rendeznek, ám az este folyamán Bull nyomtalanul eltűnik. Utoljára az egyik társa látja őt egy telefonfülkében. A bárpultos később beszámol arról, hogy az alezredes majdnem összeverekedett egy Plesac nevű társával. A nyomozás során felmerül még két nyugalmazott katona: az azóta lecsúszott Wallace Sykes és Troy Whitehurst képviselő neve. És egy gyanús körülmények között végrehajtott vietnámi hadművelet Kam Li-ben...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 18.
(WITHOUT A TRACE)

The Road Home

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul 19.

Nyomtalanul 2.
(WITHOUT A TRACE)

Az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó FBI-ügynökök csoportját Jack Malone (Anthony LaPaglia) irányítja. Hatalmas a versenyfutás az idővel, a tapasztalatok szerint ugyanis, ha valaki nem kerül elő 48 órán belül, akkor a túlélési esélyei minimálisra csökkennek. Ezért aztán a nyomozók nem a precíz nyomelemzéssel foglalkoznak, hanem a tanúk és a hozzátartozók gondos kikérdezésével próbálják rekonstruálni az eltűnések áldozatainak utolsó napjait, valamint megtalálni a hozzájuk vezető utat.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 20.
(WITHOUT A TRACE - NO MAS)

A meccs

Dante Jones, a sikeres bokszoló a címmérkőzése előtti percekben nyomtalanul eltűnik az öltözőjéből. Jack arra gyanakszik, hogy a fiatalember önszántából szívódott fel, de Vivian, aki régóta Jones rajongója, ragaszkodik a nyomozáshoz. Szerinte képtelenség, hogy a férfi bármi törvénytelen ügyletbe keveredett volna. Hamarosan azonban kiderül, hogy annak ellenére, hogy Jones 2 millió dollárt keresett az elmúlt években, a számláján csak néhány ezer dollár árválkodik...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 21.
(WITHOUT A TRACE - ARE YOU NOW OR HAVE YOU...)

Bűnös vagy áldozat?

Egy gyermekmolesztáló ügyét tárgyalják a bíróságon, miközben egy korábban sikeresen lezárt nyomozás is újra terítékre kerül. Jack eljárása több ponton nem felel meg a törvényeknek, így előbb csak a vád kerül veszélybe, de hamarosan kiderül, hogy maga Jack és a teljes csapata is bajban van. Irodájukat pedig a korábbi ügy miatt megszállja a Belso Ellenorzés, és mindenkit vizsgálat alá vonnak, a valódi célpont azonban Jack...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 22.
(WITHOUT A TRACE - FALL OUT)

Túszdráma 2/1.

Sydney Harrison egy állásközvetíto céget vezet. Egy reggel még látják ot beszállni a liftbe a munkahelyén, ám nem sokkal ezután feltehetoen valaki elrabolja. A biztonsági kamera felvételén Jack-nek feltunik, hogy a Sydney mellé beszálló férfi ugyan háttal áll a nonek, de apró jelek arra utalnak, hogy jól ismeri ot. Rövidesen hatalmas összegu váltságdíj-követelés érkezik a céghez. A nyomozás során eloször egy Jim Thatcher, majd egy Barry Mashburn nevu férfi neve merül fel lehetoségként, miközben elérkezik a pénz átadásának idopontja egy könyvesboltban, ám a jól kitervelt akcióból veszélyes túszdráma alakul ki. Úgy tunik, hogy az FBI-nak egy zavarodott emberrel van dolga, aki nem más, mint Barry Mashburn...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 23.
(WITHOUT A TRACE - FALL OUT)

Túszdráma 2/2.

Barry Mashburn jelleme egyre inkább kezd kirajzolódni az FBI számára: a férfi - felesége szeptember 11-i elvesztése óta - megkeseredett, kiszámíthatatlanná, indulatossá és erőszakossá vált. Nicole haláláért egykori főnökét, az elrabolt Sydney-t hibáztatja. Amikor az egyik túsz megpróbálja lefegyverezni Barry-t, dulakodás alakul ki, eldördül egy fegyver és Sam súlyos lövést kap. Majd rövidesen kiderül, hogy az FBI embere...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 24.
(WITHOUT A TRACE)

Crossroads

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul 3.
(WITHOUT A TRACE)

Az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó FBI-ügynökök csoportját Jack Malone (Anthony LaPaglia) irányítja. Hatalmas a versenyfutás az idővel, a tapasztalatok szerint ugyanis, ha valaki nem kerül elő 48 órán belül, akkor a túlélési esélyei minimálisra csökkennek. Ezért aztán a nyomozók nem a precíz nyomelemzéssel foglalkoznak, hanem a tanúk és a hozzátartozók gondos kikérdezésével próbálják rekonstruálni az eltűnések áldozatainak utolsó napjait, valamint megtalálni a hozzájuk vezető utat.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 4.

Nyomtalanul 5.
(WITHOUT A TRACE)

Egy fiatal, sikeres nő, minden magyarázat és nyom nélkül eltűnik. Testvérei, közeli barátai nincsenek, mindenkinek más arcát mutatja. A nyomozóknak nehéz dolguk van, ezért a nyomozás több szálon fut egyszerre.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul 6.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul 7.

Nyomtalanul 8.

Nyomtalanul 9.

Nyomtalanul I./1.
(WITHOUT A TRACE)

Egy fiatal, sikeres nő, minden magyarázat és nyom nélkül eltűnik. Testvérei, közeli barátai nincsenek. A nyomozóknak nehéz dolguk van, ezért a nyomozás több szálon fut. Kiderül, hogy a nő drogfüggő.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./10.
(WITHOUT A TRACE)

Éjféli nap

Greg Pritchard mintaapa és mintaférj, aki New York egyik békés elővárosában él családjával, a közösség fontos és elismert tagjaként. Egy reggel - szokás szerint - elindult a kislányával otthonról, de sem Carla nem érkezik meg az iskolába, sem pedig ő a munkahelyére...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./11.
(WITHOUT A TRACE)

Maple utca

A 13 éves Annie Miller egy reggel elindul otthonról az iskolabusz megállójához, de a buszhoz sosem érkezik meg, imádott kameráját a megállótól néhány sarokra találják. A lány és legjobb barátnője, Siobhan ugyanis minden szabad idejüket videózással töltik. A gyanú először Annie keresztapjára terelődik, de közben Siobhan is furcsa módon eltűnik.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./12.
(WITHOUT A TRACE)

Kathy Dobson nyolcadik hónapos terhes, amikor a férje orvoshoz viszi magas vérnyomással. Amikor azonban otthagyja a kórházban, az asszony nyomtalanul eltűnik. A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy életveszélyben van ő is és születendő gyermeke is. Vajon emberrablás történt?

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./13.
(WITHOUT A TRACE 1 - HANG ON TO ME)

Nem adom fel!

Shawn, a kétéves kisfiú ügye hat éve megoldatlanul hever. Chad, az apa azóta sem tudta túltenni magát rajta, és a férfi kérésére Jack már több alkalommal is újra nyomozott az ügyben, de soha nem akadt nyomra. Most azonban Chad is eltűnik. Egykori felesége azt állítja, hogy Chad hat év után új nyomra bukkant fia ügyében, és ezúttal képes akár a végsőkig is elmenni.

Rendező: Paul Holahan

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul I./14.
(WITHOUT A TRACE)

Linda légikísérőként dolgozik, s a római járathoz indul egy este, de sosem érkezik meg a munkahelyére. Barátai és édesanyja is úgy tudja, hogy néhány hónapja boldog kapcsolatba kezdett az egyik kollégájával. Szobatársa azonban utoljára sírva látta a lányt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./15.
(WITHOUT A TRACE)

Szökik a menyasszony

A Rose és Beckworth aukciós ház tulajdonosai az év eseményére készülnek: Audrey Rose és Charlie Beckworth esküvőjére több, mint 200 vendég hivatalos. Az esküvői vacsoráig minden rendben is megy, ekkor azonban az ifjú ara nyomtalanul eltűnik. Van egy szemtanú, aki látta, hogy egy ismeretlen férfi betuszkolta Audreyt egy autóba.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./16.
(WITHOUT A TRACE)

Clare

Az idegösszeomlással kezelt 16 éves Clare egy éjjel eltűnik a pszichiátriáról. Michael, az éjszakás ápoló lesz az első számú gyanúsított, hiszen ő látta utoljára a lányt, amikor egy rohama után bezárta a nyugi-szobának nevezett helyiségbe. Ám rövidesen az is kiderül, hogy az intézménynek is lenne mit takargatnia. Felmerül a lehetőségek között az is, hogy Clare édesapjának a vállalkozása miatt szép számmal akadnak haragosai. Talán a lánytól eltiltott barát állt bosszút, vagy az okokat a távolabbi múltban kell keresni?

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./17.
(WITHOUT A TRACE)

Kam Li

A vietnami veterán John Carver alezredest 34 évnyi szolgálat után szerelik le a hadseregtől. Egykori bajtársai a nyugdíjba vonulása tiszteletére vacsorát rendeznek, ám az este folyamán Bull nyomtalanul eltűnik. Utoljára az egyik társa látta őt egy telefonfülkében. A bárpultos később beszámol arról, hogy az alezredes majdnem összeverekedett egy Plesac nevű társával. A nyomozás során felmerül még két nyugalmazott katona: az azóta lecsúszott Wallace Sykes és Troy Whitehurst képviselő neve. És egy gyanús körülmények között végrehajtott vietnami hadművelet Kam Li-ben.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./18.
(WITHOUT A TRACE 1 - THE SOURCE)

Az informátor

Delia Rivers, a népszerű tévériporter kétségbeesett üzenetet hagy Jacknek, melyben a segítségét kéri. Az üzenet után nem sokkal a nőt senki nem találja, elérhetetlen a telefonján. Delia a halálbüntetések ügyén dolgozott, és ezzel olyasmibe nyúlt, amibe nem kellett volna. Jack mindent elkövet, hogy megtalálja a nőt, akit nem hívott vissza.

Rendező: Peter Markle

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul I./19.
(WITHOUT A TRACE)

Az élet iskolája

Josh Abrams fiatal, elismert, a diákjai által kedvelt tanár. Egy Bronxban tartott esti előadása után nyoma vész. A fiatalember jó anyagi körülmények között élt, ám hamarosan egymásnak ellentmondó nyomokra derül fény. A lakásából kábítószer kerül elő, s a számlájáról nagy mennyiségű pénzt vett fel, ezért minden jel arra utal, hogy önszántából hagyta el eddigi életét.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./2.
(WITHOUT A TRACE)

Egy 11 éves kisfiú baseball-meccsre tart az apjával a születésnapján. A metróban azonban elkeveredik és nyomtalanul eltűnik. A nyomozás során egyre több jel mutat arra, hogy a fiú elszökött otthonról. Rájött, hogy azok, akiket addig a szüleinek hitt, adoptálták őt. Ezért megpróbálta az internet segítségével megtalálni az igazi apját. Feltűnik egy internetes álapa, akiről kiderült, hogy pedofil hajlama van.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./20.
(WITHOUT A TRACE)

A meccs

Dante Jones, a sikeres bokszoló a címmérkőzése előtti percekben nyomtalanul eltűnik az öltözőjéből. Jack arra gyanakszik, hogy a fiatalember önszántából szívódott fel, de Vivian, aki régóta Jones rajongója, ragaszkodik a nyomozáshoz. Szerinte képtelenség, hogy a férfi bármi törvénytelen ügyletbe keveredett volna. Hamarosan azonban kiderül, hogy annak ellenére, hogy Jones 2 millió dollárt keresett az elmúlt években, a számláján csak néhány ezer dollár árválkodik.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./21.
(WITHOUT A TRACE)

A korábban sikeresen lezárt nyomozás a gyermekmolesztáló ügyében most bíróság elé kerül. Jack eljárása ugyanis több ponton nem felel meg a törvényeknek, így előbb csak a vád kerül veszélybe, de hamarosan kiderül, hogy maga Jack és a teljes csapata is bajban van. Irodájukat megszállja a belső ellenőrzés és mindenkit vizsgálat alá vonnak, a valódi célpont azonban Jack.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./22.
(WITHOUT A TRACE 1 - FALLOUT: PART 1)

Túszdráma 2/1.

