(CASTLE 405 - EYE OF THE BEHOLDER)Az egyik New York-i modern művészeti múzeumból eltűnik egy 50 milliós értékű, gyémántokkal kirakott alkotás. A biztosító cég saját nyomozója, a vonzó és magabiztos Serena is bekapcsolódik az ügybe, aki rögtön megtetszik Castle-nek. Beckett nem kis féltékenységgel figyeli az ügyet, és azonnal lecsap, amikor kiderül, hogy Serena múltja sem éppen tiszta. Végül mégis közös erővel kapják el a tettest, aki nem csak rabolt, de ölt is.Főszereplők: Nathan Fillion,Stana Katic
A krimi koronázatlan királya, Richard Castle az egyik legsikeresebb író, akitől újabb remekműveket várnak. Csakhogy Castle alkotói válságba került, nincs egyetlen eredeti sztorija sem, ezért kapóra jön neki, amikor egy ügyben a rendőrség a segítségét kéri. Kapcsolatai révén eléri, hogy a rendőrség tanácsadójaként részt vehessen Kate Beckett nyomozónő mellett a nyomozásokban. Ennek azonban Beckett cseppet sem örül, mert Castle idegesítően pimasz, öntelt, irányíthatatlan és gátlástalanul használja kisfiús sármját. A folyton civódó páros a kényszerű közös munka kapcsán számos ügyet megold, miközben egyre jobban megismerik egymást.
Az évad tartalma:
Beckett három hónap rehabilitáció után visszatér az őrsre, ahol teljesen megváltozott a hangulat. Victoria Gates, az új kapitány egészen sajátos stílusban vezeti az osztályt, és nem igazán kedveli sem Beckettet, sem pedig Richardot.
Az angol extrém sportoló, Ash Dykes -három világrekord felállítója -számol be legutóbbi kalandjáról, a kínai nagy fal mentén tett hatalmas 21000 kilométeres utazásáról. Miután egyedült átkelt a Góbi-sivatagon, és eligazodott Madagaszkár sűrű dzsungelében.