(CASTLE 404 - KICK THE BALLISCTICS)Betonban találják meg egy női hulláját, akiről a vizsgálat kideríti, hogy agyonlőtték, mégpedig pontosan azzal a fegyverrel, amelyet a Hármas gyilkos egykor Ryantől lopott el. Röjönnek, hogy az áldozat egy kínai maffiacsalád fiának házitanítója és szerelme volt. Ryant személyesen is mélyen érinti az ügy, és mindent megtesz, hogy nemcsak a mostani tettest, hanem a Hármas gyilkost is kézre keríthesse.Főszereplők: Nathan Fillion,Stana Katic
A krimi koronázatlan királya, Richard Castle az egyik legsikeresebb író, akitől újabb remekműveket várnak. Csakhogy Castle alkotói válságba került, nincs egyetlen eredeti sztorija sem, ezért kapóra jön neki, amikor egy ügyben a rendőrség a segítségét kéri. Kapcsolatai révén eléri, hogy a rendőrség tanácsadójaként részt vehessen Kate Beckett nyomozónő mellett a nyomozásokban. Ennek azonban Beckett cseppet sem örül, mert Castle idegesítően pimasz, öntelt, irányíthatatlan és gátlástalanul használja kisfiús sármját. A folyton civódó páros a kényszerű közös munka kapcsán számos ügyet megold, miközben egyre jobban megismerik egymást.
Az évad tartalma:
Beckett három hónap rehabilitáció után visszatér az őrsre, ahol teljesen megváltozott a hangulat. Victoria Gates, az új kapitány egészen sajátos stílusban vezeti az osztályt, és nem igazán kedveli sem Beckettet, sem pedig Richardot.
Azt feltételezhetjük, hogy az állatok ugyanúgy viszonyulnak az őket körülvevő világhoz, mint mi - de valójában ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. Amit mi, emberek tapasztalunk, az csak a jéghegy csúcsa.