Sydney Harrison, a fiatal vezető beosztású hivatalnok még beszáll a liftbe, ám senki nem látja távozni. Rövid idő elteltével váltságdíjat követelnek érte. A váltságdíjátadás azonban drámai fordulatot vesz, és több vásárlóval együtt Samantha is a könyvesboltban reked egy fegyveres ámokfutóval. A zaklatott férfi a terrortámadásban elvesztett felesége miatt került ebbe a helyzetbe.

Rendező: Kevin Hooks

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul I./23.
(WITHOUT A TRACE)

Barry Mashburn jelleme egyre inkább kezd kirajzolódni az FBI számára. A férfi felesége szeptember 11-i elvesztése óta megkeseredett, kiszámíthatatlanná, indulatossá és erőszakossá vált. Nicole haláláért egykori főnökét, az elrabolt Sydneyt hibáztatja. Amikor az egyik túsz megpróbálja lefegyverezni Barryt, dulakodás alakul ki, eldördül egy fegyver, és Sam súlyos lövést kap.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./3.
(WITHOUT A TRACE)

Én, te, ő

Egy áruház parkolójában elrabolnak egy nőt a kocsijával együtt. A csapat először a férjet gyanúsítja, mivel ő látta utoljára, ráadásul a biztosító is fizetne a feleség után. Később kiderül, hogy a feleségnek szeretője volt, akivel az elrablása napján szakított, mert megjavult a kapcsolat a férjével.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./4.
(WITHOUT A TRACE)

A karrier

Eltűnik egy fiatal lány, aki látszólag senkinek sem hiányzik. A kevés ismerőse még kevesebbet tud a lány múltjáról. Annyi biztos, hogy modell akart lenni, így gyakran járt klubokba a barátnőjével, hogy ismeretségeket köthessen. Az FBI csapat elsőként kideríti, hogy egy vidéki kisvárosból tűnt el, és álnéven élt a városban.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./5.
(WITHOUT A TRACE)

A gyanúsított

Egy 17 éves fiú eltűnik egy bentlakásos iskolából. A nyomozók azonnal az iskola igazgatójára gyanakszanak, de rendkívül nehéz bizonyítékot találni a gyanúsított ellen.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./6.
(WITHOUT A TRACE)

A csendestárs

Egy New York-i befektetési társaság alelnöke, aki mellesleg az elnök veje is, eltűnik. Kiderül, hogy havonta egy hetet töltött San Diego-ban, az ottani kirendeltségen. Azonban a nyomozás során arra is fény derül, hogy a férfi két feleséget tartott. Egy gazdagot New York-ban, és egy kedveset San Diego-ban. Talán bele is keveredhetett valami kétes ügybe is, mert magánnyomozók hada volt a nyomában.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./7.
(WITHOUT A TRACE)

Az én lányom

Egy 3 éves kislányt elrabolnak egy zsúfolt játszótérről, míg a babysitter felügyel rá. A kislány édesanyja egy fiatal, de annál törekvőbb ügyész. Természetes, hogy azokra terelődik a gyanú, akiket ő juttatott börtönbe. Különösen, hogy az egyik elítélt öccse a kislány elrablása előtti napon fenyegette meg. Az apának volt egy rövid afférja, így a szerető is gyanúba keveredik. A csoport végül rájön, hogy nem is ezt a kislányt akarták elrabolni, hanem a játszótársát, aki nagyon hasonlít rá.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./8.
(WITHOUT A TRACE)

Eltűnik egy 16 éves fiú, aki nevelőszülőknél élt. Minden jel arra mutat, hogy a fiú bátyja belekeverte őt egy bolt kirablásába. Mégsem valószínű, hogy onnan szerezte azt a 25 ezer dollárt, amit az intézetben lévő húgának adott megőrzésre az eltűnése előtt. A rabláskor lövéseket hallottak, és az is kiderül, hogy a boltot drogelosztásra használták. Az ügynökök hamarosan rájönnek, hogy egy zsaru is sáros az ügyben.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul I./9.
(WITHOUT A TRACE)

Szélsőségek

Dr. Anwar Shamir szaudi származású, 30 éves férfi, aki három éve dolgozik orvosként, általános elismertségben. Amikor egy ügyelete után eltűnik, főorvosa és kollégái elkezdik kerestetni. Származása és kapcsolatai miatt hamarosan az eltűnése hétköznapi ügyből terrorista-gyanús üggyé válik. Hamarosan kiderül, hogy a főnöke nem támogatta a jelentkezését a járványügyi központ felé és amerikai barátnője nem fogadta el a házassági ajánlatát.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./11.
(WITHOUT A TRACE 2 - EXPOSURE)

A leleplezés

Brian Owen a legügyesebb paparazzi a szakmában. Számtalan hírességet hozott már kellemetlen helyzetbe, haragosainak száma végtelen. Egy esti fotózás után azonban nyoma vész. Eltűnését a nagy példányszámú újság főszerkesztője jelenti be, aki hiába várt a beígért nagy durranásra. A megszállottságáról híres fotós valóban készült valamire, ám ezúttal nem bulvárképekkel.

Rendező: Charles Correll

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./12.
(WITHOUT A TRACE 2 - HAWKS AND HANDSAWS)

Őrült beszéd, de van benne valami

Joe Gibsont, a felkapott ügyvédet a város rossz hírű környékén látták utoljára. A tanúvallomásokból kiderül, hogy a férfi előző nap hangosan veszekedett egy ügyfelével, majd fegyvert vett magához. Gibson kollégájának korábban bevallotta, hogy halálosan fél az egyik ügyfelétől. A nyomozás során eljutnak Gibson pszichológusához, aki meglepő diagnózisról számol be.

Rendező: Kevin Hooks

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./13.
(WITHOUT A TRACE 2 - LIFE RULES)

Életelv

Will Sterling beszáll a bérelt limuzinba, és elhajt. Tíz perccel később újabb limuzin jelenik meg a ház előtt, hogy Willt a megbeszélt helyszínre vigye. Miután a férfi nem ér célba, az FBI emberrablás ügyében megkezdi a nyomozást. Az agykontroll gururól mindenki azt hiszi, hogy milliókat halmozott fel, ám vagyona csak látszólagos.

Rendező: John F. Showalter

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./14.
(WITHOUT A TRACE 2 - THE LINE)

Fejvadászat

Jessica Priece az egyik legprofibb fejvadász nem jelentkezik be az utolsó bevetése helyszínéről. Jessica, akit az FBI is szeretett volna megszerezni, tűzharcba keveredett, és valószínűleg megsérült. Malone egy összeesküvés szálaira bukkan, amibe úgy tűnik, Jessica is belekeveredett, aki most menekülni kényszerül.

Rendező: Paul Holahan

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./15.
(WITHOUT A TRACE 2 - WANNABE)

Az örök vesztes

Eric Miller, a tizenkét éves fiú kikéredzkedik a mosdóba az egyik óráról. Nem sokkal később a mosdóban összetört üveget és rengeteg vért találnak. A helyszínre érkező ügynökök emberrablásra gyanakszanak, ám a nyomozás során egyre valószínűbbnek látszik, hogy iskolai bántalmazás áll a háttérben. Az osztálytársak azonban mindent tagadnak.

Rendező: David Barrett

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./16.
(WITHOUT A TRACE 2 - RISEN)

Újrakezdés

Jessica Raab 18 évesen tűnt el, most pedig 22 éves lehet, feltéve, hogy még életben van. Utoljára egy kávéházban látták kiszolgálóként. A lány ezzel a munkával próbált kitörni a prostitúcióból, ám egy régi kuncsaftja az új munkahelyén felismerte, és molesztálni kezdte. Vivien négy éve keresi Jessicát, és most új nyomra bukkan.

Rendező: Tony Wharmby

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./17.
(WITHOUT A TRACE 2 - GUNG-HO)

Gung-Ho

Kevin Grant őrvezető 3 hete megsérült Irakban egy lövöldözésben, így végül hazautazhatott. Felettesei a kitüntetésére készülnek, ám az elismerés jogosságát ellenőrző tiszt sehol nem találja. A sereg az FBI segítségét kéri, és Malone mindent elkövet, hogy tisztázza a katonát. Csakhogy ez korántsem olyan könnyű.

Rendező: Paul Holahan

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./18.
(WITHOUT A TRACE 2 - LEGACY)

Rossz emlékek

George Stanley élete összeomlik. Felesége keményen fogja, fia semmibe veszi, és a munkahelyén is gondjai támadnak. Az alkoholba menekülő férfi eltűnésén senki sem csodálkozik. A vizsgálat során eljutnak egy múltbéli eseményhez, melyről a család kollektíven hallgat. Csak többszöri nekifutásra sikerül kideríteni az igazságot, ami az egész csoportot is megdöbbenti.

Rendező: Tim Matheson

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./19.
(WITHOUT A TRACE 2 - DOPPELGANGER)

Dopple-ganger

A tengerbiológus Julie újabb küldetésre indul, de a vontra már nem száll fel. Greg, a nő barátja rendkívül zavart, és egy teljesen képtelen történettel áll elő. A nyomozást alaposan összezavarja, amikor kiderül, hogy Gregnek van egy ikertestvére, aki tökéletes hasonmása. Ám míg Greg bizonytalan és érzelgős, addig testvére, Rick hátborzongatóan hidegvérű.

Rendező: Kevin Hooks

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./20.
(WITHOUT A TRACE 2 - SHADOWS)

Elmúlás

Az 53 éves Bonnie-nál mellrákot állapítanak meg. A család bizakodó a javulásával kapcsolatban, és nem is sejtik, hogy a szomszédba készülő nő nem tér haza. Martin mindent elkövet, hogy megtalálja anyjaként szeretett nagynénjét, aki időközben megtudta, hogy állapota a javulás helyett kritikussá vált. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy több ember halálában is szerepet játszott.

Rendező: Randy Zisk

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./21.
(WITHOUT A TRACE 2 - TWO FAMILIES)

Két család

Richard Wilson 11 éve vár a halálsoron arra, hogy végrehajtsák a halálos ítéletet, melyet több áldozattal járó fegyveres rablás miatt kapott. Apja biztos az ártatlanságában, de miután elutasítják a végső fellebbezést, már nem tud újabb halasztást kérni. Mark mindent elkövet, hogy megakadályozza a kivégzést, és talál is perdöntő bizonyítékot fia ártatlanságára.

Rendező: John F. Showalter

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./22.
(WITHOUT A TRACE 2 - THE SEASON)

A szezon

Jim Coopert, a 42 éves vezetőedzőt egy borzalmas szezon után elküldik. Nem sokkal az elbocsátása után nyoma vész. A nyomozás során rengeteg szabálysértést találnak, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az edző mindent megtett azért, hogy rendbe tegye a csapatot. A tisztogatás során 10 játékost is kénytelen volt felfüggeszteni, akik mind gyanúsítottakká válnak.

Rendező: Tim Matheson

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./23.
(WITHOUT A TRACE 2 - LOST AND FOUND)

Az előkerült gyermek

Egy 13 éves lány keresi fel a csoportot, és meglepő kéréssel áll elő. Szerinte elrabolták 3 éves korában, melyre egy interneten talált cikkből jött rá. Tudni szeretné, hogy ki is ő valójában, és legfőképpen azt, hogy kik az igazi szülei. A nyomokat azonban tíz év fedi el, így rendkívül körülményes a nyomozás.

Rendező: Hank Steinberg

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./24.
(WITHOUT A TRACE 2 - BAIT /ÉVADZÁRÓ EPIZÓD/)

A csali

Az egész Palmer család eltűnik egy hajókirándulásról. A jachtról bejelentkező rendőrök egy holttestről számolnak be, akiről kiderül, hogy a hajó kapitánya. Nem sokkal később előkerül a családfő, aki különös módon nem vett részt a kiránduláson, és ezzel a gyanú ráterelődik. Felesége ugyanis milliárdos, és halálával mindent a férfi örökölne.

Rendező: Paul Holahan

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./11.
(WITHOUT A TRACE 4 - BLOOD OUT)

Egy mentőorvos eltűnik az éjszakai ügyelet vége előtt, nem sokkal azután, hogy beszállított két súlyos sérültet, akik egymásra lövöldöztek egy bandaháború során. A pedáns életet élő férfi rendszeresen járt templomba, adakozott, és az esküvőjére készült a kolléganőjével. Az ügy során fény derül arra, hogy a mentős mindenki előtt eltitkolta korábbi életét, méghozzá jó okkal.

Rendező: Scott White

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./12.
(WITHOUT A TRACE 4 - PATIENT X)

A rendkívül sikeres Gina Hill pszichiáter meglepő vallomást tesz kollégájának a levezető terápián, ezért a férfi nem is csodálkozik, amikor megtudja, hogy a nőt elrabolták a kocsijából. A nőnek sok rázós páciense van, és ügyvéd vőlegénye is több bűnözővel dolgozik együtt. Miután nincs váltságdíj-követelés, a nyomozók a sötétben tapogatóznak.

Rendező: Timothy Busfield

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./13.
(WITHOUT A TRACE 4 - RAGE)

Claire Hunter, a helyi iskola tanárnője egy ökölvívó edzés után nem megy haza. Barátnője jelenti az esetet néhány órával később, és ekkor derül ki, hogy Claire az egyik tanítványát is magával vitte. Kollégái elmondása szerint a nő mindenkinél jobban bánik a diákjaival, ám bármilyen bántalmazást rendkívül rosszul tolerál. A nyomok a diák szüleihez vezetnek.

Rendező: Kate Woods

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./14.
(WITHOUT A TRACE 4 - ODDS AND EVENS)

Jakuzák

Andrew Reynolds, az egykori tengerészgyalogost elítélték Japánban szexuális bűncselekmény miatt, és öt évet kapott. A rendőrség a szabadulása óta folyamatosan zaklatta, és egy szembesítés után Reynoldsnak nyoma vész. A férfi Japánba utazott, ahol egy frissen készült videófelvételen arra kéri az áldozatot, hogy vallja be az igazat. Malone és Danny követik Japánba, és kiderítik, hogy a lány apja a jakuzák vezetője, aki egy bűnbakot keresett lánya becsületének megmentésére.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./15.
(WITHOUT A TRACE 4 - THE STRANGER)

Rémisztő valóság

Leah Robinson, a felkapott galéria egyik kiállításáról fejvesztve menekül el. Azóta senki se látta. Napokkal korábban a férj egyik ügyfele rárontott a családra, amitől a nő kiborult. Az eltűnés valódi oka azonban sokkal megrázóbb. A nő véletlenül rájött, hogy a férje megcsalja, és amikor felkereste a szeretőt, holtan találta. Nyomozni kezdett, és amit talált, az halálra rémítette. Nagyon úgy tűnik, hogy részese lett egy gyilkosságsorozatnak.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./16.
(WITHOUT A TRACE 4 - THE LITTLE THINGS)

Rázós nyomozás

Elrabolnak egy kisfiút az utcán. A kis Ethan anyja lobbista, akinek számtalan ellensége van, és bármire képesek. A gyanú mégis a férjre terelődik, aki pár hete elköltözött otthonról egy hotelbe, miután a nő agresszió miatt eltiltotta a gyerektől. A rázós nyomozás során előkerül az apa, aki egyéni akcióba kezdett, amikor rájött, hogy csaltak az asztmás gyógyszerek kísérleteinél, melyeknek a kifejlesztésében ő is részt vett, s ami miatt több gyerek is meghalt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./17.
(WITHOUT A TRACE 4 - CHECK YOUR HEAD)

Családi kapcsolat

Rachel Gibson, a népszerű újságíró tanácsadói rovatával nemcsak rajongókat, hanem ellenségeket is gyűjtött. Eltűnése azért különös, mert a nő agorafóbiában szenved, és évek óta a ház folyosójára sem lépett ki. Egyik állandó asszisztense, Bianca bevallja, hogy többször is panaszkodott Rachelnek az apjával kialakult rossz helyzet miatt, azt azonban nem árulta el neki, hogy egy hírhedt maffiózó. Úgy tűnik, Rachel a fejébe vette, hogy rendezi Bianca és az apja kapcsolatát.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./18.
(WITHOUT A TRACE 4 - THE ROAD HOME)

Biciklis futár

Matt Jameson biciklis futár az egyik leszállított csomag után nem jelentkezik be a diszpécsernek, ami egyet jelent azzal, hogy baj van. Kollégái nem tudják elérni, ezért azonnal értesítik az ügynökséget. Matt pár nappal korábban egy komolyabb összetűzésbe került. Az egyik kétes ügyfele ellopta tőle a biciklijét, és emiatt összeverekedtek. Ám Mattnek koránt sem ez volt a legnagyobb problémája.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./19.
(WITHOUT A TRACE 4 - EXPECTATIONS)

Anyának lenni!

A sikeres tervező, Megan Sulliven 8 és fél hónapos terhes, még sem tud örülni, ugyanis HIV-fertőzött és a születendő gyermek is veszélyeztetett. Az ultrahangos vizsgálaton még megjelent, azóta azonban senki se látta. A nő különösen rosszul viselte a várandósságot, ráadásul összetűzésbe került az egyik rosszindulatú nővérrel is. Megan anyja szerint a férj áll az eltűnés hátterében, ám hamarosan kiderül, hogy az anyának sokkal több köze van hozzá.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./20.
(WITHOUT A TRACE 4 - MORE THAN THIS)

Ünnepséget szerveznek a menhelyen egy gyógyultnak nyilvánított páciens tiszteletére. Az ott dolgozó, közmunkára ítélt Breck Mulligan ajándékot is kap a hálás nőtől, ennek ellenére aznap este mégis bajba kerül. Az eltűnt Breck, aki egy elkényeztetett milliomos csemete, és már ült drog miatt, hónapról hónapra egyre lelkiismeretesebben dolgozott az anyagi gondokkal küzdő menhelyért, és úgy tűnik, a kelleténél többet is megtett, hogy megmentse.

Rendező: Timothy Busfield

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./21.
(WITHOUT A TRACE 4 - SHATTERED)

Kelly McMurphy, a 15 éves műkorcsolyázó késő estig készült a közelgő versenyre, ám utána nem hívta fel anyját a megbeszéltek szerint. A lány jó ideje fontolgatta már, hogy abbahagyja, de nem merte apjának elmondani, aki rendkívül szigorúan edzette a lányát. A család előéletéből hamarosan egy másik tragédiára is fény derül, aminek köze lehet Kelly eltűnéséhez.

Rendező: Jeannot Szwarc

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./22.
(WITHOUT A TRACE 4 - REQUIEM)

Ted Jordano váratlanul eltűnik a három gyermekével együtt, a házukban pedig rengeteg vért találnak. Az özvegyen maradt férfit az eltűnésük előtt nem sokkal kirúgták a munkahelyéről, és anyagi gondjai miatt inni kezdett, ráadásul fegyvert vásárolt magának. Amikor azonban a nagy lányról is kiderül, hogy fegyvert lopott, egyértelművé válik, hogy támadásra számítottak.

Rendező: John F. Showalter

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./23.
(WITHOUT A TRACE 4)

White Balance

Két tinédzser ugyanabban az időpontban tűnik el ugyanabban a városban. A média azonban csak a jómódú Emily Grant ügyével foglalkozik, a gettóban élő Durnellről egy szót sem ejt. Malone úgy dönt, hogy addig nem hajlandó interjút adni, amíg az afroamerikai fiú ügyét is fel nem karolják. A média azonban rászedi Jacket, ami alaposan felbőszíti.

Rendező: Jeff T. Thomas

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./24.
(WITHOUT A TRACE 4 - CROSSROADS /ÉVADZÁRÓ EPIZÓD/)

Eltűnt a korábban kerületi ügyészként dolgozó, rendkívül lelkiismeretes és kérlelhetetlen Jennifer Nicols, holott egy ideje már csak egyszerű jogi ügyekkel foglalkozott. Mint kiderül, egy régi ügyben mégis egyéni nyomozásba kezdett, még a börtönbe is bement, hogy beszéljen egy elítélttel. Láthatóan nagyon nyugtalanította valami párjával, Allen Davisszel kapcsolatban, aki Malone-nak is gyanús.

Rendező: Jeannot Szwarc

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

II. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Nyomtalanul II./1.
(WITHOUT A TRACE)

Az iskolabusz

Fegyveres bűnözök egy csapata megszáll egy iskolabuszt és túszul ejti a rajta tartózkodó összes diákot, hogy követeléseik teljesítését így kényszerítsék ki a hatóságoktól. A gyermekkorú túszok kiszabadítása az FBI számára korántsem veszélytelen feladat. Az idő múlásával pedig a feszültség csak egyre nő.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./10.
(WITHOUT A TRACE)

Az érettségi találkozó

A jóképu Jason Horton már középiskolás korában is nagy népszeruségnek örvendett, így nem csoda, hogy volt osztálytársai nem lepodnek meg, amikor a tízéves érettségi találkozón egy sikeres és látszólag boldog házasságban élo férfi áll eléjük. Másnap reggel viszont annál inkább megdöbbenti oket a hír, hogy miután Jason az éjjel hazavitte egy régi ismerosét, többé nem tért vissza sem a buliba, sem a szállodába...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./11.
(WITHOUT A TRACE)

A leleplezés

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul II./12.
(WITHOUT A TRACE)

Joe Gibsonnak, a fiatal és tehetséges védőügyvédnek meggyőződése, hogy valaki követi és meg akarja ölni. Mivel munkájából adódóan számtalan bűnözővel akadt dolga, eltűnése után az FBI azt reméli, hogy egy korábbi védencén keresztül talán nyomára bukkanhatnak a titokzatos üldözőnek. A nyomozás azonban hamarosan váratlan fordulatot vesz.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./13.
(WITHOUT A TRACE)

Will Sterling sikeres üzletember, egy önkontroll-tanfolyamokat szervező cég, az Életelv egyik tulajdonosa. Első reklámfilmjének forgatása után limuzinba ül és a repülőtérre indul, hogy a Niagara-vízesésnél tartson egy hétvégi tanfolyamot. Néhány perccel a távozása után azonban újabb limuzin érkezik a házához. Az FBI pedig azt gyanítja, hogy az első autót egy emberrabló vezette.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./14.
(WITHOUT A TRACE)

Fejvadászat

Jesse Prince, az egykori zsaru, édesanyja óvadékirodájában dolgozik fejvadászként. Aznap este, amikor eltunik, a piti tolvaj, Bob házához megy, hogy lekapcsolja. Másnap a helyszínre érkezo rendorök csak vérnyomokat találnak, de sérültet nem, és mivel a szomszédok is csak a lövéseket hallották, az FBI az óvadékirodánál kezdi a nyomozást...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./15.
(WITHOUT A TRACE)

Eric, a befelé forduló 12 éves kisfiú nehezen találja a helyét az iskolában. Általában hármasokat kap, de szülei és az iskolapszichológus szerint is többre lenne képes, ha nem született vesztesként tekintene magára. Eltűnése után az FBI azt gyanítja, hogy Eric a nagymenő srácok rosszindulatú tréfájának esett áldozatul.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./16.
(WITHOUT A TRACE)

Jessica Raab eltűnését négy évvel ezelőtt jelentette akkori főnöke. A zaklatott magánéletű, ám rendkívül vonzó lány azóta sem került elő. Egy nemrégiben elkövetett bűntény helyszínén azonban a régi esetből ismerős ujjlenyomatot talál a rendőrség. Vivian kérésére az FBI újra megnyitja az ügyet.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./17.
(WITHOUT A TRACE)

Gung-Ho

Kevin Grant-et a hadsereg szeretné kitüntetni a bátorságáért nem sokkal azután, hogy egy lott sebbel a vállán hazaérkezik Irakból. Myers százados azonban a háborús hos helyett csak Sara-t, Grant mennyasszonyát találja otthon, aki már több, mint egy napja nem látta a volegényét. A hadsereg pedig az FBI segítségét kéri az eltunt katona megtalálásában...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./18.
(WITHOUT A TRACE)

Egy este George Stanley a felesége fodrászszalonjából elindul a bankba az aznapi bevétellel, ám soha nem ér oda. Miközben az FBI mindent megtesz, hogy megtalálja az eltűnt férfit, a nyomozásban részt vevő ügynökök munkáját magánéleti problémák nehezítik: Martinnak a munkahelyi stresszel kell megbirkóznia, Dannynek pedig újra felbukkan az életében a börtönviselt bátyja.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./19.
(WITHOUT A TRACE)

Dopple-ganger

Julie Cochran tengerbiológus egy féléves kutatói ösztöndíjat kap, és az elutazását megelőző estén élettársa, Greg Knowles búcsú-bulit rendez a tiszteletére. Másnap azonban kiderül, hogy Julie nem érkezett meg a kutatás helyszínére, és a másnaposságtól szenvedő barátja is csak homályosan emlékszik a nő reggeli távozására. Ráadásul a bulin többen látták, hogy Julie Greg ikertestvérével, Rickkel flörtölt, majd ezt követően összeveszett az élettársával.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./2.
(WITHOUT A TRACE)

Kinyilatkoztatás

Henry Stephens egy római katolikus pap, aki végső stádiumban lévő májzsugorban szenved. Amikor azonban találnak számára egy megfelelő donort a szervátültetéshez, a kórház képtelen a nyomára akadni. Jack arra gyanakszik, hogy ebben az esetben nem emberrablásról van szó, hanem az atya valamilyen törvénytelen ügybe keveredhetett, és ezért szándékosan tűnt el...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./20.
(WITHOUT A TRACE)

Elmúlás

Martin nagynénje, Bonnie egy reggel látogatóba indul az egyik barátnőjéhez, ám a család nagyon megijed miután órákkal később kiderül, hogy még mindig nem ért oda. Annál is inkább mert Bonnie kemoterápiás kezelés alatt áll. Martin Samanthát kéri meg, hogy segítsen neki kideríteni, mi történhetett a nagynénjével. Eközben Jacknek is családi problémákkal kell szembesülnie. Megtudja, hogy édesapjának kezdeti stádiumban lévő Alzheimer kórja van.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./21.
(WITHOUT A TRACE)

Két család

Richard Wilsont 1993-ban halálra ítélte a bíróság, amiért egy bolti rablás során megölt három embert. Szülei az ítélet ellenére mindvégig kitartottak a fiúk mellett és többszöri fellebbezéssel 11 éven keresztül sikerült megakadályozniuk a kivégzését. Az utolsó kérelmüket azonban elutasítja a bíróság, és kitűzi az ítélet végrehajtásának időpontját. A fia életéért elszántan küzdő apa, Mark Wilson azonban két nappal Richard kivégzése előtt nyomtalanul eltűnik.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./22.
(WITHOUT A TRACE)

A szezon

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul II./23.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI csapatának ezúttal szokatlan dolga akad: egy fiatal lány, Serene Barnes azzal állít be hozzájuk, hogy előző este rákeresett a saját nevére az Interneten, és talált egy fényképet, ami alapján azt gondolja, hogy gyermekkorában elrabolták. Az örökbefogadott kislány most azt szeretné megtudni, hogy valójában mi is történt vele. A nyomozást leginkább az nehezíti, hogy egy 13 évvel ezelőtti ügy részleteit kell felderíteniük...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./24.
(WITHOUT A TRACE)

A csali

Miközben leginkább a csomagolással kellene veszodnie, Jack utolsó munkanapja sem telik el nyomozás nélkül. Ezúttal New York egyik leggazdagabb emberének, Ben Palmer-nek a családja tunik el egy luxusjacht fedélzetérol. A feleség a két gyerekkel Floridába indult elozo este Winters kapitány kíséretében, ám hajnalban a parti orség már csak a kapitány holttestét találta meg, a kikötoben céltalanul sodródó hajó fedélzetén...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./3.
(WITHOUT A TRACE)

Bozalom

A 29 éves Whitney Ridder a saját eljegyzési partija közben a vőlegénye lakásáról leugrott cigarettáért, de a sarki trafikhoz már nem jutott el, nyomtalanul eltűnt... A nyomozók a vőlegénynél, Christopher Mayesnél kezdik a kérdezősködést. Jack furcsának találja, hogy két hónapnyi ismeretség után egy jó családból származó lány vajon miért mond igent egy igazi aranyifjúnak. Ám rövidesen kiderül, hogy Whitney múltjáról semmit sem lehet tudni, és az üzlet, amibe belefogott nem ment túl fényesen.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./4.
(WITHOUT A TRACE)

A csodagyerek

Natasha Cetkovics szülei azért költöznek Amerikába, hogy megadjanak gyermeküknek minden lehetőséget zenei karrierje építéséhez. A csodálatos tehetséggel megáldott hegedűművész kislánynak egyik fellépése előtt azonban nyoma vész, kisebb vagyont érő hegedűjével együtt. Mivel minden jel arra utal, hogy Natasha nem önszántából tűnt el, Jack arra gyanakszik, hogy börtönviselt apjának, Dimitrij-nek az ellenségei rabolták el.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul II./5.
(WITHOUT A TRACE - COPYCAT)

Kísért a múlt

Doris Lovitt, a 35 éves családanya egy délelott eltunik a saját otthonából. Utoljára a szupermarket pénztárosa látta, ám egy óra múlva a nonek nyoma veszett, a szomszéd talált rá a síró csecsemojére. A házban dulakodás nyomai vannak, de ujjlenyomat, vér nincs, a riasztót pedig elvágták. Az ügy kísértetiesen hasonlít egy évekkel azelotti esetre, melyen Jack még John Casey nyomozóval dolgozott együtt: egy férfi öt fehér not rabolt el, majd mindannyiukat megölte...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./6.
(WITHOUT A TRACE - OUR SONS AND DAUGHTERS)

Gyermeki ártatlanság

Nicholas Sawyer egy gimnazista, aki a szülei házából tunik el egy éjszaka. A riasztó adataiból kiderül, hogy nem ez volt az elso eset: a fiú az utóbbi hetekben rendszeresen elhagyta - szülei tudta nélkül - éjjel a házat. A gyanútlan szüloknek hamarosan egyre több újdonságot kell megtudniuk a fiúkról, de egyik sem tunik olyan komoly dolognak, amiért Nicholas elszökhetett volna...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./7.
(WITHOUT A TRACE - A TREE FALLS)

Bármi áron

Jack és csapata ezúttal egy ismeretlen spanyol kisfiút szeretne megtalálni, akit fényes nappal raboltak el a nyílt utcán. A munkájukat még inkább nehezíti, hogy az illegálisan bevándorolt család nem jelenti a gyermek eltunését, és így sokáig azt sem tuják, kit is keresnek. Amikor viszont elokerülnek a szülok, egyre több sötét részletre derül fény az emigránsok életével kapcsolatban...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./8.
(WITHOUT A TRACE)

A gyújtódoboz

Scott MacAllister egy fiatal, de hatalmas elhivatottsággal és szakértelemmel megáldott tuzoltó, akinek azután vész nyoma, hogy kimenti két legjobb barátját egy égo raktárból. Jack pedig kezdettol fogva arra gyanakszik, hogy a tuzoltóparancsnok nem szeretné kiteregetni emberei szennyesét...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul II./9.
(WITHOUT A TRACE)

Feltépett sebek

Dr. Lianna Davis egy elismert idegsebész, aki csak a munkájának él. Egyik este a közös kocogás után elbúcsúzik a volt férjétol, és egyszeruen nyoma vész. Hamarosan azonban kiderül, hogy az eltunését megelozo hetekben több érzelmi megrázkódtatás is érte, a munkahelyén és a magánéletben egyaránt...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul III./1.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul III./2.

Nyomtalanul III./3.

Nyomtalanul III./4.

Nyomtalanul III./5.

Nyomtalanul III./6.

Nyomtalanul III./7.

Nyomtalanul III./8.
(WITHOUT A TRACE)

-

Nyomtalanul III./9.

Nyomtalanul VI./1.

Nyomtalanul VI./10.

Nyomtalanul VI./11.

Nyomtalanul VI./12.

Nyomtalanul VI./13.

Nyomtalanul VI./14.

Nyomtalanul VI./15.

Nyomtalanul VI./16.

Nyomtalanul VI./17.
(WITHOUT A TRACE)

Kényszer

Nyomtalanul VI./18.
(WITHOUT A TRACE)

Csatlósok

Nyomtalanul VI./7.

Nyomtalanul VI./8.

Nyomtalanul VI./9.

Nyomtalanul VII./1.

Nyomtalanul VII./10.

Nyomtalanul VII./11.

Nyomtalanul VII./12.

Nyomtalanul VII./13.

Nyomtalanul VII./14.
(WITHOUT A TRACE 7)

Barátok és szomszédok

Cate Connelly és Julie Fisher elrablásában folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI-csapat. A nyomozást nehezíti, hogy az ügynökök nem tudnak egy konkrét nyomon sem elindulni. Miután azt sem tudják megállapítani, hogy a két barátnő közül ki volt az igazi célpont és ki az, aki csak rosszkor volt, rossz helyen. Így az FBI a férjeken keresztül szeretné feltárni az első tényt, akik látszólag segítőkészek is ebben.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./15.
(WITHOUT A TRACE 7)

Kaméleon

Jay Lester, egyetemista eltűnésében folytat nyomozást a csapat. Jayt egy buliról rabolták el feltehetőleg, egyelőre ismeretlen okból. Hétköznapi esetnek tűnik, viszont a nyomozás során az FBI ügynökei felettébb különös dologra figyelnek fel, ami nagymértékben érinti Jay életének legutóbbi 16 élet évét. Mindeközben Jack Malone kislánya, Hannah megérkezik New Yorkba, hogy a továbbiakban az édesapjával lakjon.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./16.
(WITHOUT A TRACE 7)

Csontvázak

Kara Westfield és 3 hónapos kisfia, Hayden eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone és csapata. Az FBI-ügynökök még a megszokottnál is fokozottabb figyelmet szentelnek ennek az ügynek a csecsemő miatt, így hamar feltűnik nekik a családfő furcsa viselkedése és tettei, amik fokozzák a gyanút az apuka ellen.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./17.
(WITHOUT A TRACE 7)

Az igazság kimondása

Zack Porter bírósági tanácsadó eltűnésében nyomoz az FBI csapata. Az ügynökök biztosak abban, hogy az egyik tárgyaláshoz vezethető vissza Zack eltűnése, aki úgymond a ",rosszfiúk" ügyvédjeinek segített kiválogatni a megfelelő esküdteket. Az igazi akadály azonban ott kezdődik az ügynökök számára, hogy Zack számos ügye közül kiszűrjék a megfelelőt. Így a lehetséges több száz gyanúsított számát is csökkenteni tudják. Mindeközben Hannah tudomást szerez Jack barátnőjéről és szeretné megismerni Samet kissé váratlanul éri, amikor Jack elmeséli neki ezt a hírt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./18.
(WITHOUT A TRACE 7)

Napfény

Justin Morgan terapeuta után nyomoz a csapat. Justin fő szakterülete az erőszakos bűntettek elkövetői és áldozatai, így az ügynököknek számos lehetséges gyanúsított között kell majd megtalálniuk azt, akinek egyelőre ismeretlen okból célja volt Justinnal. Mindeközben Brian, Sam és Jack furcsa hármas kapcsolata úgy tűnik, kezd olyan szintre lépni, ami mind a hármuknak megfelel. Martin viszont gyanús dolgokra figyel fel újdonsült barátnőjével kapcsolatban, aki egy korábban megoldott ügyük ,,áldozata" volt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./19.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul VII./2.

Nyomtalanul VII./20.

Nyomtalanul VII./21.

Nyomtalanul VII./22.

Nyomtalanul VII./23.

Nyomtalanul VII./24.
(WITHOUT A TRACE 7)

Hullámtörés

Derek Wilson profi búvár eltűnése ügyében nyomoz Jack Malone és csapata. A nyomozás első fázisa után az ügynökök úgy gondolják, Derek rossz társaságba keveredett. Az egyetlen ok, amiért elrabolhatták, kizárólag a búvártudása, amivel az elkövetőknek segíthet megszerezni valamit. Mindeközben Danny és Helena nagy napja is eljön, azonban előtte még lesznek nagy pillanatok és változások, Jack, Hannah, Sam és Brian életében is.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./3.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul VII./4.

Nyomtalanul VII./5.

Nyomtalanul VII./6.

Nyomtalanul VII./7.

Nyomtalanul VII./8.

Nyomtalanul VII./9.

III. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Nyomtalanul III./1.
(WITHOUT A TRACE)

In the Dark

A csapat egy nemrégiben megvakult lányt és társát keresi, akik sátorozás során tűntek el.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./10.
(WITHOUT A TRACE)

Csőbe húzva

Jack Malone és csapata a karácsonyi ünnepségre készülődik, barátságos, munkatársi környezetben. Azonban Jack, nem tud hozzájuk csatlakozni, mert egy kellemetlennek ígérkező meghallgatáson kell részt vennie.

Ahol a téma az aktuális válása és gyermekelhelyezés kérdése.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul III./11.
(WITHOUT A TRACE)

Megbeszélés után

Tara Patterson, a 16 éves él tanuló és kiváló úszó lány eltűnésében folytat nyomozást az FBI, Jack Malone különleges ügynök vezetésével. Amely ügyben az addig makulátlannak hitt lányról egyre több aggasztó nyomot találnak az FBI ügynökei. Drog, viszony idősebb házas férfival, esszé hamisítások, terhesség...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul III./12.
(WITHOUT A TRACE)

-

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul III./13.
(WITHOUT A TRACE)

Mac és Stella egy női görkori játékos ügyén dolgozik. Danny és Hawkes kivizsgálja az egyik New York-i író meggyilkolását.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./14.
(WITHOUT A TRACE)

Kusza szálakon

Jack Malone FBI ügynök és csapata Rosie Diaz postás eltűnésében nyomoz, aki a műszakát még megkezdte, de nem tért vissza az postai állomásra. Pár óra elteltével megtalálják a szolgálati furgonját, aminek az állapota rablásra utal. Mindeközben Danny elmondja Sam-nek, hogy tud róla és Martin-ról. Vivien pedig aggasztó híreket kap egy orvosi vizsgálatot követően.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul III./15.
(WITHOUT A TRACE)

Médiasztár

Jack Malone FBI ügynök és csapata Chelsea Prince elrablásában folytat nyomozást. A híres médiasztárt a limuzinjából rabolták el, feltehetőleg váltságdíjért.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul III./16.
(WITHOUT A TRACE)

Martin besározódik, amikor egy fiatal fiút elrabolnak. A csapat megpróbálja megnyugtatni Martint, hogy jelenléte segítség volt inkább mint akadály, amikor keresték az elrabolt gyereket.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./17.
(WITHOUT A TRACE)

Lance Hamilton egy sikeres ingatlan ügynök korai harmincas éveiben, aki eltűnik egy nap miután megmutatott egy házat. Mikor a csapat belekeveredik, hamarosan rájönnek, hogy Lancenek több mint egy üzletelése volt egy helyi gengszterrel, Jimmy Fuscóval.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./18.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul III./19.
(WITHOUT A TRACE)

Miután egy fiatal nő, akit Agnes Deschamps-nak hívnak, hiányozni kezd, a csapat megvizsgálja eltűnését és megtudják, hogy a fiatal nő médiumnak hitte magát.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./2.
(WITHOUT A TRACE)

A csapat egy nővérsegédet keres, aki egy falusi útról tűnt el, mikor éppen kereket cserélt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./20.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul III./21.

Nyomtalanul III./22.
(WITHOUT A TRACE)

Ismeretlenül

Jack Malone-nak egy olyan üggyel kell szembesülnie, ami nem csak a múltját, de a kislányai lehetséges jövőjét is érintheti. Rendkívül megrázó helyzeteket és lehetséges vég kimeneteleket kell feldolgoznia, vajon bírni fogja ezt a hatalmas nyomást?

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul III./23.
(WITHOUT A TRACE)

A játszma vége

Paige Hobson eltűnésében nyomoz Jack Malone FBI ügynek és csapata. A nyomozás során sikerül kideríteni, hogy Paige kapcsolatban áll egy Afrikai terrorista csoporttal, akik a hazájukat sanyargató tábornokkal szeretnének végezni, mialatt New York-ban tesz látogatást. Mindeközben eljött az ideje Vivien kockázatos, de ugyanakkor életmentő műtétjének is.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul III./3.
(WITHOUT A TRACE)

Ezen alkalommal a csapat egy illúzionista sci-fi fanatikust keres, aki lakásából tűnt el.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./4.
(WITHOUT A TRACE)

Mikor egy dada és a gyerek, akire vigyázott, eltűnik a szülők otthonából, a csapatnak kell megállapítania, hogy a dada is az emberrablás áldozata, vagy ő az emberrablás gyanúsítottja.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./5.
(WITHOUT A TRACE)

Egy tévéshow-ban szereplő plasztikai műtét nyertese eltűnik egy reklámblokk alatt, amely róla szólt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./6.
(WITHOUT A TRACE)

Egy fiatal anyuka eltűnik, miután otthagyja három éves kisfiát egy bébiszitterrel.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./7.
(WITHOUT A TRACE)

Hogy megtaláljanak egy fiatal anyukát, akit drogárusnak toboroztak, Samantha álcázza magát, hogy előcsalja a drogelosztó férfit.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul III./8.
(WITHOUT A TRACE)

A kisember

Eltűnik egy 16 éves hátrányos helyzetű, fekete fiú, aki nevelőszülőknél él. Minden jel arra mutat, hogy a fiú bátyja belekeverte őt egy bolt kirablásába. Mégsem valószínű, hogy onnan szerezte azt a 25 ezer dollárt, amit az intézetben lévő húgának adott megőrzésre az eltűnése előtt. A rabláskor lövéseket hallottak, és az is kiderül, hogy a boltot drogelosztásra használták. Az ügynökök hamarosan rájönnek, hogy egy korrupt zsaru is benne van a dologban.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul III./9.
(WITHOUT A TRACE)

Egyetlen szemtanú

Egy gyilkossági ügy esküdtszéki tagja hirtelen nyom nélkül eltűnik. A per hiába tart már több mint két éve. Ezek után az a veszély fenyegeti, hogy érvénytelenítik. Ha az FBI nem találja meg az eltűnt személyt, a per kezdődhet elölről.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

IV. évad

(2005 - 2006)
John Malone ügynök tisztalappal indulhat, miután családja Chicagóba költözött. Sam és Martin kapcsolata gyökeresen megváltozik, míg Vivienre egy életveszélyes műtét vár. A csapat új taggal bővül Elena Delgado személyében, aki vonzza magához a felfordulást.
Epizódok adásban
Nyomtalanul IV./1.
(WITHOUT A TRACE)

Az attasé

Paige Hobson ügye még bonyolultabbá válik, miután ő lesz az aki meggyilkolja Makeba első emberét, Gamba tábornokot. A megtorlás sem várat magára, a tábornok hű testőrei rátámadnak arra a terroristára, akit Danny és Martin szállítanak át. A tűzharc során Martin súlyosan megsérül.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./10.
(WITHOUT A TRACE)

Jack és Sam egy különös amnéziás-esetben nyomoznak, amelyben Jack személyesen is érintett.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./11.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul IV./12.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul IV./13.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul IV./14.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul IV./15.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul IV./16.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul IV./17.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul IV./18.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul IV./19.
(WITHOUT A TRACE)

Anyának lenni!

Megan Sullivan kismama eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. A nyomozás során egyre több aggasztó tényre derül fény Megan körül... házasságtörés, HÍV fertőzés, öntörvényű nővér... amik miatt az ügynökök attól félnek, hogy a kismama komoly veszélyben van.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./2.
(WITHOUT A TRACE)

A baljóslatú felirat

Ryan Wallace középiskolás tanuló eltűnésében nyomoz Jack Malone FBI ügynök és csapata. Az első nyomok egyszerű diákcsínyre utalnak, azonban az ügynököknek később még egy bombamerénylet lehetőségét is szem előtt kell tartaniuk. Mindeközben Martin és Vivien is vissza tér a csapatba, természetesen még csak kisebb feladatokat láthatnak el, súlyos műtétjeik után.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./20.
(WITHOUT A TRACE)

Többet is a kelleténél

Breck Mulligan eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Breck gazdag családból származik, de jelenleg egy gyermekotthonban dolgozott. Korábbi drog ügyei miatt ítélték erre a közmunkára, ám a büntetés letelte után is itt maradt és úgy tűnt tényleg megpróbál új életet kezdeni. Viszont a nyomozás során Jack és az emberei gyanúsan nagy összegű adományokat fedeznek fel, amelyek mindegyikét Breck szerezte az otthonnak, ismeretlen, feltételezhetően törvénytelen forrásból. Mindeközben Danny és Sam örömmel veszik tudomásul, hogy látszólag Martin egyre jobb formába kerül.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./21.
(WITHOUT A TRACE)

De nem merte apjának elmondani

Kelly McMurphy gimnazista eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Kelly élsportroló, akár az olimpiai részvételre is lehet lehetősége. Ám a nyomozás során egyre több baljóslatú terhelő bizonyíték kerül napvilágra Kelly-ről és családjáról.. tiltott szteroid használat, lopás, öngyilkosság, pedofília... amik egyre inkább lehúzzák a leplet a makulátlannak tűnő családról.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./22.
(WITHOUT A TRACE)

Fegyveres támadás

Jordano család eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. A nyomozás során miután a helyszínen vért és fegyveres támadásra utaló jeleket találnak, arra gyanakodnak az FBI ügynökei, hogy emberrablás történt. Az azonban még tisztázandó, hogy ki a tettes és milyen indíték vezérelte. Először az édesapára terelődik a gyanú, akiről kiderül, hogy adóságokba verte magát és nehezen kezelte a nemrégiben elhunyt felesége után támadó űrt... de nem ez lesz az egyetlen elgondolkodtató jel, a nyomozás során...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./23.
(WITHOUT A TRACE)

Kettős ügy

Két egy időben, de külön-külön, egymástól függetlenül eltűnt gimnazista után folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Amik igen csak felkavarják a viszonyokat nem csak a két család, de az FBI-on belül. Mert míg a Manhattan-i fehér gimnazista lány ügye folyik a sajtó minden zugából és ügynökök hada dolgozik az ügyön. Addig a fekete Brooklyn-i gimnazista eltűnésével kapcsolatban csak Vivien folytat nyomozást, a sajtót pedig... kicsit sem érdekli ez az ügy...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./24.
(WITHOUT A TRACE)

Egy régi ügyben

Jennifer Nichols korábbi ügyész eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. A nyomozók nagyon gyorsan eljutnak az első számú gyanúsítotthoz, Jennifer jelenlegi barátjához. Aki azonban letartóztatását elkerülvén túszul ejti azt az Anne-t, aki nem sokkal korábban valami nagyon fontos dolgot osztott meg szerelmével, Jack Malone ügynökkel.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./3.
(WITHOUT A TRACE)

Az új ügynök

Dina Kingston eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. A nyomozást nehezíti, hogy Dina prostituált, így számos ok lehet az eltűnése mögött. A nyomozáshoz csatlakozik, Elena Delgado ügynök is, aki úgy tűnik, hosszú időre csatlakozik Malone ügynök csapatához. Amely csapatban szerepel Danny is, akit a jelek szerint Helena korábbról is jól ismer már.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./4.
(WITHOUT A TRACE)

Ismeretlen szál

Skye Petersen, hét évvel ezelőtti eltűnésében folytat újra nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Új bizonyítékok kerülnek napvilágra, amik alapján elképzelhető, hogy Skye még életben. A probléma viszont az, hogy Jack hét évvel ezelőtt rács mögé csukatta az akkori gyanúsítottat, gyilkosságért.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./5.
(WITHOUT A TRACE)

Wendy eltűnt!

Wendy Kim, az éjjel-nappali eladója a barátjával történt veszekedés után eltűnik. A koreai családi hagyományokat felrúgó Wendy a divat megszállottja, és botrányos körülmények között felbontotta az eljegyzését is, miután közölte, hogy nem szereti a számára kijelölt vőlegényt. A nyomozás során a lány bátyja bevallja, hogy két fegyveres kirabolta őket.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul IV./6.
(WITHOUT A TRACE)

Egy feleségével átmulatott éjszaka után James Costát elrabolják Mexikóban. James anyósának kérésére Danny és Jack próbálnak az eltűnt férfi nyomára bukkanni.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./7.
(WITHOUT A TRACE)

Egy elkeseredett édesapa bejelentése után a csapat egy nyomtalanul eltűnt kislány után kutat. Kiderül, hogy a lány életben van, s szexrabszolgaként tartják fogva.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./8.
(WITHOUT A TRACE)

Amikor a fiatal Shawn Hopkins egyik éjszaka elhagyta a játéktermet, nyomtalanul eltűnt. A fiú szülei attól tartanak, hogy a csapat nem tesz meg mindent a fiuk felkutatása érdekében. Kiderül, hogy a szülők mit sem tudtak Shawn játék- és kábítószer-szenvedélyéről.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul IV./9.
(WITHOUT A TRACE)

A csapat Jack barátja, Max Cassidy FBI-ügynök után nyomoz, aki azután tűnt el, amikor lehallgatta rögzítőjéről társa, Jimmy Haggerty halálhírét.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

V. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Nyomtalanul V./1.
(WITHOUT A TRACE - STOLEN)

Egy kisfiú, Todd Parker elrablásában folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. A bejelentést Brian Parker, Todd bátyja tette meg egy rendőrnek, miután elszökött otthonról. Brian elmondása szerint, azért szökött el, mert az édesapjuk folyamatos veszélyt jelentett rájuk nézve. Ő próbálta megszöktetni a kisöccsét is, azonban ez már nem sikerült.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./10.
(WITHOUT A TRACE - THE THING WITH FEATHERS)

Audrey West, rákban haldokló családanya elrablásában folytat nyomozást Jack Malone különleges FBI ügynök és csapata. A szemtanúk elmondása szerint, egy gyógyszer tolvaj rabolta el Audrey-t, egy búcsúztató buliról, akit feltehetően lopáson ért a balszerencsés nő. Audrey-nak alig egy hónapja van hátra az életéből, amit a családjával tölthetne még. Ezt a szituációt az ügynökök közül legjobban Vivien tudja átérezni, akinek számos emlék tör felszínre a nyomozás során azokból az időkből, amikor neki kellett küzdenie az életéért.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./11.
(WITHOUT A TRACE - FADE-AWAY)

Ted Soros, középiskolás kosaras sztár eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone különleges FBI ügynök és csapata. Ted-nek egy győztes rájátszás mérkőzés után veszett nyoma, amit az ő kosarával nyertek meg. Az ügynököknek nincs könnyű dolga, mert a nyomozást akadályozni próbálja Ted edzője, akinek az utasítására csapattársak sem igazán segítőkészek. A csapat mindennek felett, annak ellenére, hogy a nyomozás során szóba kerül majd a bosszú, a nemi erőszak, a megvesztegetés és a családon belüli bántalmazás is. Eközben Anne és Jack kapcsolatában váratlanul tragédia és fordulat következik be.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./12.
(WITHOUT A TRACE - TAIL SPIN)

Neil Rawlings, forgalomirányító eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone különleges FBI ügynök és csapata. Az első nyomok alapján úgy tűnik, hogy egy jogtalan vád miatt vett elégtételt valaki Neil-en. Ám amint jobban beleássák magukat az ügybe az ügynökök, már a gyilkosság és drogcsempészés vádjai is szóba kerülnek Mr. Rawlings ellen, aki lehet szándékosan akart eltűnni a hatóságok szeme elől. Mindeközben Jack egyedül Sam-et avatja be, hogy mi is történt vele, Anne-el és a babával.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./13.
(WITHOUT A TRACE - EATING AWAY)

Barry Rosen eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone különleges FBI ügynök és csapata. Az első nyomok alapján Barry-nek számos rosszakarója lehet, miután az elmúlt időszakban minden evőversenyt megnyert, amin csak elindult. Ezt támasztja alá az is, hogy az eltűnése előtt rosszul érezte magát, ami miatt kórházba is szállították, ahol a vizsgálatok során kiderült, hogy megmérgezték. Eközben Danny és Helena kapcsolata a nagyon távoliról hirtelen nagyon közelire vált.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./14.
(WITHOUT A TRACE - PRIMED)

Abby Horton, festőművész eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone különleges FBI ügynök és csapata. Az ügynökök úgy gondolják, a művészi stílusa lehet az, ami miatt esetleg ellenségeket szerezhetett magának. Ugyanis Abby gyanútlan embereket fotóz a beleegyezésük nélkül, majd ezeket a pillanatképeket vászonra is veti. Sam-et valamiért jobban megérinti az ügy, mint ahogy szabadna. Ezt Helena szóba is hozza, ám Sam kitér a válasz elől.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./15.
(WITHOUT A TRACE - DESERT SPRINGS)

Jason Turner, a Smith-Banks víztisztító telepen dolgozik, mint a karbantartók főnöke. Az ő eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone különleges FBI ügynök és csapata. Mr. Turner, igaz nem szándékosan, de számos ellenséget szerezhetett magának az elmúlt időszakban, mert a leépítések során felsőbb utasításra ugyan, de neki kellett kirúgnia egy tucatnyi embert. Az ügynökök ezen a nyomon is indulnak el a nyomozás során. Ám ahogy jobban beleássák magukat a részletekbe, látniuk kell majd, hogy az ügy korántsem ilyen egyszerű. Mindeközben Helene konfliktusa az ex-férjével tovább bonyolódik, főleg miután már Danny is szerepel a képletben.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./16.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul V./17.
(WITHOUT A TRACE 5)

Egy újonnan megválasztott szenátorasszony eltűnik, Jackék a férje után kezdenek nyomozni.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./18.
(WITHOUT A TRACE 5)

Jackék egy 15 éves lányt keresnek, aki a nagyapjával élt, és utoljára egy internet kávézóban látták. Samet váratlanul meglátogatja rég nem látott nővére.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./19.
(WITHOUT A TRACE 5)

Sam nővére eltűnik, s ekkor úgy dönt, a csapat segítsége nélkül megkeresi őt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./2.
(WITHOUT A TRACE - CANDY)

Egy családanya, Cindy Peterson eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Cindy sztriptíztáncosként dolgozik esténként, hogy a tartozásaikat rendezni tudják. Az ügynökök szerint, valószínűleg az új munkahelyén keveredhetett rossz társaságba. Azonban ezt csak bennfentes információk alapján erősíthetik meg, így Helena-ra vár a feladat, hogy táncoslányként beépüljön és kérdezősködjön. Eközben a szerepe miatt Danny-hez is közelebb kerül, aki szintén beépül, mint vendég.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./20.
(WITHOUT A TRACE 5)

Tess Pratt csak egy pillanatra engedte el fia, Andrew kezét a piacon, de ennyi elég is volt, hogy a 6 éves fiú eltűnjön. Hamarosan váltságdíjért jelentkeznek a rablók.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./21.
(WITHOUT A TRACE 5)

A kaszkadőrként dolgozó exkatonának nyoma vész. A csapat kideríti, hogy a férfi eltűnése előtt megváltoztatta a végrendeletét.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./22.
(WITHOUT A TRACE 5)

Chris Manning bíró eltűnése ügyében nyomoznak Jackék. Munkájából adódóan számtalan ember gyanúsítható, de a magánéleti szálakat sem hanyagolhatja el a csapat, sőt felvetődik az is, hogy a bíró szándékosan tűnt el egy időre.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./23.
(WITHOUT A TRACE 5)

A csapat egy iskolai bál során eltűnt lány után nyomoz. A vallomások szerint a többiek akkor látták utoljára a lányt, amikor pihenni indult a szállodai szobájába.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./24.
(WITHOUT A TRACE 5)

Egy tizenéves lánynak nyoma vész. A nyomzás szálai a környék drogdíleréhez vezetnek. Jack segíteni próbál Elenának, aki bosszúálló exférjétől akarja megvédeni a kislányát.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./3.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul V./4.

Nyomtalanul V./5.

Nyomtalanul V./6.

Nyomtalanul V./7.
(WITHOUT A TRACE 5)

Martin vezetésével a csapat egy fiatal nő felkutatására indul, miután egy pap megpróbált kiűzni belőle egy démont. Martin korábban együtt dolgozott a nővel, s így lelkifurdalása az eltűnése miatt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio, Martin Landau

Nyomtalanul V./8.
(WITHOUT A TRACE - WIN TODAY)

Alex Stark eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone különleges FBI ügynök és csapata. Alex eltűnésének hátterében az első nyomok alapján, az illegális szerencsejáték állhat. Úgy tűnik Alex és társa Cynthia, két profi szélhámos, akik most olyan embert vertek át, akit nem kellett volna... Mindeközben Jack is beépül a pókerarcok közé, ám ezen akció során olyan "élményben" lesz része, mint korábban még soha.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul V./9.
(WITHOUT A TRACE - ALL FOR ONEWATCH OVER ME)

Eric Hayes, gyámügyes eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone különleges FBI ügynök és csapata. Eric munkájából adódóan, számos dühös szülő gyanúsítható az eltünésével kapcsolatban. Viszont miután az ügynökök jobban beleássák magukat a nyomozásba, a bosszún kívül, már szóba kerül a házasságtörés és a gondatlanságból elkövetett gyilkosság is... Eközben úgy tűnik Anne titkol valamit Jack előtt, aki pedig Sam-et avatja be először, hogy Anne terhes.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./1.
(WITHOUT A TRACE 6)

Az elveszett fiú

Egy New York-i házaspár örökbe fogad egy szudáni fiút. A fiú azonban nyomtalanul eltűnik. Jack Malone és csapata egy szudáni férfitól meglepő információhoz jut.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./10.
(WITHOUT A TRACE 6)

A Télapó-hatás

Glen Beckett egyetemista a matematika területén érzi igazán otthon magát, és egy szerény, tisztelettudó fiatalember, aki előtt nagy jövő áll, így az egyetem legnagyobb reménysége. A férfinak azonban egyik napról a másikra nyoma vész. A nyomozás során a róla kialakított kép szertefoszlani látszik. Kiderül ugyanis, hogy otthagyta az egyetemet, édesanyával egy hónapja nem beszélt és feltehetően Atlantic City-ben csal a Black Jack-ben, ami igen veszélyes próbálkozás a kaszinók világában.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./11.
(WITHOUT A TRACE 6)

Gyorsaság

Scott Lucas magándetektív nyomába ered Jack Malone és csapata. Az ügy során megtudott információk alapján az FBI ügynökei egyre biztosabbak abban, hogy Scott egyik megfigyelt ügyfele lehet eltűnésének hátterében. Egy aggódó édesanya kérésére Jack Malone megpróbál segíteni Jennifer Longon, akinek az édesanya attól tart, hogy Jennifer talán kárt is tehet magában.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./12.
(WITHOUT A TRACE 6)

A 32-es vádpont

A csapat egy olyan ügyön dolgozik, ahol egy veterán kórházi dolgozó tűnik el, amely összefüggésbe hozható egy robbantásos merénylettel.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./13.
(WITHOUT A TRACE 6)

Nehéz visszatérés

Jack eltűnik, miután saját kezébe vesz egy ügyet, amely összefüggésbe hozható egy prostituáltakkal kereskedő hálózattal, amelyen épp Vivian dolgozik.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./14.
(WITHOUT A TRACE 6)

Kanyar

Diana Reed, középiskolás tanuló eltűnésében folytat nyomozást az FBI. Diana nemrég kapott új szívet és a műtét után a szülei szerint nagyon megváltozott személyisége. Sajnos nem az előnyére, amivel Diana nem kevés ellenséget szerzett magának az iskolán belül és kívül is. Mindeközben Jack az életéért küzd a műtőasztalon, ahol a partizán akciója során szerzett súlyos sérüléseket próbálják meggyógyítani.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./15.
(WITHOUT A TRACE 6)

Déja vu

Jay csodával határos módon ébredt fel 6 hete egy 3 éven át tartó kómából. A családja értetlenül áll az eltűnése előtt, azonban a nyomozás során olybá tűnik, a családnak igen is van rejtegetni valója a múltban. Mindeközben Jennifer Long élete újra veszélybe kerül és mivel Jack úgy érzi, hogy Sam nem érzi át a helyzet igazi súlyát, ő maga megy és jár utána az ügynek, egyenesen az intenzív osztályról.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./16.
(WITHOUT A TRACE 6)

A dollár és az álom

Az FBI-nál úgy gondolják biztosan emberrablás áldozata Lacey Moran, mert az indíték azonnal egyértelművé válik. Lacey nem rég nyert a lottón 32 millió dollárt, amivel sok ember célkeresztjébe került. Mindeközben Sam és Brian közt jól alakulnak a dolgok, úgy tűnik barátként is megoldják a helyzetet, viszont Jack gyanakvó és úgy tűnik volt is oka rá Briannel kapcsolatban.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./17.
(WITHOUT A TRACE 6)

Kényszer

Egy teherautó-sofőr eltűnik, miután megmentette egy fiú életét. Mindeközben Jack elmeállapotát egy pszichológus kivizsgálja.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./18.
(WITHOUT A TRACE 6)

Csatlósok

Öt ember eltűnik egy kávéházból, és a csapat azt vizsgálja, hogy különös kapcsolatuknak mi köze az eltűnésükhöz.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./2.
(WITHOUT A TRACE 6)

Takarítás

Leo Cutler profi takarító, ahol megjelenik a gyilkosság után minden eltűnik, tiszta lappal indul. Egy nap nyomtalanul eltűnik Leo lánya, Hannah. Jack Malone és csapata kapja az ügyet.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./8.
(WITHOUT A TRACE 6)

Küzdj vagy menekülj

Brett Hendricks ketrecharcos után nyomoznak Jack Malone-ék. Kezdetben úgy tűnik, hogy egy rivális harcos keze lehet a dologban. Később azonban tiltott fegyverkereskedelemre utaló bizonyítékokat is találnak Brett autójában. Sam gyermeke édesapja után kutat, akinek csak a keresztnevét tudja.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./9.
(WITHOUT A TRACE 6)

Egy rossz mozdulat

Lindsay Bynum frissen szabadult édesanya nyomtalanul eltűnt. Félő, hogy Lindsay újra rossz útra tért, aminek köze lehet az eltünéséhez. Vivien megkapja saját különleges alakulatát és az Angela Richter-féle elrablásban folytat nyomozást, amiben feltehetően több lányt is szexrabszolgaként tartanak fogva valahol.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./1.
(WITHOUT A TRACE 7)

Lezárás

Ryan Mitchellnek nyoma veszett. Az ügy különössége, hogy lánya, Lindsey évekkel korábban szintén nyomtalanul eltűnt. Jack és a csapata megpróbál kapcsolatot keresni a két eset között.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./2.
(WITHOUT A TRACE 7)

22x42

Sara Kent ügyvezető igazgató számára egy parti után taxit hívnak. Sarát ekkor látták utoljára, ekkor nyomtalanul eltűnt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VII./3.
(WITHOUT A TRACE 7)

Utolsó hívás

Alan Reynoldsot koronatanúként idézik meg egy tárgyalásra. Azonban a bíróság felé vezető úton nyoma vész. Az FBI-ügynökök feladata, hogy nyomára bukkanjanak.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

VI. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Nyomtalanul VI./1.
(WITHOUT A TRACE)

Elijah Douglas, szudáni kisfiú elrablásában folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Elijah-t egy gazdag házaspár fogadta örökbe, akiket nem régiben felkeresett Elijah vérszerinti édesapja. Aki a szülők elmondása szerint, bármit megtett volna, hogy visszakapja a kisfiát. Közben Vivien tovább folytatja a nyomozást a Jennifer és Angela üggyel kapcsolatban, ami úgy tűnik sokkal komolyabb, mint ahogy először gondolták.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./10.
(WITHOUT A TRACE)

Glen Beckett, egyetemista eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Glen, aki a matematika területén érzi igazán otthon magát, egy szerény, tisztelettudó fiatalember. Aki előtt nagy jövő áll és az egyetem legnagyobb reménysége. Azonban ez a látszólag szép világ egyre inkább kezd szétesni a nyomozás során, azok fényében, hogy otthagyta az egyetemet, édesanyával egy hónapja nem beszélt és feltehetően Atlantic City-ben csal a Black Jack-ben, ami igen veszélyes próbálkozás, a kaszinók világában.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./11.
(WITHOUT A TRACE)

Scott Lucast, az eltűnt magánnyomozót próbálja megtalálni Jack Malone FBI ügynök és csapata. Az ügy során megtudott információk alapján, az FBI ügynökei egyre biztosabbak benne, hogy Scott egyik megfigyelt ügyfele lehet az eltűnésének hátterében. Mindeközben egy aggódó édesanya kérésére. Jack próbál segíteni egy korábbi ügy során megmentett Jennifer Long-on, akinek az édesanya attól tart, hogy Jennifer talán kárt is tehet magában idővel.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./12.
(WITHOUT A TRACE)

Laura Richards művészeti főiskolás eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Laura egy veterán kórházban dolgozott, miután lopás miatt közmunkára ítélték. A kórház alkalmazottai szerint, nagyon lelkes, kedves és segítőkész volt mindenkivel. Viszont a nyomozás során az FBI ügynökök terhelő bizonyítékokat találnak Laura ellen, aki feltehetően egy háborúellenes csoport tagja. Amely csoport érintett egy bombamerénylet és egy gyilkossági ügyben is. Mindeközben Vivien próbálja bővíteni a különleges alakulatát, akik között ígéretes jelentkezők is akadnak.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./13.
(WITHOUT A TRACE)

Jack megelégeli a 8 hónapon át tartó eredménytelen nyomozást Vivien ügyében. Ezért úgy dönt, hogy egyedül göngyölíti fel az ügyet. Természetesen társainak nem szólt, akik értetlenül állnak a dolog előtt, főleg Vivien, akinél Jack újra nagyon kiverte ezzel a húzásával a biztosítékot.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./14.
(WITHOUT A TRACE)

Diana Reed, középiskolás tanuló eltűnésében folytat nyomozást az FBI. Diana nem rég kapott új szívet és a műtét után a szülei szerint nagyon megváltozott személyisége. Sajnos nem az előnyére. Amivel Diana nem kevés ellenséget szerzett magának az iskolán belül és kívül is. Mindeközben Jack az életéért küzd a műtőasztalon, ahol a partizán akciója során szerzett súlyos sérüléseket próbálják meg orvosolni. Sam pedig próbálja kezelni a Brian a "problémát".

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./15.
(WITHOUT A TRACE)

Jay McCann eltűnésében folytat nyomozást az FBI. Jay csodával határos módon ébredt fel 6 hete egy 3 éven át tartó kómából. A családja értetlenül áll az eltűnése előtt, azonban a nyomozás során olybá tűnik. A családnak igen is van rejtegetni valója a múltban. Mindeközben Jennifer Long élete újra veszélybe kerül és mivel Jack úgy érzi, hogy Sam nem érzi át a helyzet igazi súlyát. Ő maga megy és jár utána az ügynek, egyenesen az intenzív osztályról.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./16.
(WITHOUT A TRACE)

Lacey Moran eltűnésében folytat nyomozást az FBI Jack Malone különleges ügynök vezetésével. Az FBI-nál úgy gondolják biztosan emberrablás történt, mert az indíték azonnal egyértelművé válik. Ami nem más, minthogy Lacey nem rég nyert a lottón 32 millió dollárt, amivel sok ember célkeresztjébe is bekerült egyúttal. Mindeközben Sam és Brian közt jól alakulnak a dolgok, úgy tűnik barátként is megoldják a helyzetet, viszont Jack gyanakvó és úgy tűnik volt is oka rá Brian-el kapcsolatban.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./17.
(WITHOUT A TRACE)

Connor Banes eltűnésében folytat nyomozást az FBI Jack Malone különleges ügynök vezetésével. Banes lefoglalt autókat szállít el a munkája során és lehetséges, hogy egy dühős károsult a felelős Banes eltűnésében. Akinek úgy tűnik a múltjának is megvan az árny oldala.Mindeközben Jack próbál önmagán segíteni, míg Sam óriási hibát követ el, amit Brian nem valószínű, hogy szó nélkül lenyeli.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./18.
(WITHOUT A TRACE)

Miközben Jack Malone FBI különleges ügynök és csapata 4 eltűnt személy ügyében folytat nyomozást. A belső ellenőrzés is kihallgatja Jack-et és munkatársait. Amely kihallgatások célja, hogy eldöntsék Jack alkalmas-e arra, hogy továbbra is az osztályvezető pozíciójában maradhasson a cégnél. Mert ahogy eddig már többször is, a Jennifer Long ügyben is számos szabályt szegett meg.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./2.
(WITHOUT A TRACE)

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close, Roselyn Sanchez, Mary Elizabeth Mastrantonio

Az FBI New York-i irodájának egyik speciális csoportja Jack Malone vezetésével nyomtalanul eltűnt emberek után folytat nyomozást.

Nyomtalanul VI./3.
(WITHOUT A TRACE 6)

Önmagáért beszél

Christine Woods tévériporter fia Guatemalában börtönbe kerül. Egy nap Christine-nek nyoma vész. Jack a CIA-hoz fordul segítségért.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./4.
(WITHOUT A TRACE 6)

Teher

Rhonda Brewer barátja életét veszti egy lövöldözés során. Csakhamar a lány nyomtalanul eltűnik. Az FBI úgy gondolja, hogy az eset egy hírhedt bandavezérhez köthető, aki nem más, mint Rhonda testvére.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./5.
(WITHOUT A TRACE 6)

Menekülés

Kelly Schmidtnek azután veszett nyoma, hogy egy ámokfutó lövöldözni kezdett a munkahelyén. Az FBI úgy gondolja, biztosan sokkhatás alatt áll a nő és nem tudja feldolgozni a történteket. Azonban a nyomozás során több aggasztó tény is a napvilágra kerül, amik szerint a Kelly csak álnév...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./6.
(WITHOUT A TRACE 6)

Hol és miért?

Terry Lee Wicker, sorozatgyilkos után folytat nyomozást Jack Malone FBI-ügynök és csapata. Ebben az ügyben segítségükre lesz a Las Vegas-i helyszínelő csapat is, akik egy Nevadában történt gyilkosság miatt körözik Terryt, aki jelenleg fiával menekül.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./7.
(WITHOUT A TRACE 6)

Absolom

Tom Sweeny hallgató eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI-ügynök és csapata. A nyomozók attól tartanak, hogy eltűnése előtt valószínűleg sok ember célkeresztjébe került Tom, mert egy előadáson rasszista felszólalása miatt összeverekedett egy évfolyamtársával, aminek a felvétele az internetre is felkerült. Közben már Danny is tudomást szerez Sam terhességéről, aki úgy tűnik, nehezen kezeli a körülötte kialakuló helyzetet.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Roselyn Sanchez, Eric Close, Mary Elizabeth Mastrantonio

Nyomtalanul VI./8.
(WITHOUT A TRACE)

Brett Hendricks, ketrecharcos eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. A nyomozás során az ügynökök először attól tartanak, hogy esetleg egy rivális harcos keze lehet a dologban. Azonban később tiltott fegyverkereskedelemre utaló bizonyítékokat is találnak Brett autójában. Mindeközben Sam próbálja megtalálni gyermeke édesapját, akinek csak a keresztnevét tudja...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VI./9.
(WITHOUT A TRACE)

Lindsay Bynum, korábbi elitélt és frissen szabadult édesanya eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Az első nyomok alapján félő, hogy Lindsay újra rossz útra tért, aminek köze lehet az eltünéséhez. Ezalatt Vivien megkapja a saját különleges alakulatát és az Angela Richter féle elrablásban folytat nyomozást, amiben feltehetően több lányt is szexrabszolgaként tartanak fogva valahol...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

VII. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Nyomtalanul VII./1.
(WITHOUT A TRACE)

Ryan Mitchell, eltűnésében folytat nyomozást az FBI. Aki szintúgy egy eltünési ügyben nyomozott, immár három éve a kislányát keresve. Jack Malone-t lefokozták, így a csapatot egy új külsős vezető irányítja ebben a nyomozásban, Clark Medina különleges ügynök.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./10.
(WITHOUT A TRACE)

Ben Coleman,televíziós meteorológus eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Úgy tűnik Ben eltűnéséhez köze lehet egy gyilkossági ügynek. Amit az ifjú meteorológus, riporteri babérokra törve, egyedül próbált meg felgöngyölíteni.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./11.
(WITHOUT A TRACE)

Daphne Stevens, a 13 éves tini lány eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Daphne-t a lelki problémákkal küzdő édesanyja rabolta el az iskola elől, azonban az FBI ügynökök legnagyobb megdöbbenésére. Pont az anyuka lesz aki, bejelenti Daphne újabb eltűnését.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./12.
(WITHOUT A TRACE)

Ken Gilroy, bár tulajdonos eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Ken bárja nem régiben fellendült, azonban ennek nem az alkoholnak, hanem a vallásnak volt köze. Ugyanis a bárban található Teréz szobor könnyezni kezdett, amit az anyagiválságban lévő Ken próbált is kihasználni. Így az eltűnése hátterében lehetséges, hogy egy dühős hívő áll, aki nem ért egyet a szobor ily módon történő kihasználásával vagy bárki, aki gyors és könnyű pénzhez szeretne jutni.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./13.
(WITHOUT A TRACE)

Bianca Gonzalez, rendőr nyomozó eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Bianca beépített rendőrként vett részt egy rendőrségi akcióban, ami lövöldözésbe torkollott és az ezt követő kavarodás során, Bianca nyom nélkül eltűnt. Helena lesz az, aki talán a kelleténél is jobban megakarja oldani ezt az ügyet, ugyanis Bianca korábbi társa volt és a legjobb barátnője is egyben.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./14.
(WITHOUT A TRACE)

Cate Connelly és Julie Fisher elrablásában folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. A nyomozást nehezíti, hogy az ügynökök nem tudnak egy konkrét nyomon sem elindulni. Miután azt sem tudják megállapítani, hogy a két barátnő közül ki volt az igazi célpont és ki az, aki csak rosszkor volt, rossz helyen. Így az FBI a férjeken keresztül szeretné feltárni az első tényt, akik látszólag segítőkészek is ebben.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./15.
(WITHOUT A TRACE)

Jay Lester, egyetemista eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Jay-t egy buliról rabolták el feltehetőleg, egyelőre ismeretlen okból. Hétköznapi esetnek tűnik először, viszont a nyomozás során az FBI ügynökei felettébb különös dologra figyelnek fel. Ami nagymértékben érinti Jay életének legutóbbi 16 élet évét. Mindeközben Jack Malone kislánya, Hannah megérkezik New York-ba, hogy a továbbiakban az édesapjával lakjon.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./16.
(WITHOUT A TRACE)

Kara Westfield és 3 hónapos kisfia, Hayden eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Az FBI ügynökök még a megszokottnál is fokozottabb figyelmet szentelnek ennek az ügynek a csecsemő miatt, ígyhamar feltűnik nekik a családfő furcsa viselkedése és tettei, amik sorra követik egymást és a gyanút is fokozzák az apuka ellen.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./17.
(WITHOUT A TRACE)

Zack Porter, bírósági tanácsadó eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Az ügynökök biztosak abban, hogy az egyik tárgyaláshoz vezethető vissza Zack eltünése. Aki úgymond a "rosszfiúk" ügyvédjeinek segített kiválogatni a megfelelő esküdteket. Az igazi akadály azonban ott kezdődik az ügynökök számára, hogy Zack számos ügye közül kiszűrjék a megfelelőt. Így a lehetséges több száz gyanúsított számát is csökkenteni tudják. Mindeközben Hannah tudomást szerez Jack barátnőjéről és szeretné megismerni, ami Sam-et kissé váratlanul éri, amikor Jack elmeséli neki ezt a hírt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./18.
(WITHOUT A TRACE)

Justin Morgan, terapeuta eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Justin főszakterülete az erőszakos bűntettek elkövetői és áldozatai, így az ügynököknek számos lehetséges gyanúsított között kell majd megtalálniuk azt, aki egyelőre ismeretlen okból, de célja volt Justin-al. Mindeközben Brian, Sam és Jack furcsa hármas kapcsolata, úgy tűnik, kezd olyan szintre lépni, ami mind a hármuknak megfelel. Martin viszont gyanús dolgokra figyel fel újdonsült barátnőjével kapcsolatban, aki egy korábban megoldott ügyük "áldozata" volt.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./19.
(WITHOUT A TRACE)

Lana, orosz bevándorló elrablásában folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Lana egy nagyon sikeres társkereső vállalkozás tulajdonosa, viszont itt sem volt mindig minden fenékig tejfel. Így az ügynökök úgy gondolják, hogy egy korábbi dühös és csalódott kliens rabolta el bosszúból Lana-t. Mindeközben Sam és Brian autó balesetet szenvednek, Jack lesz az, aki segíti őket ebben a kritikus helyzetben. A másik szerelmi szálakon pedig amíg Danny és Helena kapcsolata hirtelen nem várt fordulatot vesz, addig Martin gyanúja kezd beigazolódni újdonsült barátnőjével kapcsolatban, ami szerint valami nem stimmel a hölggyel.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./2.
(WITHOUT A TRACE)

Sara Kent, asszisztens elrablásában folytat nyomozást az FBI. Az ügyet bonyolítja, hogy egyre több gyanúsítottal kell számolnia az ügynököknek, mialatt tárják fel az elrablás részleteit. Mindeközben Jack állás ajánlatot kap, Sam pedig próbál helytállni, mint különleges FBI ügynök és édesanyja.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./20.
(WITHOUT A TRACE)

Keith Anderson, milliárdos palánta feltételezett elrablásában folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Az FBI ismerve Keith és az édesapja anyagi helyzetét, rögtön arra a következtetésre jutnak, hogy váltságdíj fejében rabolták el Keith-t. Azonban, senki sem jelentkezik váltságdíjat követelve.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./21.
(WITHOUT A TRACE)

Molly Samson, a sikeres internetes pletykafészek eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Molly főprofilja munkája során a celebek voltak. Azonban nemrég a politika területén is elkezdett mélyre ásni és nem is eredménytelenül. A nyomozás során kiderül, hogy nem is olyan rég megrágalmazott az egyik cikkében egy magas beosztású politikust, aki ezek után nyíltan meg is fenyegette Molly-t. Ezalatt Jack és Sam eltávolodnak egymástól. Jack szabadideje nagy részét kislányával, Hannah-val tölti, míg Sam-nek Brian-t kell ápolnia, aki lábadozik a súlyos balesetük után. Úgy tűnik, hogy Brian többet érez Sam iránt, mint korábban...

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./22.
(WITHOUT A TRACE)

Stacey Tan, 17 éves tanuló eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Az már a nyomozás legelején egyértelművé válik, hogy Stacey-t elrabolták, amit egy kalóz dvd-n talált videó anyag bizonyít. Stacey szorgalmas éltanuló volt. Azonban a barátjával történt tragikus drogtúladagolás után - szülei elmondása szerint - az életét is hajlandó lett volna eldobni. A nyomozók úgy gondolják, ezen a nyomon kell elindulniuk, mert az alvilág ezen részén könnyen elképzelhető akár az is, hogy Stacey-nek kell megfizetnie felelőtlen barátja tetteiért.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./23.
(WITHOUT A TRACE)

Shay Hanson, Chicago-i diák eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. A nyomozás különlegessége, hogy az eltűnt diák Jack Malone lányának, Hannah-nak a fiúja. Shay-t édesapja rendszeresen bántalmazta, ezért szökött el otthonról, és hogy új életet kezdjen szerelmével, legalábbis Hannah-nak ezt állította... Mindeközben Danny és Helena már az esküvőjüket tervezgetik, ellentétben Sam-el, aki komoly problémáknak néz elébe Brian és Jack kapcsán.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./24.
(WITHOUT A TRACE)

Derek Wilson, profi búvár eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. A nyomozás első fázisa után az ügynökök úgy gondolják Derek rossz társaságba keveredett és az egyetlen ok, amiért elrabolták. Kizárólag a búvártudása, amivel az elkövetőknek segíthet megszerezni valamit, ami törvénytelen. Mindeközben Danny és Helena nagy napja is eljön, azonban előtte még lesznek nagy pillanatok és változások, Jack, Hannah, Sam és Brian életében is.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./3.
(WITHOUT A TRACE)

Alan Reynolds, elítélt eltűnésében folytat nyomozást az FBI, akit átszállítása során raboltak el. Feltehetően azért, hogy ne tudjon tanúskodni korábbi bűnöző társa ellen.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./4.
(WITHOUT A TRACE)

Will Duncan, középiskolás tanuló eltűnésében folytat nyomozást az FBI, akit valószínűleg édesapja miatt került az emberrablók célkeresztjébe, aki a titkosszolgálat ügynöke. Malone ügynök és Medina ügynök eddigi rideg viszonya pedig, váratlan fordulatot vesz.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./5.
(WITHOUT A TRACE)

Ariana Murphy eltűnésében folytat nyomozást az FBI. Az ügyet nehezíti, hogy rengeteg a szóba jöhető elkövető. Hiszen Ariana erőszakos bűntényt elszenvedő áldozatok ügyeivel foglalkozott és próbált meg segíteni nekik, persze az elkövetők kárára.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./6.
(WITHOUT A TRACE)

Erin Macneil, banki alkalmazott eltűnésében folytat nyomozást az ismét Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. A férj értetlenül áll felesége eltűnése előtt, mert ők csak egyszerű emberek, akik senkinek sem ártanának. Azonban a nyomozás során egyre több aggasztó tény kerül a napvilágra, örökbeadott baba, meddőség, sikkasztás, régi szerelem... amikről a férj, semmit sem tudott.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./7.
(WITHOUT A TRACE)

Chris Howe, mozgás sérült eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Az első nyomok alapján Chris eltűnése mögött, az a cég állhat, akik miatt Chris megbénult és akiket 5 millió dolláros kártérítésért be is perelt az áldozat. Mindeközben Danny és Helena kapcsolata újabb szintre lép, aminek első szemtanúja, ki más is lehetne, mint Jack.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./8.
(WITHOUT A TRACE)

Robb Simms eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. Simms munkahelyén egy halálos kimenetelű munkahelyi balesetben folyik éppen nyomozás és az első nyomok alapján az áldozat barátai is lehetnek az elkövetők. Akik szerint nem egyszerű munkahelyi baleset volt és Robb volt az, aki segített a cégnek az igazság eltüntetésében. Mindeközben Jack komoly lépésre szánja el magát Samantha-val kapcsolatban.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

Nyomtalanul VII./9.
(WITHOUT A TRACE)

Erica Loza, harmadéves orvos rezidens eltűnésében folytat nyomozást a Jack Malone által vezetett különleges FBI csapat. A főgyanúsított az ügyben. Egy elhunyt beteg fia lesz, aki korábban megfenyegette Erica-t, mert szerinte alkalmatlan a származása miatt arra, hogy igazi orvos legyen.

Főszereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste, Enrique Murciano, Eric Close

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 200 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: The_Walking_Dead_Daryl_Dixon
4.8 - 17 szavazat
TOP 5 legtöbbet értékelt sorozat
Fotó a sorozatból: Mavi_szerelme
török tévéfilmsorozat
3.8 - 1041 szavazat
Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: Szerelem_van_a_levegoben
török filmsorozat
4.5 - 474 szavazat
Fotó a sorozatból: A_hegyi_doktor_ujra_rendel
német-osztrák filmsorozat
4.6 - 463 szavazat
Fotó a sorozatból: Don_Matteo
olasz krimivígjáték
4.6 - 451 szavazat